Szatmár-Németi, 1902 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1902-02-11 / 7. szám

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NÉMETH IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Me^jelenil^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre 1 kor. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon-szám 80. ng­Felsőbb leányiskolák érde­kében. A b. lapok múlt heti számában egy czikk jelent meg a „helybeli ev. ref. felsőbb leány­iskola sorsa“ czim alatt, melynek egyes kifeje­zéséi, valamint az egész czikk tendentiája köny- nyen megtéveszthetnék a kevésbbé tájékozott közönséget, ha azokat helyreigazítás nélkül hagynék. Sajátságos, mondhatnám irányzatos maga­tartással találkozik a sajtó részéről utóbbi idő­ben ez intézetünk minden igaz ok nélkül. Már a múltkor a szülék rémülve tudakozták az in­tézet igazgatójától, igaz-e, hogy a földrengés megrepesztette az iskola falait? . . Most egy czikkiró kimondja, hogy: „ezt az intézetet azo­kon az ingatag alapokon, vagy jobban mondva: alap nélkül, a tanítás eredményes végczélját tekintve, a jövőben fenntartani nem lehet, . . “ „hogy egy magasabb iskolai intézményt csupa felekezeti féltékenységből bizonytalan, roskatag alapokon, úgyszólván egyik napról a másikra tengetve tartsunk fenn, ezt semmi szempont­ból nem lehet helyeselni.“ Tehát czikkiró most már az intézetet in­gatag, roskatag alapokon állónak jelzi a nagy közönség előtt, A földrengés ismétlődik más formában. Szeretem hinni, hogy czikkiró nem akart tudva ártani intézetünknek és igy lesz szives megengedni nekem, ha tisztán az igazság ér­dekében kijelentem, hogy szatmári felsőbb leány­iskolánk pedagógiai értékéről úgy Berecz Antal miniszteri biztos, mint Dóczy Imre egyházkerü­leti felügyelő, évről-évre a legmegnyugtatóbb jelentéseket tettek és terjesztettek föl illetékes hatóságaiknak, sőt mindketten a leghizelgőbb módon nyilatkozik igazgató-tanácsunk előtt az intézet tanítási eredményéről. A mit ilyen két szakférfiú megállapít, abban nekünk kételked­nünk nem 'szabad. A szülék tehát, a kik gyer­mekeiket ez intézet gondjaira bízzák, legalább is nyugodtak lehetnek a siker felől, hogy „ta­nitás eredményes végczélja“ teljesen el van érve intézetünkben. A mi az intézet anyagi alapját illeti, mert talán erre nézve mondja inkább czikkiró roska­tagnak az intézetet, hát a2t mi érezzük legjob­ban, hogy szegények vagyunk, nem tudunk eléggé megfelelő javad dm it adni jeles tanerő­inknek, aztán kellene még egy tornatermet, egy internátust építenünk. De mi bízunk abban, a ki eddig megsegített bennünket, az egyházkerü­let, az ide csatolt négy egyházmegye majd csak lassanként segitgetnek bennünket nemes czél- jainkban. Nár most is tőkésitgetünk évről-evre egy-egy összegecskét. Nagy eredményeket nem produkálkatunk egyszerre az anyagiakban, de a szegény ember is halad valamire, ha okosan takarékoskodik. A társadalom áldozatkészsége sem apadt még ki teljesen intézetünk iránt, mu­tatják a mindennapi példák. S épen most akarja megkezdeni működését vármegyénk társadal­mában a Lórántffy Zsuzsánna-egyesület, mely epen intézetünk fejlesztését tűzte czéljául. Higyje meg czikkiró, hogy e nemes irányú egyesület megkezdendő akcziója elé, habár nem szándé­kosan, is, köveket gördíteni nem valami dics­teljes ^vállalkozás volt. Aüszikkiró az intézet államosítását ajánlja, hogy most a népiskolákkal együtt, felsőbb leány­iskolánkat is adjuk át az államnak. Szabad legyen megjegyeznem, hogy a mi szatmári református-népiskolánk államosításáról szó sem lehet. Itt csak az történt, hogy e vá­ros megvonta az összes felekezeti iskoláktól az eddig nyújtott segélyt. Az egyházak tovább is íentarthatják iskoláikat, ha akarják s ha van hozzá erejök. Államosításról csak akkor lehet szó, ha valamelyik egyház szerződés szerint átadja iskoláit az államnak s ezzel lemond is­kola fentartási jogáról. A város és az állam között létrejött szerződés egészen más külön ügylet, mely nem érinti jogilag az egyházakat, tehát nem lehet abból következtetést vonni a felsőbb leányiskola államosítására nézve. Az állam megteheti, hogy ha elemi iskolákat állít, állíthat föl polgári leányiskolát is Szatmáron. Tanítónő képezdét azonban az állam nagyon hosszú ideig nem fog állítani sehol az ország­ban, épen most jelentette ki a miniszter egy köriratában, így állván a dolog, nekünk kötelességünk anyagilag is úgy megszavazni ez intézetet, hogy^ az igényeknek minden irányban megfelel­jen. És ezt akarjuk is, tesszük is. Törekvésünk­höz a sajtó jó akaratát kérjük és várjuk, mert nincs könnyebb, mint egy intézet jóhirnevére árnyat vetni, mint a taníttató vidéki születők földrengéssel rémíteni, de ez nem lehet hivatása a sajtónak, félrevezetni a közönséget és álhi- rekkel ártani akarni egy intézetnek, mely nem a hanyatlás, hanem a folytonos fejlődés utján van s mely népesebb nem volt soha, mint épen az utóbbi években. Ha méltánylást nem, de legalább igazsá­got várunk mindenkitől. Biki Károly esperes az intézet ig. tanácsosa. Válasz Biki Károly esperes-lelkész fentebbi czikkére. A helyi sajtónak tulajdonképen az a ren- dehetése, hogy a helyi viszonyokat kísérje éber figyelemmel és mint a nyilvános élet orgánuma, a körülményekhez képest nyilatkozzék meg, te­kintet nélkül arra, hogy kiknek és miben tet­szik, vagy nem tetszik megnyilatkozása, miután neki mindenkor a közérdeket és nem egyesek érdekét, vagy tetszését kell szolgálnia. Társadalmi életünk egyik nagyon fontos kérdése az iskolai élet és igy, midőn az álla­mosítás alatt levő elemi iskoláink kérdésének hullámverései közepeit, egész következetesen ev. ref. felsőbb leányiskolánk bizonytalan sor­sára gondoltunk és erről egyéni véleményt mondtunk, mint helyi lap, hírlapírói tisztünk­ből kifolyó tartozó kötelességet teljesítettünk. Ev. ref. felsőbb leányiskolánk jövőjét érintve, általánosságban szóltunk, részleteket szellőztetni öntudatosan nem akartunk, azon meggyőződésben lévén, hogy az illetékes egyé­T Á R C Z A. egy javakorában lévő úri ember és felett csinos me­nyecskén kivül nem volt senki. A fiatal ember lerakta pakját, újságot vett elő, ügyesen a szép menyecskével szemben helyezkedett el és olvasni kezdett. Azaz, hogy olvasott volna, ha az a csinos menyecske szemben nincs vele. így csak szimulálta az olvasást és egy-egy alkalmas pillanatban a szép menyecskére vetette tekintetét. Kevéssel ezután megtudta, hogy az ő érdeklődé­sének tárgya a szemben ülő éltesebb urnák irigyelésre méltó felesége, a ki épen most egy kézi zongorát vesz elő s kis felesége tiltakozó tekintete daczára annak billentyűit kezdi veregetni. No hát ez épen nem kínálkozott a fiatal ember számára kedves, vagy kellemes szórakozásnak s egy ideig tűrt és hallgatott, de mikor már nyugalmán nem birt uralkodni, megszólította a szép kis menyecske klavirozó éltes urát. — Uram, messze utazik ön ? — Messze. — Én is. — Szép. — De az még szebb volna, ha ön abban hagyná a klavirozást, mert végre is — beláthatja ön — ez kellemes lenne nekem egy hosszú utón végig hallgatni Már pedig édes fiatal barátom — válaszolt az éltes ur — ebbe önnek bele kell törődnie. Én, ahova utazom, ott holnap hangversenyt adok; a fogásoknak biztosaknak kell lennie, a siker érdekében gyakorlom magam. A fiatal ember bosszúsan harapott ajkaiba, a vo­nat pedig elindult. Amint az ifjú az újra kezdett klavi- rozásra feltekintett, megpillantotta a szép menyecskét és hirtelen egy ötlete támadt. Az öreg ur tovább klavirozott, ő pedig felállott egyenesen megragadta a kis menyecskét, átölelte kar­csú derekát, szenvedéllyel ölelte magához, s mielőtt a rózsás ajkakról a tiltakozó szavak elrepülhettek volna, csókkal borította el. Az öreg ur erre abba hagyta a klavirozást, fel­ugrott s dühösen kiáltott az ifjúra. — Uram, ez gyalázat: mit tett ön ? Az ifjú, aki erre udvariasan engedte el a szép me­nyecskét, meghajtotta magát s megadta a felvilágositást. — Édes öreg ur! Én messze utazom, holnap reggel házasodom és a siker érdekében én is gyakor­lom magam. Drusza. A szajkó, meg a gazdája. (Újfenti mese.) Egy ember fogott magának egy szajkót. Azonban ez a jó madár igen hasznavehetetlen lé­vén, embere csakhamar el is röpítette magától. Történt pedig, hogyhát a haszontalan szajkó va­lahogy ellesett az ő gazdájától néhány szót; amit az­tán a maga durva madár-nyelvével olyképpen tudott elrikácsolni, hogy sokan ráösmertek a volt gazda sza vainak utánzatára. És az emberek tapasztalván a szajkónak e saját- szerű utánozó képességét, nevetve mondogatták : „lám, mely ostoba madár; s mi tele ki tőle mégis!?...“ Dr. Herman Lipót. Gyakorlat teszi a mestert. Csinos fiatal ember szállott fel a debreczeni va­súti állomáson a vonatra. A másodosztályú kocsiban SZIVARKA- Cqh HÜVELYEK Áá a dohányzóknak igazi élvezetet csak a Ka jDlaató : a fő és kis-dohánytözsdékben. legjobbnak elismert valódi egyptomi szí­vaikahüvely »SAHARA« nyújt, mely az Egyedüli készítő: fi yi élvezet alatt sem fekete, sem zsíros nem *** ** óvakodjunk értéktelen ^utánzásoktól Brüder Elster Lemberg.

Next

/
Thumbnails
Contents