Szatmár És Vidéke, 1918 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1918-01-14 / 2. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉKE. i 3 \ vettem ás több cikket ekkor nem vásároltam. Mert, ha meg is történt máskor, hogy egyes cikkek iránt érdeklődtem a r. t. nál, de, ha késztígyletet nem kötöttem, sohasem hagytam arra pénzt. A körtem és Fekete igazgató közti párbeszédet a tegnapi jegyzőkönyv hí­ven fünteti fel. Novák megesketését a’ főkapitány a vallomásában foglalt elsentmondásokra ás a terhelttel szemben megnyilatkozó elfogult- lágra tekintettel, mellőzte. A tárgyalást kedden reggel folytatják. Szemlélődés. Nehezen születik, de el fog jönni a béke il, amelyet ezásmillók szomjazó lelke vár s amelynek hirnökeit az öröm tündöklő fé­nyessége fogja elárasztani. Aztán a költők lantja megrendül a hősök hűségéről, vitás- ségéről és halhatatlanságáról. A történetiró örök tanúságot kószit e borzalmas idők felől. A véső művésze pedig szobrot farag a harcosok dicsőségéről; az önfeláldozók szen­vedéséről és tűréséről. Egy ilyen emlékmű fogja díszíteni a mi városunk főterét is. Hivatott művész ih­letett kezének alkotása. A képzőművészet vésővel irt fennszárnyaló hősköltemánye. Ez emlékmű talapzatán fog állani fegy­verére támaszkodva a Magyar Katona. Aki nem akart soha Oroszország hómezőiből semmit lekanyarítani, elég hideg van ide­haza is; aki nem akarta a feslett román bizantinizmust megzavarni; aki mindig jó­indulatú mo8o!ylya) dobta a majomtáncoltató talián kalapjába filléreit, mert nem feledte el, hogy Kossúth-apánk Olaszország olajfái tövében és kék ege alatt élte le utolsó nap­jait; aki nem óhitosott a szerb Zsivánoviosok birtokára; aki nem akarta elhajtani Nikita kőszáli kecskéjét. Azok kívánták meg a ma­gyar Alföld acélos búzáját, Magyarország hegykoszorúinak érceit, déli és dunántúli vi­dékeinek dús legelőit! Ő csak saját évezre­des hazája földjét, vizét, népét — egyetlen otthonát, egyetlen kincsét — féltette. És amikor a felbérelt szerb, handzsárát villog­tatva, átköpdöiött a Dunán és háta mögött megvillant a többiek feltűzött szuronya, — 6 is fegyvert fogott. .... Fegyvert fogott. Dalolva ment, virágdísszel a süvegén, a kebelén, a százka- •záju Halál elé. Egyik napról a másikra itt hagyott otthont, szülét, hitvest, gyermeket és testvért. Panasz nélkül vitte el a válás­tól ösizeszorult szírében élete minden édes emlékét. Aztán szétmorzsolta szemecsücské- ben ai igazgyöngyöt és Katona volt és Ma­gyar mindanütt és mindenkor. Csatakiáltásá­tól zengtek idegen országok erdői-mezői, a távoli karsztok sziklás hegyláncai, a megtá­madott Kárpát „vadregényes tája*, az erdé­lyi havasok mohos rengetegei. Ahol ő küz­dött, ott nem törökül, .nem bolgárul, nem németül, hanem magyarul hangzott at — előre, rajta. Átragadt az egész vonalra a ma­gyar szellem és magyar vitézség. És hát hiába volt a magyar : honvéd is meg közös is — egyformán magyar vezényszót kiáltott: gyer­tek fiuk I Odakünn már régen megszületett az önálló magyar hadsereg. Mig itthon a hálái Ausztria mocskos tintába, mérges szó- áradatba akarja fullasztani a formális becik­kelyezését. Ott fog állani a mi emlékművünk ta­lapzatán a magyar katona, a világháború mártírja, ő csak saját évezredes hazája föld­je vizét, népét — egyetlen otthonát, egyet­len kinoiét. — féltette és védelmezte. Feje fölött as engesztelés, a dicsőség és béke napja szórja eúgárkévójét és szétterülnek a hervadhatatlan babér levelek. És elbírta az óriás Keresztet, amely ártatlan vállára ne­hezült. Körülötte a szenvedésekben társa, u jó és hűséges állat szimbóluma. Ott ragyog Szent István épségben maradt ezeréves koro­nája is, Magyarország jövő nagyságának zá­logául és biztosítékául. Ha majd megáll ez emlékmű előtt a jövő nemzedék, a kegyelet és emlékezés ér­zése feispadhatatlanul fog buzogni a szívé­ből. Mert tudnia kell. miért volt a nagy ál­dozat, milyen kötelességeket ró az reá a jövőért és milyen kötelességeket támaszt az árván és özvegyen maradtak gyámolítésáért. Be kell boritani túlontúl az emlékmű­vön azokat a nyílt mezőket, a jótékonyság'és gondoskodás érclemezeivel, mert hálás nem­zet lehet csuk boldog, a megfeledkezőnek .lelkét az önvád mardosná ! • Sxatmár-Németi, 1918. január hó 11. Csomay Győző. Színházi hírek. A heti műsort Toronyi Gyula teno- ristának és Andorffy Ida drámai művész­nőnek föllépései .tették változatossá. Végre hozzájutottunk nehány jó estéhez. Toro­nyi Gyula, aki jó nevű színész odahaza is, külsejében és előadásában rokonszenves és kellemes, hanganyaga tiszta és minden ré­gióban hajlékony. Különösen Cigánybáróban aratott nagy sikert, amiben osztozott B r ó d i Irén, akit ilyen kitűnő diszpozícióban, eny- nyire lelkesen játszónak még nem is hallot­tunk. Andorffy Ida bemutatkozása kiváló hatást keltett. A legerősebb drámai kitörés­ben is mértéket tartó, szines és élettel tel­jes a játéka a legkisebb részletnél is. A Tanítónő előadásában Kiss Ferencet emeljük még ki, a kántorkisusszony szerepében szíve­sebben láttuk volna Lányi Jucit. * Lányi Juci esete a direktorral és szín­házi törvényszékkel a következő: (Sajnos, helyszűke miatt jövő számra maradt. Ha még aktuális lesz, okvetlen hozzuk.) Apróságok. Keménykedünk a békében, de hogy mi­kor lesz vége a háborúnak, ki tudná azt megmondani. Az antant úgy van a közpon­tiakkal, mint az egysseri török volt a szalon­nát evő magyar emberrel, aki az egyes fala­tokat a késsel együtt vitte a szájához, min­den pillanatban biztosra vette, bogy no most fogja a szemét kiszúrni. Lloyd George és társai is ebben bizakodnak, mig végre ők is rá fognak jönni, mint a bogy a török is rájött, hogy hiába reménykednek. Panaszkodik valaki egyik helybeli hadi­milliomosra, hogy az illető nagyon büszke lett. Arról, hogy köszönjön, szó sincsen, sőt ha neki köszönnek, azt is csak olyan immel- ámmal fogadja. — Hát ha nem is büszkeségből teszi ? — szól rá a társa — Megeshetik az is, hogy szégyelli magát. — No hallod, akkor te a hadimillio­mosokat nem ismered. A helybeli napilapok mozgalmat indí­tottak egy melegedő szoba létesítése tárgyá­ban. Az. eszme nagyon dicsérendő és méltó a pártolásra, csak jó lesz sietni vele, hogy minél hamarább meglegyen, mert. minden nappal megyünk kifele a télből, s ha nem sietnek, hamarosan ránk taiái tavassodni. . Mindenesetre zokon vészük, hogy a hetilapo- 1 kát kihagyták a társaságból, de úgy látszik, I a két napilap annyira benne van mostaná­I ban az egyetértésben, hogy mi reánk nem is gondolnak. | - * Cukorbetegséget konstatált a doktor és | ehhezképest megállapította az étrendet. Sem- j miféle tésztanemü, hús és zsíros dolog ellen­I bon a mennyi jól esik. No persze, bort is lehet inni, hogy a sok zsíros meg ne ártson, A paciens tudomásul veszi a rendelkezéie- | két és egyábalán nem látszik rajta semmi- ! féle megütődés. Sőt a mikor elmegy a dok- ? tor, mosolyogva szól oda a feleségének : — Mindjárt meg is kezdhetjük a ku- < rát, vedtŐ a kis kancaót fiam és eredj le a j pincébe ! * Mostanában jó dolguk van a gyilko- | soknak és hazaáruló cseheknek. A kegyelem ; ezekre árad, a hála aztán abban nyilvánul, hogy Búzás megkegyelmezése után mindjárt két rablógyilkosaiig történik, a csehek pedig külön hadsereget szerveznek és ellenünk har- ] colnak. Bízunk azonban benne, hogy mire sor kerül rá, Vitárius Imre és a másik gyil­kos, valamint a csehek is csalódni fognak és nem fogják elkerülni az akasztófát, amit többszörösen is megérdemelnek. 1Jemeter. 1918 január 14,15,16. hétfő, kedd, szerdán az URÁNIA mozgóban mindennap este 6 órától folytatólag Amerikai sláger műsor, k A fővárosi Omnia slágerei. Az Élet hajótöröttéi. Dráma 3 felvonásban és Szomszéd kisasszony. Bohózat 4 felvonásban. Rendes helyár. A valódi vitai Elan duality cipői fcárólaps rabára. Talpba vésett szabott ár!!!

Next

/
Thumbnails
Contents