Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-27 / 13. szám
IV. év. Szatmár, 1900. márczius 27. 13. szám. f f AR-MI TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. A „ SZ ATM ÁR-NÉMETM IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni 1$ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre ! írt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „iYorona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltéinek. bélyegdíj minden hirdetés után so kr. Kéziratok nem adatnak vissza. márhegyi szőllőmunkások“ hagyományos kapzsisága és ravaszsága, a tanácstalanul álló szőlősgazdákat becsapják, kényök- kedvük szerint csalják. Erre pedig sokan azt kérdezhetik, hogy: hát a hegyen mit csinál a hegyközségi bíró ? Hát bizony az nem sokat csinál, sőt ha tesz is valamit annak sincs eredménye, mert hivatalos miségének már a szervezéskor olyan szerencsétlen hatáskör formáltatott, hogy érdemleges hivatalos intézkedésekben meg van bénítva. Ha már most ehhez hozzá vesszük, hogy különben sem mozgalmas embers hogy aki mindenre inkább mint ezen állásra való, láthatjuk, mennyire béna a hegyközség- épen ott, a hegyen, a hol különben is vasmarokkal kellene a gyeplőt fogni ! Nem kisebb a baj a hegyközségi választmányban. Midőn ez szerveztetek, abból a helyes felfogásból indult ki a birtokosság;, hogy a vezetőség lehetőleg a hivatalos várostól kerüljön ki, hogy szükség esetén minél közelebb álljunk a törvényhatósághoz. De ezzel azután ezen sok fáradságot igénylő tisztséget, mely úgy szólva kezében tartja az egcsz hegyközség mozgósítását és foglalkoztatását, kezébe nyomtuk egy olyan embernek, a ki mint köztisztviselő, a leginkább elfoglalt hivatalnok, a kitől, hivatalos leendőinek halmazában, kívánni sem lehet, hogy a mi hegyközségi bajainkkal foglalkozzék, Pedig ezzel foglalkozni kell, különben vissza mentünk oda, a honnan kiindultunk: a rendetlenségek tömkelegébe! Szervezkedjünk tehát újra! A vezetőséget vegye kezébe az, a ki a jóakarat mellett idővel is rendelkezik, indítson mélyre Szatmárhegyi szőlészetünk érdekében. Most, hogy a tavasz enyhe lehellete ismét uj életre kelt füvet, fát, aggódó reménynyel gondol a szőlősgazda szőlőjére. A filoxera által kipusztult szőlőterületek költséges betelepítése, bár még azt sem tudja tulajdonképen a közvélemény, hogy az oltott szőlővel való telepítés állandó-e, vagy legalább mennyi időre áll ellent az idő viszontagságainak-: halad, elég gyors tempóban. Ha a jelenlegi telepítési arányt vesszük irányadóul, 5—6 év leforgása alatt újra visszanyeri régi kedvességét a hegy, újra megélénkülnek az elhagyatott helyek s mint valaha, édes örömmel fogjuk az őszi idő egyik legkimagaslóbb jelenségét, a szüretet várni. Ennyit általánosságban, jó reménytől indíttatva, hívén, hogy a szőlősgazda fáradságai nem maradnak sikertelenül. Valójában azonban, részleteiben tekintve szatmárhegyi szőlészetünk ügyét, kevesebb okunk van azt várni, hogy az egykor igazán kedves, gyümölcs cs bort adó Szatmárhegy, csakhamar újra felvirul. Egy pár éve múlt, hogy szőlősgazdáink, különösen a városiak, abban keresvén és találván az ottani bajok okát, hogy: nincs a hegyen rend, hiába a költséges telepítés, mert a rendetlenségek tömegében, a gazdáknak költséges fáradozásai csak kárba mennek, megalkották a törvényes formák keretén belül a hegykő z s é g e t. A hegyközség létrejötte megnyugtatóig hatott a kedélyekre és a telepítések gyors tempóban haladtak előre. Ma azonban sajnosán kell kijelentenünk, hogy a hegyközség, a mely hivatva volna uj életet lehelni szőlészeti ügyeinkbe, nem felel meg a hozzákötött reményeknek. Forma, holt forma az csupán, csekély hivatalos külsőséggel, mely immár is megszokottá váltván, még csak azt sem mondhatjuk, hogy tekintélye van. Abban a szervezetben, mely hivatva lett volna a hegyközségi intézményekre a szükségesség, az igazság bélyegét rányomni, hiányzik a lüktető erő, az élet. Vezetése bizonytalan, mondhatni, a válet- lenség által ide s tova löketik. A mi hegyközségünkben meg van minden formailag, csak a kivitel, az élet nincs meg benne és ez a legnagyobb baja. Keletkezésekor megindítottuk az ügy iránti buzgóságból eredő és jóakarattal párosult külső erővel, de nem leheltünk abba életerőt, mely a megindítás után azt tovább mozgatta és fejlesztette volna. így történt, hogy ma már pang a szatmárhegyi hegyközség, jobban mondva : ha évente nem szedetnél a hegyközségi adó, azt sem tudná az érdekelt szőlő- birtokosság, hogy van-e hegyközség vagy nincs. Nagyon természetes, hogy ennek aztán a kárát a birtokosság szenvedi. A hegyközségnek kellene pl. most is már a tavaszi munkákra, a telepítésekre irányítást adni. Semmi hang. Az ember csak kapkod jobbra-balra, végre elindul valamerre, rábízván magát a véletlenre. így vagyunk azután tavasztól — őszig. A múlt évben is csak abban állott a hegyközség hivatalos intézkedése, hogy a szüret idejét meghatározta. Mi természetesebb, minthogy a „szatT Á R C Z A. Sárga rigó, fekete rigó. Könnyű a városi embernek ! Jó módban akar élni? s nincs miből? Hej, dehogy nincs ! Váltó neki I Akad bolond ember, aki jámbor hitében kezesnek áll s egyszer csak fizet más helyett a talpa alatt való lölddel, meg a feje felett levő házzal, mert a váltónak mai nap már az a természete, hogy aki felveszi reá a pénzt, szinte nem is tartja kötelességének, hogy megfizesse a kölcsönt; hanem ha másként nem tud boldogulni, útlevelet ir magának a más világra a saját kezével. És a városi embernek azzal sincs sok baja. Elmegy a boltba s öt pereznyi idejébe sem telik, mig megveszi a forgó pisztolyt s főbe durrantja magát vele, Vagy ha cziankáli tetszik, ott a patika : az sem kerül több időbe. Vagy ha az sem tetszik, csak a gázvilágitó csapját hagyja nyitva este. Jót alszik utána, s álmában átsétál a határon a másik világba ! De a falusi ember csak annyit tud a váltóról, hogy az nem kis baj. Boldog öntudatlanul reá Írja, vagy Íratja mással a nevét. S fizetni az adót fizet, mivel a falusi ember csak úgy kap váltóra pénzt, ha magának is van földje s háza. S ha a váltó utóvégre megváltotta a földjétől, meg a házától: szabaditója a kötél ; azt is az ökre szarváról oldja le. Külömben nem hogy magában tudna kárt tenni, hanem az egeret sem képes elveszteni, ha csak a drótos tót nem hoz neki egérfogót I Városi embernek ezernyi ezer a szórakozása ! Ám a jámbor falusi ember igazában nem irigyli tőle csak a muzsikális szórakozást : a hangversenyeket, meg a jó czigányt. A színház helyett van nekünk hébe-korba vándorkomédiásunk s az is eleget ront a romlatlan falusi hiten. Mert más ám a városi ember, meg a falusi ember hite. A városi semmit sem hisz, még a dámák bájainak igaz voltát sem ; a falusi pedig mindenek felül ; még a gólyát is be akarja hajtani a községházához, ha kaszálóra téved a békák után . . . De hiába az én mondókám! Városi ember a falusit, falubeli a városit igazában nem ismeri. No meg a sárga rigó, fekete rigóm is nehezen kerülne sor. Pedig ők lesznek most a főszemélyek ! Úgy esett biz az, hogy a városiak iránt való irigység csak felágaskodott bennünk, mikor meghallottuk, hogy a szép zsidó dalmű, »Szulamith« nálunk, már t i. Szatmáron is színre kerül. Felcsapunk városi embernek, ha csak egy estére is és theátrumozunk. (Ne tessék azt gondolni, hogy theát rumozunk, mivel azt itthon is megtehetjük ! A szójáték puszta véletlen. A feleségem fedezte fel!) Mert hát hiszen az a Szulamith mégis csak a bibliából van kiollózva ; ahoz pedig nekünk is jogunk van. Felkészülünk, neki öltözünk, kicsiny híján szekérre Ülünk. De nem ülhettünk, mivel a kocsis neki hajtott a kapufélfának s szerencsésen eltörött a tengelye. Hiába, a falusi embernek fakószekér, kenderhám, szakadó istenáldás! Nosza lett jbusulás, búnak eredés. Szegény Szulamith sem keseredett el jobban, midőn Salamon ágyas házába került. Csak é en valami pálmaliget kellett volna körülöttünk olyan pompás keleti képet rögtönöztünk. Rigót vegyenek! ordított, be egy féltót legény, akinek az apja, vagy az anyja Szvatopluk ivadéka volt ; a másik ágon pedig Havasalföldről származhatott ; de semmi esetre sem volt magyar vérrel vegyült. Ilyen komédiákkal váltja fel az élet a siralmakat ! Szulamith helyett rigófütty ! Nem is rósz darabváltozás, ha a rigót árnyas falomb alá képzeljük, s bokor tövéről hallgatjuk jó magunk ! De kalitkába zárt rigó, szekértengely eltűrésén bttsuló két magyar, még is csak valami ! Isten neki ! megvesszük a rigót. Hát ha az is tudja a Szulamit operát, vagy még valami szebbet, fájdalmasabbat. Hiszen rabságában elég ussa van a keserűségéhez. Abból pedig, hej, de sok szép nóta fakadt már emberajkon isIgen, de melyik rigót vegyük meg? mert kettő van ám ! Egy sárga rigó, fekete kalitkáKalapok, ingek, GAIvIvL ROKésNYAKKEXDŐK a tavaszi és nyári idényre megérkeztek s Szatmáron sehol nem található választékban és rendkívül ölesé árban eladatnak VAJDA ftflIHÁLY divatáru üzletében Szatmár, Deák-tér 10. szám.
