Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1899-03-28 / 13. szám

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjeleni^ minden kedden, ELŐFIZETÉSI ÁR: SZERKESZTŐSEG ÉS KIADÓHIVATAL: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda), Mindennemű d jak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: KSszp'énT-fizetés mellett jutányos árban közöltéinek. bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Kéziratok nbm adatnak vissza. Husvét ünrlepén. Nagyot dobban az érező emberi szív, ha az elme az élet fenséges igazságainak előkelőbbjeit megfontolással vizsgálgatja. Mindig a nagy eszmék természetfe­letti hatalma, égi ereje vezérelte’az ember­tömeget, mozgatta a művelődő népeket, fejlődő nemzeteket s e népek és nemzetek a Gondviselés által nekik az időkben jutta­tott nagyszerű, a történelem eseményeit más medrekbe terelő szerepeket csakis eme lehelettükkel századokat betöltő s irányitó ideák hű szolgálatában töltöttékbe, úgy, a mint azt betöltötték. Az uralkodó eme szellemi erősségek ellen az egész vi­lág elkeseredett harcza, ádáz háborgó czélját elvétett, haszontalan s a bukást, megveretést már magukban hordó vakmerő vállalkozások valának. Az anyag, anyagi erő, a földi hatalom által felhalmozott akadályokat elsepri a megsokszorozott ellenerő — az anyagon felülemelkedett, az ismeretlen, de örök tör­vények érvényes ülésében született felsőbb, az emberek feje felett röpülő megfogha­tatlan és mégis létező szellemi átalakító tényezők hatását tompítani s őt paralizálni teremtménynek nem áll hatalmában. E té­nyezők nyomásának hódolni tartozik a te­remtett föld büszke királya és tehetetlen koldusa egyaránt, mert ezek teremtik őket, kölcsönözik feladatuk jelentőségét, jelölik ki teendőik szűk, vagy tágas körét, vezetik a történelem színpadán, a színpad előte­rében, vagy kuliszszái mögött súlyos, vagy könnyű lépteiket. Ez az idők lelke, a változó évszáza­dok határtól-határig megiz uosodó, kiömlő, kitörő feltétlen engedelmességet követelő ellenmondást nem tűrő abszolút uralkodója ez a központ, mely felé fordulva, tekintve végzik kötelességeiket, — mint a világ­j rendszer bolygói az álló — vagy észrevét­lenül mozgó nap körül, — az ember mil­liók tűzhelyeiknél, a műhelyben, az Író­asztalnál, a harcz fergetegeiben. És ez oly természetesnek látszik, másként, hogy is lehetne ? Ily világátalakító eszme ideál isteni örök és örökké változhatlan igazság, a világ megváltójának igazsága. Az égből szállott le e fénytenger e verejtékező, du­lakodó, útvesztőkben siránkozó, az ellent­mondásokra választ sosem nyerő emberiség. Jézusnak tanításai eddig ismeretlen fáklyákat gyújtottak meg s az eszmei sö­tétségbe, érzelmi sivárgásba belevetettek jótékony világoságukat felmelegitettek e barbár, önző, saját egyéni érdekeit, mások kárán aljas módon vadászj|, nyüzsgő töme­gekbe, ráhullott ragyogásuk ahhoz a lelki tökéletességhez vezető útra, mely az embe­riség ideig tartó és végnélküli me'gnyugvá- nak, megelégedéséről? és egyedüli boldog­ságának csalhatatlanul biztos szent ösvénye. Jézus igéi, evangéliuma átharsogta a két hamis férén s diadalmi útban hódítot­ták meg a világ szivét, melynek legelső parancsa immár: Szerese JJotent mindenek felett és felebarátodat, mint magadat. A kereszténység eszmei győzelmének gyümölcse a mai cultura, óriási arányúvá fejlődött civilisatio, a megfinomodott moral, humanismus, erkölcsi és tudományos vív­mányok egyeteme. Szóval a legújabb kor triumfusainak sugárözönében: a kereszténység maga a cristianismus nagyszerű diadala, ennek a kereszténységnek első rangú emlékünnepe megpecsételése a husvét, Krisztus feltáma­dásának szent napja. Feltámadott sziklasirjából az Isten­ember s ezzel bebizonyította a nagyvilág előtt, hogy igaz messiás, felszabadító vala, a megígért üdvözítő 1 A világrészek lakói előbb bámultak, aztán megkönnyebbülve felsohajtottak, hittek és meghódoltak. És ma, midőn gondolatokba merülve és fürkészve álljuk körül Jézusnak üres sírját s feltekintünk a felhők felé, melyek között eltűnt isteni alakja, jusson eszünkbe, husvétvasárnapján, hogy a feltámadott ne­künk földi életünk legdrágább kincsét a szét békét hozta s hirdeté. Dr. Fechtel János. Színház. H-tfőn, márcz. 20. Leővey József szinészeti működésének 30 éves jubileuma alkalmából, egyszersmint jutalomjátéka gyanánt »A két Ranzzau« Ghatrián és Erckmann régi, hatásos színmüve került színre, csaknem üres ház előtt, jeléül, hogy a közönség színházlátogató kedve megszűnt. A darab előadása általában nem kel­tett jó hatást, még maguk a czimszerepet játszók is: Leövey R. Jean és Krémer, mint R. Jaequez, bizonytalanul mozogtak és • színtelenül alakítot­tak szerepkörükben. Egyéb szereplők szóra sem érdemesek. Kedden, f. hó 21-én az „Ezres“ javára Jókai uj színmüve „Fekete vér“ nagyon kevés számú közönség élőt: A gyenge darab, mint Pesten, nálunk is elbukott Az „Ezres“ pedig alig ha ka­pót forintot is. Az előadásról az „Ezres“ vezér­emberei is hiányoztak. Szerdán, márcz. 22. »Az aranylakodalom« ismételt előadásában gyönyörködött a szép számú közönség. Ismételten megkell e darbnál jegyez­nünk, hogy ha már az igazgatónak statiszta-sze­mélyzete nincs — nagyobb számmal, legalább gondoskodnék arról, hogy olyas darabokra, me­lyekben elengedhetetlen egy-egy csomó népség, legalább kívülről szerezne 10—20 egyént be ! Komikus az pl. hogy Táncsicsot 3 nő és 2—3 férfiből álló törne szabadítja ki a fogságból. Ez olyan hiány az igazgatóságnál, mely nemcsak az ízlés, de a színpadi tisztességesség ellen is vét. Csütörtökön, f. hó 23-án a karszemélyzet jutalomjátékául Verő operettje, a „Virágcsata“ fél ház előtt. Német, mint „Kanaboka“ elnök in- fámisan énekelt. T Á R C Z A. Volt idő ... Lombos erdő enyhe árnyán, Csala patak partja mellett, Busan búgó vadgalambtól Tanultam én a szerelmet. . . . Szép virágszál, szőke gyermek, Volt idő, hogy szerettelek ! Aranyos kis lepke ringott xtdes kelyhü szép virágon . . . Hányszor-hányszor álmodoztam Rólad, aranyos virágom . . . . . . Ibolya kék bűvös szemek . . Volt idő, hogy szeretelek 1 Bólingató hüs akáczok Csak súgjatok, susogjatok : A boldog órák tanúi Egyedül csak ti voltatok. . . Boldog álmok, szép remények . . Volt idő, hogy szerettelek! Lomha vesztett kopár erdő. Nincs virágod, nincsen árnyad, De szeretlek !. . Te tanitál • Tavasz után zord ősz támad . . . . . . Csalfa álmok, tört remények Volt idő, hogy szerettelek ! Hűs szél zörget sárga avart, Az egész táj olyan kihalt... — Te megtört szív, fájó kebel, Dalold, dalold azt a bús dalt : Szép virágszál, szőke gyermek. Volt idő, hogy szerettelek! D. Nagy Sándor. Fakó lapok, halvány sorok. — Levelek. —- Irta : Zombory Gyula. Előszó. Ne nyúljatok kíméletlen kezekkel ezekhez a sárga, ódon foszlányokhoz ; rég elmúlt időknek fájó «miékeit rejtegetik alig olvasható kuszáit so­raik. Rég múlt időknek, mikor még más volt minden, szivek dobbanása, emberbecsülés, sze­relmesek ölelkezése, talán még a csillagok futása is más volt ; más a madárda], enyhébb, derültebb a tavasz climája s a virágok színe, illata is mind­mind gazdagabb, bájolóbb, fenségesebb volt a mostaninál, mert hiszen a természet, emberek s a szív élete is, mind megváltozik idővel; amaz hervataggá válik, emezek pedig a szerint hűin. k ! ki, a mily mérvben fogy az édes anyaföld éltető melegsége. Akkorról — régidőkből szólnak e halvány betűk, — legyetek hát kegyelettel a haj dánkor iránt emlékeiben s olvassátok egy porladó szív leveleit, hogy vigaszt nyerjetek általuk a ti ki­csinyes fájdalmaitok közepett. Bajnócz, 18 . . aug. 12 Szeretett édes Anyám! . . . Mennyi vágygyal, mennyi reménykedéssel jöttem e helyre!.. Gyanútlan ifjú szivem összes melegét tartogattam arra a perezre, a mikor Ber­tát viszontlátandom és — oh, bár ne jöttem volna e helyre soha, bár hallgattam volna világtalan nővérem sejtelmére s késtem volna utazásommal addig az ideig, a mig Bertától levelet kapok. Erre várva, nem jöttem volna soha ide. De nem tudtam várni, nem v®lt maradásom, — a két évi távoliét után, szinte epedtem látása után, mint a gyermek, a kit anyjától egy időre elszakítanak ; mint a tikkadt vándor egy csepp viz után, ha az előtte szálló délibáb csalóka képe csergedező patak kék vizét mutogatja. Megérkeztem. Bertát a verandán találtam, kibontott szőke hajjal, mint a hogy azelőtt vi­selkedett. Telt junói termetén haragos piros pa­lást omlott végig, melynek rómaiasan felhasitott bő ujjai a legszebb női karokat mutatták. Hintaszékben ült, előtte vaskos tábori széken karcsú dzsidás tiszt, a ki hosszú zöld zsinór se­gélyével játszóan himbálta Berta székét.

Next

/
Thumbnails
Contents