Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-02-14 / 7. szám
Ili. év. Szatmár, 1893. február 14. Sí) 11 7. TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP Megjeleni 1$; minden kedden, ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Visszaemlékezések a németi-i ev. ref. papválasztást illetőleg. — Levél a szerkesztőhöz — Tekintetes Szerkesztő ur ! Bocsánat, hogy egyszerű soraimmal, a szerkesztő urat fölkeresem és kérem, hogy e levélnek, ha a tek. Szerkesztő ur is arra érdemesnek találná, becses lapjában helyet adni méltóztatnék. A jelenlegi németi ev. ref. papválasztási mozgalmak és zavarok tisztán emlékezetembe hozzák azt a választást, midőn nt. Tabajdi Lajos urat a szatmári részen rendes lelkészszé választották. Van az akkori és a mostani események között, bizonyos sajátságos egyezés, melynek, az én egyszerű szavaimmal, hű emlékezetem szerint kifejezést akarok adni, annyival is inkább, mert szeretétt egyházam megzavart nyugalmának helyreállításához s a helyzet tisztázásához, némileg bizonyára hozzá-járulnak visszaemlékezéseim. Midőn németi-i ev. ref. gyülekezetünk, a nt. Fésős András elhunyta következtében, pásztor, vezető nélkül maradt, még talán ravatalon sem feküdt a megboldogult midőn kezdett szájról-sájra járni, hogy Pótor Elemér káplán urat válaszszuk meg rendes lelkészünknek, a kinek úgy lelkes és szépen előadott szónoklataival, mint példás magaviseletével, a nép mindenkor meg volt elégedve és a kit boldogult nt. urunk hoszszas betegeskedései után különben is megszokott és megszeretett a nép. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona'j-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Wcinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a ^adóhivatalban fizetendők. Tudjuk a lefolyt eseményekből, hogy mennyire összetartott a nép egyhangú lelkesedése Pótor Elemér mellett, mi mindent elkövettünk, hogy csak kivihessük azt, hogy templomunkban, mint rendes lelkész, ő hirdesse nekünk az evangélum tanait, de hiába: a törvény törvény mindenkinek kivétel nélkül ésbelé kellett nyugodni minden hívőnek abba, hogy Pótor Elemért, egyházi törvényekbe ütköző fontos okok miatt, rendes lelkészünknek meg nem választhatjuk. Ls midőn kénytelen, kelletlen a meg- változhatlanba belényugodtunk, az elkeseredett érzelem azt találta hirtelen haragjában hangoztatni, hogy „ha nem lehet megválasztani a fiatal Pótort, válasszuk meg az öregei, a sz.-ujaki kis eklézsia el- örgedett papját, a ki majd annak idején, a fia javára mondjon le. Eddig van a dolog első fele, most nézzük a dolog másik részét. Mikor, mint említettem, nt. Tabajdi-{Lajos lelkész, szatmári rendes pappá választatott, a nép nagy része, vagy talán ai hívők összesége, már bizonyára nem ttfcotft,..'egy 'ifjú káplán mellett foglalt állást, épen ilyen kitartással mint mi; érdekében aláírási iveket készitettek, 500—600 névaláírással ment a Püspökhöz, üebreczenbe a hívőktől egy kérő levél, hogy Dr. Márk Ferencz ev. \ ref. káplánt rendes lelkészüknek megválaszthassák. És ámbátor a nép egyhangú lelkese- : désének tiszta megnyilatkozása mellé olyan j kitűnő egyénnek meleg ajánlása is csatlakozott, mint a boldogult emlékű és nagy HIRDETÉSEK: KésZpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltéinek. bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Kéziratok nbm adatnak vissza. tudományu, országosan ismert Révész Imre debreczeni lelkészé, kinek Dr. Márk Ferenczet, ki külföldi tanulmányairól épen ezen időben téri haza és lett káplán az országos hírű, nagynevű tudós Révész Imre mellett, ismertető s őt különösen mind tudós ifjú papot és szónokot ugyszólva minden lelkész fölé emelő s kitüntető ajánlása, nyomtatásban, itt Szatmáron abban az időben, közkézén forgott: mégis, mert a bizonyos káplánkodási, szolgálati év kérdés-e ? vagy más ilyes valamelyes belpapi ügyet érintő hivatalos dolga Dr. Márk Ferencz akkori debreczeni fiatal lelkésznek nem volt-e az egyházi törvények értelmében rendben, daczára. a közóhajnak, daczára kiválóan tudományos képzettségének, doktori oklevelének és nyilvánosan elismert szónoki tehetségének és jó modorának, nem lehetett szatmári pappá megválasztani. Azt hiszem, hogy most, midőn forrongás van németiben és nincs még ma sem a nép egészen belényugodva a Pótor-féle következményekbe, nem volt fölösleges ezt a kis összehasonlítást elmondanom, mert tisztán mutatja ez azt, hogy a törvény törvény mindenkinek és mindenkire! De a dolognak van még egy kis folytatása is : a szatmári ev. ref. híveknek mikor hivatalosan tudomásukra hozatott, hogy Dr. Márk Ferencz bizonyos egyházi törvénybe ütköző dolog miatt, minden kitűnősége, minden meleg pártfogás és pártolás daczára sem választható meg az idő szerint még papnak, sajnálták nagyon a lelkes hívek, de belényugodlak a változT Á R C Z A. Tárgyaláson. Komoly bírák előtt Folyik a tárgyalás . . . Kimondva: a vétek, Rablás, lopás, csalás! Háromszoros a bűn, Súlyosan büntetik. Egész tömeg nyugodt Csak egy nő könnyezik . . . Csak egy nő sir, zokog, Egy gyászos nőalak: „Édes fiam erre Nem tanítottalak !“ Baka Elek. Fakadó rügyek. Irta: Zombory Gyula. (Folyt, és vége.) Sem atyja, sem anyja Elzának még csak sejtelmével sem bírtak annak a virág fakadásnak, a mely rejtetten, félve hirdette az ifjúság tavaszát, mert ha sejtették volna bizonyára elölték volna csirájában azt, nehogy megerősödjék, a mikor aztán már nehezebb feladat kitépni a mélyre verődött gyökereket. Az őszi idő, a csapadékos borús napok, a a pusztai élet lazulása összébb hozta a családot s szűnvén a gazdai teendő is, Ákos is bekerült a kastélyba s mint ügyes hegedűs, akárhány estét végig duettezett Elzával, a ki a zongorát bájosan s bizonyos hivatottsággal kezelte. Sirt a hegedű a fiatal ember ujjai alatt s hozzá méltó bánatos accordokat zúgott a hatalmas bösendorfer s ha úgy rendesen bevett finálénak eljátszották kedvencz dalukat, a >Bánatosan zeng a madár« kezdetű népdalt, nem lehetett elvitatni tőlük, hogy együtt érezve játszanak s a kényelmes kereveten egymás mellett ülő szülők két — zenetechnikai sympatiával biró ügyes musikust tap soltak bennük. Pedig, hogy mennyi része volt azokban a sikerült duettekben a szívnek, a szerelemnek, Isten csak a tudója! A nőknek látképessége, általában érzékei rendszerint fejlettebbék a férfiakénál, mely körülmény a finomabb idegrendszerben leli magyarázatát. Innen eredt, hogy a báróné látni kezdett, —- észrevette, hogy lánya veszedelmes lejtőn áll, a honnan óh mi könnyű alá bukni egy mélységes mélybe, melyből a tisztességes kiemelkedésnek legfeljebb látszata lehet meg, de elfogadható valósága soha . . . soha. Október vége felé történt ez a mikor leánya hallgatag viselkedése, arczának gyakorta kitörő pírja a fiatalemberen nem egyszer rajt felejtett tekintet, a harmonicus zene-esték mind-mind egyszerre megfejtve álltak előtte. Ez a gyermek szerelmes, igy mondta magában, mind a mellett sem férjével, sem leányával nem közölte felfedezését. Más irányban kezdte el anyai óvintézkedéseit, mely az Írnok kiküszöbölése lett a családi körből. — Írnokod étkezhetik saját szobájában is — mondta férjének ; az ember soha diseretebb családi ügyekről nem értekezhetik jelenléte miatt. Elvégre is ő csak idegen köztünk. S úgy történt a hogy kívánta. Ákos már másnap ott találta reggelijét le- gényesen berendezett szobácskájábán, mely a magtár toronyszerű részében igen ügyes építészi gondolatnak volt kifejezője. Oda vitték ebédjét, vacsoráját is s egyszerűen a felszolgáló lovász tolmácsolta a meglepett embernek, hogy a nagyságos asszony betegeskedése miatt történik ez a változás, a ki óhajtja a csendet a fesztelenséget. Az indok annyira valószínűnek látszott Ákos előtt, hogy csak tisztelettel lehetett iránta. Hogy sajnálkozás, sőt fájó érzelem is támadt lelkében e száműzetés miatt, az az ő titkát képezte. Elzán ettől a percztől kezdve feltűnő változás állt be. Arcza, az a pirossal kedves havas fehér arcs elvesztette rózsaszínét s viaszfehérré lön ; szemeiből kihalt az a reménységcs üde nézés, a mi a gondtalan gyermekének egyik sajátsága ; hangja bánatossá, természete ingerülté vált s mint a ki fogadást tett, hogy éhséggel sietteti pusztulását, napokon át csupán csak annyi táplálékot vett magához, a mennyit a feltűnés elkerülése végett éppen, szükségesnek tartott. Az anyai szem ezt a változást is észrevette s már most nem állhatta meg, hogy alkalom adtán szót ne váltson leányával. Te beteg vagy? kérdezte egy szomorú őszi reggelen Elzától, Arczod sápadt, hangod alig hallani, nem eszel, mi bajod? Elza arczára valami tulvilági fény terjedt szét e perezben s mosolyogva felelt: — Semmi kedves anyám , .. olyan boldog vagyok. Az ilyen válaszra, hogy maradhatna el egy anyai szívből a megnyugvás, a bizalom ? Kabo- lyainé is oda lépett az ő boldog leányához s megcsókolta annak ártatlan homlokát Ha egyszer valaki boldog, akkor nincs mit aggódni fölötte többé, igy gondolla a szinte örült annak a tapintatos intézkedésnek, hogy a fiatal embert idejekorán kiküszöbölte körükből. T
