Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1903-06-30 / 26.szám
I nesitsétek a kaszát, élesítsétek a kardot, uj nyelet a csákányba. Nagy, kegyetlen munkára hívunk fel benneteket; de hát nem kegyetlen munkát végez-e az ekevas, amely az anyaföldnek testét hasogatja és a benne rejtve élő férgeket véres darabokra vágja. És ugye, áldott munka ez, mert nyomában uj élet fakad, kisarjad az egész vetés, az érett kalásztenger, a mindennapi kenyér. — Ragadj fegyvert te test- vértelen,. elárult, saját hazádban hontalan magyar ! Törd össze bilincseidet és kovácsolj fegyvert belőle: a szolgaság lánczából a szabadság fegyverét. Kicsavarták kezedből ősi kardodat? Rabszijra fűzték egész nemzetségedet? Levágták munkás és harczos két karodat? Hát elfelejted magyar, hogy te oroszlánnak születtél, aki fogaddal is rettenetes vagy? — Fegyverre magyarok! — Észak, dél, kelet és nyugat felé fordulva hirdetem ti nektek, hogy urunk és fejedelmünk, Rákóczi Ferencz megjött. — Kürtösök, fújjátok meg a harsonát! — Városi bal- tások fussatok szét és verjétek meg e hírrel a kapukat. Minden szögletben perditsétek meg a dobot! — Alkonyaikor pedig gyuljanak ki a tüzek a hegyormokon, hadd hirdessék, hogy ha éjszaka borul is rád, ne térj pihenni magyar, mert éjszakról jön a világosság, a melegség, a szabadság, — Rákóczi. — Fegyverre magyarok !“ Szatmár-Németi szab. kir. városnak mindenkor hazafias közönsége, a napokban nálunk rendezendő Rákóczi ünnepélyen, bizonyára tiszta és nagy lelkesedéssel fog részt venni s ez által példát fog nyújtani az utónemzedéknek arra, hogy nagyjaink iránt mindenkor hálás tisztelettel kell viseltetnünk! Szatmár, 1903. ____________________ Ké relem a vármegye közönségéhez ! A vármegye közönsége folyó évi junius hó 12. napján tartott rendkívüli közgyűlésében egyhangúlag elhatározta, hogy II. Rákóczi Ferencz nemzeti szabad- ságharczának 200 éves évfordulója alkalmából Rákóczi emlékére ünnepet szentel, s II. Rákóczi Ferencz 1703. évi julius 14-iki tiszabecsi győzelmének emlékére emlékoszlopot dilit. Midőn a vármegye ezen határozatát meghozta, nemcsak a múllak nagy emlékeinek akart adózni, hanem a jövő nemzedék előtt is bizonyságát akarta adni annak, hogy a kik a hazáért küzdenek, harczolnak, azoknak émlékét még századok múlva is szent tisztelettel említi. A vármegye közönsége nem fogja megtagadni a ki soha életében nem látta Georgeot, sem a feleségét, s a ki a Georgeéval szomszédos páholyban levő rokonait akarta üdvözölni, egyszerű békés polgár volt, s panaszt tett George ellen a rendőrbiztosnál. George tehát a biró elé került, a ki őt csendháboritásért és nyilvános helyen elkövetett verekedésért tizenöt napi fogházra ítélte. Nagy szerencsétlenség volt ez Ítélet az ifjú házaspárra nézve. Tizénöt napig távol kell maradniok egymástól 1 Még soha nem hagyták el egymást egyetlen egy napra se. S Georgenak most tizenöt napra el kell mennie 1 Oly hosszú idő ez akár egy század. A barátaik egy furfangos ügyvédet ajánlottak nekik, a ki talán még az ilyen nehéz helyzetben is tud jó tanácsot adni. Az ügyvéd meg is vigasztalta őket. Nem kell kétségbeesni. Ismer sok olyan ficzkót, a ki csak most szabadult ki a fogságból, s úgyis visszakerül oda nemsokára; ezek a ficzkók, a mikor épen szabadok, mindig hajlandók arra, hogy jó pénzért helyettesítenek a fogházban olyan elitélteket, a kiknek nagyon kellemetlen volna a büntetés kitöltetése. Nem nehéz olyan embert találni, a kinek az arcza és a termete hasonlít Georgeéhoz; csak épen fel kell öltöztetni George ruháiba. Az ügyvéd mindjárt tudott is ajánlani egy jóképű fiatal embert, a kit George helyett bátran el lehet küldeni a fogházba. Ezt az embert megkeresték és meg is kötötték vele az alkut. A büntetés megkezdésére kitűzött napon Jeannine fölbátorodott, maga kisérte el az ál Georgeot a fog* SZATMAR-NEMETI. anyagi támogatását sem, de szebbnek, illőbbnek tartaná, ha lakosainak áldozatkészsége emelné fel nagyobb részben legalább ezen emléket, mert ebben látja a hazaszeretet lobogásának bizonyságát az egyesek lelkében, mely mellett a hivatalosan emelt emlékek semmi értékkel nem bírnak. A vármegye közönsége a vármegye fiainak és leányainak nemes szivére támaszkodik, midőn méltó emléket akar állítani Rákóczinak s azt rendelte el, hogy az emlék felállításához szükséges összeget gyűjtés utján hozzam össze. Azt mondja vármegyénk halhatatlan fia, Kölcsey Ferencz: „Minden kő, régi tettek helyén emelve; minden bokor, régi jámbor felett plántálva; minden dal, régi hősről énekelve; minden történetvizsgálat, régi századoknak szentelve: megannyi lépcső magasabbra emelkedhetni;. . . azért keressetek alkalmat a hajdanra visszanézhetni, s érte melegülni. Nem költői ábrándozás ez: hanem fenmaradás, folyvást emelkedés érzelme.“ Az ő szavait idézem emléketekbe, midőn hozzátok szólok, hogy adakozzatok a szent czélra. Rákóczival szemben nagy adósságunk van. E tartozást leróni szólok hozzátok. És én érzem, hogy hangom nem lesz a pusztába kiáltó szó. Mondjam-e nektek, hogy ki volt Rákóczi ? kiről a költő király, Petőfi igy énekel: „Oh Rákóczi, szabadság vezére, Sötét éjben fényes csillagunk 1 Kinek emlékére lángolunk És sírva fakadunk.“ Hisz hatalmas indulója nemzeti dalod: annak csodás, szivét rázó hangjai lelkesítenek örömödben, vi gasztalnak bánatodban! Rajongó szeplőtlen honszerelme intő példa életedben 1 Mert van-e csodásabb honszerelem, mint a Rákóczié ? Nála nem üres szó az, a mit az „Örök Igazsághoz“ ajánlott „Emlékirataidban mond, midőn azt írja: „Egyedül a szabadság szeretete és a vágy: hazámat az idegen járom alul felmenteni volt czélja minden tetteimnek.“ S hogy ez igaz, igazolja, hogy a felajánlott lengyel koronát is visszautasítja, következőleg indokolva meg „Emlékirataidban e nemes lemondást: „Minthogy azonban a háborúit enhazám szabadságáért kezdettem, s láttam az ország minden rendéinek ily nagy mozgalmát és izgatottságát: sem czélszerünek, sem becsületemmel megegyezőnek nem tartottam, idegen ország koronájáért és enhasznomért hazám ügyét cserbenhagyni, s elhagyni hazámat, kitévén azt a legnagyobb veszélynek, t. i. a németek jármának, hogy szabadságának még annak árnyékát is elveszítse, mely eddig megmaradt.“ Ennek a csodás, rajongó honszerelemnek akarunk mi emléket állítani; emléket, mely hirdesse az ő nagyságát időtlen időkig; emléket, mely intő jelül szolgáljon a késő unokák unokáinak is, hogy „a hazáért mindent áldozni kell, de a hazát feláldozni semmiért nem szabad.“ Midőn az egész ország ünnepel, Midőn egy ország egy napot szentelve, Dicsénekével éltet egy nevet, E név nem ember, föld tűnő lakója, E név csak eszme, gondolat lehet. Ez eszme, e nemzeti gondolat Rákócziban testesült meg. „Istennel, a hazáért, és a szabadságért“ húzta ki a^t a bűvös kardot, melyet a diadal első napjától a Golgotháig csak ez a gondolat vezet. A nagy idők legendás fénykorát Szatmárvárme- gye fiainak és leányainak megünnepelni kétszeres kötelessége; mert az a fényes nap, melyből a haza, a szabadság szeretet löveli szét fénykévéit, itt a mi fölházba, hogy annál kevésbbé vegyék észre a helyettesítést. George helyettese nagyon jól játszotta a szerepét. A fogház igazgatója, — látva, hogy a jobb társaságból való emberekkel van dolga, — nagyon udvarias volt velük szemben. — Uram! Asszonyom 1 — szólt hozzájuk, — nagyon jól tudom, hogy mily fájdalmas dolog az ifjú házasokra nézve a válás, különösen először és ha tizenöt napig tart 1 . . . Tudom azt is, hogy kikkel van dolgom . . . így tehát rendelkezésükre bocsátom az irodámat, hogy még egyszer és utoljára búcsút vehessenek egymástól . . . Tudom, jól esik az ilyesmi ... De kérem, siessenek egy kissé, mert egy óra múlva már itt leszek 1 Az igazgató igen udvariasan köszönt és kiment. Jeannine vérpiros lett; férjének a helyettese azonban a legkevésbbé sem jött zavarba. Minden gondolkodás nélkül letérdelt Jeannine elé, megfogta kis keztyüs kezeit, megcsókolta s aztán gyöngéden átkarolta Jeanninet: — Igazán, asszonyom, ha az igazgató urnák ez a kitűnő ötlete nem támad, soha nem lett volna alkalmam annak bevallására, hogy mennyire imádom! Mert szerelmes. A szép szerelmes kis angyalok közzé tartozott az a drága lény is, a kit a mi kis városunk legnemesebb lelkű ifjához kötött a forró szeretet. Csakugyan édes nő veit. Szép, okos, kedves, szeretetreméltó. Pi- cziny ajkairól mézédes csókok ingere ömlött el. Bájos, kedves ifjú, a kinek arczát harmatos üdeség öntötte el s méltán illette meg a babus név is, a hogy Junius 30. dünkön sütött ki, itt a mi földünkön áldozott le. A tiszabecsi győzelemmel kezdődő nagy tragoedia Kis- Majtény mezejére viszi Kis-Majtény mezején a leáldozott nap emlékét ott hirdeti az emlékkő. A Golgothán ott a kereszt, mely a nagy tagoedia bevégeztét hirdeti. Hát az első győzelem napja hogy maradjon akkor emléktelen ? A határkőt jelző emlékkő mellé el kell helyezni a kuruezok földjén az első győzelem emlékét hirdető emlékjelet is, hogy „Álljon e kő, mig csak anyag állhat, Szelleme éljen, mig magyar él 1“ Én hiszem, hogy nem hiába szóltam. Ismerem vármegyém fiainak és leányainak lángoló honszerelmét, s szivük verésével együtt érezve fordulok hozzátok, hogy állítsunk emléket Rákóczinak, mert illő, hogy a Golgotha keresztje után jöjjön el a feltámadás, s ez az apotheosis a tiszabecssi harezmezőn hirdesse a hazaszeretetei. Éhez az apotheosishoz hozza el ajándékát szegény és gazdag egyaránt 1 A befolyó adományokat f. évi junius hó végéig az alispáni hivatalhoz kérem eljuttatni. Nagykároly, 1903. junius 25. Alispán helyett: Nagy Sándor, tb. vm, főjegyző. HÍREK. — Személyi hír. Báró Mertens Károly cs. és kir. altábornagy a kassai hatodik hadtest parancsnoka f. hó 26-ikán városunkba érkezett, s a hidontuli gyakorló téren a cs. és kir. 5-ik gy. ezred, és a 12-ik honvéd gyalogezred fölött szemlét tartott. A csapatok figyelmezettsége és a legénység jól képzettsége fölött megelégedettségének meleg szavakban adott kifejezést. — Áthelyezés. A kir, pénzügyminiszter Mayer Vilmos kataszteri főmérnököt Kassáról, a szatmári 2. felmérési felügyelőséghez helyezte át. Ifj. Tombory Virgil m. állami vasúti altiszt Szatmárról hasonló minőségben Szürtére helyeztetett át. — Kinevezés. Ő F'elsége a király a munkácsi gör, kath. székes káptalannál üresedésben volt kano- nokságot Matyaczkó Tivadar ungvári pap-nevelő intézeti lelkiigazgatónak adományozta. — Papszentelós. Meszlényi Gyula püspök Boschetti András és Rokk István végze t papnövendékeket szombaton a papnevelő intézet kápolnájában áldozó papokká szentelte. — Kölcsey-emlóknap. Csomay Győző indítványt adott be a Kölcsey-kör elnökségéhez, hogy rendezzen a kör évenkint, állandóan egy emléknapot Kölcsey emlékezetére. A Kölcsey-kultusz ébrentartása és iejlesz- tése volna ennek az emléknapnak a czélja, a mely egyrészt a társadalmi élet élénkségére is hatna, amikor ugyanis az egész megye intelligentiája eljönne arra az emléknapra. A Kölcsey-kör Kölcsey szellemében működik, illő tf hát, hogy évenkint egy-egy napot szenteljen neki. Az indítvány különben igy hangzik: „Mondja ki a közgyűlés, hogy a magasan tündöklő Vezérszellemének nagysága iránti mély tiszteletkörnyezete, különösen az az ifjú hívta, a kihez édes, forró szeretet kötötte. Egyszer azonban bánatos lett a kis babus. Azt hallotta, hogy az ifjú a kihez ő a fegforróbb szerelmet táplálja a szivében, más leányra nézett. Udvarias és előzékeny volt hozzá, a milyen minden férfi, kiben csak egy hajszál tisztelet van a gyöngébb női nem iránt. Ámde a kis babus nem igy ítélte meg a helyzetet. Az ő szerelme nem tűrte meg, hogy ifja más nőre is pazaroljon csak egy tekintetet is. Bánat borult a lelkére, féltékenység költözött piczi kis szivébe s azt hitte, hogy számára már elveszett az élet minden üdve, boldogsága. Lelke kínjai azután nem bírták felszabadítani attól a gondolattól, hogy a halálban keressen nyugalmat. Szerelmesek menedéke az örök pihenés. Ő legalább azt hitte. De megtudta ezt az ifjú, a ki önzetlen, forró, tiszta szerelemmel volt iránta tele s a kit méltatlanul étt angyal szép szerelmének vádja. Gondot okozott neki is, hogy mivel szabadítsa meg a legbájosabb, neki legkedvesebb gyermeket a gyötrő gondolatoktól? Mivel győzze meg, hogy forrón szereti ? Végre határozott. Elment a szép lányhoz. Ott ült a bánatos kis babus a nagy hársfa alatt. Kereste a magányt. Ábrándjainak, vagy talán éppen az élettől való megválás gondolatának szentelte perczeit. Nem /ette észre az ifjút, a ki csendesen, óvatosan közeledett feléje s a ki mikor odaért hozzá, feléje hajolt és egy forró, édes csókot nyomott a bájos leány ajkaira. Csak egy kérdése volt hozzá ezután: — Hát még mindig meg akarsz halni babus? És a szép lány arcza tűzben lángolt, szemei ragyogtak s piro; ajkairól forró lehelletei szállottak el e drága szavak : — Nem ! Nem 1 Most már élni akarok. WV Üzlethelyiség: férfi-szabó-mühelyéből kerülnek ki a legelegánsabb © © © f árf i-S itönyok, melyekhez ug}'anott a legjobb © © © minőségű szövetek is nagy raktáron tartatnak. Deák»tér ££• sas** a városi 1 áza kötelében. Elismert pontos : == és előnyös kiszolgálás!!
