Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1899-06-27 / 26. szám

Li

I * , ■ '

llí. év. Szatmár, I8£9. junlus 27. 26. szánt.

TÁRSADALMI ÉS SZÉFIRODALMI HETILAP.

Megjeleni^ minden kedden.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:

HIRDETÉSEK:

Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 5 kr.

Eötvös-utcza, a „Korona'-szállodáyal szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők.

Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltetnek.

bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr.

Kéziratok nem adatnak vissz«.

Iskola év végén

Bezárultak az iskolák ajtajai tizhónapi szorgalmi idő után, kéthónapi pihenőre tért az iskolák lakója, a vidám diák sereg, hogy majdan felfrissülve, ujúlt eró'vel folytassa munkáját a jövő szeptembertől.

Szerte szét vitték a tanúlók az időközben kifejtett szorgalmi, tehetségi és magaviseleti érdem fokozatot, az iskolai bizonyítványt, mely mig egyrészt sok helyen édes örömet, megnyugvást fog kelteni, de visszont sok helyen sok aggodalmat, sok szomorúságot és sok fájdalmat is fog okozni.

Egyik bizonyítvány azt igazolja, hogy birtokosa, észszel, kitartással, jó akarattal és becsületes jó magaviselettel szolgált arra rá, a másik azt mutatja, hogy tulajdonosa a kivánalnak egyikéből, másikából gyenge volt, nem ütötte meg kellően a mértéket, s akadnak többen, a kiknek bizonyítványuk arról tesz tanúságot, hogy hiába töltötték el az időt, elveszett az rájuk^ nézve teljesen.

És mert ez a jelenség mindig ismétlődik, mégis az iskolák sokszor a befogadhatlan- ságig zsúfolva megtelnek növendékekkel, nagyon megszívlelendőnek kell ezt tartanunk, mint korunknak olyan törekvését, melynek ferde felfogása odairányúl, hogy minden áron a tudományos pályára kell törekedni, nem véve tekintetbe a tanulónak sem szellemi arravalóságát, sem testi szervezetét, nem véve tekintetben azt sem, hogy a szülők rendelkeznek-e mindazon anyagi eszközökkel, melyekre az ifjúnak a hosszú tudományos pálya-futás alatt föltétlenül szügsége van.

így történik meg azután, hogy egyik tanuló elesik tanulói pályájának közepén, mert épenséggel nincs arravalósága, illetve nincs tehetsége, sőt nincs akarata sem, eddig is csak mint kölöncz csüngött osztályán, az irgalom vág) a kierőszakolt jóakarat lökdöste idébb-odább; az ilyen fiatal ember azután nem foja vinni semmire ; amire törekedett volna, azt nem tudta elérni, az idő eljárt fölötte, más pályára már nem való, késő volna kezdeni, s mi lesz igy belőle ? A társadalom nyűgje, sokszor salakja szemetje, öveinek pedig örökös szégyene !

Még legjobban járnak azok, a kik akár észbeli tehetetlen..égők, vagy akaratuk híján, akár anyagi viszonyaik nem arravalósága miatt még idejében, középisko- lei éveik elején választ inak egyéb pályát, amelyén a becsüle esen teljesített munka őket a társadalom kiváló egyénei közzé is fölemelheti.

Miután pedig épei azon körülmény, hogy úgy a helybeli mint a vidéki szülők nagyrésze fél még csak gondolni is, hogy gyermekét ipari vagy kereskedelmi pályára adja, szükségesnek tanjuk e helyen felvi- lágositásképen, egyet-mást e pályákról megjegyezni, azon rermmyben, hogy ezzel hasznos szolgálaio-t b? ív “gyes

szülőknek, mint általában, magának a társadalomnak.

Az ipari pálya, ma még nálunk koránt sem örvend a joggal megkívánható keresettségnek; azt hiszi a szülő, sokszor a gyermeke is, hogy az ipari pálya megszégyenítő, csak is igy magyarázható meg az idegenkedés, melyet ezen élet-pálya iránt tapasztalunk, igy lesz érthető, hogy manapság is, még az ipari pályákra jobbadán a köznép fiai vállalkoznak.

Tudva pedig azt, mert a mindennapi élet lépten-nyomon igazolja, hogy sokszor az iskolai-pályákon átvergődött egyén sem válik azzá, amivé lennie kellett volna, rá kell mutatnunk az ipari pályákra, mint olyanokra, melyeken az egyén tisztességei. állást biztosíthat magának, családjának pedig gondtalan életet és közbecsülést vívhat ki.

Mikor azonban mi az ipari pályákat a szülék megszivlelésébe ajánljuk, nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt, hogy az ipari pályán sem boldogul a tanulatlan, a ki minden előiskolázás nélkül keresi föl egyik, vagy másik műhelyt, ehez is bizonyos szellemi fejlettséget kell már az iskolából az illetőnek magával vinnie; az ipari pályán sem boldogul a rest, a tunya akinek a munka nem Ízlik, a ki mindig más egyébről gondolkozik, mint amiről gondolkoznia kellene, aki folyton mást tesz, mint amit tulajdonképen tennie kellene.

Ma már az ipari pályára-menő gyermektől méltán kívánják meg a nagyot haladott és igy sokat változott viszonyok, hogy az bizonyos iskolai előképzettséggel rendelkezzék. Csupán egy kis Írni és olvasni tudás nem elég. Különösen nagy szüksége van az illetőnek a számtan biztos tudására, a különfélg számmüveletek rendszeres ismeretére. Mert ma már az olyan iparos, akinek, hogy úgy mondjuk, az esze nem tud egy pár munka-darabon túl járni, nem versenyképes és igy meg nem élhet.

Az iparosnak tervezni kell tudnia, látnia kell a tiszta eredményt már akkor, mikor a dologba bele kezd, mert: csak igy tudhatja hogy mit és mennyiért dolgozik, csak igy tudhatja, hogy milyen munkát adhat, illetve várhatnak tőle, vállalatának és egyéni becsületének értelmében. A ki azután igy gondolkozik, szorgalmasan teljesített kitartó munka után, bizonnyára arra az igazságra fog jutni, hogy az ipari pálya nemcsak hogy nem lenézni való, hanem igenis ajánlatos s ma, különösen ajánlandó, mikor mintegy erőszakos, görcsös ragaszT Á R C Z A.

Az őrült.

Kaczagva nézi a világot,

Senkit nem gyűlöl, nem szeret,

Csak néha-náha hull a könye,

Hogy oly balgák az emberek.

Szeme túljár a földi léten,

Hol oly nyomorult árva volt, Gyakran rándul a menyországba,

S az angyalokkal társalog.

Maga felett urat nem ismer, Bilincsbe törvény nem veri, Lelkének elborult cimbalmán,

Mind egy azon dalt pengeti

Szilaj tánczot is lejt gyakorta,

Hozzá nagy vigan fütyörész,

S csodálkozik, miért is nincsen Másnál, mint nála, annyi ész.

De van egy perez, s nem is oly ritkán, Mikor ő is tudatra ébred,

Zokogva roskad le a földre,

Ajkai közt halkan nyöszörögve,

Szavát a kétségbeesésnek.

Szabados Ede.

Diák-juniális.

Szombat, junius 24.

Merengő lelkem csábos állomképei lebegtek szüntelen előttem, ifjúságom rég múlt idei elevenedtek meg újra szemem előtt; a forró, páratelt, illatos légben szűm hevülni kezdett s én forogtam, . . . forogtam egyre, egyre gyorsabban libbenő lánynyal, édes angyallal, rithmikusan, lejtve ... a nótát érezve kábultam, merengőn. Lázas keblemre vontam az édes leánykát : szőkét, barnát és velük forogtam, velük lejtettem mámorban kéjben úszva, menyei módon.

Ifjú valék. Merengni lelkem ah ! olyan nagyon szeretett. Szép szőke leány volt, fakadó bimbó, lengő hajjal, pirosló ajkkal, mély tüzü, sötét ábrándos szemmel. 0 volt eszemben, ha ébren valék, álmomban róla szőttem édes képe- j két. Fiatal gyermeki szívvel, határt nem ismerő j szenvedélylyel szerettem ... S ma már csak a csöndes temető siri csöndjében bolyongok a sir- j dombjára hajló szomorú füzleveleinek bánatos i susogása közepette olyan jól esik kisírnom magamat gyermekségem szétpattant szappanbuboré- j

kain, de melyek foltot hagyának lelkem fehérségén, édes, boldogító nyomot.

*

Ily érzelmek khaoszában mentem el a szombat estvéli diák-mulatságba. Fiatalságom régmúltját siratta egyik szemem ; mig a vidám mu- flatók láttára örömköny boritá el a másikat. És orró, nehéz köny pergett le orczámon, ráhullott kezem fejére, hová a haldokló leányka egykor titkon, lopva hucsucsókját lehelé. Velük szállott lelkem, velük a tánczolókkal, a mulatókkal, velük lejtettem én is sorban, minden leánynyal, minden asszonynyal. Kik látták őszülő fürtömet, csodás dolognak vélék, ugyhiszem, hanem azért csak száguldottam végig a termeken .... vidáman pajzánul, miként húsz évvel ezelőtt.

Fényesen sikerült estély volt. Nem tekintve azt, hogy anyagilag várakozáson felüli a siker, hanem olyan igazán válogatott, csupa fiatalokból álló estély nem egyhamar található. Sokan voltak úgy hogy a szépen diszitett terem szűknek bizonyult. A négyeseket száznegyven százötven pár tánczolta s bizony Phőbus-Apolló tüzes szekerén immáron vigan nyargalászot, s arany sugárait be- lövelé az ablakon, mikor még mindig igen sokan tánczoltak a reggeli napnál.

Még aznap délelőtt is szakadt az eső, egész héten pedig zivatar, záport ért, úgy hogy a mulatságot nem a tervezett szabad nyári mulatóhelyen, hanem a felsőteremben kellett megtartani. Szóval olyan fényesen sikerült, daczára a szűk

n