Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-02-21 / 8. szám
— Szemléltető iskolai előadás volt hétfőn délután a zárdában, a hol B. Polgár Gyula hírneves előadó művész, ki a n. m. vallás és köz- oktatásügyi minisztérium támogatása mellett működik hazai tanintézetekben, mutatta be az Ő felsége által a fővárosnak ajándékozott 10 szobor alakjait, népszerű előadásban ismertetve azok életrajzát és ténykedéseit. A teljes számban egy- begyült növendéksereg óriási tetszése mellett. A jeles művész előadása úgy erkölcstani, mint paedagogia és hazafias irányánál fogva felette becses és tanulságos volt, mit legjobban bizonyít az, hogy előadás után az intézet igazgatója, Nsg. és főtisztelendő Dr. Steinberger Ferencz ur igen meleg és elismerő szavakban méltatta azt, úgy az intézet tantestülete, mint a növendékek nevében Ma d. e. 10 órakor a Cecil-egylet helyiségében, d. и. 4 órakor a ref. felső leányiskola növendékeinek rendezi Polgár előadásait, mit a legmelegebben ajánlunk a t. szülők kiváló figyelmébe. — Arany tolvajok. Három esztendeje már- hogy Nagybányán a veresvizi bányákban észrevették, hogy tolvajok dézsmál ák az érczet, de elfogni soha sem tudták a tetteseket, már Budapesten is neszét vették annak, hogy Nagybányán az aranylopások napirenden vannak s tavaly le is jött Karácsonyi kapitány, a ki azonban eredménytelenül nyomozott, mig végre február hó 11 és 12-ike közötti éjjelen sikerült az ottani csendőr őrsnek a városi rendőrség közbejöttével többeket elcsípni. Este 9 órától a kora reggeli órákig tartott a nyomozás. A csendőröket egy kivilágított munkásház tette figyelmessé, h*l is házkutatást tartottak s meglepő eredményre jutottak, többek közt egy gyermek-bölcsőben a fekvő gyermek alatt nagy mennyiségű dinamitra akadtak. Továbbá a falon függő táskában több rendbeli arany kövecskét találtak, mely lelet elég támpontot nyújtott arra, hogy az együtt levő tolvaj kompániát letartóztassák. Ez alkalommal 8 munkást tartóztattak le. A csendőrök az elfogott fiukat természetesen vallatóra fogták, kik töredelmesen mindent bevallottak. Ennek alapján mintegy 23 embert, köztük több n.-bányai lakos, mint orgazda került lépre. A vizsgálat erélyesen szakadatlanul folyik. — Jutalomjáték. Krémer S. színtársulatunk kedvelt és tehetséges tagjának márczius 1-én leend jutalomjátéka, mely alkalommal szinrekerül a „Fekete orvos“ Borgeois és Dumas romantikus színmüve, melyre felhívjuk t. olvasóink szives figyelmét. — Matiné. Vasárnap f. hó 26-án a Kölcsey kör a városház nagy tanácstermében matinét rendez, a melyen egy érdekes hegedű-számmal Friedman Izsó hegedű művész is részt vesz. —- Matiné. A Kölcsey-kör t. hó 26-án d. e. 11 órakor matinét rendez. A matinén Nagy Ella к. a. Halmiból szavalni, Osváth Elemér tanár felolvasni és Friedman Izsó hegedű művész zongora kiséret mellett begedü solot fog játszani. — A kölcsey-kör közelebb tartott értekezletén elhatározta, hogy márczius 15-ét ez évben is hazafias módon megünnepli. Az ünnepély programjának összeállítása s a szükséges előintézkedések megtétele végett egy bizottság lett kiküldve Papp Géza elnöklete alatt, melynek tagjai: Dr Fechtel János, Radó Bertalan, Ferenczy János, Osváth Elemér. — Meghívó. A szatmárvármegyei Széchenyi Társulat évi rendes közgyűlését 1899. év márcz. hó 1-én d. u. 4 órakor Szatmáron a városház tanácstermében fogja megtartani, melyre a társulat tagjait és a társulat ügyei iránt érdeklődő közönséget— miután külön meghívó nem bocsát tátik ki — ezúton hívja meg, a társulat igazgatósága. Tárgysorozat: 1. Jelentés a társulat múlt évi működéséről. 2. Emlékbeszéd boldog emlékű Kováts Eduárd felett, tartja: Sarmaságh Géza titkár. 3. A jelen évi költségvetés bemutatása. 4. Az 1898. évi számadás megvizsgálása és a felmentvény megadása tárgyában a választmány javaslata. 5. A »Nemzeti-Kaszinó« 700 frtos ezredéves alapítványa kamatának — a társulat által 50 frtra kipótolva — kiadása. 6. Elnökhöz legkésőbb a közgyűlést megelőző napon tartandó indítványok. — A táncztanitás a helybeli ev. ref. felsőbb leányiskolában márczius 1-én kezdődik és 6 hétig tart. Jelentkezéseket elfogad az igazgatóság. — Életunt leány. Csütörtökön délben a Fehérház vendéglő kasszírnője, hihetőleg szerelmi csalódásból, a Battyhányi utczai mcritőnél a Szamosba ugrott. Egy csizmadia segéd, ki arra járt, észre vette a dolgot, azonnal a leány után ment, hogy kimentse őt a vízből. Nagy-nehezen sikerült is nemes szándéka, daczára a leány ellenkezésének, a ki oly annyira elszánta magát s leszámolt az élettel, hogy nem hogy megragadni igyekezett volna a mentő kezet, de még ellenszegült a mentési szándéknak azon keserű szavakkal: hagyjak őt meghalni. Végre is sikerült szárazra hozni s haza szállítani. Mint értesülünk, nincs semmi baja egy kis náthán kívül, a mit a korai hideg fürdő okozott. Szatmár, 18f9. SUTMAR-NEMET1 — A nőegyesület által fentartott leányár- j, vaház gondnoki állása lemondás folytán megüresedvén, választmány pályázat utján kívánja azt betölteni. Javadalom : 1. Egy évre 100 azaz egy- j száz frt o. é. 2. Minden árváért havonként 5 fit. ’ 3 Az árvaház épületében lakás, a hozzá tartozó tágas kert használatával. 4. A szükségelt mennyi- ! ségü tűzifa. 5. Mosásra havonként, az általános háztakaritásokra évenkint a megfelelő napszámok. Bővebb értesülést nyerhetnek a teendők felől a pályázni kívánók a nöegyesület aelnöke Hérmán Mihályné úrnőnél. Pályázhatnak az élet delén túl levő egyészséges megfelelő társadalmi műveltségű magános nők. A pályázati kérvények Hérmán Mihályné aelnöknőhöz adandók be 1899. április 1-ig. — Erdődön az újonnan alakult »Erdődi iparosok egylete» f. évi február hó 4-én saját alaptőkéje gyarapítására tánczvigalmat rendezett,‘mely, daczára a kedvezőtlen időjárásnak, várakozáson felől jól sikerült. Alantirt egyleti elnök ez utón is köszönetét fejezi ki az egylet nevében mindazoknak, kik felülfizetéseikkel voltak szívesek ezen közérdekű czél előmozdításához járulni. Felülfizetni szívesek voltak: Virágh Mihály, Dr. Roth Sándor, kórházi orvos, Miilián János jegyző, Bruun Gyula jegyző, Mártcn Béla jegyző, Tamoskovits Géza Schwartz Mór, Grósz Ábrahám, Klein Salamon, Schmied Mátyás, Padűcz István, Barna Tamás, Rózner Sámuel és Sághy Ferencz urak 50—50 kr, Bányai Gusztáv, Pribis Sámuel, Goldglancz Mór, Szopornyik István urak 20—20 krt. Erdődön, 1899. Február hó 14-én, Paczek Miklós egyl elnök. — A tűzoltó bál, mint értesülünk, fényes anyagi eredménynyel jutalmazta a rendezőség buz- gós-ágát. A tiszta jövedelem, mely ezen humánus egylet pénztárát gyarapítja, több mint 300 frt. — A vízvezeték terveit a közegészségügyi mérnöki hivatal a városhoz leküldötte. Többször hangoztattuk lapunkban, hogy nem látjuk városunkat még odafejlődve első sorban anyagilag sem, hogy egy ily költséges intézményt létesíthetne. Hiszszük, hogy egyelőre le is kerül napirendről e kérdés, mert a vízvezeték s a csatornázás, a mivel karöltve kellene, hogy járjon, legalább a szakférfiak nézete szerint, a mit mi nem osztunk, kerek egy millióba kerülne. — A napokban 2 veszettség gyanús kutyát fogott be a rendőrség. Jó lesz, különösen a gyerekek miatt, otthon is szájkosárral járatni a kutyákat és az utc ára ki nem engedni, mert a rendőrség szigorú intézkedése következtében a peezér azonnal elfogja és elpusztítja. — Esküvő. Bélteki Albert botpaládi ev. ref. lelkész, egyh. megyei tanacsbiró kedves és szép leányának, Irmának, f hó. 14-én esküdött örök- hűséget Dr. Vadas József budapesti községi felső kereskedelmi iskolai tanár A lakadalom, tekintettel a család gyászára, a legszűkebb családi körben tartatott. Az esketési szertartást Tabajdi Lajos ref. lelkész végezte, ki a tőle megszokott ékes szól- lással, lélekemelő beszédet intézet az ifjú párhoz. — Az izr. talmud-iskolákat (és nem „zug“-is- kolákat, mint egyik h. laptársunk Írja) megvizsgálta a főkapitányi hivatal. Nagyon üdvös volna, ha közülök azokat, melyek egészségtelen helyiségben vannak elhelyezve, egyszerűen orvos rendőrileg be is záratná. — Meghívás. A szatmárnémeti Társaskör folyó évi márczius 5-én vasárnap délelőtt 11 órakor tartja meg évi rendes közgyűlését, melyre van szerencsénk a Társaskör összes t. tagjait meghívni. Tárgysorozat: 1. választmányi jelentés a lefolyt évről. II. A pénztári számadás bemutatása a számvizsgáló bizottság jelentésével és a vagyonmérleggel. A felmentés feletti határozat. 3. A folyó évi költségvetés megállapítása 4. A tisztikar és 12 választmányi tag megüresedett helyének betöltése. 5. Az építkezés ügye feletti határozat. 6 Esetleges indítványok Szatmárit, 1899. évi február 19. Hérmán Mihály elnök, Ferency Jáno; jegyző. — Hirdetmény, A m. kir. központi statisztikai hivatal megkeresésére a tekintetes városi tanácsnak 975|99. sz. alatt kelt végzése folytán tudatom e város lakosaival, ho y a központi statisztikai hivatal 1899. évre következő kiadványaira előfizetést nyit. 1. Helységnévtár. 2 Évkönyvre és a statisztikai közleményre. 3. Statisztikai havi közleményre. 4. Magyar tiszti czim és névtárra. 5. Magyar korona országainak helységnévtárára. A megrendelés a m. kir. központi statisztikai hivatalhoz (Budapestre II. Oszlop-utcza) küldendő. Szatmárnémeti, 1899, február 13-án. Dr. Korbay Károly főkapitány. — A községi faiskoláról és a közutak be- fásitásáról alkotott szabályrendeletet a földmivelés- ügyi minisztérium jóváhagyta. A város köteles a szabályrendelet szerint, megfelelő nagyságú faiskolát létesíteni, kezelőül egy szakképzett kertészt alkalmazni s a közutakat 5 év alatt befásitani, — Hirdetmény. Tudatom e város közönségével, hogy az országos központi hitelszövetkezet működését Budapesten IV. kér. Kaplony-utcza 9. sz. alatti helyiségében megkezdte. Ezen az állam támogatása mellett létesült és annak ellenőrzése alatt álló országos központi hitelszövetkezetnek az lévén czélja, hogy az orsz. központi szövetkezet kötelékébe belépő szövetkezetek ügyeit előmozdítsa és az utóbbi szövetkezetek jogos hiteligényeit kifejtse, azokat gazdasági vagy ipari beruházásokban segítse, tehát úgy szövetkezetek, mint magánosok helyesen cselekésznek, ha az alakulás és felvétel feltételei iránt elsősorban mindig az orsz. központi hitelszövetkezethez fordulnak. Szatmárnémeti, 1899. február 10-én. Dr. Korbay Károly főkapitány. — „Nagy-Peleske és Vidéke“ önsegélyző egylet, mint szövetkezet, f. évi február hó 14. napján tartotta N.-Peleskén első évi közgyűlését. A közgyűlésen 125 üzletrészjegyet képviselő tag jelent meg. Madarassy László elnök-igazgató által az 1898. évi zárszámadás és mérleg előterjesztetvén, a közgyűlés az előterjesztést tudomásul vette ; az az igazgatóság és a felügyelő bizottság részére köszönet mellett a felmentvényt megadta. Egyidejűleg Lükő Sándor takarékpénztári főkönyvelőnek meleg jegyzőkönyvi köszönetét szavazott, azon hathatós támogatásáért, melylyel az egyesületet több izbeni kiszállása által, a helyes ügykezelésben tájékoztatta. — A tüzoltóbálon kihúzott tombola számok a laktanyán elhelyezett táblán vannak felírva. A nyeremény-tárgyakat 8 napon belül a nyert tombolajegyek ellenében naponta 5—-7 óra között Nádpataky Gusztáv szertárnok fogja kiszolgáltatni. Egyúttal tisztelettel kérjük mindazokat, kik jegyeiket — az önkéntes tűzoltó egylet iránt érzett nemes áldozatkészségből megtartani kegyesek voltak, szíveskedjenek azok árát — az elszámolásra való tekintetből — minél előbb az őrtanyára elküldeni, hol a pénz kezelésével egy megbízott egész nap ügybarátaink rendelkezésére fog állani. Thurner Albert titkár. — Fiú- és ieány-kiházasitó egyesület szervezése terveztetik városunkban a temetkezési egyletekhez hasonló módozatok mellett. Az egyesület 2000 taggal alakul s minden házasság kötésután 20 frtot kellene fizetni, a házasságra lépett, illetve férjhez ment tag pedig 400 frtot kap. Csak reálisan kell a számítást meg csinálni, nehogy az legyen az egyesület vége, a mi világhírűvé lett miskolezi egyesületé, t. i. egy világra szóló csőd. — Gazdátlan tárgyak. E hó 11-én az i.es számú egy fogatú bérkocsiban egy csomag, melyben narancs, füge és ezukorka volt; 11-én az ezres „finom estélyén“ egy karpsrecz, e hó 14-én a Deáktéren egy tarisznya gazdátlanul találtatott. Igazolt tulajdonosok a rendőrkapitányságnál jelentkezzenek. — A mérlegek, sulyok és mértékeket a rendőrség 120 helyen megvizsgálta. Hamis és forgalomból kivett mérleg és súlyért 10 egyén lett megbüntetve. A vizsgálat folyik tovább. — A kereskedő ifjak köre vasárnap d. u. 4 órakor sikerült felolvasást rendezett. Dr. Fodor Gyula kir. kath. főgimn. tanár tartott a kereskedő morálról egy humorgazdag|szellemes kis felolvasást. Majd Rajz Ödön szavalta tőle megszokott művészettel az »Udvarias ember« czimü vig monologot. Végül Ruprecht Sándor kir. adótiszt énekelt szép bariton hangján Majdik Béla művészi czim- balom kísérete mellett egy pár Dankó-féle népdalt. A felolvasáson előkelő és szépszámú nagyobb részt hölgyközönség volt jelen, mely a szereplőket élénk tapsviharral jutalmazta s az énekszámokat meg is ismételtette. — Meghívó. A szatmármegyei Széchenyi Társulat évi rendes közgyűlését 1899. év márczius hó 1-én d. u. 4 órakor Szatmáron a városház nagy tanácstermében fogja megtartani, melyre a társulat tagjait és a társulat ügyei iránt érdeklődő közönséget — mivel külön meghívó nem bocsáttatik ki — ez utón hívja meg a társulat igazgatósága. —- A Weinberger Testvérek könyv- nvombájába egy jó családból való 13—14 éves fiú tanulóul íelvétetik. — Lapunk mai számához egy fél iv melléklet van csatolva.] ____ Február 21.