Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-05-30 / 22. szám
Szatmár, 1899. SZATMAR-NÉMETI Május 30. A helyzet jellemzésére Írunk ide egy pár sort az „Egyetértés“ május 21-iki száma után: „Lenne csak igazán szabad a magyar nemzet, nem úgy ünnepelnök most Budavár visszavételének félszázesztendős emlékezetét, mint a hogyan ünnepeljük. Országos örömnek édes érzése töltené el e hazában a sziveket, s országos örömnek édes mámorában gyönyörködhetnének azok az aggastyánok, kik a titáni hősiességgel kivívott diadalnak részesei voltak s még most is köztünk, velünk élnek. És ünnepelne az egész nemzet. Ünnepelne a szabad magyar állam. Ünnepelne, a nemzet alkotmányos képviselete élén, a felelős 1 kormánynyal. Nem lenne az ünneplés a nemzeti kegyeletnek elszigetelt nyilvánu- lása, hanem imponáló hatalmas kifejezése annak az általános hazafi-érzésnek, melyet örökül hagynak nemzedékek az utánok következőknek. Bizony-bizony jólteszik azok az aggastyánok, kik a saját maguk dicsőségének ünneplésére gyülekeznek, ha nem igen néznek körül az országban és csak a saját szivük melegségét érzik, csak a saját lelkűk világát vizsgálgatják. Hiszen az, a mit látnának, az, a mit észlelhetnének, csak megrontaná ünneplésüket, csak zavarhatná fönséges gondolataiknak szentséges harmóniáját. A kik szivvel-lélekkel, érzéssel és gondolattal vélük vannak most, bizony nem sokan vannak. Ötven esztendő alatt átkozottul megváltozott a magyar nemzet érzés- és gondolatvilága. Meg megérhetjük, hogy azoknak az emlékezetét, kiket szabadságharczunk hősei 1849. május 21-én legyőztek, nagyobb fénynyel, hivatalos színezettel ünnepük meg majd a Hentzi-szobor uj lé- leleplezésénél. Ha majd a Hentzi-szobrot felállítják ott a budai hadapród-iskola előtt, hogy álljon ott a katonai vitézség hirdető- jeként a magyar fiatalság előtt! Óh, mert nemcsak az emberek mások most és nemcsak a viszonyok mások, hanem az erkölcsök is! Alacsonyabbak, és zavaiosak ! Fájó érzések vegyülnek im össze a dicsőséges idők emlékezetével. Talán semmi se jellemzi inkább közviszonyaink silányságát, közéletünk hazafias tartalmatlanságát, és a most élő nemzedék eszme-világának sivárságát, mint az, hogy Budavár visszavivá- sának félszázesztendős emlékét se vagyunk képesek méltóképen megünnepelni. A kinek szivében van igaz hazaszeretet, szabadságért és nemzeti függetlenségért lángoló lelkesedés, szentelje egész lényét ezen a napon azoknak a fönséges eszméknek, mik ezelőtt félszázesztendővel hevitették a magyart, s a mikért küzdve, világra szóló dicsőséget szereztek nemzetünknek igazságos harczunk hősei. Ezek az eszmék talán újjá teremthetik a fölfogásokat és megnemesithetik az erkölcsöket.“ Bárcsak újjá is teremtenék ezen eszmék erkölcseinket, mert a sok talmi érzéssel sziveinkben, >a íerde viszonyok kö- zepett, bizony-bizony könnyen megtörténhetik, hogy második ezredévünk uj alkonyának dics-pirja sötét felhővé változik, mely elmosó, a világ színpadáról bennün- et leragadó vihart rejthet magában, a melytől pedig „Isten óvja, oltalmazza mi magyar hazánkat!“ Egy öreg honvéd. A Kölcsey-emlék megkoszorúzása Csekében. A „Szatmári Kölcsey-kör“ egy impozáns küldöttséget küldött ki Csekébe, hogy az a nagy Kölcsey emlékét, a kör kegyeletének látható jeléül megkoszorúzza Á körülbelül 35 tagú társaság vasárnap d. e 10 órakor indult a városból Hérmán Mihály polgármester, mint a m. sz. elnöke, Dr. Böszörményi Emil, mint a m. sz. előadója és Dr. Fechtel János a kör titkárának vezetése alatt. A penyigei állomáson a járás főszolgabirája Jékey Sándor 20 kocsival várta az érkezőket. Az üdvözlések után a társaság a kocsikon elhelyezkedett és 1 órai kellemes utazás után Csekébe ért s Kölcsey Gábor földbirtokos házánál szállott meg, hol a községi és vidéki úri társaság nagy számban gyülekezett össze. Nyomban következett az emlékezetes ünnepély. A falu népe a kör képviselőit nemzeti lobogók alatt egybegyülve az ev. ref. templomnál várta és 4 hangú énekkel köszöntötte a közeledőket. A menet a sírig a Hymnuszt énekelve vonult a zászlók előlvitele mellett. A sirt Kondor Sándor jegyző fáradhatatlan utánjárása és lankadatlan buzgósága, a kit kifejtett fáradozásáért sokszoros elismerés illet, — és Kende Béla orsz. gyűlési képviselőt áldozatkészsége kitűnő karba helyezte. A sírnál emelvény állott, kis asztalkával a szónok számára, az emelvény előtt elhelyezett padokon a család hölgy tagjai ültek. A dalárda rázendítette a Hymnuszt, Ács Lajos ev. ref. lelkész meieg hangú beszédben üdvözölte a küldöttséget, — majd a kör koszorúsé szónoka Dr. Fechtel János titkár mondta el emlékbeszédét, azután leszállóit az emelvényről és e szavak kíséretében.: »A Szatmári,Kölcsey-kör koszorúja, lelkesítse' a magyart mindig Kölcsey példája, Kölcsey legyen e nemzet tanítója* *, a koszorút elhelyezte az emlékműven. Érdekes szám volt Varga Lajos majtisi ev. ref. lelkész hangulatos, magas szárnyalásu költeményének a szerző által való elszavalása. Végül a Szózat közös éneklése fejezte be a koszoruzási programmot. A sírtól a nagy, 80 főből álló vendégsereg Kende Béla képviselő házához tért, hol Kende Béla és a Kölcsey-ek : Gábor, Zoltán, Sándor, Miklós fényes asztalt terítettek. 80—90-en ültek az asztalnak A negyedik fogásnál Kende Béla üdvözölte a Kölcsey-kört és képviseletét, Hérmán Mihály polgármester a vendéglátó hölgyekre ürítette poharát. Dr. Fechtel János Kölcsey szelleméről szólott, majd áttért a vendéglátó házigazdákra, kiket a kör nevében fel- köszőntött, végül megemlékezve a szobor alapításának történetéről s abban Kende Lajos és Szuhányi Laura fő-fő szerepéről, Kende Bélát és gyermekeiket éltete. Kende EleMint egy tarka délibáb vonult el az egész szemeim előtt s mint a dallam, melyet játszottam — egy halk mélabus akkordnal szerte libbentek az álom szövevények 1 Hangtalan zokogással borult Lea a kerevet támlájára és előttem oly szent volt e fájdalom, hogy engedtem adózni annak, különben is any- nyira a múlt hatása alatt állottam, hogy nem találtam szavakat vigaszára. — Bocsáson meg barátom, szólt és könyein át mosolyogni próbált — hogy ily rosszul fizetek vendéglátásáért, de az ember néha nem ura tetteinek. — Úgy van, csúszott ki önkénytelenül számon, különben nem hagyott volna el. — Azt kivánta volna tőlem, hogy azok után miket tudtam, még házába maradjak. Ez nem lett volna méltó hozzám. — De kihallgatatlanul elitélni engem, ez által készpénznek venni egy aljas hazugságot, mindkettőnket boldogtalanná tenni, az méltó volt magához ? Tágra nyilt szemekkel meredt reám egy ideig, de arezomon annyi őszinte fájdalmat olvasott, hogy megsemmisülten mormogta maga elé: nem igaz ? oh az lehetetlen! így hát én volnék oka mindennek, s mérhetetlen szenvedé- déseimet még ezzel is tetézhetem. Hányszor gondoltam, hogy nem lett volna-e jobb hallgatni, hisz az asszony legszebb ékessége : megbocsátani f De vigasztalt az a tudat, hogy büszkeségemnek tettem eleget, ha boldogtalan lettem is fölötte. Oh igen ha akkor úgy gondolkoztam volna mint most, milyen más lenne most minden. Igen, igen egy gyerekasszony egy kicsiségből tragédiát gyúr ott, hol egy okos asszony, biztos kézzel vígjátékot alakíthat. — Ne illesse magát szemrehányással Lea, mert én bűnrészese vagyok. Nek^m mint józanabb félnek kötelességem lett volna, önt felkeresni, a dolgot kimagyarázni, s ha akkor engedtem volna a szívnek és nem a dacznak, úgy most nem igy állanánk szemközt egymással. Hosszú szünet után Lea az ablakhoz lépett, azután rendresimitotta a haját és felém fordult. — Az ég kitisztult, mennem kell, köszönöm a szives vendéglátását Géza, valóban ha maga nem fogad a házába, nem tudom mi lett volna velem. Végtelen boldoggá tett e kijelentésével, most már tudom, hogy mindig hü volt hozzám. Sohse búsuljon, erősködött tovább, az élet szép és maga még boldog lehet egy más nővel. De vibráló hangja, könyben úszó szemei elárulták, hogy komédiázik és szive nem azt gondolja, mit ajka mond. Egy hirtelen impulzust követve, karjaimba szoritám és csókjaimmal halmoztam el : maradj, maradj, könyörögtem, miért ne találhatnám fel újból azt a boldogságot, a mit egykor könnyelműen eldobtunk. Nyakam közé fonta puha karjait szorosan, s aztán egy érthetetlen valaminek engedve, elfutott. Nem is láttam már többet, csak a lódobogás jelzé, hogy ismét elhagyott. Dühösen rohantam egyik szobából a másikba, önönmagam átkozva, hogy miért nem zártam be az ajtókat. S igy bolyongva, eljutottam ama szobába, hol Lea átöltözködött. A ruhák szerte voltak szórva s az egyik puffon egy kis vörös papucs feküdt. Eltökéltem, hogy ereklyeként fogom őrizni e kis jószágot. Magamhoz vettem és a becsengetett szobalányt kérdeztem, hogy mennyiért hajlandó átengedni nekem e czipőcskéket. A leány ötölt — hatolt, végre kipattant, hogy az egyiket szívesen ideadja, de a másikat nem adhatja, mert azt elvitte az a nagysága. mér megköszönve a szives szavakat, Dr. Fechtel Jánost köszöntötte, majd a polgármestert. Végül Dr. Böszörményi Emil tósztozott. Fél 6-tájban a szatmári vendégek s a vidékiek is nagyszámban F.-Gyarmatra siettek, hol esti 9 órakor fényes műsorral igen sikerült concert volt a társaskör nagytermében. E concerten Benkő zongora-művész és Füredi Sándor hegedü-müvész remekül játszottak, Lük 5 Mariska k. a. önmagát felülmúlva, ritka tökéletességű művészettel, ihlettel, nemes, mindenkit magával ragadó hévvel, gyönyörű előadással két darabot szavalt, virágcsokrokat és falrengető tapsokat kapott. Dr. Fechtel János felolvasott. A hangversenyt hajnalig tartó táncz követte. Az expediczió a másnap reggeli vonattal érkezett vissza falaink közé. A kirándulás fö-fő rendezői Dr. Böszörményi Emil, a társad? Imi szakosztály előadója és Dr. Fechtel János, a kör titkára voltak. A vidéken rendezett emez ünnepség igen helyes eszme és okos gondolat volt. Az annyira életrevaló, missiót teljesítő kör belső munkálkodását kifelé is terjesztve, városi szellemi munkásságunk, culturalis tevékenységünk, társadalmi mozgalmaink terén való buzgólkodásunk erőben, kedvben, intensivitásban feltétlenül nyer s a nagy vidék érdeklődését a mi dolgaink, igyekezetünk iránt nagy mértékben felkelti. Á Kölcsey-kör, mely mind erősebben és hatalmasabban bontogatja ki a helyi művelődés igazi nemes érdekeit szolgáló eszmének szárnyait, már magasan repül s áldással teli hatásait intra et extra muros mindenki érzi, kell is, hogy érezze mindenki, a kinek a kör által szolgált fenséges czélok tartalma iránt csak kicsi érzéke is van. A kör munkálkodása itt hézagpótló s ha az uj, alkalmas helyiségbe költözött muzeum oly arányokban fejlődhetik, hogy egy gazdag városi múzeummá növi ki magát, hálás és nagy feladatot old meg, melyért publikumunk igazi elismeréssel adózik bizonyára azoknak, kik a kör élén állanak. Csak előre, mindig csak előre ! HÍREK. — József föherczeg, mint lapunk előző számában jeleztük, csütörtökön f. hó 25-én a M.- Sziget felől este 6 óra 57 perczkor érkező vonattal jött városunkba a honvédség megszemlélése végett. A vonatot Mándy forgalmi főnök vezette. A vonathoz csatolt utolsó szalon-kocsiban volt a föherczeg és kísérete. A mint a vonat megállt, az állomás perronját zsúfolásig megtöltött közönség lelkes éljenzésbe tört ki, a mely fokozódott, mikor a daliás kir. herczeg a kocsiból ruganyos léptekkel leszált. A föherczeg első sorban is Tschoffen cs. és kir. és Kotányi m. kir. honvédőrnagy és állomás-parancsnok katonai jelentését fogadta. Ezután Gróf Hugonnai Béla főispán diszmagyarban, kalpagját levéve lépett a kir. herczeg elé s messze elhangzó hangon üdvözölte őt, kifejezvén előtte a város és megye őszinte magyar szív bői fakadó hódolatát és üdvözleté; A kir. herczeg megköszönte a fogadtatást s kijelentette, hogy most is örömmel jött a szépen fejlődő magyar városba, a hol mindig jól találta magát. Galba Lajos disz-magyarban lépett ezután a föherczeg elé s üdvözölte őt a megye és város területén levő törv. szék és járásbíróságok nevében. Hérmán Mihályné a nőegylet hódolatát tolmácsolta, Korányi Juliska egyleti jegyző pedig egy díszes rózsa-csokorral kedveskedett a Fenséges urnák, a ki ezt lekötelező nyájassággal fogadta el. Végre Ferency János tűzoltó főparancsnok jelentett a főherczegnek a tűzoltóság állapotáról s kérte, fogadja kegyesen a tűzoltóság hódolatát. A föherczeg ki nagy rokonszenvvel viseltetik a tűzoltói intézmény iránt, az alcsuthi tűzoltó egyletnek meg épen főparancsnoka, látható öröin— Nem akartam odaadni — fejezte be a leány mondókáját, — de oly szépen nézett reám és oly sírva csókolgatta azt a papucsot, és azt mondta, hogy az Isten meg fog áldani, hogy odaadtam ezt emlékül 1 Néhány nap múlva a cselédeim nem tudták elképzelni, hogy micsoda ünnepélyre készülök, hogy mindent átalakíttattam és diadal-iveket állíttattam a parkba. Mindennek a sürgés-forgásnak két papirszeletke volt az oka. Az egyiket ama emlékezetes estén indíttattam útnak én, melyre ez volt Írva : Párja után eped a kis szattyán czipő. Két napi kinos várás után ez a válasz jött A párját hozza — Lea 1 * Befejezve elbeszélését, Géza szónélkül felállt és eltűnt a japáni függönyök mögött. Pár perez múlva Endrédi előtt állott kezénél tartva egy mosolygó nőt. A leírás tökéletesen illett reá. — Kedves Leám, engedd, hogy bemutassam neked egy jó barátomat Endrédi Lászlót. Szintén köz- és váltó ügyvéd, féléves házas, múlt héten jött haza kis feleségével az utazásról ; egy földhöz csapott tányér miatt válni akar, de a ki most bünbánólag siet az első porczellán-gyároshoz, és egy egészen uj, a servi9ahez tökéletesen illő tányérral rohan haza a villásreggelihez. Mind hárman jó izüen kaczagtak Géza tréfás dikezióján és Endrédi egy pillanatra arra gondolt, vájjon nem valami mesét tálalt fel itt neki az az ördöngős Géza ; de lehajolva, hogy Leának kezet csókoljon, látta, hogy annak halvány kék surah ruhája alól két arany hímzésű piros szattyán czipőke kukucskál ki kaczéran a világba 1
