Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1903-03-31 / 13.szám
Szatmár, 1908. SZATMAR-NE ME T I, Márczius 31. Az ország képviselői kezet fognak a néppel és meg- dönthetlenek lesznek. Ezután dr. Benedek János beszélt a nép nyelvén a nép szivéhez. De ez a népies beszéd a retorikai művészet remeke volt. Azzal kezdte, hogy a magyar ember, ha bajba kerül, legelőször is nagyot nevet rajta. A lerongyoso- dott kurucz is azt mondta a pajtásának, „Minbusulsz Kenyeres, mikor semmid sincsen?“ Ezután dr. Bakonyi szavaira válaszol. Elismeri, hogy Hieronymi bölcs, meggondolt politikus, de a meggondolás nem mindig bölcs, ha sokáig tart. Találó példát hoz fel erre. Az egyszeri parasztot, midőn szalonnát pirított, nagy mohósággal szó- litá meg a fia. Édes apám ! . . . Az apa nem várta be, hogy a fia elmondja, amit akart hanem megdorgálta és óvva intette, hogy gondolja meg mindig, amit mond. A fiú kevés vártatva még izgatottabban szólította meg az apját, mire az öreg még erélyesebben intette le a fiát. Végül az apa szólott oda a fiának, hogy most már elég ideje volt a gondolkozásra; elmondhatja, amit akart. Azt mondja a fiú: „Hát éd’s apám, csak azt akartam mondani, hogy ... ég a subája!“ Természetesen az öreg jól össze szidta a fiát, hogy miért nem szólott előbb. Ilyen forma meggondolás, mondja dr. Benedek, az önök képviselőjének a meggondolása is. Csak az a szomorú a dologban, hogy már 400 esztendeje ég a subánk s még mindig nem hisszük, hogy mégis l.voivuut c* UÍTIÍCI 1 Elmondja azután, hogy át van hatva a népszabadság apostolának, Petőfi Sándornak szellemétől, ki életének legboldogabb napjait itt e városban és környékén töltötte. Szent ez a föld, úgymond. Az ő szelleme lebeg itt minden bokron, minden fűszálon. Petőfi legjobb barátjai közzé tartozott Jókai Mór, aki „Mégis mozog a föld“ czimü regényében remekül írja le Gallilei felfedezését s vérpadra hurczolta- tását. E nagy férfiú még a vérpadon is daczolt korának hátramaradottságával s lábával egy hatalmasat dobbantva e szókkal hajtá fejét a hóhér bárd alá: „És mégis mozog a föld“. A nagy próféta lába dobbanásától megmozdult a föld, csak a Kárpátok cs Duna közti kis területet nem indította meg. Nem lehetett ezt a tábladiró nemzetet oly köny- nyen felrázni ősi tespedéséből. Mindazonáltal megérkezett nékünk is az ébredés ideje. A militárizmus bénítja meg haladásunkat, ez az, ami a középkori állapotban visszatart. Azt már kifejeztették az előtte szólók úgymond, hogy annak a hatalomnak, mely ezt az állapotot létrehozza több katonát nem szavaznak. Saját tapasztalása alapján elmondja, hogy sokkal rosszabb a magyar baka dolga a kutyáénál. A szónok 10 évvel ezelőtt itt volt e városban egyéves önkéntes, még pedig mint szegény fiú az állam költségén. Ott élt a többi bakák közt, minden fájdalmukat látta, még szerelmes leveleiket is vele íratták. Furcsa volt az, midőn visszautasította kérelmüket azzal, hogy nem ismeri szeretőjüket, hát hogyan írjon nekik? Erre azt mondották: „Tudja azt már a káplár ur!“ És csakugyan ha végig sétált az ulczán s látta a viruló, rózsás leány arczokat, mindjárt tudta mit kell írni. Elmondja aztán, hogy mily nagy arányokat ölt a kivándorlás évről-évre. Ez annak a jele, hogy a nép nem győzi a nyomasztó terheket s azok elől menekül. E terhek pedig nagyrészt a militárizmusnak köszönhetők. Ez az ország sohasem volt kegyetlen a nemzetiségekkel szemben, jele az, hogy 1000 évig meg megcsókolja ragyavert képét s olyan édes szavakkal suttog a fülébe, a milyen édes szavak csak telnek egy igás kocsistól. — Hej, Boriskám lelkem, ha te az enyim volnál, bég máskép folynék az életünk. Piros ruhába járatnálak, a zabot meg a lu elől pántlikáért vinném a zsidónak, oszt’ a kútra sem kéne vizér menned, úgy meg tudnálak becsülni. Borcsa meg csak vigyorgásra húzta a nagy száját, úgy incselkedett vele. — Menjék má’ kend, hászen ott az asszony a házba’ azt csókolgassa kend, — s negédes szerelmes- séggel megbökte a gubát az emberen. .........Az asszony meg csak köhögött, krákogott, a pulya meg egymás haját tépte a kuczkóban. Egyszer aztán azt mondja az asszony, hogy már ő nem beteg, kitámolyog a kunyhóból s kiül a keskeny, tapasztott tornáczra, onnan bámulja, hogy futkosnak a malaczok az udvaron. A még nyirkos, hűvös tavaszi levegő a mellére szállt, — harmadnapra kiterítették. A temetés napján Grigor már délben kifogta a lovakat az ekéből, hazament, tisztát vett magára, a nagy leánynak meg fekete keszkenőt is vett s elment a pópáért meg a kántorért. A kántor négy iskolás gyereket is hozott, ezek énekeltek a koporsónál. S a mig a pópa beszélt egyet-mást a koporsónál, a mit ilyenkor épen szokás, hogy hát majd feltámadunk, meg hát odaát a menyországban sincs olyan rossz dolga az embernek, a szomszéd asszonyok — mit ilyenkor szintén szokás — pityeregtek, Grigor könnyes szemével egyre az asszony koporsóját nézte. De már nem annak a szikár, fehér arczát látta, a ki benne fetudtak lenni itt a magyarság mellett. E nemzetiségek mai napig sem magyarosodtak meg, sőt a katonaságnál magyar helyett azok is németet tanulnak. A hadsereg egy külön test a nemzet testében, külön állam az államban. A legénységnek nincs becsülete (Standes Ehre.) Ki van zárva, hogy valaki a közlegény sorból tiszti rangra emelkedhessék. A legénység becstelen s ebből a becstelenségéből ki nem emelkedhetik. Napoleon azt mondotta, hogy rósz katona az, aki generális lenni nem akar s hogy minden hadfinak ott van a borjújában a marsall-bot. Pedig Napoleon csak értett valamit a hadviseléshez. Dehát a mi tábornokaink okosabbak. A generálisok tudományát azzal figurázza ki a szónok, amit az egyszeri zsidó mondott valakiről, hogy úgy hegedül mint szent Dávid, csak nem olyan szépen, s úgy beszél mint bölcs Salamon, csak nem olyan bölcsen. Most rosszabbul áliunk, úgymond, mint egy századdal ezelőtt. Akkor még a haza javára vált a franczia, és általában nyugat európai műveltség, amit a gárdisták Bécsben elsajátítottak. Bessenyeiből egy kiváló nyelvújító mester lett. A költővel mondja róla, hogy sok delnő epekedet utána, de ő csak ezt a bus, magyar hazát ölelte szerelemmel kebelére. Kívánt Kossuth Lajos is katonát 1848-ban, de akkor az egész nemzet egy szív, egy lélek volt s nem vonakodtak meghozni az áldozatot. Megadták egy ellenmondó szó nélkül, mert nem idegen érdeknek kellett a véradó. Azok a képviselők valóságos népképviselők voltak, nem a hatalom érdekeit szolgálták. A nép nem hatalomért van, hanem a hatalom van a népért! Ma csak kevesen választanak. De a jövőben követelni fogjuk a jogegyenlőséget. A mai hadseregnek nincs semmi áldozni valónk, sem egy bakánk, sem egy fillérünk ! A kétfejű sárkány állandó rettegésben tartja a magyar népet. Rettenetes torka mindent elnyel. Örvendetes jelenség, hogy megmozdult a közvélemény, megdobbant a magyar nép lelkiismerete, még pedig oly hatalmasan, hogy megrendül bele a duna- parti czifra palota. Beszédét azzal fejezi be, hogy amit ma látott, csak megerősíti abban a hitében, hogy a katonai javaslatot nem fogják megszavazni, nem szavazza meg Hieronymi sem, sőt szavazásra nem is fog kerülni. Uray Géza szép szavakban adott kifejezést a feletti örömének, hogy a hazafias lelkesedésnek ily fényes tanujelét adta a közönség s bebizonyította, hogy öntudatra ébredt. Miután még megköszönte volna a vendégeknek közremunkálását, felkérte Dr, Kelement, hogy tiltakozó javaslatát olvassa fel. Dr. Kelemen hatásos bevezetés után ezután felolvasta a már ismert iiltakozó javaslatot. Végül Csomay Imre ügyvéd egy lendületes szép beszéddel zárta be a népgyűlést, mely este 6 óra felé oszlott szét. A vendégek az esteli vonattal már eltávoztak körünkből. A vonathoz még nagy tüntető közönség kisérte ki őket. Különösen a fiatalság vonult ki nagy számmal, zászlókkal kezükben s hazafias dalokat énekelve. — Dr. Benedek János a vasúti kocsi ajtajából versben búcsúzott el a lelkes közönségtől, mely harsogó éljenzéssel kisérte az induló vonatot. küdt. A gondolata már ott járt valahol a szomszédban és a Borcsa idomtalan, nagy alakját kartonreklijét környékezte. Az asszonyt kikisérték a temetőbe, ráhánytak egy csomó fekete földet, a fejéhez meg letüztek egy fehér fakeresztet. Grigor hazajött, elvégezte a dolgát a jószág körül, átmászott a palánkon s magához szorította a ragyás lány lomha testét. Ez estefelé történt, már túl az alkonyaton, s Grigor azt súgta a lánynak, hogy ez volt az ő kézfogójuk. Egy hét múlva a tizenhat esztendős lány összeszedte a holmiját, begyalogolt a városba szolgálatot keresni. Rákövetkező vasárnapon meg Grigor magára vette az ujjast, a mit esztendeje a gazdájától kapott, össze- hitta a szomszédból a kocsisokat, aztán áthivta a lányt is. Négy liter pálinkát tett az asztalra, részeg lett még a tizenkét esztendős fiú is, — evvel megvolt a lakodalom. A kis, fehérre meszelt ház apró ablakaiba muskátli került s a tisztára mosott ablakon vígan sütött be a napvilág. A pulya meg nem mert visongatni a hideg víztől, mert az asszony hatalmas tenyere egyszerre csendet teremtett köztük. Grigor meg mikor hazafelé jött a szántásból megsuhogtatta az ostort a levegőben s rászólt a poroszkáló jószágra : — Gyi te, lovam s félresimitotta lecsüngő bajuszát. Dénes Sándor. Karczolatok. Az óvoda-telek vétele ügyében hozott közgyűlési határozat ellen felebbezést adtak be, mely tizennégy bizottsági tag által volt aláírva. A felebbezésben semmi különöst sem találunk, érdekes azonban a dologban az, hogy az aláíró 14 bizottsági tag közül 7 részben nőtlen, részben gyermektelen családapa. Ily körülmények közt el kell ismerni, hogy ezen dologban önzetlenül s kizárólag közérdekből feleb- beztek. * A vasárnapi népgyülésen, midőn dr. Benedek János orsz. gyűlési képviselő legtüzesebben beszélt a német nyelv ellen, s azt mondotta, hogy a magyar fiukat, midőn katonának berukkolnak, ezen az ékes nyelven szólítják, a íeleséges nép jó magyarsággal egy hatalmas „a—b—ez—u—g“-ot zúgott rá. * Párbeszéd az éji homályban. — Ki énekel az utcza túlsó oldalán ? — Bizonyosan a kis Ligeti, az lakik erre. — Nem lehet az pajtás, ha Ligeti igy tudna énekelni, a népszínháznál lenne már. Színház. Végre egy klasszikus magyar drámát is láttunk > persze zóna előadásban. Márczius 23-tkán, hétfőn Katona József <Bánk- Bán»-ját adták telt ház előtt. Az előadás nem lett volna rósz kár azonban, hogy Bátosi teljesen be volt rekedve. Bánk-bán szerepét végig krákogni nem nagy élvezet de végig hallgatni még kínosabb. Gertrudis (F, Lányi Irma) és Melinda (Holéczy) szerepe jó kezekben volt. A többi szereplők többé kevésbbé jól megállották helyeiket. Kedden. Kubesch Richárd karmester jutalomjátékául a < Virágcsata» operett került színre. Ez volt még ebben az idényben az egyedüli jutalomjaték, amely nem sikerült. A derék karmester nagyobb érdeklődést is megérdemelt volna. Az avatatlanok nem tudják, mily fáradságos munkát végez a karmester, mig egy-egy darabot betanít s mily nagy része van neki az operett és zenés darabok siketében. Maga az előadás is gyengén ment. A kar több ízben is cserben hagyta mesterét, a zenekarral pedig sehogy sem bírt megegyezésre jutni. A szereplők közül említésre méltó Ferenczy, (Vég Adolár) Szentes (Flanel) Lónyai Piroska (Ilon), Gyárfás (Teszéri) és Ligeti (Halmaz). Szerdán «A bajusz» került színre harmadszor előadásra elég nagy érdeklődés mellett. Csütörtökön Holéczy Ilona jutalomjátékául Jósé Echegaray drámája a «Halálos csönd» került bemuta- tatóra. A közönség kedvencze iránt való rokonszenvének méltóbb kifejezést nem adhatott, mint hogy zsúfolásig megtöltötte a néző tért és számos ajándékkal halmozta el a jutalomazottat. Az előadás sikerében természetesen Holéczy Ilonáé volt az oroszlán rész, aki Augusztian mély tanulmányra mutató gondos és művészi alakításban mutatta be. Méltó partnere volt Bátosi, aki Rai- modot igen helyes felfogással és drámai erővel játszotta. Jó volt Szentes tábornoka is, továbbá Juhai József (Don Rodrigó) Baróti (Genáró) és Fodor Oszkár (Orlando). A hölgyek kis szerepeikben szintén jók voltak. Pénteken zónaelőadásul Guthi Soma «Házasodjunk» czimü bohzatát hozták színre csaknem telt ház előtt. Jó előadásban volt alkalmunk élvezni a különben gyenge bohózatot, melyről első előadása alkalmával már elmondtuk vélevényünket. Szombaton este a „Bob herczeg" premierje volt. Újabban alig volt darabnak oly nagy sikere mint a »Bob herczeg«-nek. A budapesti vígszínházban közel 100 előadást ért el. Közönségünk érdeklődése is fel volt csigázva a legnagyobb mértékben. A jegyeket előző nap már mind szétkapkodták. A darabban semmi uj, semmi meglepő nincs. A fiatal szerzőket, Martos Ferenczet és Bakonyi Károlyt annyiban illeti elismerés, hogy volt hozzá bátorságuk szakítani a modern operett-irodalom, ha egyáltalán lehet annak nevezni, — léha, külső hatásokat kereső szellemtelen irányával, s megmutatták, hogy komolyabb tartalommal manapság is lehet sikerült operett szöveget Írni. A darab megírására Martos Ferencznek egy vig balladája szolgáltatott anyagot, mely Bob her- ezegnek a nép közt álruhában való bolyongását, szerelmi kalandját és boldog házasságát Írja le. A zenét Huszka Jenő szerezte hozzá. Igen szépen van a szöveghez alkalmazva és telve van szebbnél-szebb részletekkel. Általában a dallamasság jellemzi az egészet. Az mellékes, hogy itt ott bizonyos remmiszcenciákat lehet benne fölfedezni fő az, hogy mindenütt szép és élvezetes. Inkább azt lehetne hátrányául felhozni, hogy túlságosan lágy, elégikus hangú ami a szláv zenei termékekre emlékeztet. Az egész darabban minden esetre becses az, hogy magyar szerzőknek olyan munkája, mely nevüknek mindenütt becsülést szerez. Az előadás jónak mondható, ez úttal a rendezésről is elismeréssel kell nyilatkoznunk, mindössze a díszletek ellen lehetne némi kifogásunk. A két első fölvonás díszletei rendkívül össze voltak zsúfolva, mely körülmény a színpadnak igen zord és barátságtalan kinézést kölcsönzött s zavarta a játékot is, amennyiben a szereplők igen kis térre szorultak. Gy. Lónyai Piroska a czitnszerepben temperamentummal és sok kellemmel játszott, a közönség valósággal el volt ragadtatva bájos játékától és pompás jelmezeitől. A második felvonás magyar stylű kupléja és táncza elragadó volt. Vele osztozott az est sikeré* *< * t-- fa ' 3t> . V.*•
