Szatmár-Németi, 1901 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-01 / 1. szám
Szatmár, 1901. január i. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltetnek. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 80. szám i-$~ Újév napján. Boldog uj évet! így köszöntik ma egymást az embe- i rek — szegények és gazdagok egyaránt. Adjon az Isten nekünk, illetve : városunknak is boldog újévet, tiszta szívből kívánjuk. Szolgáljanak az elmúlt idők eseményeiből levont következmények tanúságul és azokból okuljunk mindannyian. Mert egyikünk sem oly bölcs, hogy tapasztalásokra ne szorulna. Tervezhetünk, sőt alkothatunk is sokat, de ha azokban nincs meg a tapasztalás szülte igazság, okosság, czélszerüség, vagy szükségesség, kárba veszett a mi fáradságunk, vagy épenséggel káros hatású is az. Ha az emberek tapasztalatokra építenék dolgaikat, százszorta kevesebb volna a szerencsétlenek, az elkeseredett emberek száma. Azért hivatkozunk az elmúlt évek eseményeire, az azokban rejlő igazságokra, a belőlük levonható tapasztalatokra, hogy használjuk fel önhasznunkra, boldogulásunkra, — sőt nem is önhasznunk és boldogulásunkra, mert ha mi boldogulunk, ha dolgaink jól folynak, hazánk boldogulásán, felvirágoztatásán munkálkodunk és a saját ügyeink előbbrevitelével hazánk javát mozdítjuk elő. Ezen értelemben kívánjuk hogy: „Boldog újévet“! És vajha ne csak puszta kívánság volna ez! És vajha kívánságunkat a várva-várt eredmény koszoruzná! Hiszen annyira rá férne mindnyájunkra — az egész országra — egy kis »boldog esztendő«! Hadd lélegzene szabadon föl már egyszer a nemzet! Ne csak használjuk, Írjuk .. . mondjuk e szót: „boldogság“ hadd éreznénk is már egyszer igazán! Mert a múlt éveloől levont tapasztalatok arrra tanítottak meg bennünket, hogy nem csak az egyes embereknek van bajuk, sóvár reményük, sok baja, sok sóvár reménye van magának a nemzetnek, az édes magyar hazának. Sok tagjában beteg a nemzet, azért fájó jelene, azért remél sóvárgóan egy boldogabb jövőt. Vajha ez az »uj esztedő« megvalósítaná sovárgó reményeinké!. Vajha, midőn a beállott 1901. ik esztendő végén visszatekintünk, azt mondhassuk el róla hogy: termésünk szaporodott benne, adósságunk kevesbedett, tehát: gyarapodott a földmivés, a gazda nép. Mivel pedig Magygrország nagy részben földmivelő állam: tehát gyarapodott az ország. Vajha midőn leáldozik ez az „újnak“ mondott 1901-ik év, azt mondhassa róla az iparos: „De kár hogy elmúlt“! Volt munkám, dolgoztam szívesen, van is látszatja, rajtam s családomon. Vajha fellendülne, alapot verne ez »uj esztendőben« a magyar ipar, mely az ország vagyonosodásának talpköve. Vajha elmondhatná a kereskdő is: panaszra nincs okom; tőkében, hitelben nem volt hiány; mert a kereskedelem az a csatorna, melyen a vagyon, a jólét a nemzetekhez beszivárog. Adjon a gondviselő jó Isten, ilyen értelemben, „Boldog újévet“ mindnyájunknak ! Ha pedig nehéz idők, megpróbáltatások várnának ránk, a bekövetkezett „uj esztendőben,“ Istenbe vetett erős hittel viseljük sorsunkat, bár mily nehezek is lennének azok, nem feledvén el egy perezre sem, hogy a ki nehézzé tette a mi napjainkat, a ki szomorúvá tette a mi sziveinket, az meg is könnyebbítheti és örömre is változtathatja azokat! Föl tehát munkára! Dolgozzunk lelki- ismeretesen, adjon a becsületesen végzett munkateljesítéséből eredő öntudat kedvet, fokozódó szorgalmat és kitartást! Adjon fogékony jó szivet, mely embertársaink bajában velük érezni, örömeikben velük vigadni tudjon. Mert: a megosztott öröm kétszeresen boldogít, a megosztott fájdalom pedig: felényi fájdalom. Az a tudat, hogy egymás iránt jó szívvel viseltetünk, meg fogja aczélozni lelkeinket a megpróbáltatás ftehéz óráiban. Minden körülményben pedig bizzunk a jó Istenben é.s nem fogunk csalatkozni! Boldog újévet! TÁRCZA. Az év utolsó napján. Ti száló évek rohanó folyója, Ti futva lejtő fényes habszemek ! Reményeinknek törékeny hajója. Szikláid közé hányszor tévedett 1 — Ez év is elmegy sebes folyásával Meg nem pihenve: napja futva fut, Oh mennyi könyüt, mosolyt visz magával! Alig a mul'.nak mély tengerébe jut. Kialvóban im a lobogó fáklya, Mély előbb fénynyel sugárzott felénk Mire éjre szállt halovány világa, Utainkon im mennyi bűt lelénk I Mosolyra sötét fátyolt vont a bánat A tűnő fény csak bus árnyát hagyá: Zokog a szív, mely holt reményt sirat Könyüt könyüre ejt a szem alá. Hányán vannak, kik reménytele szívvel Biztos tndással várták a jövőt. Szivükben édes bizva-bizó hittel Nyelének hozzá mindig erőt 1 De vihar jött, mely összetépte ágát, Sok szép örömnek díszét verte le, Sok szívnek fényes biztató világát Kioltá a sors romboló keze. És a ki bízott annyi szép reményben Öröm, s hitének ez év sírja lett — Csüggeteg szívvel bánatos szemében Megfagyott könynyel áll a rom lelett ! Vesztes szivének egy vágya maradt még Pihenni, hol ír van a fájdalomra, De az élet int: tovább... nincs itt a vég . . .. S uj vár épül a ledőlt romokra I Óh takard el év nyitott mély sírodba 1 Könyüt és bút vidd el a mélybe le ! Hadd boruljon rá minden fájdalomra Csöndes felejtés szemfedője le! Hadd épüljön fel az omladék felett Újabb reménynek biztos kőfala, Csüggedt szivekbe önts erőt, hitet Derengő újév fényes hajnala 1 Véríessy Ida. Kis hamis. Szellemes, ügyes, eleven kis leány volt, Iduska. Igaz gyönyörűsége telt benne mindenkinek. Hanem azért édes, pajzán kis leány, a ki ugyancsak megtréfálta és letromfolta a fiatalembereket, ha társaság volt náluk. Ezért aztán elnevezték kis hamisnak. Egyszer egy ilyen társaság távozása után igy szólt a kedves maina az ő aranyos leányához. — Már látom, hogy ügyes leány vagy. Szellemesen társalogsz, találóak a feleleteid s aztán minden müveit társaságba illő kérdéshez egész könynyedséggel és nagy tájékozottsággal tudsz hozzá szólani. — Te még csak most veszed ezt észre kedves mamuskám ? — Mások lásd élesebben figyelték meg és régebben tudják ezt. — Ma különösen sek alkalmad volt hozzá. Soha még annyi kérdést fel nem vetettek vendégeink. Azután akár irodalomról, akár művészetről akár tudományos kéreésekről, sőt uram bocsás még ha politikáról volt is szó, mindenkor hozzá szólottái. Azután a kísértet, a szellem járásról, arról is mennyit beszéltél. Igazán nem tudom bogyan, mikor és hol tanultad te mindezeket ? — Hát kedves kis mamuskám, a mai leányoknak sokat kell tanulni s akiben egy kis szorgalom van sokat megtanul magán szorgalommal. ^ — Hanem azért a milyen bátran beszéltél a szellemekről, nem hiszem, hogy olyan bátorságod lenne éjjel, ha egy magad lennél egy szobában ? — Miárt ne kedves mamám? — Ejnye, ejnye, hát csakugyan ? — A sötétben sem szabad bátor léleknek félni. — Ne is félj szivem, mert a sötötség nem harap meg. — Hanem azért a múltkor még is megijedtem. — Mikor?-— A mikor olyan sokan voltak nálunk és te egy perezre kivitted a lámpát. — Hát aztán miért ijedtél meg? — Megakartam ölelni, csókolni az unokafivéremet és attól féltem, hogy — eltévesztem. A mama elfordult és Iduska boldogan suttogta : — De Kálmánt nem tévesztetten) el. A szerelem. Ha az asszonyokról jót mondok, azt mondják nem ösmerem őket, ha rosszat szólok azt ] mondják, hogy visszautasítottak. De azért jót is, rosszat is triondpk;
