Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1903-11-10 / 45.szám
log annyira előrehaladt már, hogy a tracirozás alapján készült terveket a vállalat folyó hó 7-én rendelkezésemre is bocsátotta. Én tehát a kész terveket a dolog sürgősségére való tekintetből késedelem nélkül felterjesztettem a kereskedelemügyi m. kir. minisztériumhoz, a pálya közigazgatási bejárásának mielőbbi elrendelése végett. Ezen vasút kiépítésére eddig is alapos kilátásaink voltak, az utóbbi időben pedig számos oly kedvező körülmény merült fel, melyek arra jogosítanak, hogy a szóbanforgó vasút kiépítésével — többé nem mint puszta tervvel, hanem mintegy biztosan — és rövid idő alatt megvalósítandó vállalkozással foglalkozhassunk. Legbiztatóbb körülménynek tartom a kereskedelemügyi kormány támogatását, melyre e kérdésben mindenesetre számíthatunk. A miniszter ur Onagymél- tóságával e tárgyban folytatott értekezésem alkalmával kijelentette, hogy a legmelegebb érdeklődéssel és jóakarattal karolja fel e vasút ügyét és kilátásba helyezte, hogy a vasút megvalósítását a maga részéről elő fogja mozdítani. Második kecsegtető körülménynek tartom az érdekeltség áldozatkészségét, mely nap-nap mellett újabb jelekben nyilvánul. Világos tanúbizonyság ez egyfelől arra, hogy a vasútnak jövője van, másfelől pedig, hogy maga az érdekelt közönség közönye megtört s már tudatában van az építendő vasút nagy közgazdasági jelentőségének. Még úgyszólván csak városunk közönségének és a leginkább érdekelt kereskedelmi köreinek kell meg- mozdulniok s anyagi erejökhöz méit áldozatukkal a vasútépítéshez hozzájárultok, hogy annak megvalósítása teljesen biztosittassék. A város közönségére nézve kívánatos lenne, hogy magánosok részéről minél magasabb összegű részvények jegyeztessenek. Addig tehát a hozzájárulás nagysága tekintetében nem is tehetek javaslatot, mig a magánérdekeitek részéről a részvényjegyzés ki nem merittetett, illetve, mig az a fokot el nem érte, melynek tulhaladása már nem lesz remélhető. Különben is a részvényjegyzést a vállalat kezébe tettük le, tehát már ezért is várakozó állást kell elfoglalnunk, mig az építési vállalkozó ez irányban előterjesztését megteszi. A lovassági és tüzérségi laktanyák építése ügyében október hó 8. 9 és 10-én tartotta a vegyes helyi bizottság tárgyalásait, mely alkalommal az építés általános tervei, jobban mondva az építés keresztül vitelének bázisául szolgáló elvek állapíttattak meg. Minthogy azonban erről külön lesz szerencsém — a mai közgyü lés napirendjén —- előterjesztést tenni, e kérdésre itt bővebben nem terjeszkedem ki. Városunk jövő fejlődésére befolyással biró egyéb ügyek, ul m. a Szatmár—bikszádi h. é. vasút dohánybeváltó hivatal felállítása stb. szintén állandó gondoskodásom tárgyát képezik. A bikszádi vasút ügyére vonatkozólag annyit jegyzek hogy ma vettem a Gerster czég szerződési ajánlatát, melyet az érdekeltséggel legközelebb tárgyaltatni fogok. Minthogy azonban nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezen ügyekre vonatkozólag ez idő szerinti pozitív eredményekből számolhatnék be, jelentésemet későbbi időre tartom fenn. Tevékenységem többi részét a rendes folyó ügyek vették igénybe. * A havi jelentés felolvasása után felszólalt Csomay Imre bizottsági tag s Dr. Törseök Károly indítványának a napirendről való levételét hozta javaslatba. — Közgyűlés a napirend tárgyalása előtt az indítványt tevő Dr. Törseök Károly biz. tag távollétére való tekintettel az indítványt a napirendről levette. Ezután következett a rendőr-fogalmazói álSzatmár, 1903. ház volt már cserépre véve. Az atyafié is, aki a gyermekeket átvállalta. No legalább jó dolguk van a szép házban a szegény gyermekeknek mert jő mód néz ki a zsalu- gáteres fehér házból. Egy kis fiú játszott a porban a ház előtt. Piszkos az inge, teste kék foltokkal telt. — Itt lakik-e még Szekér Antiné ? — kérdi a visszatért a kis fiút. — Itt ám. De nincs idehaza. Lakodalomba mentek. — Hát a gyerekek, akik nála vannak ? — Az egyik én volnék. Ebben a pillanatban ijedten sikolt a gyerek; mert a lesoványodott ember minden erejét egy ölelésbe szedve, majd összeroppantotta vékony derekát. — Fiam ! Az én fiam ! Aztán sírva fakad a gyerek. — Édes apám! Hát igazán kend az édes apám ? Értem jött ügy-e? Elvisz magával, ugy-e? —’ Itt maradunk fiam. — Ne maradjunk itt apám. Ha tanultam volna írni, már megírtam volna, hogy czudarijl bánnak velem. Szidás a früstököm, verés az ebéd, koplalás a Vacsora. Vigyen el édes apám innen. Megtörli nedves szemét Bálint az inge ujjával s megkönnyebbülten mondja: — Nem lesz már bajod fiam. Én leszek ezután á gondozód. Sziklay János. SZATMAR-NEMETI lás választás utján való betöltése. A bizottság az öt pályázó közül Horváth Géza joghallgató választatott meg. A választás megejtése után tárgyalás alá került a Szinház-köz kövezésének ügye. Közgyűlés a városi tanácsnak a szinház-közi sze- kér-ut kövezetének átrakását elrendelő határozatát jóváhagyta. Lipczey Elek németi részei gör. kath. kántor folyó évi január havától november haváig járó közpénztári illetményét közgyűlés folyamodónak saját kezéhez kiutalni rendelte. Pethő György volt gazdasági tanácsosnak tiszti biztosítékát közgyűlés kiutalta Darányi Ignácz földművelésügyi és Dr. Wlassich Gyula vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszterek távozásuk alkalmából köszöne- tüket fejezték ki a város közönségének a hazafias támogatásért, melyet a város részéről tapasztaltak. Közgyűlés sajnálattal vette tudomását a miniszterek távozását s hivatali mükö- désök alatt a várossal szemben tanusitott jóakaratukért hálás köszönetét kifejezni rendelte. A jövő havi közgyűlésre kitűzte a bizottság a tisztujitást s megbízta a városi tanácsot a pálvázatok meghirdetésével. Közgyűlés ezután a lovassági és tüzérségi laktanyákra vonatkozó polgármesteri előterjesztést vette tárgyalás alá s a vegyes helyi bizottság megállapodásait elfogadta s jóváhagyta. Pethő Cyörgy volt gazdasági tanácsos buzgó és odaadó munkásságára való tekintettel kivételesen visszautalta a nyugdíjalapba befizetett nyugdíj-jutalékát. Vodicska János adóvégrehajtó nyugdíjazását közgyűlését elrendelte. Szűcs Gyula volt hegyi alkapitány nyugdijának beszüntetése tárgyában nozott tanácsi határozatot a közgyűlés jóváhagyta. Végül Báthy Sándornak a közgyűlés 1903. január 1-ig szabadságot engedélyezett s Veg- roszta Máder Lujza bába oklevelét kihirdette. H 1 R E K. — Személyi hir. Dr. Chorin Ferencz, városunk díszpolgára, főrendiházi tag ma d. u. a 2 órai gyorsvonattal városunkba érkezett s a Pannonia-szállodában vett lakást. Tiszteletére d. u. fél 3 órakor Pap Géza polgármesternél ebéd volt, melyen városunk előkelőségei közül többen vettek részt. — Rendkívüli vármegyei közgyűlés lesz e hó 13-án délelőtt 10 órakor a vármegye székházának nagytermében Deák Ferencz születésének 100 éves fordulója alkalmából, mely alkalommal Domahidy István törvényhatósági bizottsági tag fogja az ünnepi beszédet mondani. — Adomány. Uray Géza és Márkusz Márton urak egy-egy 10 koronás aranyat adományoztak az ev. ref. főgimnázium Kölcsey-önképző körének pályaművek díjazásául. Fogadják a r.emesszivü adakozók intézetünk s annak tanuló-ifjusága iránt tanusitott szives áldozat- készségükért az igazgatóság hálás köszönetét. — Valótlanság a Szatmári Hírlap mai számának azon hire, hogy a Hieronyminé! járt küldöttség alig tudott találkozni a kegyelmes úrral, mert ez előle bujkált. — A küldöttséget — amint jelentkezett — nyomban fogadta a miniszter a lakásán; majd meghívta őket az országházba, ahol szintén hosszasan társalgóit a küldöttséggel. Este pedig az országos Kaszinó külön helyiségében, mint házigazda látta nagyon szívesen Hieronymi a szatmári küldöttséget. — Kinevezés. A kir. pénzügyminiszter Husovszky János nagybányai kir. állampénztári gyakornokot a nagy- szőllősi állampenztári hivatalhoz tisztté nevezte ki. — Áthelyezés. A nagykárolyi kir. pénzügyigazga- tóság Nutz Ágoston nagysomkuti kir. állampénztári gyakornokot Nagybányára hasonló minőségben áthelyezte. — Anyakönyvi kinevezések. A belügyminiszter vármegyénkben a hagymásláposi anyakönyvi kerületbe Keresztény Lajos h. körjegyzőt anyakönyvvezetővé, a nagynyiresibe Ihász Henrik h. körjegyzőt, a nántűibe Bei.cze János s. jegyzőt, a nábrádiba Fülöp Lajos községi aljegyzőt anyakönyvvezető-helyettesekké nevezte ki. — Gyászhir. Biki Ferencz nyugalmazott tanitó, ki félszázadon túl szolgálta az iskolai és egyházi ügyeket, biharvármegyei Tépén 82 éves korában meghalt. A megboldogultban Biki Károly esperes édesatyját gyászolja. — Uj doktor juris. Domahidai Domahidy Pál a jog- és államtudományi szigorlatok sikeres letétele után közelebb doktorrá avattatott. — Áthelyezett lelkész. Firczák Gyula munkácsi g. kath. püspök Maxim Ágoston sárköz-újlaki g. kath. lelkészt Herinesére (Máramarosmegye) helyezte át. — Uj postaügynökség. Szakaszon uj postaügynökség alakult, melyhez Kis-Szokond, Nagy-Szokond, Alsó- Boldád, Sándorfalu és Lophágy községek tartoznak. Az ügynökséget Mórent Nándor vezeti. — Katonai áthelyezés. Cosgaria Aurél cs. és kir 5-ik gyalogezredbeli főhadnagy, Egerből a helyben állomásozó 3-ik zászlóaljhoz lett áthelyezve. — A szatmármegyei gazdasági egyesület választmánya november hó 11-én d. e. 11 órakor a városháza tanácstermében ülést tart. — Jubiláns tisztviselő. Nagykároly városnak egyik derék régi tisztviselője, Hetey Ábrahám az idén töltötte be szolgálatának 25. esztendejét. Ez alkalommal e hó 4-én a kaszinó éttermében gyűltek össze a derék főjegyző ünneplésére. — A csapi róm. kath. templomot, melyet Mesz- lényi Gyula püspök 40 ezer korona segélyéből építettek, vasárnap szentelte fel nagy ünnepségek között Pemp Antal prépost-kanonok. — Halálozás. Bakó Ignácz sárközujlaki földbirtokos a napokban hosszas szenvedés után elhunyt. A boldogultban Bakó Ignácz a Szatmár-erdődi h. é. vasút igazgatója és Bakó László, a Nemzeti Színház művésze édes atyjukat vesztették el. — Uj rendőr-fogalmazó. Horváth Géza joghallgató, Szatmár város újonnan megválasztott rendör-fogaima- zója ma letette a hivatalos esküt Pap Géza polgármester előtt. — Fényes hangverseny. A nagykárolyi oltáregyesület tagjai gróf Hugonnai Béláné védnöksége alatt decz. hó elején egy hangversenyt akarnak rendezni az egyesület zászlóalapja javára. A rendező-bizottság, a melyben benne van Nagykároly város egész intelligens hölgy világa, naponkint ülésezik a főispánné lakásán s a programm már nagyjában össze is van állítva és igen változatosnak Ígérkezik. így a hangversenyen bibliai tárgyú élőképeket is fognak bemutatni, a miben még nem volt a közönségnek alkalma gyönyörködni. A programmot legközelebb már közük. — Jegyzőválasztás. A mikolai körjegyzőségben aljegyzővé Hadady Béla okleveles jegyző egyhangúlag megválasztatott. A választást Csaba Adorján főszolgabíró vezette. — Áthelyezés. A vall. és közokt, miniszter Bodor Jenő sárostnagyarberkeszi állami elemi iskolai tanítót a magyarremetei állami elemi iskolához jelen minőségében áthelyezte. — Névváltoztatás. Rosenzweig Salamon helybeli lakos kiskorúnak a belügyminiszter megengedte, hogy vezetéknevét „Radó“-ra átváltoztassa. — A novemberi évnegyedes adófizetés a városnál elég jól indult meg, — ámbár most is sokan vannak, akik az államadó fizetésétől tartózkodnak, — mert hát hiába, a fizetés, ha adóról van szó, a magyar embernek nem tartozik az erényei közé! Ezúttal is a városi tisztviselők jártak a fizetésben jó példaként elül, akik csaknem mindnyájan kiegyenlítették az egész évi tartozásukat! — Felfüggesztett elöljáróság. A szatmári járási főszolgabíró intézkedése folytán a november hó 5 én Szatmárnémetiben tartott utóállitáson Lázári községből két családi kedvezményre jogosultsággal biró apa jelentkezvén keresetképességük megállapítása czél- jából, a sorozó-bizottság az illetőket nem vizsgálta meg, mert a Védtörvényi Utasítás daczára a sorozáson az elöljáróság képviselve nem volt. Az exlex állapot miatt a felszólamlók ügye már rég húzódván most pedig az elöljáróság indolencziája miatt nem lévén befejezhető, s igy e miatt ebből súlyos anyagi károsodásuk eredvén: az alispán e sulvos kötelesség mulasztás miatt a lázári biró és körjegyző ellen a fegyelmi eljárást elrendelte és egyidejűleg őket állásuktól felfüggesztette. — Hangverseny. A nagykárolyi izr. nőegylet a népkonyha számára házat akar venni és e czélra hangversenyt akar rendezni. A rendező-bizottság serényen munkálkodik azon, hogy a hangverseny minél élvezetesebb legyen. így már sikerült felolvasásra megnyerni Nagy László alispánt és egy budapesti művésznővel is tárgyalásokat folytat a közreműködés czéljából. — A torna és vivó-egyesület szerdán tartotta első torna-délutánját, ameiyre az egyesületi tagok nagyon szép számban jelentek meg. Még többen voltak azonban ugyanaznap este a kaszinóban, ahol az egyesület ismerkedési estélyét tartotta, mely a legkitűnőbb hangulatban és kedvben folyt le. Minden jel arra mutat, hogy a torna- és vivó-egyesület ügye az idei szezonban nagyon szépen fog virágzani. — Színházi hir. Krémer Sándor nemsokára felnyitja már nálunk Thalia kapuját s úgy látszik, igyekszik, hogy mentői többen járjanak be a kapun, mert a társulat erősségét újra gyarapította egy jó sikerű szerződtetéssel. Ugyanis Széli Gizella szende színésznőt, deczember 1-től társulatához szerződtette. — A zenede hangversenye. A múlt alkalommal rendezett zenedei hangverseny a közönségnek részvétlensége és nem érdeklődése miatt elmaradt. E helyett tehát a jövő szombaton f. hó 14-én újra hargverseny lesz a városi színházban, mely czelra a tanács a színházat már át is engedte. A programm oly művészi nívón fog állani, melyben közönségünknek Szatmáron nem igen volt alkalma gyönyörködni. Klemens, a mannheimi udvari opera énekes, ki épen itthon van, szintén közreműködik s közönségünknek lesz alkalma _____________________ November 10.