Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-24 / 47.szám

Szatmár, 1903,

S Z A T M A R-N E M ET I.

Deczember 1.

nek itt kifejezést adok, poharamat ürítem a szatmári küldöttségre, benne Szatmár-Németi város tehetős, fáradhatatlan buzgóságu és érdemes polgármesterére Pap Gézára és telkemből kívánom, hogy a jó Isten segítse meg őket nemes törekvéseikben; szivemből kívánom, hogy t. barátom, a polgármester, Szatmár város boldogitására, a polgárság közmegelégedése és becsülése közepett még igen soká buzgólkodhassék.

Majd Berzeviczy Albert közoktatásügyi miniszter állott föl, lendületes és eszmékben gazdag pohárköszöntőt mondott a Szatmári szabadelvű pártra és ennek vezető férfiaira.

A beszéd elhangzása után nyomban Mát- ray Lajos tanár, lapunk felelős szerkesztője toasztozott, melyben hivatkozva a közoktatás- ügyi miniszter lelkes beszédjének tartalmára, poharát az országos szabadelvű pártra emeli.

Archimedes úgymond, egy pontot keresett, melyből a világot sarkaiból akarta kifordítani.

Nekünk is van a jelen nehéz politikai helyzetben egy Archimedes-ünk, az országos szabadelvű párt és ennek bátor, erős vezére gróf Tisza István. Adja a magyarok gondviselő jó istene, hogy ők megtalálják azt az archimedesi pontot, a melyből ha nem is a világot, de Magyarországot kifordíthatják abból a nehéz és szánalmasan káros helyzetből, melybe : az ország fokról-fokra, belé sodortatott, a féke vesztett szenvedély által.

Ezután következett Dr. Fechtel János szónokunknak Hieronymi Károlyra, mint a munka emberére mondott szép és nagyhatású pohár- köszöntője.

Hieronymi Károly, a ki már életének jó részét meg futotta, a kinek része volt annyi kitüntetésben, annyi elismerésben, a legfelsőbb helytől le a nép kegyéig, ez a férfiú, a ki pihenhetne dús babérain, nem kíván nyugodni ; fáradni, küzdeni kíván hazánk felvirágoztatásáért ! Kívánom, hogy a gondviselés még hosszú időt szánt legyen e nemes ambicziókkal gazdag, köztiszteletben álló államférfiunak, kívánom, hogy még számos eredményét lássa fáradozásainak, melyek neki már régen országos hírnevet szereztek.

Az éljenek meg-megujulása közepett elhangzott gazdag tartalmú és lelkes hangon tartott beszéd után Gróf Hugonnai Béla főispán köszöntötte fel Tallián Béla földmivelés- Ügyi minisztert, a kit nem csak a jelenben csatol hozzá benső barátság, hanem a kivel együtt iskolázott s igy már mint gyermekek, az őszinte szeretet kötelékével fűződtek egymáshoz.

A beszéd elhangzása után Mátray Lajos Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi minisztert köszöntötte föl.

Azt mondja Cicero „De offitiis“ czimü müvében hogy: „nem vészit fényéből a gyertya, ha vele más gyertyákat is meggyujtunk“.

A magyar kulturvilág fényesen ragyogó gyertyája Berzeviczy Albert közoktatásügyi miniszterünK a ki hivatva van arra, hogy jó modorral párosult, mély és széles körű tudása lobbantsa lángra szerte e

hazában a tudásnak, a szellemi haladásnak számos lángját, melyeknek magasztos viszfényében sokáig ragyogjon tisztán a magyar közoktatásügy és ennek szakminisztere Berzeviczy Albert.

Erre újra Dr. Fechtel Janos kért szót és köszöntötte Nyíri Sándort, az uj honvédelmi minisztert.

Beszédjében utalt arra, hogy a jelenlegi honvédelmi miniszter gyermekéveit Szatmáron élte le. Neki szeretnie kell a mi városunkat, | hiszen ő a mi fiunk ! mi is szeretjük őt és kérjük, hogy a hadügyi kormány szives figyelmét terelje mindannyiszor városunkra, valahányszor a viszonyok és a jóindulat ezt megengedik.

Nyíri Sándor honvédelmi miniszter Szatmár városért emelt poharat és igazi szellemességgel, szép, hangzatos magyarsággal, meglepő katonánál szbkatlan választékos stílusban beszélt, s kedves humorral fejtegette hogy: nincs katona — nem adhatok Szatmárnak sem egy eztedet.

Gróf Hugonnai Béla Hieronymi Károly- néra, Domahidy Elemér Dr. Fechtel Jánosra, a jeles szónokra, Tallián Béla miniszter Korányi Jánosra, mint a honvédelmi miniszter rokonára, Dobieczky Gróf Hugonnaira emeltek poharat.

Majd Dr. Keresztszeghy Lajos kért szót és ékes szavakban emlékezett meg Dr. Chorin Feranczről, a mi derék díszpolgárunkról, a ki a múltakban is kész volt s a jelenben is mindenkor kész közreműködni ott, a hol városunk érdekéről van szó.

A ritka jó kedélyű, fényes estebéd menüje a következő volt:

Consommé Garbure Timbale de Sole Gentry Club.

Coeur filet de Boeuf Tavorite Chapon de Styrie Salad — Compotes Bombe Duguesclin.

From age Fruits Kunbajai

Guót Teleky Józsefné termelése Villányi Meet Chandon.

Ezekről, hírlapírói tisztünkből kifolyólag megemlékezvén, azt hiszszük, hogy városunk józan gondolkozó közönsége nevében szólunk midőn azt kívánjuk, vajha mielőbb városunk falai között tisztelhessük Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter ő nagyméltóságát, a mi tisztelt és szeretett országgyűlési képviselőnket.

Választás után.

Szatmár, 1903. november 30.

A képviselőválasztás után leviharzott borzalmas események még ma is izgalomban tartják a kedélye két. Lehetetlen tehát azok felett szó nélkül napirendre térni.

Tehát, elutazom.

A legegyszerűbb hangon mondta el ez ulóbbikat mintha valami napi hirt közölt volna.

Szemeit fölveté s nem vette le többé a nő arczá- ról. Látta miként önti el a pír de nincs szava arra, melylyel megtiltsa neki, hogy tovább igy beszéljen

A férfi folytatta.

— Megőizöm emlékét távol is s csak akkor fogom magamat boldognak tudni, ha nem zavartam meg nyugalmas életét.

Kalapja után nyúlt, a nő szótlanul nyujtá feléje a kezét.

Komócsi ajkához emelte sőt nem vonta vissza kezét.

Sajátságos bizsergést érzett egész testében. Át akarta ölelni a nő derekát. Tengelyiné azonban eldobta magától kezeit s elhagyta a szobát.

Komócsi bírálni kezdte tettét. Ideális lelke feláradt ellene, mély megvetést érzett maga iránt.

Mért is kellett szavaival megbolygatni a nő lelki világát. Hiszen jól tudta, hogy Ter.gelyiné nem boldog családi életében s ezzel végleg megronthatja életét.

Jóvá akarta tenni hibáját. Fölkeresi s elmondja hogy a pillanatnyi benyomás hatása alatt szólott igy. Bocsánatot fog kérni tőle.

Nem volt hozzá lelki ereje, hogy meghazudtolja legigazibb érzelmeit, nem akarta, hogy az a nő kit szeret, megvetéssel illesse.

Nem tudott megállapodásra jutni, de érezte, hogy tennie kell valamit igy nem utazhatik el.

Megállóit a nő szobájának ajtaja előtt s mikor belépett rajta még nem tudta, hogy mit fog mondani.

Szomorúnak találta könnyet látott ragyogni szemében bár ajkára mosolyt erőltetett.

Nem kérdezte, hogy miért kereste fel, miaor egyedül akart lenni, csak szótlan u! forgatta ujján gyémánt jegygyűrűjét és látszólagos egykedvűséggel nézett maga elé.

Komócsi szavakat keresett gondolataihoz, Elfoglalta a mellette kínált alacsony zsámolyt de kissé távolabb húzódott.

Végre rendbe szedte gondolatait s megszólította.

— Margit.

Csak szünet után tette hozzá.

— Haragszik, hogy fölkerestem.

Kilehetett érezni, miként retteg ahangja.

A nő tagadólag intett s érdeklődéssel leste szavait

— Köszönöm, mert minden esetre fölkerestem volna. Nem akartam távozni addig mig bocsánatát kinem kértem, hogy beszelni merészeltem érzelmeimről.

Miért is nem távoztam el szivemben az ön képével, anélkül, hogy tudta volna. Talán mégis bántottam, talán most is . . . megyek már s felállott.

A nő ráemelte sötét szemeit. Lehetetlen veit kinem olvasni tekintetéből, hogy mit érez. Szólni akart valamit de csak küzdött magában végre alig hallhatóan ejté ki e szót:

— Maradjon.

Komócsi megrendült, hiába küzdött ellene.

Látta mint remeg a nő, nem engedhette, hogy piruló arczán végig sokáig folyon a könny.

E perezben feltámadt elnyomott vágya, e percz- ben érezte üdvét s e perezért eladta volna magát a pokolnak.

Ha visszagondolunk az utolsó hetek eseményeire, a legszorosabb összefüggést kell felismernünk a függetlenségi sajtó fenyegető, kíméletlen és fölöttébb szenvedélyes hangja, a korteskedés határain messze túlmenő izgatás, a függetlenségi orsz. képviselők gyújtó beszédei, a választás alatti terrorizmus és a bekövetkezett irtózatos vandalizmus között.

Az ellenzéki politikai sajtó szerepéről nem szólunk, miután az megszűnt s holta után nem czélunk foglalkozni a függetlenségi párt e hasznos orgánumával. Tény az, hogy következetes támadásaival, rágalmazó és fenyegető czikkeivel állandóan szitotta az ellenséges indulat tüzet a szabadelvüpárt és jelöltje ellen.

A függetlenségi pártot senki sem gátolta a sza- uad korteskedésben és dicséretes buzgalommal ki is használta eme szabadságot. A Budapestről lejött országgyűlési képviselők pedig úgy a nyilvános gyűlésen, mint a párt értekezletein buzdították és fanatizálták a népet, nem hagyva egy garas ára becsületet sem a szabadelvű part hívein és képviselőjelöltjén. Itt hintették el az osztálygyülölet magvait ama bizonyos cseresznyemagvak képében, melyekről az egyik szónok azt mondotta, hogy ezek maradnak a urakkal egytálból cseresznyézők számára. És ezen magvak termékeny talajra találtak s miként a következmények mutatták, csodálatos gyorsasággal valóságos anarchia kelt ki belőlük.

A választás délutánján már csak az eredményt lesték s a jelszavakat várták, hogy végrehajtsák azt a vérfagyasztó rémtettet, amelyhez hasonlót a város nem látót*.

A midőn a szavazás vége felé közeledett, a nép mintegy varázsütésre áttörhetlen fallankszot képezett a városháza körül s erőszakkal akadályozta a szabadelvű választókat a szavazásra való menésben.

Az eredmény kihirdetését meg sem hallgatta, hanem miként a fergeteg csapott le a szabadelvű párt gyülekező helyére, a Pannóniára, orkánszeriileg zúgva e hamis jelszavakat:

„Üssed a zsidót!“

„Le a vagyonos osztálylyal!“

És kezdetét vette a szörnyű pusztítás, a polgárok élete, személyi biztonsága és vagyona ellen elkövetett merényletek és gaztettek megdöbbentő sokasága.

Nem kisértjük meg leírni a rombolás vérlázitó munkáját, csak azt jegyezzük meg, hogy e város békés természetű polgárságának az a része, amely részt vett e vandál pusztításban, nem vetemedhetett magától e merényletre.

Minden úgy történt, mintha ki lett volna számítva s tervszerűen előkészítve, tehát a nép csak vak eszköz volt a lelkiismeretlen bujtogatók kezében.

A tettesek, kiket eddig kézrekeritettek, a társadalom oly alacsony osztályának tagjai, hogy méltán vonjuk kétségbe értelmiségüknek azt a fokát, mely képessé tenné őket a függetlenségi eszmék megértésére. Azok köz1”1 yiket sem vezette a függetlenségi elvek kudarc' At érzett elkeseredés, mert odáig nem bir felemelkedni, de az osztály és fajgyűlöletre már bir fogékonysággal.

Ezért nem ezen tudatlan tömeget hibázhatjuk, hanem a felbujtókat, akik ezen „pigra mássá“ ajkaira a hamis jelszavakat adta s felhasználta a legaljasabb merény elkövetésére.

Csak a vak nem látja, hogy itt tervszerűen végrehajtott merénynyel állunk szemben s a felbujtók a társadalom magasabb osztályából valók.

Nagy szégyen ránk nézve, hogy ez a katasztrófa megtörténhetett, de ha már a múltat meg nem változtathatjuk, a város becsületének a megmentése érdekéből szükségesnek tartjuk, hogy a felbujtók kinyomoztassanak. A társadalom kötelessége, hogy kebeléből azokat az elemeket vesse ki s a büntető igazságszolgáltatásnak adja át, akik megrontására törnek.

Végül pedig két szomorú tanulságot kell levonnunk a történtekből. A jellemezhetetlen erőszak és pusztítás a rendőrség szemeláttára ment végbe s a

Szenvedélyének egész hevével ölelte magához s kéjesen szívta magába remegő ajkáról leheletét . . .

A kis lámpa éjjeli világa derengett a szobában, hosszúra nyujtá Tengelyiné árnyékát a falon.

Óvatosan dőlt pamlagjára s nem mert nyugalomra térni, nehogy zajt ütve elárulja, hogy még ébren van. Figyeli Komócsi lépeseinek neszét, mely a másik szobából jut el hozzá.

Komócsi fel s alá járkált sötét szobájában. Szereti a nőt leikével, testével s övé csak nyomja meg a kilincset A sötétség rósz tanácsadó, meggyujtotta lámpáját

Lalkében iszonyúan dúlnak érzelmei szerelme és becsülete. A leghitványabbnak érezte most magát. Két ember életét teszi tönkre önzésből, hogy kielégíthesse szerelme vágyát.

A gondolatok majd szét szaggatták fejét. Felrántotta szobája ajtaját s kisietett az éjszakába. Űzte kergette valami szeretett volna belekiáltani az éjszakába, hogy ezerszeresen verődjék vissza a néma csöndben.

A hideg levegő jót tett vele. A torony óra ütésére körülnézett s látta a csillagok világánál, hogy messze távozott Tizenegyet ütött. Egy gondolattól megkapatva folytatta útját.

Az indóházhoz érkezett, csak nehány villanylámpa világította meg az üres várrótermeket leült egy asztal mellé s jegyző könyvéből kitépett lapon czeru • zával Írva, haza hívta Tengelyit okul hozva elkerül heteden hirtelen elutazást, melyet igen sajnál siessen mert felesége gyengélkedik.