Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-18 / 38. szám
IV. év. Szatmár, 1900. szeptember 18. 38. szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre 1 frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. Nehány őszinte szó. A közmondás azt tartja, hogy: „Az igazság szűrben jár, azért szúr.“ Innen van, hogy az igazságért rendesen megharagszanak az emberek és iparkodnak az igazmondót megboszulni. »Szólj igazat, betörik a fejed« közmondás igazságát mi sem igazolja inkább, mint a múlt heti városi közgyűlés, melyen a polgármester, az önző és erőszakos politikájával szembe helyezkedőket, a bosszú és az elfogult düh fegyverével iparkodott elnémítani, nem riadva vissza végül attól sem, hogy mint a közgyűlés elnöki méltóságának azon idő szerinti helyettesitője, elnöki hatalmát arra használta fel, hogy a vita folyamán ellentétbe került és önérzetes m íggyőződésüket neki alá nem rendelő bizottsági tagoktól a szólás jogát megvonta. Távolról sem tartozunk azok közé, kik helyeselnék azt, hogy a közgyűlés erkölcsi méltósági a vita hevében csorbát szenvedjen. De még kevésbé helyeselhetjük azt a túlkapást, hogy az a bizonyos elnök, ha történetesen érveiből kifogyott, vagy magát megvédeni, vagy védetni nem tudja, az erőszak igaztalan fegyveréhez nyúljon, s a szólás jogától foszsza meg azt, a kivel egyébként nem bir. Eveken keresztül húzódott a gyűlöletes »szálloda építés« kérdése, holott: a jól felfogott közérdek szempontjából első tekintetre be kellett látni mindenkinek, hogy e nagyon költséges építkezésre nálunk szükség nincs, sőt még ha igazi szükség volna is, a polgárság anyagi helyzete kiáltóan tiltakozik az ellen, hogy a közteher bármivel, annál inkább egy ilyen drága kétes építkezéssel szaporittassék. * T Á R C Z A. Párja vesztett . . . Párja vesztett kis madár sir az ágon; Boldogtalan nincsen más a világon Csak én vagyok! . , Hej! de most már hiába; Nem vigasztal engemet, bár . . . »Kétszer nyílik az ákáczfa virág . . .« Sötét az ég, csillag nincsen az égen. Ha volna is, mért ragyogna már nékem ? Boldogságom sirhantjának virrga Fájó emlék, mert oly nagyon »Szerettelek kis angyalom hiába.« Eltemetett boldogságom sirhantja Jobb is ha már gyászos emlék miatta. Hej I hogy ezzel törted össze lelkemet, A mely után tudom én azt, — »Megbánod még vissza sirsz még engemet.« Megbánod még, hisz' az ákácz virága. Kétszer nyílni nem is szokott hiába: Azért nyílik, hallgasd csak a levelet, A mig csak élsz, azt susogja: »De szivemnek kétszer nyílni nem lehet.« ......... Izsó György. Ké t adósság. — Negyvenezer frankra van szükségem, — szólt a hölgy az ügyvédhez, hogy megmenthessem a fiamat . . . Negyvennyolcz óra alatt ennyit kell SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmaron, a kiadóhivatalban fizetendők. fizetnie, mert különben kizárják a klubból. Számíthatok önre ? — Mindenesetre, — szólt az ügyvéd; — csakhogy a pénztárosom nincs itthon, magával vitte a kulcsot s csak holnap jön vissza. — Tehát holnap ? — Igen ; reggel ott lesz a pénz. Mikor elment a hölgy, az ügyvéd Íróasztala elé ült. — Negyvenezer frank! gondolta magában. Hol veszek én annyi pénzt! . . . Hiszen én is eljátszottam a vagyonomat I . . . Sőt a másokét is I ... A másokét is I Engem még nagyobb baj fenyeget, mint azt a szerencsétlen fiút! Kihúzta az asztal fiókját, kivette belőle a revolverét s gondosan nézegette ; majd megint vissza tette s a pénzes szekrényhez ment. Kivett belőle kétezer frankot, az utolsó két ezrest, amelyet rábíztak. Aztán bezárta a pénzes szekrényt, rendbe- hozta az íróasztalát és gyorsan elment hazulról Úgy sietett, mintha valami kellemes rendez-vousra menne. N< m messze volt az a ház, amely felé közeledett. A klub szolgája elvette tőle a kabátját, kalapját és botját. — Egyenesen a játék szobába ment. Egy zöld asztal körül vagy hatan ültek. De nagyon unalmas volt a játékuk, mert csak apró bankjegyek hevertek az asztalon, — Nyomorúságos játék ez, — szólt az ügyvéd, — mért nem játszanak inkább babszemre ? Egy fiatal ember oda állott eléje: — Ha tetszik, játszón écartét. Huszonöt arany egy-egy tétre eleg? HIRDETÉSEK: KÉSZPÉNZ FIZETÉS MELLETT JUTÁNYOS ARAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Kéziratok ntm adatnak vissza. — Elég. Az ügyvéd oly izgatott volt, hogy reszketett. Kitűnő ecarté játékos volt s valószínűnek tartotta, hogy megkétszerezi, sőt megháromszorozza a pénzét. De mi történik vele, ha elveszti majd az utolsó kétezer fránkot1 is ? Az első játékot a fiatal ember elveszítette s a másodikat és a harmadikat is. Az ügyvéd már számitgatta a nyereséget s föllélegzett. Most már remélte, hogy nyer annyit, amennyivel kielégítheti holnap hitelezőit. — Uram, ön fojtonosan vészit; azt hiszem elég alkalmat adtam aira, hogy a pénzét visszanyerhesse. . . Negyvenezer frankot nyertem, ennyi nyereség nekem elég. A fiatal ember elsápadt. Kivette a tárczáját. — Uram, — szólt remegő hangon. — Ez az egész pénzem ...............Sőt ez sem az enyém. Sze gény bankhivatalnok vagyok. Uram, az életem az ön kezében van! Az ügyvéd szemei kimeredtek; dühébe szerette volna megverni, megfojtani ezt az embert. Ránézett erre a nyomorultra, de mikor látta az ar- czán ülő halálos félelmet, lassanként lecsillapodott. Megszánta. Egy perczig a kezében tartotta a bankjegyeket s aztán egész nyugodtan igy szólt: — Fiatal barátom, ön nekem nem tartozik semmivel. Itt a pénze. De ez a leczke használni fog, ugy-e? Aztán az előszob.'.ban fölvette a kabátját, kalapját és a botját s a Szajna felé indult . . . A polgármesternek, a kit a közbizalom emelt erre a díszes és nagy felelősséggel járó, kitüntető helyre, nem az a feladata, hogy azon jártassá az eszét, hogy díszes épületek, paloták tegyék maradandóvá polgármestcrkedésének éveit, hiszen ez tiszta önzés, hanem meg kell ismernie polgártársainak igazi vagyoni helyzetét és a város fejlődésében nem szabad azon a ponton túl mennie, a hol már a polgárság vagyoni állapota megrendül! Sajnos! nagyon sajnos! hogy a város már ezen a szerencsétlen ponton régen túl vitetett! A kik a múlt izgalmas városi közgyűlésen tiltakozó szavukat fölemelték, azok már a jövőért harczoltak! Mi, kik ma élünk, teljes áldozatai vagyunk annak a czélszerütlen, tervszerűtlen hűbele-balázs gazdálkodásnak, a melyet a váios követ, rajtunk már nem segít semmi! De legalátb unokáinkat, a jövendő kort kívánjuk megmenteni! mert azoknak nem lesz elegendő azt tudni, hogy önző, önérdekkel teli volt e korszak, mely rá elviselhetetlen terheket hagyott, hanem elitélni, átkozni fogja a kort, melynek fiai az önámitás rút politikájába, a haszonlesés posványába fetrengtek ! Épen ezért a múlt héten keresztül hajszolt »városi szálloda,« melynek a magán érdeken kívül ellent mond városunkban minden mozzanat, mig állani fog, hirdetni fogja, hogy; „épült Hermán Mihály polgármestersége alatt,“ de a keservesen megrontott és elszegényedett polgárság köztudata, mely túl fog élni minden palotát és emléket, utánna fogja tenni, hogy: ez az ember volt az, akinek a való viszonyokat nem ismerő és kapkodó politikája a várost nyomorba döntötte. Majd meg fogják különben látni azok is, kik most olyan fennen ujonganak a keservesen kivívott diadalnak, hogy menynyire igaza van a közmondásnak, midőn azt tartja, hogy: «végén csattan az ostor.» így állván a dolgok, nem csodálkozhatunk felette, ha a város jövő sorsán, részrehajlatlanul gondolkozó városatya mikor látja, mint helyezi magát fölébe a magánérdek a közérdeknek, a város jövőjét féltőn, nevén nevezi a gyermeket! Ha megengedhető az, hogy a közgyűlés méltóságával összeegyeztessék a klikk-rendszer, hogy sértheti a közgyűlés méltóságát, ennek megnevezése? Hiszen éveken keresztül húzódván e kérdés, régen tisztába volt azzal mindenki, hogy melyik városi képviselő miért szavazza meg! Bizony! bizony nem tehetne helyesebben a történtek után a polgárság, minthogy szemügyre vevén a választott városi képviselőit, megrostálná, hogy az illetők a közügy önzetlen emberei voltak-e ? s különösen: az utóbbi nagy horderejű kérdésben szavazatukkal önzetlenül szolgálták-e a polgárság igaz ügyét? És a kikről az derülne ki, hogy a közügyeket illetőleg nem a közjólétet támogatták szavazatukkal, azoktól megvonná bizalmát, a jövőre pedig csak olyan embereket tüntetne ki a polgárság a képvi- seltetés bizalmával, a kinek magatartásáról a polgárság iránti önzetlen gondolkozásáról már megbizonyosodott. Végül: sajnáljuk, hogy a múlt héten lefolyt fontos városi közgyűlésen nem annak törvényszerinti elnöke, a főispán elnökölt, nem helyeselhető, hogy ilyen fontos
