Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-01 / 18. szám

Melléklet a „Szatmár-Németi“ 1900. évi 18-ik számához. hogy az ev. ref. egyház Rákóczy-utczai telkéért megad 8000 frtot. Ezzel szemben Mátray Lajos tanár kijelentette, hogy a nevezet helyett az utcza szűk mivolta és nagy közforgaloma miatt nem tartja alkalmasnak s nem helyesli, hogy mindenféle iskola ezen utcza torkolatába helyez­tessék el, hiszen most is d. e. 8—10 óratájt, a sok apró gyermek miatt, szinte megakad a for­galom. Ajánlatot tesz, hogy két kisebb ovodát létesítsem a város, egyet: a Zrínyi vagy Báthori utcza közepe táján a másikat a Bercsényi- vagy Kisfaludi-utcza környékén miután|a közszükség ezt meg is kívánja, a nevezett helyek pedig a város eme pontjaira, eléggé központiak. Ezen ügy a május havi közgyűlés elé fog terjesztetni. — Szerencsétlenség. Múlt hétfőn, tegnap egy hete, nagy szerencsétlenseg érte Szilvási Jó­zsef kerékgyártó mester, tekintélyes polgártár­sunkat. Számos-Dobról szénát szállíttatott s a lovak elragadtak és a szekér egy kőrakásnak menvén, felborult, Sziivási József a szekér alá került s súlyos sérüléseket szenvedett oldalán és fején, bal lába pedig ezombban ketté tört. — A sertésvész a Vállajhoz tartozó pórhá­zai Károlyi uradalomban fellépett, a puszta zár alá vétrtett. — Szerdncsétlonség. A régi vasúti pályaház javítása közben f. hó 23-án délután egy állás összeomlott s Bakos Sándor és Székely József kőműves segédek 8 m. magasból lezuhantak. Nagyobb bajok nem történt, pár hét alatt fel- gyógyulnak. — Dr. Gross Henrik egyetemes orvostudor lakását f. évi május 1-től a Deák-tér 12. szám Keresztes András ur házába tette át. — A tanítóképző-intézet ifjúság önképző köre április 29-én tartá tisztújító gyűlését Bodnár Gás­pár vezető tanár elnöklése mellett. A tisztviselői kar az 1900|901. tanévre következőleg alakult meg: Elnök: Schorn Károly; alelnök és titkár Filius Aurél, karmester Szerdahelyi Károly, pénz­táros Fischer Pál; a bíráló bizottság elnöke Schorn Károly, tagjai: Baranya János, Duch- novszki Károly, Filius Aurél, Gaál Lajos, Szolo- májer és Szerdahelyi Károly, főjegyző Elchlinger János, ellenőr Csanálosi Endre, főkönyvtáros Heidenhoffer József, aljegyző Radics Ferencz, al- könyvtáros Stokker Balázs. A tisztviselő válasz­tás után búcsút vettek a IV-ed éves növendékek a körtől. A távozók nevében a volt elnök Schmied Ferencz beszélt s a kör részéről Schorn Károly az uj elnök tolmácsolta meleg hangú szavakban az ifjúság érzelmeit. — A husvágásró! alkotott szabályrendelet 46. és 48. §. 3-ik bekezdésének módosítását ki­mondó 89/1900. kgy. számú határozat mai nap tói számított 30 napig a városháza hirdetményi táblájára kifüggesztetett. Felelős szerkesztő : Mátray Lajos. Főmunkatárs: Nagy Károly. Egy Schunda-fél«* k—Mpm— hm elsőrendű m—mmpammmmmmm czimbalom eladó Hol? Megmundja a kiadóhivatal. T erményárak a legutóbb megtartott hetivásáron TERMÉNYEK Métermázsánként frt | kr. frt kr. Tiszta búza .... 7 10 7 30 Kétszeres .............. 6 40 6 6 0 Rozs ................... 5 30 5 8 0 Árpa ................... 4 20 4 6 0 Zab...................... 4 20 4 5 0 Tengeri................ 5 90 6 0 0 Kása.................... 9 50 10 — Fehér-paszuly . . . 6 50 5 50 T arka ............... — — — — Sz ilva................... 16 — 1 8 — „ füstölt . . . _ — — — Sz alonna.............. 60 — 6 5 — Krumpli zsákja 1 20 1 30 JdS o m o p~­F» JD a cn O >> C bo * ©< p 'di ■*—3 bt) jp-I * co _ bß i© ccá e & «-e! •ps2 *6*

Next

/
Thumbnails
Contents