Szatmár-Németi, 1900 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-17 / 29. szám
IV. év. 29. szám Szatinár, 1900. Julius 17. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. Az arató. Az újabb kori szocziologia egyik feladatául tűzte ki azt, hogy az után kutasson, vájjon melyek azok a foglalkozási ágak s minők azon kereset források, a melyek legjobban megfelelnek egyes országok és nemzetek megélhetési viszonyainak ? És a társadalmi élet mai fejletsége mellett bátran meglehet állapítani azt, hogy bármelyik országnak melyik foglalkozási viszonya az, a mely anyagi boldogulásának legfőbb tényezőjét képezi. Egy ország gazdag lehet és anyagilag szerencsés körülmények közölt élhet, ha annak az országnak természeti erőit, kincseit kiaknázni és saját szolgálatára rákényszeríteni tudja. A mi hazánk népe, országunk arra van rendeltetve az isteni bölcs gondviselés által, hogy túlnyom ólag mező- gazdasági foglalkozást űzzön, az erdőket irtsa, a bányákat művelje, mert ez nekünk a legtöbb kincset nyújtja. Mi kizárólag földmivelő állam vagyunk. Így hívnak s így ismernek minket világszerte. Már maguknak a honfoglaló ős magyaroknak is az volt legelső gondolatuk, hogy a természet kincseiben bővölködő országot szerezzenek e vándor nép számára. Ezért foglalták el ezt a drága, szép földet, a magyar Kanahánt, a Duna és Tisza rónás téréin, az aranykalászokkal ékeskedő síkságot, a mely összes világunk leghíresebb búzáját termi. Földmivelő és pásztor nép volt a magyar, Árpád apánktól le egész a mai napig. Ezért már olyan nagy fontosságú, s T Á R C Z A. Hajón. A végtelenség rejtelmes hatalma Szünetlenül tovább, tovább kering S mint a szerető anya gyermekeit, Keblén a földet átölelve tartja. A föld pedig, villámként átsuhanva A mindenség mérhetlen téréit, Egy serleget tart, melyben benne ring A zöldes tenger pezsgő, játszi habja. A tenger habjait hajó hasitja, Mely a viharban merészen kereng, Erőtől duzzadt vitorlába bizva. S cn, a szegény vándor, ki messze ment, Képed hordom hiven szivembe irva S e képben föllelem a végtelent. Szabados Ede. Szerelmi házasság. Mikor a lányt megkérte, nem akarták neki adni. „Igaz, hogy gazdag ember, jó család, becsületes is, hanem hát kissé könnyelmű, szeret mulatni, udvarolni s több e féle. A leány ugyan szegény, de hát olyan szép, meg jól van nevelve, házias, müveit, szeretetreméltó, majd csak akad más. Még fiatal is, hát várhat.“ Erre aztán a fiatal ember megváltoztatta egész életmódját. Nagyon szerette azt a szelid, komoly leányt. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Két esztendő telt el! Kitartása, szerelme ki volt próbálva. Tehát kitombolta magát 1 Ezekből lesz a legjobb férj! S a szerelmesek győztek. Nagy küzdelmek, hosszú várakozás után! A napok, hetek, hónapok kergették egymást. Már négy év óta éltek boldog házasságban. Hja! Jó mód. Szép állás, szép asszony. Meg az a gyönyörű kis fiú 1 Kár, hogy az a szép asszony úgy visszavonult a társaságtól. Voltak ugyan, a kik suttogva beszéltek egyet-másat a férj viselt dolgairól. De hát a boldog embernek ne volnának irigyei ! Meg hát férfiaknál jön is az olyasmi számításba. Meg hát nem is kell az asszonynak mindent tudni. Pedig az az asszony többett tudott, mint akárki más és jobban is el tudta titkolni, mint más. Még a saját édes anyját is el tudta ámítani. Most már bele is szokott. Három év óta megszokhatta. Házasságuknak első éve csupa verőfény, boldogság volt. Hiszen a szerető férj szivében minden perc uj meg uj érzés szálait rezgette. Bekövetkezett az is, hogy fia született. Ez volt boldogságának netovábbja. Be is telt a szive a szó szoros értelmében. Házasélelük most már nem nyújtott neki uj meg uj örömöket. Most már minden csak ismétlése volt az eddiginek. Unatkozni kezdett. A legénykori jó barátok aztán segítettek elűzni ezt az unalmat. Az asszony lassankint belátta, hogy minden kísérlet, igyekezet, szemrehányás hasztalan. Gyengéd, okos lelke megadta hát sorsának magát. Meg hiszen szerette is a férje. Tagadhatatlan. »Csak addig szerethetett másokat, mig őt nem ismerte. Egyedül csak őt szereti! Ő az igazi! A HIRDETÉSEK: KÉSZPÉNZ FIZETÉS MELLETT JUTÁNYOS ARAK MELLETT ESZKÖZÖLTETNEK. Kéziratok nem adatnak vissza. többi — az csak olyan szórakozás. Unalomból csupán. Ott a szív nem vegyül a játékba.« Nem is volt oka panaszra az asszonynak. Férje még a szellőtől is félti, minden kényelmet megad neki. Meg aztán ott a kis fia! Ez az ő lelke! Ez pótolja neki, a mi elveszett. Csakhogy a kis fiú megbetegedett. Apja, anyja éjt-napot áldozott neki. Önfeláldozással, közösen ápolták. Majd kétségbeesve, majd reménykedve, semmi áldozatot sem kíméltek. Mindhiába. A kis fiú meghalt. Az apa őrült kétségbeesésében még az anyát is okozta. Aztán elzárkózott szobájába. Két nap nem látta senki. Azt hitték, az eszét vesztette. És az asszony! Nem ismert rá, a ki egy héttel előbb látta. Hiszen ő eltemette mind inét. De azért nem zárkózott el. Ő nem veszthette el lelki erejét, mert hát ott volt még a férje. Hátha az is ápolásra szorul! Neki kell vigasztalnia! Hiszen a közös fájdalomban vigasztalni kell egymást. Múltak, múltak a napok. Az idő behegesztette a sebet. Lassankint ismét visszazökkent a régi kerékvágásba. A félj folytatta a régi életmódot. Feleségét ismét féltette a szellőtől is. Ismét megadott neki minden kényelmet, mert csak őt szereti. No meg a legény kori jó barátokat. És ezekre ki lenne féltékeny ! Az asszonynak hát ismét nem volt oka panaszra. Nem is panaszkodott. Csak az arca lett mindig halavá- nyabb. Aztán elkezdett betegeskedni. Most már lehetett. Férjét se kellett vigasztalni. Nem kellett előtte elrejteni saját fájdalmát, hogy feledtesse az övét. Nemsokára az ő lelke is elköltözött oda, a hova inkább való volt: egy jobb világba. A férjét láthatójag lesújtotta e váralan csapás. Általános részvét környezte. Közvetetlenül neje halála után teljesen ezért játszik kiváló szerepet a mi nemzeti életünkben az : aratás. Mindég főként ennek kimenetelétől függött az, hogy e nép boldogul éljen, bőségben legyen; avagy szűkölködjék és éhen vesszen. a. régibb időben dívott szomorú gazdasági viszonyok közt könnyen megtörtént már az, hogy mig egyik évben a tulbő termés miatt saját zsírjában fulladt meg a magyar, addig a másik és következő silány termésű esztendőkben majd éhen haltak egyes vármegyék. Csaknem meseszerünek tűnnek lel előttünk, amiket régi krónikákban olvasunk, hogy voltak ám olyan szomorú idők is, amidőn a nagy éhség miatt a nép nádat, száraz füvet, falevelet és fagyökeret evett, midőn már semmi táplálékot nem talált. A régi krónikák ezen homályos ködén át láthatjuk, hogy a magyar - ember soha sem volt valami élelmes és számitó nép. Majdnem olyan volt, mint amaz áfri- kai szerecsen törzs, amely a fa alatt gub- baszkodva várja, mig a„' enyérfa termése megérik és lehűli. De ha nincsen termés : akkor a következő évben éhen halt szerecsen karaván sereg csontjai fehérlenek ott a fák körül; mert ez a törzs a kenyérkeresetnek semmiféle más módját nem ismeri. A magyar ember is jó sokáig nem látott tovább az ekeszarvánál! A magyarnak künn a szép természet volt mindig ápoló és nevelő dajkája. Itt köszöntötte reggel a pacsirta vig danája. Itt intett neki búcsúszót este a nap visszaröppenő aranysugara. Minden vágya és kívánsága oda volt kötve és tapadva a röghöz, a föld göröngyéhez. A magyar évszázadon át megmaradt az ami volt, kissé talán nyers, de mindég őszinte és becsületes tagja a cziviiizáczióra törekvő társadalomnak, A magyar fajnak ezt a kiváló tulajdonságát mi is óhajtjuk, akarjuk, hogy megmaradjon továbbra is. Ám hadd haladjon elő a kultúra, a közmivelődés terén továbbra is, de saját faji jelleget ezért meg ne tagadja, fel ne áldozza soha! Idegen kultúra nem való ami népünknek. A magyar ember sajátos természete nem veszi be ezt. Ha beveszi, okvetlen megcsömörlik tőle. Sohase iparkodjunk tehát azon, hogy a magyart a földmivelés elhagyására sarkaljuk s ne rágjuk unos-untig a fülébe, hogy csak az a boldog és virágzó ország, amely kizárólag ipart és kereskedést üz. Hadd maradjunk mi meg továbbra is földművelő népnek: szantó-vető és arató nemzetnek. Sokkal inkább oda kell minden eszközökkel törekednünk, hogy ezt a földmivelési, ezt a gazdasági hajlamot minél inkább fejlesszük a mi népünknél és tökéletesítsük. Neveljük benne főként a ragaszkodást és szeretetet a természeti gazdagságokkal dúsan megáldott magyar föld iránt. Hadd legyen a tiszta honszeretet és ősi magyar erények menháza minden földműves hajlék. Hiszen különben is volt olyan idő édes hazánk életében, amidőn a tiszta magyarság cs a bájos zengésű magyar nyelv azokban a cserebogárhátu föld- mives házakban lett megmentve. Nem is
