Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1903-05-26 / 21.szám

Szatmár, 1903. Május 26. ur, Csapóné Váczi Jolán k. a., Sulyokné Tolnay Lidiké k. a., Csendbiztos Tereh István ur, Kónya kántor Ürge Imre ur, Gonosz Pista Makiári József ur, Gonoszné Hajdú Viola k. a., Cserebogár Jóska Székely Jenő ur, Czene czigányprimás Csízek János ur, Ádus czimbal- rnos Nagy József ur, Makhetes korcsmáros Schott Emil ur, Jóska, béres Komka László ur. A műkedvelői előadás iránt úgy itt a városban, mint vidéken nagy az érdeklődés s biztosan nem fog elmaradni az a siker, mely a lázári-i mulatságokat általában koronázni szokta. Az előadás valószínűleg junius 29-én lesz megtartva. — Fösorozás elhalasztása. A honvédelmi minisz­ter az ujonczozást tekintettel az isméit politikai hely­zetre újból elhalasztotta, annak esetleges határidejét most már julius hó 1-től augusztus hó 29-ig bezáró­lag állapítván meg. A fősorozásra kiadott egyéb intéz­kedései az előbbi rendeletéiben benfoglaltatnak. — Lelkész hallgatáson voltak a vámos-oroszi ev. ref. egyház kiküldöttei, a németi templomban. Hajdú Miklós segéd-lelkészt hallgatták meg s a kiküldöttek egyhangúan oda nyilatkoztak, hogy a vámos-oroszi lelkészi állásra Hajdú Miklóst fogják meghívni, aki nagyon tehetséges és kitűnő szavú lelkésze lesz a vámos-orosziaknak. Gratulálunk. — Pályázat a városnál. Papp Endre nyugdíjazá­sával megüresedett irnoki állásra a városi tanács a pályázatot már kihirdette s mint előre látható a pályázók száma nagy lesz. A város atyái ezen állás betöltésénél remélhetőleg szem előtt tartják, a debre- czeni polgármesteri gyülekezeten is kifejezett közóhajt, hogy a közigazgatás valamennyi ágában a megfele­lően, illetőleg a jobban képesítették jussanak előtérbe. Pályázni akarók felszerelt kérvényeiket junius hó 3-ik napjának d. e. 11 órájáig a tanácsi iktatóba benyújt­hatják. — Üdvös intézkedés. Tankóczy főkapitánynak mindenre kiható figyelmessége egy újabb rendeleté­vel újra bebizonyitódott, melyet a husfogyasztó kö­zönség érdekében tett. A rendelet a következő : köz­egészségi szempontból a husfogyasztó közönség ér­dekében ezennel elrendelem, hogy a város területén lakó összes mészárosok és hentesek a felnőtt marha és a növendék marha húsát mészárszékükben elkülö­nített helyen és jól olvasható tábla jelzés mellett áru­sítsák. Mely rendeletemről az összes mészárosokat szoros miheztartás, a rendőr tiszteket pedig ellenőrzés czéljából azzal értesítem, hogy ezen rendeletem a kéz­besítés napjától 15 nap alatt hatályba lép. Szatmár, 1903. május 15-én. Tankóczy s. k. főkapitány. — A helybeli ev. ref. felsőbb leányiskolában az évzáró vizsgálatok a következő sorrendben tartatnak meg : május 25 én délután 3 órakor a r. kath. növen­dékek vallásvizsgája; junius 15-én az I—III. osztályú magánvizsgák d. e. 8 órától, ugyanakkor az izr. nö­vendékek vallás vizsgája d. e. 10 órakor. Jun. 16-án a II. o. magánvizsgája. Jun. 17-én a IV. o. magán- viszgája. Jun. 18 án d. e. 9 órakor az elemi osztályok vizsgálata, délután 3 tói az I. osztály vizsgája. Jun. 19. d. e. 8 órától a II. osztály, d. u. 3-tól a III. o. Jun, 20. d. e. 8 órától a IV. osztály, d. u. 4-től a tornavizsga. Jun. 21. délelőtt évzáró istentisztelet s után zeneszavalati vizsgálat. E vizsgálatokra az igen tizztelt szülőket és érdeklődőket ez utón hívja meg az igazgatóság. — Az esküdtek 1904. évre érvényes alaplajstro­mának eg/beáilitására kiküldött bizottság tegnap dél­után kezdte meg működését a városháza közgyűlési termében. Az összeírások naponkint tartatnak délután 3 órától 4-ig. A bizottság elnöke, Pap Géza polgár- mester által kibocsátott hirdetmény szerint felhivatnak mindazon egyének, kik 26-ik életévöket ez idén betöl­tik s legalább 20 korona évi állami egyenes adót fizet­nek, továbbá köztisztviselők, lelkészek, tudorok, okle­veles tanárok, ügyvédek, mérnökök, építészek, gazdá- szok, gyógyszerészek, erdészek, állatorvosok, kik eddig az esküdtek alaplajstromába fölvéve nem voltak, hogy a város közgyűlési termében legkésőbb f. hó 29-ikén délután 3 órától 5 óráig jelentkezzenek. Az egybeálli- tandó lajstrom f. évi junius 1 tői 15 napra közszem­lére lesz kitéve, mely idő alatt az ellen bárki felszó­lalhat. — Kitüntetéssel tette le 1-ső alapvizsgálatát Pap Zoltán városunk fia a budapesti jogtudományi egye­temen. — Gulya György kölesei ev. ref. leikészt, kit vá­rosunkhoz rokoni kötelékek fűznek, egyhangúlag meg­hívták Kunágotára lelkésznek. Gulya a meghívást el­fogadta. — Píeghivás. A „Csengeri Polgári Olvasókör “ 1903. évi május 31-én Csengerben, a „Polgári Olvasó­kör“ helyiségében, saját könyvtára javára zártkörű tánczvigalmat rendez. Belépti-dij : Személy-jegy 1 kor. Család-jegy 3 kor. Felülfizetések köszönettel fogadtat­nak s hirlapilag lesznek nyugtázva. SZATMAR-NÉMETÍ. — Gyászhir. Lapunk zártakor vesszük a hirt Debreczenből, hogy ott Márk Endréné, született Len­gyel Emma úrnő, Márk Endrének, a debreczeni ügy­védi kamara elnökének, a tiszántúli ev. ref. egyház- kerület ügyészének neje, f. hó 25-én hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése holnap, f. hó 27-én lesz. — A szatmár-ugocsavármegyei róm. kath. tanító egyesület f. évi junius 3 án tartja 20-ik közgyűlését helyben a Cecil-egyesület dísztermében. A gyűlés sor­rendje a következő: 1. Pontban 8 órakor a Kálvária templomba szent mise hallgatás. 2. 9 órakor kezdődik az egyesület folyó ügyének tárgyalása. 3. Szabad elő­adás e czimen: A beszéd- és értelemgyakorlat múltja, jelene és jövője a magyar népiskolákban. 4. Tisztelgés Püspök Ő nagyméltóságánál és az Egyházmegyei Fő­tanfelügyelőnél. 1 órakor: Társas-ebéd a kath. kaszi­nóban. A megjelenést kívánatosnak tartja az elnökség, ha előre május 30-ig bezárólag a résztvenni akarók bejelentik Mondik Endre egyesületi titkárnál, hogy a megjelenők számáról tájékozva lehessenek. — Halálozások. Ifj. Gulya Sámuel, Gulya Sámuel helybeli iparos fia folyó hó 19-én, rövid szenvedés után, Szász-Régenben elhunyt. Strasser Ede nagybányai öreg polgár, aranymű­ves, folyó hó 19 én meghalt végelgyengülésben, te­metése május 21-én volt nagyszámú resztvevők je­lenlétében. Fürst Viktor városi számtiszt apósát gyá­szolja az elhunytban. — Hymen. Róth Fülöpné helybeli kereskedő leá­nyát, Mariskát, eljegyezte Weiner Soma, a M. Á. V. üzletkezelőségének hivatalnoka. — Tűzoltók verseny-gyaloglása. A szatmári ön­kéntes tűzoltó-egylet pünkösd másodnapján nagy ki­rándulást rendez a szomszédos Sárközujlak községébe, a mely egyúttal gyalogversenynyel lesz egybekötve értékes díjkiosztással. Az első dij oklevél és arany érdemjel, a második egy ezüst óra és a harmadik dij egy tajték pipa megyfa szárral. — Sárközujlakra érve megvásárolják az ott levő tűzoltó-szereket s a mieink előadást fognak tartani. Délben a tűzoltók tiszteletére bankett lesz az ottani kaszinó termeiben. A részt venni szándókozók a tűzoltó őrtanyán jelentkezhetnek. — Esküdtszék! tárgyalás. A szatmári kir. ügyész­ség, mint esküdtbiróság, a májusi cziklusban az utolsó ügyet tárgyalta f. hó 25-én Papolczi Gyula elnöklete alatt. Szavazó-birák voltak Szabó József és Szarukán Zoltán. A vádlott Glegyán Sándor bosszúból, mert őt mintegy másfél év előtt Lupus Gyula kétszer arczul ütötte, ez utóbbit Czircz János, Tóth István és Bakos János társaival összebeszélve, halálra verték. A délelőtt folyama a tanuk kihallgatásával telt el, kik a vádlottakra mind terhelőén vallottak, külö­nösen Podluczky János tanú, ki látta, midőn mind a négy vádlott dorongokkal ütötte agyba-főbe az áldo­zatot, mig az anyja udvarán, hol a verekedés történt, halva maradt. Délután a vád- és védbeszédekre került a sor, mely után a vádlottakat halált okozó súlyos testi sér­tésben mondták ki bűnösöknek és rövid tanácskozás után, törvényszék a vádlottakat este 8 órakor a Pa­polczi Gyula elnök által kihirdetett ítélet szerint egyen • ként egy és fél évi börtönre, és 2 0—20 korona pénz- büntetéssel sújtja. A vizsgálati fogságból 6 hetet kitöltöttnek vettek. — Orbán. Tegnap, f. hó 25-én volt a gazdák ál­tal olyannyiru rettegett Orbán napja és ha tekintetbe vesszük, hogy az idei május mily hűvös és esős volt, úgy az Orbán naptól még jobban kellett tartanunk. Az idén azonban megbecsülte magát és ha a délelőtti esőt leszámítjuk, elég meleg napnak mondhatjuk az idei Orbán napot. — Halálos szerencsétlenség. Fernezelyen Görgő Róza és Varga Mari nevű gyermek-lányoka' a lak­ból halva fogták ki. A szegény leánykák fii ér ,en tek a hegyre s mikor visszajö'tek a megduzz < :t pa­takon át akartak lábalni, de az elragadta ő.n s Ve-z tűket okozta. — A sociál-demokraták gyű ése Vasárnap dél után fél 5-kor tartottá« a sociálisták az István-téren a legnagyobb rendben a gyűlésüket. Mónus József és Nyisztor János voltak a gyűlés szónokai. — A szatmári állami iskolák tanszerjegyzékét az iskola igazgatósága elkészítette. A felszerelés valóban mintaszerű lesz, melyről fogalmat nyújtanak az alábbi összegek is. A Rákóczi utczai iskola részére szüksé­ges e czimen 2902 kor. 70 fill, a Három-utcza-közi iskola részére 2145 kor. 40 fill., Kinizsi-utczai iskolá­nak 2009 kor. 90 fill., Wesselényi-utczai iskolának 2078 korona. Ezenkívül mindenik iskolának a villa­mos csengőhálózat berendezésére 446 kor. 30 fill. Az újhegyi iskolának tanszerekre 758 kor. 30 fill, a nagy­hegyi iskolának ugyanannyi, a középhegyi iskolának 768 kor. 30 fill. Összesen 13206 korona 30 fillér. Ez összeg utalványozásáén a kir. tanfelügyelőség a mi­nisztériumhoz felterjesztését megtette. — Édes a csók, ha lopva elveszed . .. Nagy la­kodalom volt szombaton este a Teleky-utcza egyik házába, ahol Batiz község első bandája húzta a talp alá valót, mert hát a menyasszony onnan való volt. Rakták is a csárdást szaporán, jó kedvvel, amikor egy­szerre nagy zavar támadt a vigadók között. Bauer Sándor kocsis legény anynyira belenézett a vőfély szeretőjének szemébe, hogy nem állhatta meg nézésével, hanem át ölelte és édes csókokat rabolt a szép leány ajakáról. Az eset vért kivánt, nagy lévén a vőfény sé­relme. Hat legény ki hivta Bauer Sándort és oda kint úgy elpáholták a csókrablót, hogy a teste megkékült és arcza a pofonoktól megdagadt. Az elvert legényt a közkórházba vitték, a verekedőket pedig a rendőr­ség vette becses pártfogásába. — Nem tudja, hogy miért tette. Tarka virágos mezején Barla falujának, szomorú esete történt a kis Pap Juliskának. Libáit őrizte, terelte arra erre, hogy a gunár el ne fusson valamerre. így ment ez nap-nap után, délelőtt úgy, mint délután. így őrizte épen múlt szombaton este, s hogy haza mehessen, már előre leste. Neki is indult már csöndben haza felé, a mikor Po- duez György került oda elé, — ez is oda való Barla falujába — s hogy olyan hirtelen mi jutott agyába, nála levő fejszét — bízva erejébe — belevágta a kis Juliska fejébe. Arra járó-kelő emberek vették észre, hogy a kis Juliska földön fetreng vérbe, se halva, se élve. Poducz pedig látva ezt, megrémült, s a tett színhelyé­ről gyorsan elmenekült. A csendőrség nyomban kézre- keritette s kérdezgették tőle, hogy ezt miért tettí? mi­j kor arra felé vitte őt az útja. Azt felelte nekik, hogy, l biz ő nem tudja. A mit szegény feje előre tudhatott e gazember tettéért a börtönbe jutott. — Szegény kis Juliska pedig nagyon beteg, egyre kis libái után vágyik eped. A kis libácskái szomorún gágognak, mikor hall­ják hangját újra gazdájoknak. (x) A szegedi kenderfonó-gyárban készült kötél­árui? u. m. istráng, kötőfék, rudaló- és marha-kötelek, ipari és házi czélokra szükséges zsinegek, zsinegheve­derek stb. Kitűnő minőségű gazdasági kék szekér- tengely-kenő.cs, firnis, festék, meszelő és kefeáruk leg­előnyösebb beszerzési forrása Drágos Béla kereskedő­nél Szatmáron, Kossuth Lajos-utcza 23. sz., régi Hid- utcza. — űrlap ingyen és bérmentve. Grieaer-selyem Nagymérvű újdonságok, Lousine-schinéebe, Rayé Peckin-Louisine, Moires á jour, osodaszép Fou- lardok 1 kor. 20 fültől portó- és vámmentesen. Olcsó árak, felülmúlhatatlan választék. Minták bérmentve. — Levél dija 25 fillér. Selyemszövet-Gyár-Unio Grieder Adolf és Trsa, Zürich P. 21. kir. udv. szállítók. (Schweiz). Aki nehézségben, görcsökben, vagy ßUiiÖÜÖia. másféle idegbetegségben szenved, kérjen ezek gyógyitásmódjának ingyen és bérmentve kapható ismertetőt. Schwanen Apotheke, Frankfurt. — Öngyilkosság. Óriási megdöbbenést keltet Nagy bányán Dr. Gondos Mór az ottani polgári hitelbank részvénytársaságának általános tiszteletben álló igaz­gató fiának, Gondos Gyulának az öngyilkossága. Magánlakásán szerdán d. e. hétmiliiméteres for- gópisztolylyal mellbe lőtte magát. Az első orvosi se gitség után az öngyilkos ifjú határozott óhajára egy­kori tanárát Lakatos Ottó r. k. hittanárt elhivatta, édes atyja aki őt meggyóntatla s lelki vigaszban részesí­tette. A gelyó mellében maradt ugyan, de azért álla­potán határozott javulás állott be s alapos a remény, hogy a mindenki által szeretett, szorgalom és tehet­séges ifjú föl fog épülni. Öngyilkosságának okául amerikai párbajt emlegetnek. — Uszoda-vizsgálat. A főkapitány és főmérnök szombaton vizsgálták meg a két uszodát és azokat a közönség használatára megfelelőknek találták. A főka­pitány egy szabályzatot is adott ki, melyet úgy az uszoda tulajdonosainak, mint a közönségnek be kell tartani. — A sertésvész Vetés községben fellépett s a zárlat elrendeltetett. Felelős szerkesztő: Mátray Lajos. Főmunkatárs: Ferencz Ágoston. magasztos ^ értéket rohitschi Tempel- Styri a-forrásoknak mint gyógyvizeknek legjobban igazolja az összehasonlító táb­lázat a Rohitschi és Karlsbad! források­ról, mely minden érdeklődőnek díjmen­tesen megküldetik. Megrendelésnél kérjük elaprahivatkozni. Magyarországi főraktár: Hoffmann József­nél Budapesten, Báthory-u. 8. sz. ******»*> ■3*™*»***

Next

/
Thumbnails
Contents