Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-06-20 / 25. szám
f \ ILI. év. Szatmár, 1899. junius 20 25. szám. TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Egész évre 2 írt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltetnek. bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Megkent kerekek. Visszaemlékezés a jun. havi városi bizottsági közgyűlésre. Lapunk előző számában, a „Városi közgyűlés“ czimü közleményünkből, helyszűke miatt, elhagytunk egyet-mást, melyre ma visszatérünk. Figyelemmel kisérve, a városi bizottsági közgyűlés tanácskozásának lefolyását, azt tapasztaljuk, hogy az egyes hivatalos, valamint magánügyek elintézése mindig attól függ, milyen a hivatalos város véleménye, indulata az illető ügyekkel szemben. Ha pártolóan terjeszti a tanács az ügyet a közgyűlés elé, keresztül megy, ellenkező esetben megbukik. így állván a dolog, magától értetődik, hogy egyesek, ha ügyeik jó kimenetelét óhajtják, annak jó barátokat kell első sorban is keresniük. A dolog igazságossága, vagy más egyéb érdemi része másodrangu, vagy sokszor számba sem jövő kérdés. A hivatalos város emberein kívül, egyes ügyek valódi mibenlétét más alig- alig ismeri, igy történik meg, hogy mikor a bizottsági közgyűlés előtt fekszik a tárgy- sorozat, vajmi kevés “b. tag van vele tisztában, még kevesebb tud oda emelkedni, hogy átlásson azon a mesterséges ködön, amely esetleg egyik vagy másik tárgyat beburkolja. Miután pedig a törvényhatósági bizottsági közgyűlés tagjait, az általok elintézett dolgokért nemcsak erkölcsi, de anyagi felelősség is terheli, saját érdekükben volna első sorban is föltétlenül szükséges, hogy a közgyűlés elé kerülő fontosabb, különösen anyagi ügyekkel foglalkozó tárgyait nézegessék meg, annak mibenlétével ismerkedjenek meg — legalább azok, akiknek idejök és még szellemi képességük is van hozzá. A dolgok ilyetén megismeréséből, nagyon természetes, hogy a közügynek volna föltétlenül haszna. Tisztelettel ismerjük el az egyes szak- bizottságok előmunkálatait, de egyszersmint minden sértés nélkül óhajtjuk megjegyezni, hogy azokba könnyen férkőzhetik' be az egyéni felfogás, vagy a megnyert jóindulat, mely nem egyszer adott már egyes ügyeknek épen más irányú lefolyást es eredményt, mint egyébképen várható lett volna. A városi bizottsági közgyűlés tanácskozási körét meg kellene változtatni; be kellene hozni, épen magáért, az ügy igazságos elintézéséért, hogy a bizottsági közgyűlés ne csupán tudomásul vegye vagy csak elfogadja az egyes véleményes jelentéseket, hanem vegyen részt annak megismerésében, megítélésében is. Akárhányszor nem is tudja a közgyűlés tagjainak egy jó része, hogy mi az, ami „elfogadtatott“ vagy „tudomásul vétetett“. A városi közgyűlési il&áeakozásük iránti csekély érdeklődés-nyilvánulást, mi javarészben ennek tudjuk be. Az pedig súlyos baj, ha épen azok, akiknek a közügyek intézésében érdeknélküli munkásságot kellene kifejteniük, azt immel-ámmal, vagy épen nem teljesitik. Ezek előrebocsájtása után, rá kell mutatnunk a városi bizottsági közgyűlés azon téves álláspontjára, a pénzügyi dolgokat illetőleg, hogy mintegy szeszélyes egyén gondolkozása szerint, egyes kérvényeket igenlően, másikat tagadólag intéz fel, a szerint, amint ezt az egyes szak-referensek elejébe állítják. Nem gondolkozik felette, nem kombinál, ugylátszik terhére van a gondolkozás, egyszerűen: elveti vagy megszavazza amint az elébe állittatik. így pedig sem az igazságot nem szolgáljuk, sem a város anyagi érdekeit nem oltalmazzuk kellően. Tudunk kérvényeket, melyekben nagyon szegény özvegyek folyamodtak egy-másnemü jótétemény elnyeréséért, városi-cselédek, hajdúk kérték ügyeiknek figyelembe vételét, tanítók vagy ezek hozzátartozói esdekeltek anyagi segítségért: minden azon fordult meg, hogy milyen indulattal fogadják a szakbizottságnál és tényleg a közgyűléssel üttették el rajtok a port, a melynek, épen az igazság szempontjából, ellene kellett volna szegülnie a szakvéleménynek. Ez történt a legutóbbi városi közgyűlésen is: az újabban választott németi részi ev. ref. lelkész fizetési szemely-pótléka, mivel ez a gazdasági szakosztály által javasolva nem volt s a városi tanács sem ajánlotta, a közgyűlés által nem szavaztatott meg, jóllehet történtek -felszólalások, melyek utaltak úgy a jogviszonosságra, mely szerint a fizetési személypótlékot a város minden más rendes lelkésze élvezi, tehát igazságtalan volna a közgyűlés, ha egyedül a kérelmezőt utasítaná csupán el... Fel volt vetve az a nagyon fontos körülmény is, hogy a hivatalos város e ténye következtében magát a németi ev. ref. egyházat sértené meg . . . nem használt semmit, a hivatalos refeiáda szava az irányadó, akár helyes az, akár nem, akái igazságos T Á R C Z A. Dalok. i. Lágyan ring a csónak a tó ezüst vizén, Csillag kél fölöttem, nyugaton esti fény. S mintha lelkem álom hullámin remegne, Mintha szebb hazából varázsdal zengene, Lelkem fogva tartja egy bűvös sejtelem, Egy alakba olvad a múlt, jövő s jelen. De a parti füzek, Mintha intenének, Vigyázz, vigyázz, vigyázz 1 És kél a hajnal, fényörömben, Úszik napkelet; Csodás világ gyűlt lángra bennem; Élek, érezek, És a partról biztalólag, Int az üdv nekem, Boldogító öntudattá, Lett a sejtelem: Szeretek-szeretek! II. Virágos fák alatt járva, Képzeletem röpke szárnya, Múlt időkre visszaröppen, S megjelennek mind köröttem. Mikor én is ifjúsággal. Szivem tele édes vágygyal, Játszottam a szerelemmel, Mint szellő a falevéllel. Könnyű szellő száll az ágra, Hull az eső : favirágra Örömvirág igy hullt én rám, Ha szeretett egy-egy szép lány. Könnyű öröm, könnyű felhő, Elűzi egy gyönge szellő Hull a virág el is hervad, Gyümölcs lesz, mi a fán marad. A nyári nap megérleli, Izzel-mézzel lesz majd teli. Szemem, szivem örül rajta, Bár a fát a földre hajtja. Hervadt levél, lehullt virág, Nagy örömmel gondolok rád 1 Veled nyillott a mi már ma, Édes gyümölcsét kínálja. Tóth Pál. Balaton mellől. „Rövid mese csak ennyi volt az egész, Pásztor tűz, mely felcsillan és elenyész. Édes titkot messze vivő esti szél, Fehér kis ház, furulyázó csendes éj.“ Langy esti szellő mozgatja a virágok leveleit. A szelíden szálló alkony hamvas fátyola borul a fürdőpark útjaira . . . lángok gyulnak ki a tiszta égen, ott ragyog a páros csillag is az ég alján. Fényes napra tiszta, csillagos, holdvilágos est 1 olyan sejtelmes nyári est, mely szerelmessé teszi a lelket, vágyakat és epedő nóták méla hangjait viszi szerte az esti szellő ............Lágyan ring a kis csónak a Balaton vizén. Ketten vannak benn. Az asszony ott ül a kis „lélekvesztő“ orrában, fejét hátrahajtva, álomjáró szemei az ég csillagait nézik. Fehér ruhájával bájos ellentétet képez a barna arcz. A férfi előtte áll . . Hatalmas termetű, széles- vállu ember, ábrándos szemekkel, göndör, szénfekete hajjal. Ott áll előtte, kezeit az evező lapátra kulcsolva nézi az asszonyt. Egyik sem beszél, pedig mindkettő szive csordultig van. Az asszony keble pihegve feszül a forró vágytól, melynek heve arczán gyűl ki. Karjai önkéntelenül keblére fonódnak, ajkairól sürü sóhaj száll. A férfi sem érez kedvet a beszédhez, de mégis ő töri meg a csendet. „Lenke, igy kellett találkoznunk két év után ? igy kell magát látnom, mint másnak feleségét? mit vétettem maga ellen, hogy igy bánt velem ? lássa olyan szárnyaszegett lett a lelkem, olyan kifosztott, utszélen hagyott ! . . . boldog-e legalább“ ? Az asszony nem felel, de szemei nedves fényben ragyognak, álmodozva nézi tovább az ég csillagait ... „Annyi szenvedés után itt állok ismét maga előtt, nem vagyok már a régi álmodozó ! Reménykedések izgalmaiban telt életem rideg tapasztalatai meggyőztek arról, hogy esdett reményeinket csak nagyon megtépve, megzilálva érhetjük el“ ... „Ha elmegyek nemsokára messzire“ hangzik a zene, édesen, fájón . Az ismerős dallam mindkettő lelkében egy képet varázsol elő a múltból, az- édes, a felejthetetlen, a százszor visszaálmodozott múltból ........ Egy csendes, nyugalmas fehér kis ház, zöld mező közepén, orgona bokroktól körülvéve. Vadszőlővel befutott tornéczra néz a két kis ablak, az egész olyan, mint egy puha kis fészek, zöld lombok árnyán. Az ablak nyitva, a rét virágai felett átszaladó szellő belopóztában meglegyinti a lefüggő virágkosárkát. A fehér függönyön áttörő sugarak széles fénypontokat rajzolnak az átelleni falra, melyből élénken válnak ki a hímzett virágok tarka színei. Künn az udvaron hangos zsivajjal futkosnak a szomszédok játszó gyermekei. Odább, a bokros gyepű oltalmában gondos tyuk-
