Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1899-10-24 / 43. szám

Szatmár, 1899. SZATMAR-NÉMET1. Október 24. jutott e czég vevőire, sok és nagy nyeremént fizettek ki a szerencsés nyerőknek. Két milliónál jóval többet fizetett ki ezen bankház és egy esetben, mely előttünk véletlenül ismereres, épen jókor érkezett a nyeremény. A vidéken a Török és Társa czég egyik főnöke meglátogatott egy kis hivatalnokot, hogy étesitse egy nagy nyereményről. A mint a hivatalnok szobájába lépett a czégfőnök kísérletével, a házi asszony épen vasalt. Férje hollétéről megkérdeztetve, nagy zavarba jött és kétségbeesve kérdezé: »Az urak csak nem exequálni jöttek ? !« A válasz erre az volt, hogy nem vinni akarunk mi innen, hanem hoztunk valamit, azonban az asszony nem akart hitelt adni e biztató szavaknak. Csak midőn a férjét hazahivatták és a házaspár előtt kijelentették, hogy egy nagy nyeremény jutott reájuk, akkor lélegzetnek fel újból és a nagy öröm leírhatatlan volt. Sírva, könnyezve hálálkodtak és elmondták, hogy már a tönk szélén állottak és a jó Isten végső bajukban megsegítette őket. A m. kir. szabadalmazott osztálysorsjáték minden tekintetben megbizható lévén, a ki a szerencsének kezet akar nyújtani, forduljon bizalommal az előttünk ismert és a szerencse által kiválóan kegyelt Török A. és Társa főelárusitókhoz, Budapest, Váczi-körut 4. Az első osztályú sorsjegyek árai: ‘/i sorsjegy 6 forint, */1 sorsjegy 3 forint, 2/4 sorsjegy 1 frt. 50 kr., ’/s sorsjegy 75 kr. Sorsjegyek bevásárlásánál Török A. és Társa budapesti bankházát, Váczi-körut 4'a, legmelegebben ajánljuk. Felelős szerkesztő': Mátray Lajos. Főmunkatárs : Nagy Károly. Nyilttér. (E rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk.) Schwimmer Záli Lőw Márkusz jegyesek. Szatmár. Galgó. T erményárak a legutóbb megtartott hetivásáron. TERMÉNYEK Métermázsánként frt | kr. | frt kr. Tiszta búza .... 7 20 7 _ Ké tszeres.............. 6 50 7 — Roz s ................... 5 30 5 5 0 Árpa ................... 5 10 5 2 0 Zab...................... 4 20 4 4 0 Tengeri ....... 4 80 — Kása.................... 8 50 9 50 Fehér-paszuly . . . 7 50 _ — T arka „ .... 6 40 — — Szilva................... 16 — 1 7 — „ füstölt . . . — — _ — Re pcze ................. — — — — Krumpli zsákja 1 20 1 40 Szatmármegyében vasuli állomástól 30 perez távolság, országút mellett 340 köblösnyi (1200 négyszögölével) rendezett birtok gazdasági épületekkel ellátva, ked­vező feltételek mellett bérbe vagy örökáron eladó. Értekezhetni: Kinizsy-utcza 18. sz. alatt. 12379|1899. tk. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A szatmári kir. törvényszék, mint telek­könyvi hatóság közhírré teszi, hogy Fehér Bálint végrehajtatónak Nagy János végre­hajtást szenvedő elleni 150 forint tőkekö­vetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyé­ben a szatmári kir. törvényszék területén levő Sima községben fekvő, a simái 32. sz. tjkv.-ben A I. 4. 129, 156, 192. hr. sz. a. foglalt ingatlanból Nagy János illetőségére 502 írtban; a simái 200 sz. tjv.-ben AI. 4, 129, 156, 192. hr. sz. a. foglalt ingatlanból Nagy János illetőségére 502 írtban. a simái 200 sz. tjv.-ben AI. 240/a, 273/b hr. sz. a. foglalt ingatlanból Nagy János illetőségére az árverést 226 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban el­rendelte, és hogy a fentebb megjelölt in­gatlanok az 1899. évi november ho 10-ik napján délelőtt 9 órakor Sima községhá­zánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiálási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10°/0-át, vagyis 50 forint -20 krajezárt és 22 frt 60 krt készpénz­ben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett, árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igaz­ságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött ke­zéhez letenni, avagy az 1881. LX. tcz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabály­szerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Szatmáron, 1899. évi augusztus hó 26. napján. A kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság. Dr. Öreg, kir. törv.-széki albiró. 10575—899. tkv. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A szatmári kir. tszék mint telek­könyvi hatóság közhírré teszi, hogy Fehér Bálint végrehajtatónak Nagy Ferencz végrehajtást szenvedő elleni 100 forint tőkekövetelés és járulékai iránti végrehaj­tási' ügyében a szatmár-németi kir. tör­vényszék területén levő Sima községi 32. sz. tjkvben AI. 1—4. r. 4. hrsz. 25. házszám 129., 156, és 192. hrsz. alatt foglalt ingatlanokból Nagy Ferencz illető­ségére 608 frtban, — a simái 200. sztjkv- ben AI. 1—2. r. 240 a), 273 b) hrsz. a. foglalt ingatlanra 1881. évi 60. t.-cz. 156. §-a értelmében 600 frtbai' az árverést ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az i8gg. évi novem­ber hó io-ik napján délelőtt 9 órakor Sima községházánál megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10°/0-át, vagyis 60 forint 80 krajezárt és 60 forintot készpénz­ben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett, árfolyammal számított és az 1881. évi nov. hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazság­ügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött ke­zeihez letenni, avagy az 1891. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bí­róságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Szatmárit, 1899. augusztus hó 10. napján. A kir. törv.-szék, mint telek­könyvi hatóságnál. Dr. öreg, kir. törvényszéki albiró. Kinizsy-utcza 21. számú házastelek eladó. Ugyanott fűszerkereskedésnek vagy korcsmának igen alkalmas üzlethelyiség folyó évi november hó l-sejétől bérbe kiadó. Értekezhetni ugyanott a tulajdonossal. Házeladás. Kinizsy-utcza 54. számú házastelek, mely áll két külön lakásból; az egyik lakásban van jó forgalmú fűszer-üzlet lakás­sal; a másik áll 3 szoba konyhával, sütő- ház és fáskamarákból és kertből, szabad­kézből előnyös feltételek mellett eladó. Értekezhetni ugyanott a tulajdonossal. * * * G J* M-o T (0 i° M £ * M A leg;bii5tosabb szabás. Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására hozni, hogy az őszi és téli idényre bó=iii ű helyemben nagy választékú raktárt tartok többféle minőségű szebbnél szebben mintázott, valódi franczia-, angol- és belföldi oyapjuL-szöVetekből melyeket a legolcsóbb árban szereztem be, úgy, hogy e téren is versenyképes vagyok. Elvállalok minden a férfEszabó szakmához tartozó munkákat kifogástalan sza­bással és kiállítással, melyért kezességet vállalok, úgyszintén magyar ruhákat a legcsi­nosabb kiállításban a lehető legrövidebb idő alatti elkészítésére. Általánosan ismert szakképzettségemnél fogva, egész bizalommal kérem a n. é. közönség pártfogását, és maradtam tisztelettel Grünfeld Adolf férfi-szabó Szatmár, Petőfi-utcza 1. sz. a Károlyi-szálloda és Deáktér közelében * f * ° t • X <0 f O- * 1 l u t * fr f f * Egy próbarendelés bárkit is meggyőzhet a kiállításról. ju ♦♦♦ ♦ Ozukor, kávé, tea és rum. X G L •G "ü X-0» (0 s. *4) E ❖ ♦ ♦ Bátor vagyok a n. é. közönség becses figyelmébe ajánlani kitűnő ASZTALI BORAIMAT, valamint Kenyeres Károly-féle erdélyi LITEREIMET, Úgyszintén ajánlom valódi székely fenyőviz pálinkámat (borovicska), mely igen jó hatással van az egészségre. Tisztelettel Dobay Zoltán. Szatmár, Csokonay- és Verbőczy-utcza sarkán. £ « o o te 3 u o e x ❖ Szatmári nagygőzmalmi lisztek. ♦♦♦ Nyomatott a kiadótulajdonosok, Weinberger Testvérek könyvnyomdájában Szatmáron.

Next

/
Thumbnails
Contents