Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-20 / 47. szám
IV. év. Szatmár, 1900. november 20. 47. szám. HETILAP. HIVATALOS TÁRSADALMI „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI ÉS SZÉPIRODALMI HITELSZÖVETKEZET“ Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. Szatmár és Németi. Szinte megszoktuk már, hogy városunkról emlékezvén meg, akár szóban, akár írásban, egyszerűen Szatmári Írunk, vagy mondunk, noha tulajdonképen nem helyesen cselekszünk, hiszen a város összes hivatalos dolgai mind e névre jönnek és szólnak, hogy: „Szatmár-Németi.“ Talán, ha olyan könnyen nem adtuk volna fel a város régi kettős nevét, Németivel nem bánnának el olyan könnyen, a mint ez napirenden van. A múlt heti városi közgyűlésen, lapunk felelős szerkesztője hangoztatta, midőn a piacz egy részének Németibe való áthelyezéséről volt szó, hogy a város Németi része, úgy tűnik föl, mintha a törvényhatóságnak mostoha gyermeke lenne és ajánlta a törvényhatóság figyelmébe, hogy az együttérzés, a béke szempontjából is törekedjék arra, hogy Németi legalább azt a csekély kívánságának kielégítését kapja meg, hogy piacza legyen. A városi tiszti ügyész tiltakozott az ellen, mintha a hivatalos város tudna arról valamit, hogy Szatmár és Németi nem egy ugyanazon tiszta hivatalos forrásból láttatnak el, a törvényhatóság jogkörébe tartozó mindennemű hivatalos ellátással, noha a nyomban megejtett szavazás meg világosan igazolta, hogy tényleg úgy áll a dolog, a mint lapunk felelős szerkesztője mondta, mert aszatmáriér- d e k kezet fogott és megbuktatta, még pedig erősen a németi polgárság abbeli igen szerény kérését, hogy a heti piaczból nekik is jusson. Nem szorul tehát magyarázatra, hogy tényleg még mindig erősen tartja magát az a hagyományos szokás, hogy Szatmár SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénz fizetés és jutányos árak mellett közöltéinek. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 80. szám. mindenek telett fejlesztendő, a város másik fele pedig Németi, legyen úgy, a hogy tud. Senkinek sem jut eszébe, épen amiatt, hogy nagy időkön keresztül, a városnak csak szatmári része emelkedvén, hogy Németi hirtelenében oda emeltessék, a hol ma testvér-része Szatmár áll, annyit azonban, legrészrehajlatlanabbul szólván is, épen az oszthatatlan, egységes város érdekében kívánhatunk, hogy Németi is, lassan-lassan oda fejlesztendő minden tekintetben, hogy ne látszassák Szatmár mellett egy elhagyatott falu résznek. Mert ha leszámítjuk azt, a mit elvégre is Németi maga-magának teremtett, hogy kényelmes gyalog járdája van, hát nincs is egyebe. Ez pedig nagy hiba! mert mig Szatmár egyik-másik utczáján kétszer-három- szor felszedik a kövezetei, addig a németi utczákba kövezet sem jut! Már pedig. ha tényleg úgy állanának a viszonyok, a mint a jelzett városi közgyűlésen a tiszti ügyész nyilatkozott, ilyesmiknek nem volna szabad megtörténniük ! Azon körülmény pedig, hogy a múlt városi bizottsági közgyűlés nagy többsége szűkkeblűén zárkózott el az elül az aránylag nagyon is csekély kívánsága elől Németinek, hogy a piacz egy része az István-térre is kiterjesztessék, szomorú bizonysága annak, hogy még csak egy kis jóakarat sincs e városrészi polgárság részéről, nem is említve az igazságot, a melynek nevében nem lett volna szabad épen a piaczr és környékbeli kereskedőknek, illetve házi uraknak, azt az erősködést kifejteni, melynek áldozatul esett a németi polgárok szerény igazságos kívánsága. Föltéve, hogy talán valójában némi nemű káit szenvednének is a Deák-téri és környékbeli urak, a piacz szétosztásával, épen a városnak önzetlenül felfogott érdekében azt kellett volna nekik cselekedniük hogy elősegítsék a Németi városrész fejlődését, s a kívánt piacz-részt önkényt engedjék át, annyival is inkább, mert tényleg a piacz szétosztása nekik semminemű kárt nem okozott volna! Nem jelezhetjük eléggé sajnálatosnak a történteket, melyet, hiszen a jelek előre mutatták, épen magának a törvényhatóságnak kellett volna, erkölcsi erejével meggátolni, amely ténykedésének kiszámíthatatlan sok jó eredménye lett volna. Arra az ellenvetésre akarunk még egy pár szót szólni, a mely ugyancsak lapunk felelős szerkesztője felszólalása ellen hangzott fel a közgyűlési teremben, hogy t. i. »nincs itt Szatmár, nincs Németi, itt csupán az egyesitett Szatmár létezik.« Ez a kijelentés nem felel meg sem a város történelmi múltjának, sem mai jelenének. A kik e város történelmét lapozgatják, tudják, hogy még csak nem is olyan régen, az u. n. Németi város résznek külön tanácsa volt. Még ma is a törvényes egybekapcsolás után, faji-jellegileg és vallásilag különbözik a két városrész egymástól. Németi ma is csak nem tiszta református, mig Szatmár igen is kevert. A hivatalos neve a városnak, tudomásunk szerint nem is „Szatmár s z. k i r. váró s,“ hanem: „S z a t m á r-N é- m e t i s z. k i r. váró s.“ És ezt nagyon jó lenne hivatalosan is mindenkor gyakorolni, tudtul adni hivatalosan az egész városnak, különösen az egyes intézeteknek, hogy a város nevéről lévén szó, ezt T Á R C Z A. Őszi napfény. Mint a beteg ember, Ki érzi a halált, De mégis valahogy Mosolyogni talált: Olyan vagy te szép ősz, Enyhe fuvalmaddal, Sárga lombok között Átszőtt sugaraddal. Még egyszer mosolyog A gyászba borult táj, azután rálehel A zord tél .. . a halál. Mátray Lajos. Falu végén. Mikor ilyentájban megcsörren a kukoricza száraz levele, ott a boglyas, repedezett oldalú kis házak mögött, a vasúti töltés melletti hajlásban mindig azt képzelem, hogy mindjárt kibukkan közüle egy piros-pozsgás, napbarnitotta baka- arcz, mint évekkel ezelőtt, a mikor még én is izzadtam a katonai czifra mundérban. S ahogy hason fekve, el-el néztem a bodros felhőket, megjelentek előttem sorra a fiuk, mind fiatalon, életerősen . . . Hejh pedig, de barázdás lehet már egynémelyiknek arcza az élet gondjaitól, ha ugyan nem ott pihen már valahol egyik vagy másik falu mellett a sürü ákácztól beárnyékolt csendes helyen. Hejh ! Beke Andris, Czódán Miska mikor még ott pergették a zsenge szemet a szép oláh fáták fakerítése mellett! Nem volt annál a pirosra pörkölt kukoriczánál jobb menázsi még a császár születése napján sem . . . Csalódás az egész. Csendes a kis falu környéke, még csendesebb az érparti öreg erdő, melynek levelei lassú neszszel hullanak alá. A közelgő tél sötét árnya mintha észrevétlenül lopózkodnék előre az alkony homályában s mintha halottak napjának hideg szele boron- gatná végig a még néhol zöldelő természetet. Eltéved a tekintetem tovább a domboldalra, a hol a kis fekete keresztek válnak ki a sárguló fűből. Innen száll fel az a fájdalmas érzés, mely reá nehezedik telkemre. . . . Ott volt az egész regiment; ott csillogott az őszi nap verőfényében. A banda rázendítette s szegény Fiisüs Gyurkát leeresztették a hideg földbe. Még csak az sem jutott neki osztályrészül, hogy az ottani suttogó ákáczok alatt várja el az Ítélet napját. * Nagy ezéllövészet volt. Ropogtak a fegyverek, dörögtek az ágyuk és süvítettek, fütyültek a golyók, a száraz bokrok szertecsapódó levelei között. — Odakanyarodtunk az erdő aljára . . . Még láttam néha-néha a járőrt, a mely az erdő fái között húzódott előre. Azt hiszem, jót aludtak a csőszkunyhó oldalában, a levelek közt átbujkáló verőfényben. Mint méhraj mozdult meg az egész vidék. Zűrzavaros zaj töltötte be a levegőt. Egyszerre fölrivált a kürtszó. Félelmesen, idegesen hangzott: — Ne lőjj ? Ne lőjj I Öreg kapitányunk a szeméhez emelte látcsövét s úgy mormogta a fogai között : — Ezer ördög! Mi történt már megint? Bizony történt! Vágtatva szaladt az ordináncz tiszt a generálishoz s jelentette, hogy Fü- süs Gyurka ott fekszik a harmatos gyepen, a piros zászló mellett s vér patakzik az oldalából. Bizonyosan valami golyó ment rajta keresztül... . . . Feltették a kocsira és hazavitték. Meghalt, mit tegyenek vele. 3 Aztán megállapították, hogy eltévedt egy vak golyóbis s éppen a Füsüs Gyurka szivén ment keresztül. Ki tudja azt megmondani, merről jött, kinek a fegyveréből? Hát bizony megesik az . . . ... A tisztásról pedig négy kézláb, izzadó homlokkal, sápadt arczczal kúszott vissza egy alak az iszalagos bokrok közé. Aztán, hogy elérte az erdőt, megiramodott. A csőszkunyhó oldalában aludt a járőr. Odatámasztotta fegyverét a gúlához s ő is közéjük keveredett. * Mert történt nem valami egyszer a kaszárnya udvarán is egy napos nyári délutánon, a
