Szatmár És Vidéke, 1918 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1918-04-01 / 13. szám
SZATMÁR ÉS VIDÉKE. Szemlélődés. A katonaságnál a legénységi illetéket emelni fogják. Ez a legszükségesebb, legszebb é* * legemberségesebb cselekedetek egyike lesz. Aki katona volt, tudja, hogy a katona még akkor i»_, Int bennlakik és kincstári élelmezésben részesül, sok apró dologra kénytelen költeni s bizony sok derék katonának nincs pénze, vagyonkája. Akik pedig teljesen 8 saját költségükön élnek, azoknak igen sok pénzre van siükségiik. A katonáktól tehát semmit sem szabad sajnálni. Az a nagy áldozat., amit a katona hoz, megfizethetetlen éa meghálálhatatlan. Csak még úrról szeretnék hallani, hogy az önkéntesek sorsát is fölkarolják. Nem számítva azt, hogy sok úri ember koritü- lönbség nélkül a kiképzés minden nehézségén é» fokozatán kénytelen átmenni, legénységilletékek, ellátás és bánásmód mellett, ügyvédi, tanári, gyógyszeré**!, tanítói ítb. diplomával, mig az orvos és mérnök legtöbbje kiképzés nélkül mindjárt tiszti rangot nyert, — általában az önkéntességi szolgálat nagyon sok pénzbe kerül, mert az önkéntestől többet várnak ruházkodás, életmód szempontjából, holott sok önkéntes igen szerény anyagiakkal rendelkezik, vagy egyáltalában szegény. Sem a sajtóban nem láttam erről a kérdésről fejtegetéseket, sem arról nem tudok, hogy valaki az országházban fölszólalt volna az önkéntesek helyzetének javítása érdekében. Pedig lehetetlen, hogy illetékes belyeu elzárkóznának előle. Szutmár-Németi, 1918. márciti* ^8. Csomay Győző. belburátja volt, ba arra kérem fel, hogy részvétemet a hozzátartozóknak hozza tudomásár». Szivély es üdvözlettel maradtam: REPINGTON «. k. ezredes a Morningpoat katonai szakértője. * — Hogy » mint érzi magát kedvei szomszéd ur? — Az igazat megvallva, jobban is lehetnék. — Talán az egészsége romlott meg? — Dehogy! Annak s.emmi baja: csak pénzem nincs. « Hihetetlennek látszott, mikor lapunk hozta, hogy a németek ágvuzzák Párisi, de j beigazolódott a valósága. Van is aztán nagy zavar és rémület a francia fővárosban, az emberek menekülnek tnás vidékre, akik pe- | dig ott kénytelenek maradni, azok val»- 3 mennyien leköltöznek a pincékbe. A tanács ott tartja üléseit, úgyszintén ^ minisztérium is, ami nem is lehet o'/yan kellemet- !«n, tekintve, hogy a tárgysorozaton főképen folyó ügyek szoktak szerepelni, az erre vonatkozó akták paciig rendszerint a pincében vsnna Demeter. Y Apróságok. Igazán nem járjw, hogy épen u húsvéti ünnepekre nem gondoskodtak egy kis dohányról. Hubár nehéz időket élünk ia, de husvétra mógia csak kikerül egy kis husocska is, egy ki* borocska ia, ezeknek élvezete után pedig való*ágos ünneprontás, ha az embernek nincs mire rágyújtani. ^ — Stt«se meg a választójogát, — dohog egy leendő szavazó — de most egy pipa dohány többet érne még annál is I * A színigazgató nagy megelégedéssel dörzsöli a kezeit, látva azt a nagy kavarodást, mely'az uj igazgató személye körül megkezdődött. Csakugyan kacagni való ez az egész színházi komédia. Az egyhangú határozat, melyről kisült, hogy annyiban egyhangú, mert különösen egy hang emelkedett a magválasztott igazgató mellett s ez az egy hang addig dolgozta a ezinügyi bizottság többi tagjait, míg valamennyi úgy látta, hog7 az a legkülönb a jelöltek között. Most aztán, hogy nem kapta meg a koncessiót, háborog a szintigyi bizottság s megérjük, hogy a polgármester vezetése alatt egy nagy küldöttség fog a miniszterhez menni, mert a város jövője függ tőle, hogy Kovács legyen az igazgató. * Ma egy angol címzésű levelet kaptam, amelyet kíváncsian bontottam fel, el nem tudván képzelni, miféle angol lehet az, aki nekem levelet ir. És mekkora volt a csodálkozásom, mikor olvasom a következőket: Ezredes Ur, ne legyen meglepetve, de miután tudom, hogy az elhunyt Morath őrnagynak, akit én nagyon becsültem, ke-r HÍREK. BBS — Közélelmezési értekezlet Sátoraljaújhelyen, Az Északkeleti vármegyék élelmezési kormánybiztosa, Diószeghy minis- téri tanácsos, megkezdte működését. Kerületének székhelye Sátoraljaújhely. A kormánybiztos a kerületéhez tartozó törvényhatóságokat ápril 6-ára Sátoraljaújhelybe köz- élelmezési értekezletre hívta meg. Városunkat az értekezleten a városi tanács megbízásából dr. Vajay Károly kir. tanácsos polgármester és dr. Papp Ottó városi tanácsnok fogják képviselni. — „Magánszorgalom.“ Jó iskolai szakkifejezés, amitől a gyöngébb tanulók rendszerint fáznak. A közéletbe átvive törtetésnek szokás nevezni, ha nem jár határozott, vagy közvetett megbízással. Az ügyvédi hivatás némi összefüggésben van a magánszorgalommal, ha magánügyben megbízásból eljáró ügyvéd megbízása körén túl is eljár ügyfele érdekeinek sikere céljából. Ez az úgynevezett, ideális ügyvéd, föképen, ha külön eljárásának diját nem állítja be az expenz-nótába. Mások magánügyeit ilyenkor sem szokás a közérdekűség köpenyébe burkolni, különösen akkor, ha ez a köpönyeg nem fedi az egész közérdeket tényleg is. Az ily túlbuzgóság többet árthat az ügyfél érdekének, mint amennyit az ügyvédi tevékenység hasznáshatna egyáltalán. Kérdés már most az, hogy a szin- ügyi bizottság adott-e engedelmet arra, hogy Papp'Zoltán tanácsnok ügyvédi képviselettel jelenjék meg a színházi | direktor választási ügyében a minisz- \ tériumbau. Ha nem, úgy kifejezésre jutott-e ott, az illetékes helyen az, hogy vele volt jogképviselö nem közérdekből van vele, hanem önként jelentkezett és csak a magánszorgalom az egész megbízása ? — Zilahy Gyula — az ötösök özvegyei és árvái javára szerdán d. u. 5 órakor a mozi termében nagyszabású műsort játszik el. A programm minden száma elsőrendű élvezetet szerez a hallgatóságnak. A vidékiek figyelmét is felhívjuk az előadásra, nekik úgyis ritkán van alkalmuk vérbeli művészetet látni és hallani. Jegyeket Huszár Aladár árul s előreláthatólag minden helyet rövidesen elad. — Élőléptetett főpénztárnok. A kir. pénzügyminiszter Sz eless Albert kir. adóhiv. főpénztárnokot,|a helybeli kir. adóhivatal főnökót 1918. apr. 1-től kezdődőleg a VII. fix. osztály 2-ik fokozatába előléptette. — Bartha Károly előléptetése. Bartha Károly rendőrőnnestert, rendőrbiztossá nevezték ki. Egy hossza, nehéz szolgálatban eltöltött munkásságot jutalmazott vela a felettes hatóság. Jól esik látnunk, hogy a zajtalan munkát is észreveszik és elismerik. — Szerencsétlenség a Szatmár- hegyen- Vasárnap d. e. Kráesőről Dobra feló igyekezett Róth Simonná a leányával. A hegyi piacon a domb lejtőjén, minthogy a kerekeket nem kötötték m*g, a szekér nekiindult s a lovak nem bírták megtartani. A rohanó szekér felborult s a bentülőket az eleven erő kivá'gta. Róthné súlyos agyrázkódást szenvedett, a leánya jobb arcát súlyos zúzódás ér te, a szerb fogoly kocsi* is az arcán sérült meg, Az első segélyt a Szat- márról odasietett mentők, dr. Halász Lajos orvos és Mónue Lajos mentő parancsnok adta a sérülteknek, akik közül Róthnét és a ezerb kocsist beszállították a szatmári köz- korházba. Róthné állapota életveszélye®. — A 7/erménybank rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen elhatározták » Szatmári Egyesült Bank beolvasztását. Megválasztottak 4 uj igazgatósági tagot: Haraszthy Bálát, Szubányi Ferenc képviselőt, Ingük József és Szilágyi Endrét, felügyelőbizottságba Nagy Józsefet. — Bédi Schvimmer Róza kedden délután 6 órakor a városháza tanácstermében tartandó előadása érthető érdeklődést keltett az egész városban. Az előadónö ismert kiváló közéleti szereplése, széleskörű tudása, a háború alatti politikai működése méltán megérdemlik a figyelmet. Előadása mindenütt esemény számba meut. Hozzánk csak úgy juthatott el, hogy a berni nemzetközi nőkongresszust az útlevelek kérdése miatt el kellett halasztani. —- Halálozás. Özv. Tarovszky Ignácnó sz. Balázs Mária, néhai Schmotzer Ignác szatmári nagyprépost unokahuga, március hó 29-én éjjel, 88 éve» korában elhunyt. özv. Berghofer litvánná szül. Szűts Róza, néhai Szűts Gyula ezatmárhegyi kapitány nővére, hosszas szenvedés után március 26-án meghalt. Élt 68 évet. nagyválasztéku cipőraktárát ajánljuk a t. vévé közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. ümMr 55 ni fáim Ijmgyolll ClpJnkliri. ^ 4 aEI® ^ ^ C11® n'!lara' Közvetlen a „Pannónia“ szálloda mellett. Talpba vésett szabott ár!!!