Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-03-13 / 11. szám

2 SZATMÁR ÉS VIDÉKE. Jóst, Litteczky Endrét, Jankovics Jánosit ás Ekker Jánost, jegyzőül dr. Gönczy Miklóst választották be. A jövedelmi adó felszólamlási bizottságba 1917—1919. évekre rendes tagokul dr. Farkas Antal, Pathő György, Róth Lajos, pót­tagul Reiter Jakab, dr. Nagy Barna és Wssllon Lajos lettek megválasztva. A közgyűlés Tereh Bálint rendőrfogalmazót önálló kihágási rendőri büntető birói jogkörrel hatalmazta fel. Az Izraelita Népkonyhának 300 K segélyt szavazott m8g. Apróságok. Nagy szenzáció volt a 249 ezer korona elvesztése. Nem is lehet rajta csodálkozni, mert ilyen eset még nem történt Szatmáron. A károsult úrnő 2000 koronát mondott a rendőrségen, hogy szí­vesen ud a becsületes megtaláló­nak, ha a pénz megkerül, s mi­kor aztán a szerencsés fordulat bekövetkezett, 100 K-val hono­rálta az érdemet. Más szóval, is­métlődött a vi/.befuló cigány esete, aki olyan vastag gyertyát ígért, mint a dereka, ha megszabadul, • mikor aztán partot ért, az első szava az volt : — Elég lesz neked Jézus­ként akkora is, minta kis ujjam! Az emberek különfélekápen gondolkoznak az esetről, de az az általános nézet, már úgy minden­kinek a maga szempontjából, hogy a legtöbben szerették volna, ha a becsületes megtaláló szerepe ne­kik jut. Pumpfí urat valósággal felizgatta az esemény és egy tár­saságban ahol ezt tárgyalták, ilyen formán adott kifejezést ér­zelmeinek : — Hogjf én velem nem tud ilyesmi megtörténni!! A tegnapi városi közgyűlé­sen egy sereg fiatal leány fog­lalta el a karzatot. A zárdái ké­runkra a Haggenbach-sör elkésett magasztalójaként. Padlózat, kera- mitozás itt nincs, hihetőleg ama kegyeletes szempontból, hogy a bennlakók, ba kedvük tartja, hosz- szubb utánjárás nélkül is meg­csókolhassák új Anteiiszként az anyaföldet. Magát a lakást képzelt vá­laszfalak osztják: fogadó-, háló- dolgozó helyiségekre. Bútorzatuk azonos lévén, külön leírásra nem szorul, de leírni különben se me rem, mert félek, hogy hitelezőim rajtaütnek és megfosztanak ter­meim növekvő értékű ingóságai­tól. A két ablak, melynek kétes tisztasága a világosságot csak mérsékelt adagokban eregeti be, egyúttal önműködő szellőztetőül is szolgál azáltal, hogy tágas nyí­lásain télen-nyáron szabad bejára­tuk van a Szellő kisasszonyoknak és SzéP urfiaknak, amint az egy szabad szellemű poéta lakásához illik is. Ez a szabad szellemem eleinte sehogy sem akarta meg­tűrni az ablakfába makacsul bele­kapaszkodó vasrácsot, inig fel nem világosítottak, hogy az a rács igen eredményesen őrzi a vigaszt kereső menyecskék inváziója ellen a vas szigorú kápláni erkölcsöket, így hát békével megtűröm. Roló­pezde negyedéves hallgatói, a kik inár Alkotmánytant, is tanulnak, jelentek meg, hogy némi gyakor­lati ismeretre is szert tegyenek. Hogy aztán szereztek-é helyes fogalmat az alkotmányos életről, az nem épen bizonyos, de azt igenis konstatálták, hogy ráfogás az, mintha csak az asszonyok sze­retnének nagyon sokat beszélni. * A mozi sorsa is eldőlt: a város nem adja bérbe, hanem há­zilag fogja kezelni. Pedig jó volna ezt a kérdést kétszer is meggon­dolni, mert 25 ezer korona na­gyon" szép jövedelem, s aztán nincs arra mit épiteni, hogy Sze­geden, Temesváron stb. kitünően bevált, mert ott sok minden más­ként megyen, mint Szatmáron, de úgy látszik, a tanulmányútra ki­küldött urak a dolognak ezt a részét elfelejtették tanulmányozni. * Ha azonban igaz, bogy a városi kezelés főleg azért van tervbe véve, hogy a háborúban rokkanté vált helybeli harcosok ottan foglalkozást és ily módon megélhetést nyerhessenek, akkor nem lehet szólani ellene. De so­kan attól félnek, hogy lesz ugyan mellékkereset, de ez mind olya­noknak fog jutni, a kik közelről látták a háborút, de csak a — moziban. Demeter. / Értelmes nyomdász tanulónak felveszek. Morvái János. függönyt szándékosan nem szerel­tem fel. Nem akarom megfosztani a falu-város közönségét attól az önérzetes kiváltságától, hogy ifjú papja lakásába bármikor is joga van belátni; se vlzavimat, aki bájos és kiváncsi barna lány, attól ’! u gyönyörűségtől, hogy buzgón :t találgassa, vájjon mit művelek, \ midőn untauglich vállamra barna | árnyalatokban gazdag fehér törül- i közőt borítva, talmudistaszerü | mozdulatokkal hajlok egy tenyér­nyi tükör fölé és aszketikus gyöt­relmek közt igyekszem megszaba­dítani arcomat azoktól a szemér­metlen tüskéktől, melyek sértő durvasággal igyekszenek világgá kiáltani, hogy a szakállas nemhez tartozom, és boszantó kontárság- gal törekszenek utánozni a veres- hagyma ízléstelen színárnyalatait. Szólanom kell még az ajtómról, melynek fortélyos závárja nehezen akarja beereszteni a belépőt. Pe­dig szivesen látom a vendéget, a mit külsőleg is igyekszem kife­jezni azáltal, hogy nem Írtam ki a bejarat föle: Idegeneknek tilos a bemenet. Az ajtóm is ugyan­csak segítségemre szolgál a ven­déglátásban, mert aki egyszer be­jön, az nehezen tud innen kisza­badulni a maga emberségéből. A A bretagnei várban . . . — Melodráma. — Irta Keresztfalvy Antal. A bretagnei várban, Francia fogságban, Jó magyarok raboskodnak, Remélnek — hiába. Fáradt szempillámra Enyhe állom szállott; Nem álmodom, ébren vagyok : Egy látomást látok. Kócsagtollas ifjak, Gyöngyös pártás lányok — A templomban imát zengnek Ez a zsolozsmájuk : # (»Boldogasszony anyánk; Régi nagy patronánk . . . Nagy Ínségben lévén, így szólít meg hazánk; Magyarországról, édes hazánkról Ne feledkezzél meg szegény magya­rokról.«) Szűz anyánk hallotta, Trónjából leszálla, Védve tette fehér kezét A szent koronára. Magyarok romlását Sas-szemével látván, Megszólalt a turulmadár A budai bástyán. Ércbe öntött teste elevenre vállott, Tátott csőrrel, nyújtott nyakkal Hadúrhoz kiáltott. Fent a tejut helyén Sűrű felleg támad, Csaba vezér halott hada Csontváz-lován vágtat. László a nagy ércló Kengyelébe hágott, Megforgatta érckezében Az érc-csatabárdot, Fekete daliák Sírjukból kibújnak, Mátyás vitéz seregének — Gyülekezőt fújnak. Sisakján halálfej Mindnek, mint akkor volt, zárnyilás úgy leszorítja a závár nyelvét, mint a fösvény ember a markát a gyűjtőivesek előtt. Hadd mutassam be most már a személyzetet is. Inast nem tartok, már csak azért se, mert itt inasnak neveznek minden fiu- gyéreket, akik bőségesen állanak rendelkezésemre elemi iskolánk népességéből. Hanem házvezető­nőm az van. Kissé már túl van ugyan a házvezetőnők törvényes életkorán, de azért vadaira ruház­tam háztartásom gondját kegye­letből. mert több, mint harminc esztendeje ő látta el minden káp­lán elődömet a szükséges szolgá­lattételekkel. A végén már csak nagyanyónak titulálta minden tisz­telete* * és ma már csak a parókia bibliai időket ért öreg szolgája, az „agyuä“ szólítja „Zsuzskó hugom“-nak, de ő is csak sátoros ünnepkor, amikor a félliteres ital­porció enyelgő hangulatra deríti. Külön érdekessége a gondjaimat viselő Nanónak, hogy ő takarít a tanítónőre is, és mint ilyen, ingyen és bérmentve teljesiti egy meg­bízható dróttalan táviró szolgála­tait is. Ő az első, aki a rózsaujjú hajnul beköszöntővel felkeresi la­kásomat, melybe külön kulcsa sza­bad bemenetet biztosit részére. Roham lépést csatlakoznak. Hallom az indulót: (»Nagy s újra fényes lesz a haza. Ezt hirdeti a honflsziv szava Megdőlt a cselszövő, a rut pogány [viszály Éljen soká a hon, éljen a nagy [király!«) Elóre honvédek ! Mennydörgi László, Orosz sáncon büszkén lobog Nemzeti-szin zászló. Ismét zene hangok, Győzedelmi ének, Világverő nagy csatákból Jönnek a honvédek. Kócsagtollas ifjak, Gyöngyös pártás lányok, Hálaimát zengnek mostan, Ez a zsolozsmájuk: Isten áldd meg a Magyart... Lecsukott szemembe Lámpavilág vágott, Börtönöröm irigyelte A gyönyörű álmot... Brestben, Cheautao d’Arma várában, 1914. dec. 22. — Katonai kitüntetések. A király D i u g h a Sándor alez­redesnek. a jelenleg Egerben ál­lomásozó, szatmári 12. gyalogez­red parancsnokának a ‘ mögöttes országrészben az utánpótlások kö­rül szerzett kiváló érdemei elis­meréséül a Ferencz József-rend tiszti keresztjét adomamyozta. — Kalós Sándor honvédhadnagyot, a városi adóiiivatal hős tisztvise­lőjét, a katonai érdemkereszttel és a Károly-kereszttel ékesítette fel. Ezen utóbbi kitüntetés immár a nyolcadik, mert eddig a bronz, a 2. oszt. ezüst, két elsőosztályu ezüst vitézeégi érem és kér, sig- num luudis disziti a mellét. — Dr. Gönczy István a brassói m. kir. 24. honvéd gyalogezred tartalékos hadnagya az ellenség előtt tanúsított hősies és önfelál­dozó magatartásáért az 1. osztályú ezüst vitézség! éremmel lett ki­tüntetve. A kitüntetett hadnagy, Gönczy Antal szatmárnémeti gör. kath. espereslelkész fia, az 1914. évi kárpáti harcokban három su­Nálam ugyanis csak nappal idő­zik, éjjeleit a tanítónőnél tölti (de nagyon kérem a szedő urat, hogy valahogy fel ne cserélje eb­ben a mondatban a sorrendet!). Amikor ő reggelankint nagyóva- tosan megjelenik, én még alszom és hivatalosan csak akkor ébredek fel, mikor a harangozó kívánja egészségemre az éjjeli nyugodal­mat, tekintet nélkül arra, hogy tényleg nyugodtam-e, vagy aka­ratom ellenére is résztvettem azon a kártékony célú táncmulatságon, melyet görényezubásu emlősök szoktak rendezni hálószobám eme­letén t . . Ilyen nyugtalan éjjeleken kénytelen vagyok ébren álmodozni (reggel pedig, a kiskésit: álmo­dozva ébredni!) és ilyenkor ijed­ten kapom magam rajta, hogy a Sóhajok tanyájához fűződő varázs engem is igézetbe ejtett és viha­rosan mély sóhajok közt tűnődöm: ugyan van-e olyan kislány, aki most rólam álmodik?... így bát mégis csak igazuk van Önöknek, ha úgy vélik, hogy a Sóhajok tanyája valami elvará­zsolt kastély, ahol az álmok király­fija sóhajtozik — róla álmodó Hófehérkék után. (Megyaszó.) r

Next

/
Thumbnails
Contents