Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-08-01 / 31. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjeleni minden kedden, ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 írt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Petőfi emlékezete. melyet, 1899. jul. 30-án, Petőfi halálának 50 éves évfordulója alkalmából, a „szatmári Kölcsey-kör“ által rendezett hazafias emlékünnepélyen elmondott Mátray Lajos főgymn. tanár lapunk felelős szerkesztője. Petőfi nélkül kicsiny volna minden nagyságunk, szegény volna minden gazdagságunk ! Mélyen tisztelt közönség! A regi világ szabad görög nemzeténét az volt a szokás, hogy a harczban elesett bajnokok sírjai felett, évenként dicsbeszédeket tartottak, hogy az utókor el ne feledje, kik voltak azok, a kik a haza szabadságáért küzdöttek, s azért meghaltak. Egy ilyen dicsbeszédben említi a hires Perikies, hogy a hazáért elhalt dicső emberek sírja az egész föld, a kikről nemcsak a sir felirat beszél, de a kiknek tetteit a világ minden részében elmondja az ő dicsőségük feliratlan emléke! Ezek szerint mondhatom, hogy ma, Petőfi Sándor felett, a legszebb dicsbeszéd mind az a sok és magasztos vívmány, melyeket a szabadság, melynek lánglelkü költője és mártírja volt, csak létrehozott és még létre hozhat, mind ama lelkesedés, a melyre csak képesek vagyunk, mind az az önállás, a melyet kivívtunk vagy még kivívhatunk, mind az a nagyság, melyet elértünk vagy a melyre még fölemelkedhetünk: mert Petőfi, mint az 1848—49-ki szabadságharcz költője és harezosa, a szabadság mellett lelkesítve és érte küzdve, mindezekért harczolt, lelkesedett, és lelkesített! Mert a szabadság eszméje maga az őserő, mely nemzetünket tespedéséből fölrázta, ez az eszme öntött az emberbe életösztönt: élni a honért, ez értette meg velők, hogy mily dicső meghalni, megsemmisülni a nemes eszmékért; a szabadság érzete tette azt, hogy az ember feltudott oda emelkedni, honnan belátta, hogy nem méltó az ember magasztos rendeltetéséhez, hogy földhöz ragadt rabja legyen az önkénynek, a durva hatalomnak, a szabadság érzete tette azt, hogy az ember feltudta fogni, hogy legyen minél magasabb szárnyalásu harezosa az erkölcsi és a szellemi haladásnak, melynek nyomában biztonság, anyagi jólét és boldogság terem. Hiszen szababság nélkül boldog nem volt, nem lesz soha senki! Ezért van nagy erkölcsi jelentősége a mai napnak! Mert az a koszorúval berakott segesvári közös sirdomb ma az egész földet jelenti, melynek feliratánál ékesebben beszélnek, mindenek nyelvén azok a dicsőséges vívmányok, melyek az ő kivívott vérük árán szabadság nyomában, széles e hazában, fennen hirdetik az eszmék diadalát! Ezért van ma ünnepnap, melyen az egész ország egy szívvel, egy lélekkel van jelen, Erdély kies bérczei között, hogy a segesvári ütközetben elhunyt honvédek közös srját megkoszorúzván, imádássá vált kegyeletének adjon kifejezést a közös sírban nyugvó Petőfi Sándor iránt, ki ötven évvel ezelőtt 1849. jul. 31-én, mint Bem seregének egyik őrnagya az oroszok ellen SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a Kiadóhivatalban fizetendők. vitt segesvári ütközetben, hazánk alkotmányának védelmében, a szabadságért vérzett el! Bár ha sirhalom mellett áll a nemzet, nem gyásziinnép ez, mert tudja, érzi minden honfi-sziv, hogy a Petőfi szivébe döfött muszka-lándzsa nyomában nem a megsemmisítő halál járt, hanem az örökkévalóság dicsőségének nyitott utat a gyilkos lándzsa-döfés! És bár a veszteség első . enyomásai, a szabadsága vesztén gyászba öltözött hazának szinte elviselhetlenek valának, mégis az idő igazolta azt, hogy az ő nagyságának tökéletessége, fenségének teljessége úgy kívánt mindent, a mint történt! Rendkívüli életéhez kellett a tünemény- szerű tragikus halál, kellett, hogy dalai ne csak lelkesítsenek, de -szerzőjük kiontott vérében vérkeresztséget véve föl, meg is szenteltessenek! Még vannak többen e város lakosai közül, kik a lánglelkü nagy költőt itt e város falai között, hol 52—53 év előtt sokszor meg-megfordull- látt k. vagy a csata-sikokról jól ismerték, de a kik személyesen nem is ismerték, csodás népszerűségéről, méltán elismert nagyságáról any- nyi sokat, annyi szépet hallottak, tanultak, az 1848—46-ikl örökre emlékezetes nagy időink emlékeiben pedig annyi felséges lap van a Petőfi névnek szentelve, hogy szinte lehetetlenség lett volna, hogy a magyar nép szivébe a Petőfi neve be ne vésődjék! Nagyítás nélkül mondható, hogy a »Kossuth Lajos« és »Petőfi Sándor« nevei azok, melyekre elmondhatjuk, hogy: Tűnhetnek évek, támadhatnak újra, Század századra egyre tűnhet el ! Ez ott ragyog, a múlt idők ködében, Nem egy, de száz nap égő fényivel ! Ötven év . .. száz-év ... ezer év . . . igaz, mind egy-egy porszemnyi csak az örök idők végtelenségéből, de nekünk, kiknek vállaira csak nehány évtized is súlyos teherképen nehezedhetik, ötven év bizony szép idő, nagy idő! Bizony-bizony kevesen vannak ma sorainkban, a kik tanúi voltak 1848—49. dicsteljes vagy keserves napjainak, kevesen élnek, a kik látták a nemzet bálványozott költőjét, a mint csatalován berobogta a harczi-mezőket, nagyon kevesen vannak, kik a vesztett csaták után nem tudtak beletörődni a megváltozhatatlanba, hogy Petőfi nincs többé! . . . Elköltözött más hazába — innen, Hol hervadás, virághullás nincsen, t Hol nem emészt: szenvedés, bej, bánat, A hol a szív soha föl nem támad ! És bizony mához ötven évre is kevesen lesznek, a kik tanúi voltak ma annak, hogy 1899. jul. 30-án az egész ország, mint egy szív, egy lélek, imádat- szerű szent lelkesedéssel dobbant meg a Petőfi hősi halálának félszázados évfordulóján, jeléül annak, hogy Petőfi előtt már régen meghajolt a halhatatlanság, hogy Petőfi nemcsak a magyar nemzet legnagyobb, legnépszerűbb írója, hanem minden idők, minden népek nagy költője; hogy a Petőfi név a magyar hazaszeretet fenséges megnyilatkozása; hogy Petőfi HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltéinek. BÉLYEGDÍJ MINDEN HIRDETÉS UTÁN 30 KR. Kéziratok nem adatnak vissza. Sándor a hazáért, a csatatéren meghalni tudó hősnek dicsteljes példája és mindenek fölött, hogy azok a vércseppek, melyeket a segesvári csatában hullatott, ma, mint egy-egy tündöklő csillag beragyogva a magyar irodalmat, megdicsőitve a magyar nemzetet, soha el nem évülő hirt s nevet szerzettek költészetünknek, a világ minden müveit nemzeténél! A Petőfi munkáiban rejlő költészet a magyar költői szellem legerőteljesebb kifejezése ; de ez magában nem magyarázná meg azt a rendkívüli varázst, melyet költeményei az olvasóra gyakorolnak, életének és halálának nagy része van e varázsban, mert összes müveiben nincs több poézis, mint életében és halálában, igy e kettő egymásra hat, egymást kiegészítik, az ellentéteket elosztatják s az összhatást emelik. Kalandos ifjúsága, regényes szerelme, az 1848—49-ki szabadságharcz, melynek költője, a csaták, melyekben lantjával lelkesít, kardjával bátran küzd, halála a csatamezőn, már magában megragadják a lelket és szent felindulással töltik be sziveinket ! Most kőbor diák, a kinek kitörni készülő zseniálitása nem tudja tűrni az iskola formaságait, az iskola-studiumai nem elégítik ki a művészetek bírásáért szomjas lelkét, óráról-órára, napról-napra tanulni sem szeret, ámbár rendkívüli fogékony elméje van s lánglelkesedéssel csügg az idegen nagy költőkön s hogy azokat minél igazáb- ban élvezhesse, éjt-napot egygyé tesz, megtanul jól latinul, németül, francziául, angolúl s felhevűlt képzelme mámor-ittasan merül az idegen nagy nemzetek irodalmi kincseinek élvezésébe! Majd katona, majd vándorszínész, végre költő, a ki pár év alatt meghódítja az egész országot. Élete és költészete a dicsőség s a nyomor ellentétei; szerelmi boldogságára, idilikusan kezdődő családi életének eseményére a közelgő halál vet árnyat. Lágyan zsongó szerelmi dalainak bűvös suttogása a csaták zajába merül. S midőn pedig mint üstökös csillag, hirtelen eltűnik az élők sorából, nem hiszi senki, hogy meghalt, várja az egész ország, hogy mikor, hogy honnan tűnik már föl a szabadság költőjének ismeretes alakja; mikor pedig az 1850-es évek némán fájó, bus, komor hazafias csöndjét nem zavarja meg az ő várva- várt érkezése, midőn bálványozott neje is nászkoszoruval cseréli föl az özvegyi fá- tyolt: egész mondakörök képződnek Petőfi körül s városok versengenek rajta, hogy hol született Petőfi Sándor! A szárnya szegett irodalom pedig, a nagy veszteséget némiképen is enyhítendő, fejtegetni, magyarázza azt a várost, mely Petőfi költészetét jelöli; az örök igazságos Gondviselés pedig, hogy megvigasztalja a haza alkotmányát sirató, a haza alkotmányának megmentéséért küzdő Petőfi elvesztén gyászba borúit nemzetet: utat nyit, szerte a világon, a merre csak művelt nemzetek laknak, annak az igaz-
