Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-01-30 / 5. szám

2

<SZATMÁR és vidéke.

tétlennek tartjuk, hogy a közgyűlés megváltoztassa jól megfontolt régi határozatát, mikor arra semmiféle elfogadható okot nem látunk fentforogni.

Z>.

Két heti színház.

Nem veszett kárba a múlt számból elmaradt beszámolónk, — a színház ugyanazt a belső ás külső képet mutatta e héten is Úgy, hogy csak a múltkor kialakult véleményünk erősödött meg az azóta letelt idő alatt.

Az estéket Virányi Sándor fővárosi színész vendégsége uralta. Az első előadások lázas várakozásai után a szinház törzsközönsége igen lehiggadt és tárgyilagos Ítéletet alkotott magának.

A vendég művész nem nagyobb tehetségű egy megjelelő, rutinos, vidéki, jó színésznél. Kellemes külsejű, behízelgő hang- anyagu fiatal ember, a ki gyakran kellően játszik meg szerepet, ha az neki való, de bizony ő is csak tehetetlenül vesződik a darabbal, ha tehetségét mégha- ladja. Programmját túlságosan változatosnak tartjuk ahhoz, hogy mindegyikben tökéleteset nyújthasson. A Kuruzsló és a Dolovai nábob leánya, Liliom előadásain kivül, a melyekben kétségtelenül megérdemelte a tapsokat, teljesen átgondolt, művészi játékával, — többi estéken csak átlag nivón maradt. Szembeszökően meglátszott ez a Farkas-nál és a Vig- özvegy-nél, utóbbiban Danilót le- szavalta, elhirtelenkedte, — az előbbi darabban — Szabó György szerepét valahogyan — nem bírta átfogni.

Ez a szerep a legnehezebb feladatok elé állítja u színészt. Az álom jelenetekben a szertelen, csapongó képzelet küzködik a sejtett valósággal. Az emberek álomalakok, akiknek kontúrjait szétA szerencsétlen vezérnek holttestét visezaküldtük az oroszoknak, a hol nagy pompával temették el, de sirni nem sirt senki a koporsója felett, mert személye iszonyú gyűlölt volt az egész hadseregben. Nem is kérdezősködtek halála felől, úgy látszik, vagy sejtették a valót, vagy pedig egyáltalán nem is voltak rá kiváncsiak.

Másnap, hogy hire ment, egymásután jöttek a gratuláló Sürgönyök. Vilmos császár, a bolgár király, a trónörökös, Hinden- burg stb. mind sietett örömének kifejezést adni, a mi bizony nekem jól esett.

Tek. Szerkesztő Url Az a hir, hogy Bruszilov tábornok öngyilkossá lett, már a külföldi la- - pókban megjelent, de annak hiteles megtörténtéről az adatokat nem tudják. Nagyon örvendek rajta, hogy a „Szatmár és Vidéke“ olvasói lesznek az elsők, a kik erről alaposan tájékozódni fognak.

Ég vele és gyöngyharmat!!

hive:

Ripp.

taszítják a fantázia nagyításai, kiszélesítik, megszaporitják, a határokon elmoeódottakká teszik a gesztusokat, amelyeken valami különös szögletesség válik uralkodóvá. A beszéd lázasabb, vagy elfakulóbb a közönségesnél, — amint a küzködő öntudatot a lázas álom egyik szélsőségéből a másikba sodorja.

Különös tehetség kell ezeknek kidomboritásához.

A három egymással vergődő ember szerepét Virányi, Szántó és Zikő Ilma adták, akik közül művészi sikert Szántó Jenő aratott. Nagy szeretette), aprólékos gondossággal. tökéletes felfogással jászotta a férjet, — ennek a szerepnek minden szépséges, rokonszenves vonását kihozta.

A múlt hát különös ess- ményeképen meg kell emliteni az Ördög előadását, címszerepben a direktorra], aki helyes példát mutatott színészeinek, — már akinek szüksége van rá (s ilyen is akad) — a tökéletes szereptudás tantárgyából. Előadása színpadi játék szempontjából sok kívánni valót hagy maga után, nem szinészies és nem művészi, de értelmes, kellő hangsulyozásu szavalásában a szöveg stílusbeli szépségei érvényesültek.

E darabban Zikő Ilma játékát kell megdicsérni: a kiejtés tisztaságára ügyelt és egyébként is nagyon kedves, csupa sziv- asszony volt a Jolán-ja.

*

A színészek játékának kritikája után hadd szóljunk egy néhány szót a közönségről és a_ színházi igazgatásról.

A színházi előadások utóbbi időben tapasztalt rosszasága, a silány műsorok után egy jobb ezinész föllépése órthetőleg megmozdította, szinte lázas tódulásra bírta a várost az összes perifériáival. Soha sem látott arcok tűntek föl a páholyokban és a székeken, temérdek olyan, aki most mutatkozott be a szinház belsejének. Persze fegyelmezetlen, zajos publikum volt, folyton zavarkodott és bizony izléstelenkedett is. Ez az: a szinház demokratikus intézmény — és lám, a társadalmi nevelés elmélete szerint még örvendenünk kell a nagy tolongásnak, „hogy a művészet mindeneket termékenyítő napsugarát és melegét a legszélesebb határokra vetíthesse.“

Vájjon az a sok ember a gyöngébbik nemből annyi estén át tisztán kultúrát szívni jött a színházba.. ?

#

Végül egy rövid kérés az igazgatósághoz : Sokan szívesen vennék, ha a szinlapokat egészen őszintén például igy szövegeznék : „A dolovai nabob leánya“, irtu Herczeg Ferenc, nagyobbik részét kihuzgálta és megnyirbálta egy vegyes felülvizsgáló bizottság“ stb, — a többi aztán jöhet, mint máskor. Csak mindössze talán a közönség nem igen menne épen úgy....

Dr. Markovit* Aladár.

— A kath. kaszinó uj bérlője. A szatmári kath. kaszinót, melynek eddigi bérlője már régebben hadbavonult, özv. Székely Józsefné vette bérbe.

Apróságok.

Csodákat beszélnek arról a mosógépről, a mit vasárnap a Pannóniában bemutattak. És aztán nem kell szappan se hozzá, tisztán légnyomással mossa ki a ruhákat. Szennyes pedig van bőven mostanában mindenfelé, a legkellemesebb időben került tehát a piacra, csak egy hibája van, hogy nem elég nagy ahhoz, hogy egy ember beleférjen és így csak a ruhát lehet vele tisztára mosni, holott nagyon sok emberre ráférne, hogy tisztára mossák.

■a

Szombaton éjjel nagy offen- zivát intéztek a részeg katonák a kaszinó ellen, a hol a pincehelyiségben egy lakadalmi társaság mulatott. Egy huszár volt az áldozat, a ki életével adózott, de azonkívül még egy csomó vendég, a ki súlyosan megsebesült. A sokféle beszéd után a részletekre nézve nem lehet eligazodni, de az eredményből kétségtelen megállapítható, hogy a támadó harcosok nem azért akartak minden áron a kaszinóba, bejutni, hogy tagokul jelentkezzenek.

*

Beszéltem egy lakadalmi vendéggel, a ki egy pár ütleggel megszabadult, a mit főképen jó lábainak köszönhetett.

— Úgy neki lódultam, — fejezte be mondókáját — hogy egyszer csak azon vettem észre magamat, hogy a sorompónál vagyok. De hiszen hívhatnak engem lakodalomra, míg a németek itt lesznek Szatmáron, nem megyek én egy tapodtat sem, még ha három vőfélyt fognak is küldeni utánam.

*

Sok a panasz a német katonaság ellen ; néha úgy viselkednek, mintha meghóditott tartomány volnánk. Bizonyos értelemben van is igaz benne, mert a német kiválóság, a német vitézség csakugyan meghódított bennünket. Tisztelet és szeretet környezi őket a magyarok részéről, de még egy pár ilyen eset és arra a tapasztalatra fogunk rájönni, hogy semmivel sem különbek, mint mi vagyunk. Ez pedig már közös érdek, hogy be ne következzék.

*

Sajnálom azt a szegény huszárt, hogy igy kellett elpusztulnia, mikor annyi a csatatér, a hol hősi halált is halhatott volna. És aztán mi magyarok oly kevesen vagyunk, hogy Széchenyi szerint még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni. Da hát háború van, a háborúban pedig úgy látszik, nem biztos az ember élete még a lakadalomban sem. Oly hirtelen történt a halála, hogy amire észrevette magát, már ott állott szent Péter előtt, akinek arra a kérdésére, hogy honnan jött, nem felelhetett mást, mint: „A lakadalomból!“ A mire az öreg bizonyára azt gondolhatta, hogy kemény legények ezek a huszárok, még a csatát is laka- dalomnak mondják, pedig itt meg- i fordítva volt.

Demeter.

HÍREK.

Ifjúság.

Nemes hevülések, lelkes áradozások ideje a férfi fiatal kora. Amikor még nem szántja keresztbe az utunkat az élet, nem tépdesi rongyokra ruhánkat, orcánkat a sors tövise. Amikor nem vet béklyót gondolatunk és szavunk szárnyaira a józan megfontolás. Hanem élünk korlátozatlan lelki életet, amikor szabad rajongani a művészetért, a tudás magasabb ideáljaiért s nem kacaghat ki érte senki...

Te vagy az igazi boldogság, erőtől duzzadó Fiatal Élet és meg kell állítani kezét annak, aki talán túláradó, de szent hevü- lésedért fenyiteni akarna ...

Mert ilyen is akad: A »Velencei kalmár« múltkori előadásán a kereskedelmi iskola ifjúsága Dózsa Jenő tehetségét ünnepelte s a művészt babérkoszorúval lepte meg. Természetes, hogy az ünneplés lázában bőségesebben csapott fel a taps a Dózsa jelenései után.

Az igazgatóság, — kicsoda nem tudom — rendőri segítséggel igyekezett a tapsot elálli- tani s a rendőrség megtorló intézkedés végett megkereste az iskola igazgatóságát. Sem a rendőri közeg nevét nem ismerjük, sem az iskola igazgatóságának határozatát. Egyik sem érdekel. A fiuk hatósága, — ideális gondolkodású tanár emberek, — bizonyosan méltóan megfelelnek a panaszra.

Bennünket csak az ejt gondolkodóba. hogy hová sülyedt a mi féltett, dédelgetett színházunk, ha egy csapni valóan rossz előadásból egyedül és magasan kiemelkedő művészember ünneplését maga a szinház vezetősége rendőrrel tiltatja le. Nem érzik azért az előadásért felelősek, — rendező vagy igazgató — hogy ez a tüntetés nemcsak annak az egy színésznek a kiválóságát, hanem a többiek rosszaságát is illette ?

Hiszen erről az előadásról és a közönség egy részének — nem a fiatalságnak — lehetetlen viselkedéséről egy jelen volt műkritikus, igaz, hogy nagyon is sima modorban a következő kritikát irta:

»Őszinte részvétünk Dózsa Jenőnek, a Szatmárvárosi szinház tagjának sazon egy-két intelligens embernek, ki lelkes ragaszkodásból Velencei kalmár-nézőbe járt.

Bámulatos igyekvés a szinház tagjai részéről Shakespearet lejáratni, bámulatos, mert meddőnek kellett maradni. Érthetetlen, hogy miért igyekszik némelyik színész bizonyos klaszikusan finom, apró kis színeket oly nagyra