Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-05-01 / 18. szám

2 SZATMÁR ÉS VIDÉKE. türelmes megadással mindennap, egész délelőttökön. S/.ótlanok, csendesek a várakozók közül azok, akiken jói szabott, de régi ruhák, •zéjjelmáló prámgalléro* bársony- kabátok vannak. Látni közöttük sokat abból a társadalomból, mely régen középosztály néven gerince volt a nemzeti testnek és belőle sugárzott ki az energia, melyből a jövő nagy reményeire következ­tetni lehetett. Az úgynevezett középosztály asszonyai — legalább túlnyomó részben — akkor sem féltek a munkától, amikor ekzisz- tenciájuk virulóban volt. amikor kenyérkerssőjük munkájának leg­alább annyi kamatja volt, hogy élni, gyermekeket nevelni és jövő­jükről gondoskodni lehetett belőle. A középosztály asszonyai az intel­ligencia iránt is fogékonyak vol­tak. Dolgoztak otthon a tűzhely körül, szeretettel és lelkiismerettel nevelték a gyerekeket, amellett olvastak, tanultak, hogy testében és lelkében egészséges társadalmi osztályt legszebb reményeket kel­tőén reprezentálják. A háborús nyomorúság a fixjövedelemre utalt, osztályt leg­nehezebben sújtja. Azok a kis tűz­helyek, amelyek az átok ideje előtt csinos kis kertes udvurházak laká­saiban vidám lánggal égtek, lassan kialszanak. Az asszonyok, akik hivatá­sukat ideálisan értelmezték és gyakorolták, régi finom ruhák rongyaiban állnak az utcákon és várnak hidegben, esőben, csaták­ban egy kis élelmiszer után, ami­ből azelőtt bőviben volt munká­juk szorgalma után. Otthon meg gyermekek várják a falatöt fel­ügyelet és gondozás nélkül, apjuk dolgozik, robotol, mögötte örökö­sen a sötét gonddal. Cselédre nem telik ilyen nehéz időkben. Amikor a háború kérlelhe­tetlenül végzi rettentő pusztítását a frontokon, idehaza is folyik a rombolás, melynek sajnos helyre­hozhatatlan. következménye ma­rad a legegészségesebb és legér­tékesebb osztály pusztulása. A drágaságon, mely hihetetlen mé­reteket öltött, úgy látszik nem ha még oly őrült összegeket kel­lett is érte fizetned. Most aztán rád zudult a baj egészen, maxi­málták a cipő árát! Búcsúzz el a lábbelitől hosszú időre, mert hogy színét sem fogod látni, az holt biztos, valamint, hogy nem kapsz sem szappant, se keményítőt, se semmit, ami már maximálva van. Van már borközpont, lesz cipő­központ is, lesz még egy pár mil- jomos, de a lábad pucér lesz. De te azért ne essél kétségbe, a bőr- központ, mely lefoglalta a hárofii- napos bárány bőrét is, nem fog engedni büntetlenül téged sem megnyuzni, csak tűrj és bégess birkatürelemmel. Már most ugye azt várod, mikor maximálják a ruha árát is, hogy eltűnjön ez a cikk is. Akkor majd paradicsomi állapo­tok lesznek, de erről ne beszólj, mert rád szól az asszony: „Nem restelli öreg ember létére...“ —a —e. lehet segíteni. De az anyagi esz­közök megjavításával talán meg lehetne valamit menteni a romok­ból, amik alatt vógvonaglását éli egy könnyelműen elpazarolt nem­zeti kincs. — Ki törődik a sze­génnyel? A háború a legsze­gényebb néposztályt sújtja leg­jobban, mely a béke boldog ide­jében is csak nagy nehezen tudta magát fauntartani kevés keresmé­nyéből. A háború folytán előál­lott súlyos közgazdasági helyzet szinte elviselhetetlenné tette a szegény néposztály sorsát, mely iránt nemcsak sok jóakarattal, de határozott és eredményes intéz­kedésekkel is segítségére kell sietnünk. Sokszor halljuk, hogy ma nincs szegény néposztály. Mi, kik a legnagyobb figyelemmel kisér­jük a napi eseményeket, az egyes néposztályok életét, különös nyo­matékkai kell kiemelnünk, hogy nincs igazuk, kik ma megtagad­ják a szegény néposztályt, mely szinte néma türelemmel viseli « háború kereztjét és csöndes meg­adással tűri sorsát, azon remény­ben, hogy a háború — remélhe­tőleg közeli elmúltával — az ő számára is derengeni fog. E helyről újra és újra fel­hívjuk a figyelmet a szegény nép­osztályra és sürgősen kérjük az illetékes tényezőket, hogy annak érdekében minden lehetőt köves­senek el. űP SZÍNHÁZ Két kedve», ünnepi estéje volt a hátnak, a Bányai Irén és Kern«r Jenő jutalomjátéka. Mindkettőjüknek szorgalma, tu­dása megérdemelte a zsúfolt háza­kat, a temérdek tapsot. Ezeken az előadásokon a többi színészeit is odaadó gondossággal játszottak úgy, hogy a régen látott Nagy­mama és az örökifjú Bőregér észrevehető hatással voltak a kö­zönségre. Különösen meg kell emlékezni a Bőregér előadásából a Kernemé és Dezső pom­pás táncketteséről. A hétnek eseménye lesz a Dózsa Jsnő szerdai jutaiomjá téka. Ezen az estén egy nagy kontúrokban kibontakozó tehetség ünneplésére nyilik alkalma a kö­zönség ama részének, amelyik drámai költészet é» művészet él­vezésében találja szórakozását. 1—3 Pezsgödugót használtat, de nem töröttet, 40 fillérért veszünk dara­bonként. Küldhető előzetes tu­dakozódás nélkül utánvéttel. Uj palack-dugókat minták előzetes beküldése mel­lett a legmagasabb árban veszünk. Frommer Testvérek Budapest, Teréz-körut 23. \ Apróságfok. Üzenik a nyomdából, hogy az apróságokat egy nappal hamarább küldjnm be, mert má­jus 1-én nem dolgoznak, hogy te­hát még idejében kiszedhessék. — Jó. jó, — üzenem visz- SZH — megpróbálom, de miután én az apróságokat mindig csak hétfőn este szoktam megcsinálni, attól félek, hogy ez a sietség meg fog látszani rajtok. * Légy üdvözölve május el­seje! Téli rokkban vettünk búcsút kedves testvéredtől, áprilistól, re­méljük azonban, hogy te megem­bereled magadat és feledtetni fo­god velünk azt a sok kellemet­lenséget, a mit a másiknak soha­sem fogunk megbocsátani. Pedig igazán szóra se méltó az a kevés, a mit kivánunk, egy kis meleg az egész, hogy ne kellessen még min­dig azzal a drága fával fűteni. * Most már aztán csakugyan vége a virzsiniának. Félhivatalos hir jelent meg arról, hogy ezután nem fogják gyártani. Eddig csak az öreg király és én voltunk a rendes fogyasztói, s miután most már csak magam vagyok, egy emberért csakugyan nem érdemes gyártani. Tegnap vittem tűzbe az utolsó tartalékot, 25 darabot, ha ez is hamuvá lesz, virzsinia szipkáimat beküldőm a Nemzeti múzeumnak. * Hogy mostanában olyan antiszemitaizü szelek kezdenek fujdogálni, valaki aggódva je­gyezte meg, hogy ebből nagy fel­fordulás fog keletkezni. , — Attól ugyan nincs mit félni, —jegyezte meg rá egy másik — mert a mig azt látjuk, hogy a katholikus papok az egyes pénz­intézetek igazgatóságában olyan szépen megférnek a zsidókkal, addig nyugodtan lehetünk, nincs semmi veszedelem. * Nem kutatom, hogy a hábo­rúban melyik felekezet milyen mér­tékben vette ki a részét, csak á 7 konstatálom, hogy a törekvés sza­badulni a háborús * veszedelemtől nemcsak a zsidóságnál volt ta­pasztalható, de a keresztényeknél is ; 8 hogy a háborús konjunktúrák kihasználásában egyforma buzgó- ságot fejtett ki a keresztény a zsidóval. E tekintetben egyik sem vethet semmit a másik szemére, s a jövő kor alig idézhet majd példákat ebből az időből, a me­lyek az utódok bámulatát felkelt­hessék. Demeter. Rekvirálnak ...! Minden héten keddi napon — Versemben most ezt kongatom — Bajonettes bakak járnak: S mindent, mindent rekvirálnak 1 Búzát, árpát, rozsot, zabot, Lisztet, zsírt és csapot-papot S nem hagynak békét a zárnak : Mindent, mindent rekvirálnak! Levesedből a paprikát, A fából a vaskarikát S ha eltitkolsz, úgy lezárnak : Mindent, mindent rekvirálnak 1 Levegőből az oxigént, Csigabigát is, a szegényt, Nekimennek fúnek-fának: Mindent, mindent rekvirálnak ! Ócskavasat, nikkelt, rezet, Bettikről az ékezetet S mit a fogból kipiszkálnak : Mindent, mindent rekvirálnak 1 Az ajtókról a kilincset, Ortodoxokról a tincset, S madarakat, ha leszállnak: Mindent, mindent rekvirálnak ! Lábast, bögrét, csuprot, üstöt, Sóhajt, óhajt, kormot, füstöt. Hatalmuk van, mint királynak : Mindent, mindent rekvirálnak : Én sem irhatok több verset, Hallom, engem is kerestek, „Add a Múzsád !“ — így kiáltnak : Mindent, mindent rekvirálnak 1 Darázs. Évforduló. A nemzet ünnepe. Két éve ilyenkor gond ült • a sziveken, aggódás az arcokon. Nem volt ily borup, csapadékos időjárás, —napsütés csillogott, de, mint napfogyatkozáskor, bágya- tag, fáradt sugarak estek csak ránk... Vagy inkább: mi voltunk a fáradtak, a mindig bitók, de reményeinkben mégis megtépá- zottak 1 Százszor meggyászoltuk a március 22-ét, Przemysl éhhalállal csúffá tett félisteneit, fogságra hurcolt hőseit. A megtépett lo­bogóinkat sirattuk... A Kárpá­tokból, az Uzsoki-8zoros körüli állásokból véres csaták tombolái» hallatszott hozzánk. Przemysl vá­rén orosz színekkel játszott a szél. Lembergben a renegát Bob- rinszki gróf volt a mindenható ur és arról beszélt, hogy ezek a tartományok örökre a cáriáé lesz­nek. A halavány arcú despots, II. Miklós is ott járt a letiport földön, kozáklóvak patkója dobo­gott Tarnow piac terén és Zemp­lénben, Sárosban Rákóczi váraira kényszerültek lőni a tüzéreink ... Lenn, délen, hangosak vol­tak a szerbek. Az olaszok titok­ban fegyverbe szólították hadai­kat. Fekete felhők gomolyogtak elő, terhes ölükből a végítélet borzalmával lecsapni készülő vé­szes erők reszkették meg a föl­det. Az ántáirt lapjai hozsannától voltak hangosak. A kegyelemdö­fésre emelték karjukat a Mikló­sok és Nikiták, Petár és a hit­szegők népe gőgösen beszéltek a levert monarchiáról...

Next

/
Thumbnails
Contents