Szatmár És Vidéke, 1918 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1918-02-11 / 6. szám
jukoi), élükön a polgármesterrel. A sok I toasztot jó egészségben túlélték s vígan haladnak az aranylakodalom felé. Vasárnap a Karitász nökérdése volt az előtérben, melyről lapunk más helyén írunk. Középeurópa és a mag’ánfeiztositásiig’j Uagyarorssáffoii.*) Irta: Poór Jakab udv. lan., a Generali biztositó intézet igazgatója. Igen sokat lehet s fognak is írni és még többet, beszélni arról, vájjon „Közép- európa“ olyan érteimben, amint azt egyes írók Friedrich Nyomaimtól, .Gustav Stolperig szemünk elé állítják, valóban az összes abban résztvevő népek érdekében van-e, továbbá. hogy vájjon egyáltalában és milyen formában öltsön testet ez a gondolat. Nem szándékom, hogy ez-n nagy fontosságú kérdések egész komplexumát illetőleg akár az eszme mellett, akár az ellen lándzsát törjek, csupán arra »z«rithozoin, hogy mindössze a magyar inagánbütositáeűgy körül húzzam meg a magam kis íövészarok-vonalát, és ezen belül némely megjegyzést és kezdeményezést hintsek ei, «mely talán alkalmas lesz félreértéseket ki magyarázni és egyes akadályokat kiküszöbölni, s így a magyar mogánbirtosi- tásügy további fejlpdásót, szolgálni. De e szerény kis lövészárokvonalon belül mégis hangot kuli adnom annak az egyetlen általános megjegyzésnek, hogy minden gazdasági kérdéetiek egy szoros Közép- európába való nagy é» benső egybeforrasz- tásában nem láthatom Magyarország üdvét. Ha nem is csatlakozom azok nézetéhez, akik azt hiszik, hogy azoü mély és nagy lövészárok, amely Középeurópát körülvenné, egy Az illusztris Írónak ezt a nagy koncepciójú dolgozatát sikerült, megszereznünk és kérjük olvasóinkat,, hogy szenteljék neki azt a figyelmet, amit méltán megérdemel. Az Urániában szerdán és csütörtökön kerül szinre Molnár Ferenc örökszép novellája a Pál utcai fiuk. r 4= felvonás. Szezon sláger! Rendes lielyár. Kedv. áru jegy nines. SZATMÁR ÉS VIDÉKE. nj világháború előkészítését jelentené, mégis tisztán áll lelki szemeim előtt, hogy ez a Középeurópa egy gazdasági háború hatalmas csiráját hordja magában Az általános katonai békán ltivül azon ban gazdasági béke után is áhítozunk és ezt a gazdasági békét nem „Középeurópa“, hanem sokkal inkább — és itt legyen szabad egy uj kifejezést, használnom — egy egységes „Egész-Európu“, amelynek határain belül minden állam, minden nép, saját gazdasági értékéhez mérten fog érvényre juthatni és fogja magát felszínen tarthatni. Emellett természetesen teljesen tudatában vagyok annak, hogy a gazdaeági tevékenységnek alig van ága, amely annyira nagy és messzemenő nemzetköziségen alapulna, mint a magánbiztosítás. Ennek az egyébként közismert ténynek a megállapítása alkalmával nem hallgathatom el, hogy nálunk Magyarországon biztosítási téren is éppen a háború alatt lépett előtérbe a nemzeti irány. Az ilyirányu törekvés a leghevesebben szegül „Középeurópa“ gondolata ellpn. A háború ejején ez még nem kristályosodott annyira ki; a. háború tartumának meghosszabbodásával azonban egyre felismer- hetőbben tűnt elő az őserő, amely Magyar- országban és fiaiban szunnyadt. A háború folyamán jöttünk csak igazában erőnk tudatára és ez a tudat mindinkább elhomályosítja Középeurópa képét, úgy, hogy ma már azok is, akik kezdetben Középeurópaért lelkesedtek, jórészt egész más nézeten vannak. Nyugodtan feltehető tehát, hogy a háború végéig igen csekélyre olvad le azok száma, akik még minden kérdésben Középeurópa hitei és hogy a? egész „Középerupe.“-mozga!om sok tekintetben egészen más formát fog ölteni, mint a háború elején. Más a helyzet a biztosításügy nemzeti fejlődését szolgáló törekvések tekintetében. E téren az a helyes meggyőződés vert gyökeret, hogy egy hi?to«itó vállalat csak akkor tekinthető jól megalapozottnak, ha minél szélesebb alapon, minél több országban és államban dolgozik. Hogy az ilyen terjeszkedésnek mindenkor arányban is kell állania a/, illető intézet saját anyagi eszközeivel, az viszont magától értetődik. fFolytatjnk.) Apróságok. A volt földművelési miniszter a szokásos módon elbúcsúzott a törvényhatóságoktól abból az alkalomból, hogy saját kérelmére felmentették állásától. — Ismerjük már ezt o szólásmódot, — jegyezte meg egy öreg politikus — csak akadjon ember, aki el is bi*zi, mert a tar pusztaiét szerint ez a »saját kérelmére“ csak amolyan szépség tapasz, ami a távozó keserűségét eltakarja. •a A város megvendégelte a hazakerült háziazred tisztikarát, ami nagyon szép ás helyes cselekedet volt. A vacsora, mint a lapok megírták, lelkes hangulatban fejeződött be. Egymást érte a sok pohárköszöntő, szólt a zene és végezetül táncra perdült a fiatalság. — No, majd beuéztlnk a számadásba, — mondja egy városatya — voltak e sokan u civilstandból olyanok, akik » város költségére vacsoráitak, mert nekem úgy tetszik, mintha ez nem lett volna felvéve a prog- rammba. « A színház sorsa tehát el van intézve, az én jelöltem elesett, amit igazán sajnálok, de csak olyanformán, mint a nóta mondja : Én a vajdát nem bánom, Csak a lányát sajnálom ... f, j. azt az 50 ezer koronát, amit a vajda a színházért 3 évre bérül felajánlott. Most lett volna a szép alkalom egy uj jövedelmi forrást csinálni, de az‘az imádásig menő rajongás a művészet irán*, mely a szinügyi bízotts ságot magával ragadta és amelyből eddig a városnak vagy a művészetnek 2 krajcár ára haszna sem volt, ezt a szép alkalmat tönkre tette. * Kisvárosi embert lehet ma még maszla- golni azzal, hogy a színház a művészet temploma. Üzlet biz az, még pedig nagyon jó üzlet, amint a jelenlegi direktor ajánlata elárulta. S habár megtudom érteni, hogy a szinügyi bizottság semmi áron sem volt hajlandó őt megtartani, a többi pályázótól mégis megkérdezhette volna, - mit. szólnak egy kis bérösszeghez ? Biztosra veszem, hogy még Kovács Imre sem zárkózott volna el mereven, ha a sor arra került volna. * Annyi bizonyos, hogy a színház sorsát u változott viszonyok folytán nem lehet többé kizárólag a szinügyi bizottság kezében hagyni. Pénzkérdésről lévén szó, a gazdasági szakosztály véleménye is kikérendő annál is inkább, mert akik a művészetért rajonganak, azok az anyagi kérdések iránt, érzékkel nem bírnak és igy könnyen esnek abba a hibába, mint a jelen eset is bizonyítja, hogy a város zsebére gavallérok lesznek. Demeter. „Keresztény" feminizmus. Szatmár febr. 9. A Karitász ma délelőtt szociális bizottságának keretén belül előadást rendezett a keresztény feminizmus ismertetésére. Két előadója is volt a tárgynak, dr. Schefler János és a missió társaság egy kiküldöttje : Schlachta Margit. A két szónok helyzete nsm volt könyü- nek mondható. Bár a templomból jövő, vallásos áhítattól eltelt közönség előtt a legteljesebb megértésre számíthattak annál a kérdésnél, hogy a hitet, Istent, Krisztust ét tanításait nem szabad elhagyni, a nő legyen anya, költői lelkületű és férjének támasza — ami a legáltalánosabb helyesléssel találkozott, — bizony mégis kínos feszültség támadt a hallgatóság között, amikor a?t igyekeztek kifejteni, hogy a nő a munkára nem alkalmas, testi erejük és szellemi képességük a férfiakénál annyira infarioris, hogy az élet munkájában nem állhatnak meg. Dr. Scheffler bókolt a nőknek, hogy ő nőnél nem szereti látni .a testi és szellemi munkát, hanem ha már választani kell, inkább a gyöngédségnek, sseretetnek megtestesítőit, a, világ anyáit akarja bennük tisztelni. És lám, a nem „keresztény“ jelzővel ellátott egyszerű feminizmus is ugyan ezt kívánná. Csakhogy ez a másik feminizmus leszáll a szószékről és kimegy az élet munka tereire* a gyárakba, irodákbb, üzletekbe, ahol olyan nők dolgoznak verejtékkel, akiknek a sors, a kegyetlen végzet nem adta meg azt a diszes lehetőséget, hogy családi életet alapítson, mert nem volt vagyona, hozománya, vagy szerencsétlen házasságot kötött és a mindennapi kenyérért minden imádkozás dacára is kérgesre kell dolgoznia a kezét. Ezek a nők a társadalom viruló és fenntartó virágai, mert a kezük munkája biztosítja a társadalmi együttélés lehetőségét, eredményességét, akiket nemcsak imádsággal és bókkal, hanem u szövetkezés erejében rejlő támogatással kell segitaßi, Senki •sem kivágja, hogy a feminista egyesületbe lépve hitét elhagyja, vagy kisebb mértékben gyakorolja. Megdöbbentően bámulatos az, hogy az összes vallás felekezetek közül egyetlen egy sem indít a többi felekezetű embereket kizáró társadalmi akciót, csak a római katolikus egyház. Holott az ő hatalma, vagyona, papjainak tábora a legerősebb, a leghatalmasabb. Mire való tehát, az az óriási önzés, hogy más ne szívhasson levegőt, más a szociális együttműködésében ne boldogulhasson, csak aki közéjük tartozik?
