Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1903-12-15 / 50.szám
VII. év. 50. s Szatmár, 1903. deczember 15. S7AT TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETI LAP. A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYEÜSLET“ ÉS A ...SZATMÁRNÉMETI! IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZ! Megjelenik; minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTOSEG ES KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Krstóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közé Kéziratok nem adatnak vissza. Teleíon-szám 80. Egy kis visszatekintés — A városi tisztujitás alkalmából. — Városi közügyeink és intézésének szempontjából, igen nagy horderejű dolognak kell konstatálnunk azt a jelenséget, hogy a tegnapi általános tisztújító közgyűlés simán és egyhangú lelkesedés közepeit ment végbe. Nagyon örülünk, hogy megértettük egymást. Tényleg: közügyeinket hathatósabban nem mozdíthatjuk elő, városunk javára sikeresebben nem munkálkodhatunk, mintha egyetértve törekszünk városunk illetőleg polgártársaink fejlődésén, haladásán és sorsának javításán. Ezért még egyszer ismételjük: nagyon örülünk, hogy egymást megértettük. Még csak az imént lefolyt egyes választások alkalmával is éles ellentétek csúcsosodtak ki; a lelkeket maradandóan izgatta, elidegenítette a felszított pártszenvedély s kiváitképen pedig a másfélévvel ezelőtt lezajlott polgármester választás vert fel nagyobb szenvedélyes hullámokat, hála népünk higgadt gondolkozásának, valamint polgármesterünk pártatlan állás- foglaló politikájának: ma már minden további kihatás nélkül elsimultak s mint a jelek igazolják, ma már szépen megtudjuk egymást érteni, közügyeinket személyi érdekekkel nem.zavarjuk és sértett hiúságból nem okozunk a közügynek kárt. És igy van ez jól. A kik a múlt alkalommal történt heves polgármester választásra tárgyilagosan vissza tudnak gondolni, fognak emlékezni arra, hogy lapunk volt az, mely a megtörtént választás után nyomban megjelenvén, a még forrón izzó hangulat közepeit azt hirdette, hogy el fog jönni az idő, midőn a megválasztott Pap Géza polgármester személye és polgármesteri működése iránt azok is elismeréssel és teljes bizalommal lesznek, a kik most (értve az akkori választást) ellene foglaltak állást. És az idő nekünk adott igazat: az ő hivatalos polgármesten ténykedése egy nyitott könyv, a melyben megtalálhatók részrehajlatlan munkásságban mindazon közügyi kérdések, melyeket a különböző viszonyok azóta felszínre hoztak. Innen van az, hogy a nagy közönség, a mely eddig legtöbbször a külsőségekben kereste és találta a közügyi állapotok sokszor nagyon szövevényes szállait: most tisztán, száll-aira bontva, kézzel fogható módon látván azokat maga előtt, kezdett a hagyományos tekintetekkel felhagyni és minnél több közvetlenséggel fordult annak a férfiúnak nyílt munkásága felé a ki keveset beszél, hangulatot nem támaszt, de lépésről-lépésre következetesen keresztül vitt tetterejével gerjeszt maga és munkássága iránt rokonszenvet. Ez eredményezte azt, hogy alig másféléves polgármesteri munkássága után, ma egyhangú meleg ragaszkodás bizta rá a város ügyeinek tovább való vezetését s vele egyetemben egyhangú bizalom megnyilatkozásuk közepeit folyt le az általános tisztujitás, melyből ha szabad következtetést levonunk: a városra nézve csak is a leghizelgőbbek lehetnek azok. Mert: a hol béke és egyetértés uralják a helyzetet, ott a haladás, fejlődés és a polgártársak boldogulása vertek jótalajban szilárd és biztos gyökereket. Adja az Isten, hogy igy legyen! Polgármesterünk munkásságáról emlékezvén meg, helyénvalónak tartjuk, egy kis visszatekintésben rámutatni azokra az alkotásokra, melyek az ő ténykedésében, a közzel múltban lefolytak, nemkülönben azon dolgokra is, melyek mint a polgármesteri teendők legközelebb- jei, immár előttünk állanak : Iskolák (népiskolák és óvodák) államosítása. Kántorok és segédlelkészck fizetés rendezése. Városi kölcsönök convertálása polgármester előterjesztésére. Gyámügy: ügyvitel és árvapénztár reformja. Árvatartalék-alap községi törzsvagyonná alakítása. Pannónia építkezésének befejezése és a szálloda megnyitása. Színi kerület megalakítása. Kossuth-kép megfestése (Kovács Leo indítványára.) Hármán Mihály volt polgármester arczké- pének megörökítése. Kiss Gedeon emlékének felállítása (Dr. Fech- tel indítványára.) Helyes közgazdasági politikája, minek következtében magas 98°/0 pótadónk a jövőre már 70°/0 szállott alá. 4000 ügyszámra fölmegy évenkint a saját hatáskörében elintézett elnöki ügyek száma, mig azelőtt 1900 volt a legmagasabb szám, tehát a felét sem tette ki a mostainak. Ennek oka részben az is, hogy az újabb kormányrendeletek mind inkább több dolgot utalnak a polgármester hatáskörébe, másrészt a polgármester illetékességéhez tartozó ügyeket hatásköréből elvonni nem engedi s szigorúan ragaszkodik a törvények és szabályokhoz, mig ezelőtt sok elnöki ügyet a tanácsban intéztek el. Megoldásra váró ügyek : Lovassági és tüzérségi laktanyák építése. Dohánybeváltó hivatal felállítása. Vasúti internatus építése. Szatmár—mátészalkai h. é. vasút Szatmár—bikszádi h. é. vasút kiépítése. LIelyesebb adóüyyi reformok. Városi közgyűlés. Szatmár, 1903. deczember 14. Nagy érdeklődés mellett folyt le a mai tisztújító közgyűlés gróf Hugonnai Béla főispán elnöklete alatt. A közgyűlés megnyitása után felolvastatott Pap Géza polgármester havi jelentése. A jelentés tudomásul vétetett, egyszersmind a Kossuth Lajos arczképének ünn leleplezésére egy rendkívüli közgyűlés tett ki. A napirend előtt Dr. Tötseök Káro szólalt s kérte az önkéntes adófizetés utasítására vonatkozó indítványának e való tárgyalását. A közgyűlés ehez hoz s Törseök Károly, Csomay Imre, Teit Hermann, Dr. Kelemen Samu és Dr. Károly felszólalása után a közgyűlés U2 ványt elvetette. Ezután az általános tisztujitás köve melynek során a meglévő tisztikar egy lag megválasztatott újabb hat esztendőiAz újra megválasztott tiszli kar ny letette az esküt a közgyűlés előtt. A meleg hangú üdvözlő beszédet intézett választott tisztviselőkhöz, mire a polgá válaszolt kifejtvén röviden program inját bői különösen kiemelendőnek tartjuk a mester azon nyilatkozatát, miszerint főt se lesz ezután is, hogy a közigazgatás igazságos és méltányos legyen, továbbá a közegészségügy gyökeres javítását vízvezeték és csatornázás létesítése álU elérhetőnek, miért is minden igyekezetév lesz, hogy e nagy horderejű intézmény előbb és pedig a közönség lehető leg megterheltetésével megvalósittasanak, vt jelenti, hegy a községi terhek leszállt: legnagyobb buzgalommal törekedni fog. Majd a különféle bizottságok meg sára került a sor, melyekre jövő heti szí ban még idle5 . E/úttal részint az i vidsége, rés .D. a nyomdai alk ImaíO betűszedők sztrájkja műt nem közölht bizottságok névjegyzéket. A főispán Öméltósága ezután törvér gánál fogva a következő tiszteletbeli tis: két nevezte ki : tiszteletbeli főjegyzővé Gézát, tiszteletbeli főügyészekké Dr. Na nát, Markovits Benőt Dr. Biró Elemért tál Sándort, tiszteletbeli tiszti főorvossá 1 jay Imrét, tiszteletbeli közigazgatási tar Ferencz Ágostont és tiszteletbeli főkapi Péchy Antalt. A közgyűlés tárgysorozatára kitűző ügyek egyhangúlag elfogatattak, azokka’ tebb már érintett okok miatt részletesebb foglalkozhatunk. A közgyűlés mindvégig nagy érc mellett folyt s este fél 7 órakor ért vége HIRE K. —- A t. olvasóközönség szives elnézésé hogy lapunk ily kis terjedelemben jelent me az összes nyomdai alkalmazottak a szatmári tulajdonosokkal szemben sztrájkba léptek. — A szatmár-mátészalkai vasút közigaz járását a m. kir. kereskedelemügyi miniszter í s annak megejtésére határnapul január 12-ét — Kinevezés. A «károlyi kir. pénzügyiga Pap János adóhivatali gyakornokot a mátészi adóhivatalhoz helyezte át.