Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1903-11-17 / 46.szám
Szatmár, 1903. S Z A T M A R-N E M E T I November 17. Nagyméltóságodat, hogy ezen sok oldalú nagyon fontos működésében, országos gondjai közepette, rólunk sem feledkezzék meg s adandó alkalommal nagybecsű támogatásában bennünket is kegyesen részesíteni mél- tóztassék. Kívánjuk, hogy adjon a mindenható Nagyméltóságodnak szeretett hazánk, városunk érdekében kitűzendő s már talán ki is tűzött nagy czéljai elérésében erőt, egézséget, és áldásteljes hosszú életet, (Éljenzés.) A miniszter: Tisztelt Uraim! Igen köszönöm azokat a jókívánságokat, a melyeket szónokuk épen most kifejezett. Legyenek meggyőződve, hogy én a saját hatáskörömben, a melyhez különösen a kereskedelem és ipar támogatása tartozik, mindent el fogok követni, úgy hazánk, — valamint a kereskedőknek saját érdekében is, hogy működésük mentül eredmény- dúsabb, hasznosabb legyen. Hiszen a kereskedés épen a termelés szempontjából fontos ; a kereskedők hivatása az árukat, a melyeket a termelők előállítanak, elosztani. Látjuk, hogy a hol a kereskedés magas fokon virágzik, képes az országokat hatalmasakká és erősekké tenni. Magyarország sem lesz erős, ha nem lesz erős, virágzó kereskedése, a melynek érdekében mindant el fogok követni. Ha valami speczilális bajuk lesz, bizalommal forduljanak hozzám. (Éljenzés.) Szatmárvármegye törvényhatóságának küldöttsége. Hugonnai Béla főispán : Nagyméltóságu miniszter ur, kegyelmes uram 1 Midőn Nagyméltóságodat üdvözöljük megyénk területén, nemcsak kellemes kötelességet teljesítünk, hanem mint oly férfiút üdvözöljük, aki a miniszteri székben hazánk javára sok dicsőséget szerzett. Múltja és egész működése arról biztosit bennün két. Kérjük az Egek Urát, hogy a működése olyan áldásdus legyen, mint eddig volt. Ajánljuk magunkat Nagyméltóságod kegyeibe. (Éljenzés.) /x miniszter : Nagyon köszönöm, hogy kegyesek voltak engem felkeresni s küldöttségileg is üdvözölni. Nekem az uj hatáskörömben a törvényhatóságokban és igy Szatmárvármegyében is, sok és nehéz dolgom lesz. Nevezetesen én abban a meggyőződésben vagyok, hogy egy olyan államban, a hol azt akarjuk, hogy a közigazgatás jó legyen, az ipar és kereskedés fejlődjék : s az utak állapota olyan, a milyen rra, nem maradhat. Minthogy pedig a törvényhatósági utaknak, egyáltalán az utaknak legnagyobb része egyenesen a vármegye gondjaira van bizva, nekem első feladatom lesz a vármegyéket abba a helyzetbe hozni pénzügyileg is, hogy a feladatnak, miszerint az utakat kiépítsék és jó kaiban tartsák, megfelelhessenek. E feladat megoldására kérem a törvényhatóságeak szives támogatását. Mert hiszen nem közvetlenül végezhetem én ezt a dolgot, csak a megye utján lehet és akarom vé- végezni. hogy ezt a feloldatot jól végezhessük, arra szükséges a vármegyének lelkes támogatása, a mit ezzen- nel ebben az ügyben a legmélyebben kérek. (Helyeslés.) A másik az, hogy én nem helyeslem a kormányzásnak azt a módját, a mi ma történik, hogy számos kormányzati ág működik a vármegye területén, a nélkül, hogy arról a vármegyének hivatalos tudomása lenne. Számos ily dologban, amely központilag kezeltetett, a törvényhatóságok támogatását igénybe fogom venni. (Helyeslés.) Én úgy vagyok meggyőződve, hogy a szabadság fentartásáraf az alkotmányt megvédő férfiak nevelésére jobb tér nincs, mint a törvényhatóság. (Tetszés.) Ebben az irányban is tehát a legnagyobb súlyt helyezem a törvény hatóság szives közreműködésére, a mit ezennel ismételten kérek. (Éljenzés.) Szatmár-Nómeti szab. kir. város törvényhatóságának küldöttsége. Hugonnai Béla gróf főispán: Nagyméltóságu Miniszter Ur! Kegyelmes Uram ! A lehető legnagyobb tisztelet s öröm érzetével jelentünk meg: Szatmár- Németi szab. kir. város törvényhatósága. Legnagyobb örömünkre szolgál, hogy Nagy méltóságodat, mint a magas kormánynak egyik kiváló alakját itt városunkban üdvözölhetjük. Régi tisztelet és szeretet fűződik Nagyméltóságod személyéhez, s azon tiszteletet, sze- retetet és ragaszkodást megmutatta a varos akkor, midőn Nagyméltóságodat, érdemei elismeréséül, díszpolgárrá megválasztotta. (Éljenzés.) Nagyméltóságod- nak működése a múltban, történetünk könyvében arany belükkel lesz feljegyezve, mert sok nemes, áldásdús alkotásainak gyümölcseit egész Magyarország élvezi. Későbbi tevékenysége is, a mikor nem is volt tagja a kormánynak, mindendépten megmutatta állam- férfiúi nagy bölcsességét, s midőn az isteni gondviselés megengedte, hogy Nagyméltóságod ismét a magas kormány tagjává lett, habár egy más ressortban, bizva Istenben s ismerve azon nagy alkotó tehetséget, amely Nagyméltóságodban rejlik, meg vagyunk győződve, hogy ezen uj szakjában is csakis a haza javára fog működni. Midőn ezen működésében Nagyméltóságodat szivünk mélyéből üdvözöljük, kívánjuk, hogy Nagyméltóságodat az Isten számos éven át a legjobb egészségben tartsa meg. (Éljenzés.) A miniszter: Méltóságos főispán Ur, t. polgármester ur, t. uraim! En nagyon hálásan kösszönöm, hogy Szatmár városának törvényhatósági képviselete ilyen nagy számban jelent meg az én üdvözlésemre. Igaza van a főispán urnák, hogy engem Szatmár vá- rossához hivatalos működésem alkalmából disz polgárrá történt megválasztatásom folytán szoros kapcsok lűznek; már akkori hivatalos működésemkor is sok érintkezésem volt jóban és rosszban a város törvény hatóságával. Legyenek t. uraim meggyőződve, hogy én ily állásomban is, arra hogy a városok gyorsan viruljanak, mentül nagyobb haladást tehessenek, mindig a súlyt fogom fektetni. Mert a magyarságnak különösem ezen északkeleti vidékein igazán végvárai a városok a magyar kultúrának, terjesztői a magyar iparnak és a magyar kereskedésnek a fészkei; a mint a dolog természete szerint igy áll ez mindenütt a világon. Midőn tehát én, most igy hivatalomnek a küszöbén, megkezdem működésemet, a melynek körébe tartozik az ipar és a kereskedelem is, ezen ágakra is a legnagyobb sült fogom fektetni, igyekezni fogok különössen arra, hogy ebben az iparszegény országban, a mely nyers terményeit maga kénytelen kivinni külföldre, hogy annak árán megszerezze mindazon ipartermékeket, a melyek Magyarországon eddig még elő nem állíthatók, hogy ez a viszony lehetőleg javithassék. Vannak nagy iparágak kérem, a melyek a mostani viszonyok közt alig-aiig termelik ki a mi szükségleteink 20-ad részét is. Ennek a viszonynak meg kell szűnni. És hogy ez inegszünhessék, erre szükséges, hogy a városok polgársága összetett és összeegyeztetett erővel igyekezzék velem együtt ebben az országban ipart és kereskedést fejlesztem. (Helyeslés). Méltóztassanak meggyőződni, hogy ebben a működésben a városoknak igen nagy részük van. Ha végig nézünk azokon az ipartelepeken a melyek az utóbbi időben Magyarorszáp különböző részeiben keletkeztek, azt látjuk, hogy a városoknak, nagy részük volt abban, miszerint az iparosokat rábírták arra, hogy bizonyos heiyen megtelepedjenek. Mert kérem hogy válvetve legyenek szívesek, az igyekezetüket az enyémmel összetenni, hogy itt, Szatmár városában kisipart teremtsünk. (Helyeséi.) Mert a hol ipar van, oda egyúttal bevonul a jólét, bevonul a gazdagság, bevonul egyáltalában a kultúra is. Itt ez a város az én tudomásom szerint iparban, különösen nagyiparban még szegény ; halott sok minden feltétele meg van annak, hogy itt is legyen ipar. Arra kérem tehát önöket, hogy ebben a törekvésben legyenek szívesek engem tehetségük szerint támogatni s különösen a város polgármesteréhez és a főispán úrhoz intézem e kérést, a kik oly szép tehetséggel viselik szivükön e város érdekeit, legyenek rajta, hogy itt ipart teremtsünk. (Éljenzés). Noha megválasztatásom óta 2 esztendő folyt is le, nem volt alkalom a tiszielt urakkal érintkezésbe lépni. Nem akarom azokat az okokat ecsetelni, a melyek akadályoztak, politikaiak voltak, nem egyéniek. Tegyük lére a politikát; ez a politika, a mely most folyik, az én nézetem szetint áldást nem hozott, tegyük tehát azt félre s egyesüljünk hasznos es gyümölcsöző munkásságban, és munkásságban, és meg vagyok győződve, sokkal nagyabb hasznára leszünk az országnak, minthogy ha leszegetünk olyan jogokat, a melyek kivivására a viszonyok ma legalább nem kedvezők. Legyenek tehát szívesek nekem lehetővé tenni azt, hogy én ezt a várost mentői többször meglátogattam, Méltóztattak elhinni, hogy nem rajtam mint és (éljenzés) hanem igazán a viszonyokban volt, hogy én ennek az igaz, őszinte kívánságomnak meg nem felelhettem. Azzal fejezembe szavaimal nincs hőbb óhajom mint hogy ezen igen t. város polgárságával mentül bensőbb, mentül gyakoribb s barátságosabb érintkezésbe léphessek (Éljenzés) Isten éltesse Szatmár városát a virágoztassa. (Éljenzés). Keresztszeghy Lajos ügyvéd, a szabadelvű párt elnöke-. T. Uraim! (Halljuk! halljuk!) Méltóztatnak tudni, hogy képviselólelöltünk, Hieronymi Károly ő excellentiája megjelent városunkban, hogy programm- beszédét megtartsa. Indítványozom, hogy egy kisebb küldöttséggel kérjük őt fel a körünkben való megjelenésre. Ha méltóztatnak hozzájárulni, bátor vagyok fölkérni Antal Dániel ur elnöklete alatt Frieder Adolf, Farkas Antal, Schwarcz Albert és Mátray Lajos urakat, hogy szíveskedjenek a párt megbízásából őexcellenciáját fölkérni, hogy körünkben jelenjen meg. (Éljenzés. Helyeslés.) Mikor megjelent a teremhen Hieronymi, éljenzéssel fogadták s Keresztszeghy Lajos a következő szavakkal kérte föl programmbeszédének megtartását: Kegyelmes Uram! Fogadja Nagyméltóssgod kö~ szünetünket, hogy szives volt körünkben megjelenni s felkérjük, hogy szíveskedjék Ígéretéhez képest prog- rammbeszédével minket megtisztelni. (Halljuk ! Halljuk.) Programmbeszéd. Hieronymi Károly. Mélyen tisztelt uraim, tisztelt polgártársaim ! A midőn mostan körükben, még a mandátum lejárta előtt megjelenek, az, a mint tudják abban leli magyarázatát, hogy kereskedelmi miniszterré történt legkegyelmesebb kineveztetésem (hosszas éljenzés) folytán törvényeink értelmében a mandátumról lemondani s magamat uj választásnak alávetni köteles vagyok. Ez a kötelesség hozott ide. Most midőn a legközelebbi választásnál szavazataikat tisztelt polgártársaim le fogják adni, nemcsak arról fognak határozni, hogy én legyek-e Szatmár városának ezentúl képviselője vagy más, hanem egyúttal tanúságot fognak tenni arról, hogy ennek a városnak t. polgársága azok közé a polgárok közé tartozik-e, akik a most már csaknem egy év óta tartó, törvényen kívüli, egészen rendetlen állapotot, amely hazánknak legvitálísabb érdekeit komolyan veszélyezteti, végét akarják vetni, — vagy pedig szavazatuk által tápot akarnak adni annak, hogy tovább tartson az a meddő küzdelem, a mely, a mint kifogom fejteni, teljesen meddő immár, s a mely kimeríti magát végnélküli olyan beszédekben, a melyeket a képviselőháznak alig egy ötöd része hallgat meg, zárt ülésekben, nevetségesen előidézett szavazásokban, s a mely eljárás által megakadályozza az országgyűlést abban, hogy az ország ügyeivel igazán foglalkozzék. (Úgy van). Hát tisztelt uraim úgy látszik, hogy ez a betegség szintén nyugatról származott át hozzánk, a honnan már sok bajt vagyunk kénytelenek eltűrni. Láttuk, hogy az osztrák reichstrátban is volt és van obstrukezió, de t. uraim, az nagy különbség, hogy ha az osztrák reichstrátban van obstrukezió s ha nálunk van. Az osztrák reichstráth egy oktrojált alkotmány alapján áll, nincsen összenőve az ottani állami élet minden szálával, úgy mint a mi országgyűlésünk. Ott fontos akár kinek ha az ipar, kereskedés jólétben, virágzik és gyarapodik. De ha nálunk szünetel a parlament, a mely egy ezredéves történet folytán nőtt össze a hazánk testével, (úgy van I) annak azután egészen más hatása van. Nálunk meg áll az ipar, meg áll a kereskedés, meg áll számos funktió és annak folytán ezen az utón csak egyet fogunk biztosan élérni, hogy elszegényedik ez ország, s ha az ország elszegényedik : elgyengül, (úgy van) már pedig gyenge állam minden féle külbefolyás- nak martaléka. (Helyeslés.) De tisztelt polgártársak, mikor én mélyen tisztelt barátom Gróf Tisza Istvánnak (éljenzés) felszólítására beléptem az ő kabinetjébe, en- gemet ott is illetőleg minket mindnyájunkat az a hit és az a meggyőződés vezetett, hogy az ország polgárainak többségénél meg van az az akarat, hogy ezek az álapotok szűnjenek meg. Arra baziroztuk egész jövőnket, egész reményünket, hogy az országnak ez a közvéleménye, a mely teljes meggyőződésem szerint az ország polgárainak nagy többségét képezi, meg is fog nyilatkozni; mert ha nem nyilatkozik meg, ha az ország nem foglal mellettünk állást, a mi egész tevékenységünk kárba vész. Nem riaszt bennünket vissza egyes izgatóknak a lármája, de nem riaszt visszs a sajtónak sok tekintetben féktelen magaviseleté sem (úgy van.) Mert kérem azok, a kiknek van mit veszteni valójuk ebben az országban, azok nem lármáznak, azok csendesen vannak. (Úgy van.) Azok lármáznak a kik a zavarból hasznot húznak, a kik a zavarosban halászni akarnak. (Úgy van.) És én kérem az urakat, hogy mindazok, a kik velünk együtt éreznek, a kik a komoly munkának, a komoly törekvésnek a barátai, emeljék fel szavukat ezen áldatlan izgatás ellen, mondják ki egyszer, hogy elég volt ebből ennyi. Mert t. uraim, honnan kelclkezet ez az áldatlan állapot? Méltóztatnak tudni, hogy az előbbi kormány az ujonczjutalék felemelésére vonatkozó javaslatot terjesztett az országgyűlés elé. E törvényjavaslat fölött még január végén, ha jól emlékszem: jan. 26-án megindult az országgyűlésen a vita. Először csak arról folyt a vita, hogy az ország ezt a nagyobb meg- terheltetést, amely ebhöl származik, nem bírja el. Később lassan-lassan arra az elhatározásra jutott az ellenzék, hogy ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre e melkedését agyonbeszéléssel, obslukcióval is megakadályozza s a tárgyalás folyamán 72 különböző határozati javaslat lett beadva az ellenzék részéről, eleinte mind csak avval a czélzattal, hogy mindazok, akik a javaslatokat beadják, azok mellett szóléassanak s továbbá zászióval is élhesseuek. Mert hiszen méltóztatnak tudni, hogy az országgyűlés házszabályai szerint egy tárgyhoz minden képviselő csak ogyszer szólhat. Eleinte, egészen nyíltan, egészen bevallottan, ennek a sok határozati javaslatnak egyedül csak ez a taktikai czélja volt. Lassan-lassan fejlődött ki azután abból az a követelés, hogy egyfelől követelte az ellenzék az önálló magyar hadsereget és követelte a magyar nemzeti nyelvnek a hadseregben való érvényesülését. (Éljenzés.) Hát t. uraim, nincsen ebben az országban senki sem, aki a magyar nemzeti nyelvnek az állami ügyek minden terén s minden ágában érvényt szerezni melegen ne óhajtana. (Helyeslés.) Ebben az érzésben osztozunk mindnyájan. Csakhogy, t. uraim, ahhoz, hogy egy létező állapotot megváltoztassunk, a törvényes alapon megváltoztassunk, törvény- hozás minden tényezőjének hozzájárulása szükséges. Áz a kérdés, amely ma izgatja a közvéleményt, az a kérdés nem uj keletű. 1792-ben szólalt föl legelőször az országgyűlés amellett, hogy a magyar ez- redekben, amelyek az akkori császári — most közös — hadseregnek kiegészítő részét képezték, magyar tisztek alkalmaztassanak s a vezényleti nzelv magyar legyen. Ismétlődött aztán ez a kérdés az 1807-iki országgyűlésen s az 1807-iki országgyűlésen törvény is hozatott, hogy a magyar hadseregken magyar tisztek szolgáljanak. Erre is biztosan méltóztatnak mindnyájan emlékezni. Mert hiszen sokszor volt szó róla, hogy Őfelsége 68-ban kiadott egy rendeletet, hogy a magyar tisztek a magyar ezredekhez helyeztessenek át. De t. uraim, ugy-e, 1792-ben s 1807-ben ezeknek az óhajtásoknak nem volt foganatja, úgy, kérem, ma sem lett volna foganatja, ha azok az okok el nem hárittatnak, amely okok miatt a magyar hadseregben nincsenek ma sem magyar tisztek, tegalább nem elegendő számban, mert azt mondhatjuk, hogy a magyar ezredekben a magyar tiszteknek száma a felénél valamivel több, a másik fele nem magyar hono- ságu s nagy részben a magyar nyelvet nem is értő tiszt. Hát, t. uraim, beszélnek arról nagyon sokat, hogy a magyar ember nem szeret a hadseregben szolgálni, hogy, ha a magyar ember a kapitányságig fölviszi, nyugalomba megy; beszélnek arról, hogy a hadseregben nem jó a szellem, azért nem akar a magyar a hadseregben szolgálni. Méltóztassanak elhinni, hogy ez nem igaz. Kérem, ennek egészen más okai vannak. Ma kérem a hadseregben s a közös hadseregben is, sőt a honvédségnél is (fölkiáltások : Éljen a honvédség! a tisztek már nem úgy képeztetnek, mintahogy képeztettek régen, hogy a íiata ember beállott kadétnak s azután lassan emelkedett föl a tiszti pályán. Ma a tiszteknek a legnagyobb része katonai intézetekben képeztetik ki. A fiatal emberek, akik elvégezték a polgári középiskolát, elmennek a katonai akadémiákba, egy más része elmegy a hadapród iskolába. Igen de, kérem ez a tiszti nevelés az akadémiákban meglehetős sok pénzbe kerül; belekerülnek körülbnlül 800 frtba a hivatalos költségek s körülbelül 1200 frtba kerül az egész, mindenegyes fiú után, hogyha az összes költséget számítjuk. Már most, t. uraim, az a magyar középosztály, melyet az utolsó időben annyi sok mindenféle baj sújt, nem mindig van ám abban a helyzetben, hogy fiait ilyen drága nevelésben részesítse. S másutt sincs ez igy s ennek volt a következése az, bogy osztrák tartományoknak a rendjei, nem a közös pénztárból, hanemk a