Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-08-22 / 34. szám
III. óv. Szatmár, 1899. augusztus 22. 34. szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Me^jelenil^ minden kedden. 1 ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre 1 frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL; Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű d jak Szafmáron, a kladóhivatahan fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltéinek. BÉLYEGDÍJ MINDEN HIRDETÉS UTÁN 30 KR. Kéziratok nem a latnak vissza. Gaudeamus igiíur vagyis: Lesz hát Higadó! A városi közgyűlés törvényes formák között eldöntötte a Vigadó kérdését, 30 szavazattal 28 ellenében, <^z a száraz tény. Hiszem, hogy mindenki saját legjobb meggyőződését követve adta le szavazatát s ez az egyik enyhítő' körülmény: az erkölcsi grantia; egy 50 éves cyclusnak kedvező eredményébe vetett nem remény, több ennél, szilárd'meggyőződés ! Sok mindenfelét beszél egy többezer- fejü város. Nyíltan mondogatták s mondják ma is, hogy azért kell Vigadót építeni, hogy a helybeli téglagyárak üzeme fellendüljön : én nem hiszem. Azt is mondják, hogy a Vigadó építése nem volna egyéb, mint a polgármester személyes hiúságának kielégítése, hogyBműködése, neve monumentális épületekkel legyen megörökítve s úgy zengje nevét a hálás utókor, mint az egyiptomi fáraókét, kik egekig nyúló gúlákban, oszlopokban akartak halhatatlanok lenni s épen^ ez mutatta leginkább élhetetlenségüket. Én ezt nem hiszem; Mindig tisztelni tudtam egyéniségét, nemes akaratukért, a város érdekében kifejtett önzetlen tevékenységét s bizonyára ő is tudja, hogy az a gizeki vagy szfinx , és egyéb megszámlálhatlan gúla nemcsak kő- 1 bői és mészből, de az egyiptomi nép véres verejtékéből, véréből és könnyéből épültek, s az ostorütések alatt nemcsak a jajgatás, de a halálhörgés hangja van beleégetve az egymásba illesztett kőkolosszus daraook réseibe. S talán a felkelő napot ezek a síró hangok köszöntik a Sahara szélében ? Mondom nem vagyok képes elhinni, hogy az egész adófizető polgárság - beleszámítva a hegyi lakosságot is — létérdekét személyes hiúságból koczkára tudná tenni. Az építés ellen felszólalt Csomaynak az volt hibája, hogy nem előre elkészülve beszélt s a teleknek más módon való hasznosításánál egyebet mondott, mint, a mit akart. Én legalább azt hiszem, hogy reáliskolát, s ezzel kapcsolatosan felső kereskedelmi iskolát gondolt nem pedig egyetemet, mint a hogy javaslatot védő Dr. Kelemen bámulatos finomsággal ráduplázott. Különben ez utóbbi urnák rózsaszínű szemüvegén kívül csak azt a bámulatos és szörnyen meggyőző argumentumát tudtam felfedezni, hogy 50 év múlva ingyen marad a Vigadó a város tulajdonába!!,! No hát ez olyan előny, a mi miatt okvetlenül fél kell építeni nemcsak ezt, de azt a megyeházat is, a mit Kelemen úgy állított oda -- annak áthozatalai kérvén, remélvén, szeretvén és várván, — hogy talán el nem érkezünk a Vigadó építésével akkorra s nem lesz a megyei Tavataltíökuknak hova sörözni menni? Az az 50 év utáni ingyen tulajdon sehogy sem tud kimenni a fejériből! Talán azt hitte ügyvéd ur a közi yülés keményfejü tagjai felől, hogy azok azért nem akarnak építeni, mert a törlesztési részletek a világ második megváltásáig tartanak? Vagy pedig oly rövid az az 50 év miszerint mindnyájan számíthatnak rá, hogy majd az ingyen maradott Vidagóban feleségeinkkel eljárhatjuk a kállai kettőst! Tehat azt hiszem avval mindenki tisztában van, hogy ha a Vigadó felépül s a kölcsön 50 év alatt vissza lesz fizetve akkor a varosnak ingyen marad a Vigadó épület! Ehhez nem knll az erkölcsi ga- ranpzia. De nem hallottuk egy szóval sem annak a biztosítását, hogy ha — a mint Dr. Tanódi mondja — bérlő megtalál halni, vagy fizetésképtelen lenne, vagy a 12 év lejárta után nem vállalkoznék a további bérletre mi fog akkor történni? Hiszen világosan értesült a közgyűlés arról, hogy a mostani pályázó nem pályázó, csak egy capacitált, talán beugratott ember! Azt is megtudtuk, hogy először egy áldozatot kellett fogni, hogy a Vigadó építéséről gondolkodni lehessen ! Tehát ebből kitűnik, hogy most nem akadt pályázó, kérdés, hogy akkor fog-e akadni, s ha igen legalább is olyan feltételekkel, mint az első!? Egy sikertelen bérlet nem igen alkalmas arra, hogy a másod k bérlőt is hason összeggel capacitálni lehessen! Ezzel kapcsolat osan tiszte ettel kérdem a közgyűlés független elemeitől: ha tudták volna előbb, hogy egy beugratott ember vállalkozása alipján fog az összes számítás felépülni, megszavazták volna-e az előbbi kisebb költséget? Nagy kár, hogy ez a fátyol egy kicsit elkésve hüllőt le a gondosan rejtegetett titokról 1 Olyan városban nőttem fel, melynek kultúráját városunk talán soha utói nem éri; a hol a haladás lépésről-lépésre ment nemcsak lábbal, de fejjel is s a hol szintén egy 100 esztendős Vigadó van, a mi bizony ócska és rongyos is, szűk is stb. stb. Ott a közönség zúgolódik, hogy nem akar a város építeni. De mi van ott a mi TÁRCZA. Az én temetőm. Benn, az erdő mélyén Zöldéi egy fenyő, Annak a tövében Van egy temető. Nincsen benne sirhant, Nincs kereszt sem ott, Könyet rajtam kivü.1 Senki ott nem ont. Senkinek zokogni Nincsen ott miért, Csak én hordok gyászt ott Egy vesztett szívért. Őszi hervadáskor, Némán, csendesen Itt vett végső búcsút Tőlem kedvesem Összetört szivemmel Büszkén ment tovább, Könyekkel áztattam Lábai nyomát. fde temettem el Hő szerelmemet S nem tudja senki, e Sír mit rejteget. Őszi hervadáskor Oda ballagok S vérző sebeimből Koszorút fonok. Mindenik virágát Búval ápolom, El nem hervad egy se Soha, jól tudom. Benn, az erdő mélyén. Árnyba rejtezőn, Zöld fenyő|tövében Van a temetőm . . . Szabados Ede. Visszaemlékezés. Az idő, e szárnyas óriás rohan óriás szárnyain, Suhintása megérinté lelkemet, úgy szeretnék titáni kezekkel ragadni bele, hogy ne röpüljön úgy, álljon meg kissé, inig pár futó pillantást vetek a múltra! Igen ; lelkemben édes-bus érzések váltogatják egymást s a reflexiók egész raja zsibong. Mint a gyermek édes anyja keblén, oly rajongással csügg lelkem e kedves történeten. Történet?! Dehogy az . . . álom talán ! 1 Hiszen a szenvedések e bus hazájában a mi édes, a mi boldogító, az csupán az álom ... a való rideg, sivár! .. E szép álomképek, mint tündéri jelenés vonulnak el lelkem előtt. Agyamban száz és száz eszme, gondolat zsibong. Úgy szeretném őket szárnyukra bocsátani, hogy száljának, köny- nyebbüljön szivem. Igen, m g felidézem, elbeszélem, míg újra átélem minden phásisát, talán újból megnyugszom, enyhúletet tajál zaklatott lelkem. * * * A nap lemenőben. Virágillattól terhes a levegő. Aianyfüzek hajlongó ágai nézik magokat, lassan hömpölygő szőke hulámokban. Mintha eg}’ hatalmas zenekar játszana andalító bus dalt oly édes harmónia ömlik a légben szerte-szét. A habok halk locscsanása, a fák susogó zúgása s a közeli erdőből egy vadgalamb siró panasza olvad össze felséges összhangba. Ábrándos lélekkel járok a parti füzesben. Gondolatom, mint sebes röptű sójom járja be a lefolyt pár év eseményeit. Ott mulat a virágfakadásnál . . . gyönyörködik a tavasz virág-pompájában s aztán ott borong a borongó őszi ködön, mely még a nyár előtt eldermeszté a nyíló virágot. . . Lelkem újra bejárja azt a helyet, hol annyi édes álma volt . . Elandalog a kis Túr kanyargó szőke habjain, majd felkeresi azt a földi paradicsomot, melynek árnyas fái látták lelkemnek titkos gondolatait. Erős vágy száll meg : felkeresni annak rózsás utait még egyszer, elbúcsúzni tőle örökre ! Ismét itt vagyok hát ifjú álmaim édes otthonában s — Bella — maga most is itt az oldalomon ! S mégis óh milyen más most minden I Mintha a fák lehajló ágai búcsút intenének, a rózsa szirmain tündöklő harmat csepp a bánat könye volija, hogy nem látják többé, ki annyira szerette őket 1 — No-no barátom! ne olyan komor alaphangból kezdje, ha jó kedve van, maga csak úgy ontja a sirámokat, hanem ha oly ritkán látjuk, legalább ilyenkor elhagyhatná. Ne bántsa Bella! Vannak az ember életében pillanatok — mondaná Br. Eötvös J. — mikor a re ninisczencziakból él. Olyan vagyok, mint a hajótörött, kinek egy darab maradt a kincset érő hajóból, abba kapaszkodik, az menti meg életét, az most összes kincse, mindene! . Lelkem nagy vihart állt ki. Elpusztult minden kincsem, mit hangya-szorgalommal gyüjték, féltő gonddal őriztem ; nem maradt meg más, mint egy édes-bus
