Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1917-11-13 / 46. szám
2 SZATMÁR ÉS VIDÉKE. hegy tisztán lássuk, vájjon j csakugyan naivul lelkesülő tagokkal van-e dolgunk, és \ nem-e olyanokkal, akik a vá- j ros naivságára spekulálnak. Mi is a mellett vagyunk, hogy ezt a kérdést véglege- j sen és radikálisan kell megoldani, de szerintünk az csak egyképen történhetik meg helyesen, ha t. i. végképen leveszik a napirendről. __________________________7). Fe gyverrel és pénzzel védjjik a hazát! Jegyezzünk hadikölcsönt! A népkonyha megnyitása. Az impozáns ünnepi korét, amelyben a népkonyha ez idei működését megkezdette, kifejező bizonysága annak, hogy e város közönsége össze tud forrni, olyun célok szo’gábifában, melyek a társadalom magasabb, egy.-ége* kötelességein alapulnak. A közönség körében képviselve volt m Jótékony Nőegylet: Szlávy Dezsőn«, dr. Schönpflug Jenőné, dr. Kölcsey Férencaó, Marké Kálmánná ás mások személyében, — a város közönségét Vajiiv Károly kír. tanácsos, polgármester represontálta, Béiteky Lajos többek közt az állami gyer- mekmenheiy részéről, az újonnan alakult Knritasz nevében BankŐ József kanonok jeb-nt meg. Ott láttuk még a város főbb hivatalnokait, Ozory István rendőrfőkapitányt. BÓth Lajos, a Ferenc József Kedves Jolanda ! Nagy eső van. tehát a hadműveletek szünetelnek, mert Ca- dorna ilyenkor nem szeret harcolni. Ennek dacára állandóan szól az ágyú az Isonzó felől és egymást éri a futár abból az irányból, s ha kérdem Cadornáf, hogy mi ez ? — egyre csak azt mondja, legyen csak nyugodt F«l- f ség, mert nem sokára Triesztben leszünk. Két és fé! éve hiteget már ezzel a Triesttel, de nem tudok rá haragudni, mert olyan szépen ki tudja magát magyarázni, hogy gyönyörűség. Tegnap óta azonban a hitem megrendült. Két vezérkari tisztnek a beszédjét hallgattam ki, a azok egyhangúlag ökörnek mondták Cadornár, sőt az igazat megvallva, engemet is. Hátha csakugyan igazuk van P már t. i. Cecdornát illetőleg, uzóta kezdek kételkedni benne. Ma határozott választ kértem tőle arra, hogy mikor vonulunk be Triestbo ? és ő határozottan kijelentette, hogy ..... Eddig szól a levél, n miből azt sejtem, hogy a Király itt kaphatta meg az igazi választ, a melyre aztán szaladni kellett. Holnap megyünk tovább, s nem sokára Velencéből fog szólaui a tudósítás. Ég vele és gyöngyharmat!! hive: Ripp. rend lovagja mondott elnöki megnyitót. Hangsúlyozta, hogy a Népkonyha működésének irányát megszabták az alapítók és a korábbi elnöknők, főként, Lövi Mik- eáné és Markovit* Mihályné, a mostani vezetőségre az a kötelesség vár, hogy a kijelölt utón folytassák a társadalomra oly fontos munkásságot. E tevékenységben számúnak a hivatalos város, a nagyközönség és a sajtó eddig is mindig tapasztalt támogatására. Az uj elnöknő dr. Benedek Jó- zsefné kezében biztosítva látja azt, hogy mtgfslelő segítés mellett a tornyosuló nehézségeket lefogják tudni küzdeni. Vujay Károly, kir. tanácsos, polgármester rendkívül hatásos szavakban tolmácsolta a városnak, mint hatóságnak és a város közönségének megértő érdeklődését. Megszoktuk — úgymond — hogy a negyedik éve tartó háború folyton újabb és nagyobb A tegnapi közgyűlés lényegét két áremelés teszi, amelyek közül a tűzifa árában beállott változást a legszegényebb polgárság érdekében nem hagyhatjuk szó nélkül. És épen ezért különös i megfontolás tárgyává kell j tenni, hogy a város üzleti érdekeit ne áldozza e fel a szociális célok szintén 'kény- szeritő ereje előtt. Köztudomású, a gyűlésen is szóba került az, hogy a város olcsó, nagyon olcsó fáját több okból illetéktelen emberek halmozták össze, vagy hordták el. Illetéktelennek tartok pedig nem csak olyan kereskedőt, aki a város facéduláit összevásárolta, hanem olyan jómóduakat. is, akik hamarább jutottak olcsó fához, mint. a tőkével nem rendelkező szegényebb családok. Már most a helyzet az, hogy a város jómódú családéi elvannak látva, hol városi, hol máshonnan szerzett fával, mig épen a kevésbé tehetősek vásárlása előtt, a tél kellős közepén drágitja meg a közgyűlés, a polgárság egyetemes testületé a fát. Ez igy a rideg tények keretében, nagyon szomorú. ^z okok, amelyeket akceptálni tudunk, elég súlyosak. A város pénztárát rendkívüli és nagy összegű háborús kiadás terhe nyomja, amit elő kell teremteni. A baj az, hogy a „kell“ kényteljen. Eddig is mindent megadniuk. Ezután is mindent igyekszünk megadni, mert meg kell tennünk, hisz ezzel is egy nagy gondtól ezabadu'unk. Isten áldását köri a Népkonyha működésére. Ezután Béiteky Lajos mondott magas szárnyalást! szavakban köszönetét a Népkonyhának, ahol az államtól elhagyottaknak nyilvánított gyermekek kivétel nélkül szeretetteljes pártfogásra ta- ' láitak, ha rászorulták. Legnagyobb hálájának ad kifejezést.* Végül Bankó József kanonok a Ivaritáaz nevében kijelentette, hogy ép úgy mint, a Nép konyha felekezeti intézmény létéra is minden felokozeii kérdést kizár a jótékonyság gyakorlásánál, úgy *» Karitas* sem lesz tekintettel soha működésében tói ékezet re. Róth Lajos elnök szavai után a megnyitó ünnepség véget ért. , A mai ebéd a Lővy Mik- séné emlékének volt szentelve és a szokottnál bővebben állították ki. S*atmár, 1917. november 11. szerűségét csak most kezdik kiküszöbölni. Baj az, hogy épen olyan cikk árát emelik, amit a tisztességtelen árspekuláció hajtott fel szédületes magasra, hogy azt mondhatjuk, hogy 720 koronás faár mellett száz koronákkal állunk alatta a kereskedelmi forgalmi áraknak és nem vesszük észre e közben, hogy a város árai is tulon túl nagy, aránytalan jövedelmet foglalnak magukban. Ezeket az ellentétes érdekeket könnyű áthidalni. A város a szegényebbek és kevésbé tehetősek részére hasítson ki egy meghatározott kontingenst, a rendelkezésre álló mennyiségből és azt teljesen ingyen, vagy nagyon mérsékelt árakon ossza ki az arra rászorulók között. A másik áremelés a Vilmos világítás diját érte. Itt csak egyet nem értünk. Eddig mindig azt hallottuk: nincsen áram, mert nincs tüzelöszer. Spórolni kell az árammal reggel hattól délután kettőig, hét órás bolt, 11 órás mindenféle zárórával, mert — jaj — nem fogunk látni a télen semmit. Már majdnem megsajnáltuk a vil- lamosmü ércszivii igazga- tóságát, akiknek nem volt szabad megszánni a város sötétben botorkáló lakosságát, amelyet még betörések is zaklattak. És ime, most, mintha világosságot gyújtott volna a villamos rnü a sötétben! Az áram felemelésre azzal csábi tóttá egy a közgyűlés előtt megjelent kommünikében az illetékeseket, hogy, ha megszavazzák a magasabb árarndijjat, akkor flesz fény, sok, több, mint most van Hát ez nem őszinte beszéd és eljárás a város közönségével szemben. Ha van szén és fa, de drága, tessék ennek okán az árdrágítást kérni, ha azonban csak akkor csinál a város üzeme a városnak világosságot, ha felemeli az áram árait, de ezt az okot, ezt a célt elhallgatja és folyton szénhiánnyal indokolja, a sötétséget, — az a közönség mellének szegezett fegyver, ami a kényszer erejével préseli ki azt, amit őszinte beszédre szépen is megkapnának. Elmondhatjuk minden nem kellőkép benfVntessel a városi üzemek kérdésében: „Több világosságot!“ (as*.) Sok a papírpénz! Jobb és többet ér a pénz papír! Ezek között is legbiztosabb és leghálásabb a hazának, az országnak nyújtott kölcsön papírjai Jegyezzünk minél több hadikölcsönt! Színház. Kevés a fizetés. — 120 korona havonta a karszemélyeknek. Mielőtt színészeink játékának bírálására, ismertetésére rátérnénk, lapunk szociális elveihez | vuló hűség arra kényszerű, hogy egy kis szemlét tartsunk a színház, mint vállalat .és tagjai közti vis/.onv felett. A szatmári szinház éveken keresztül nem jöveiLlmezött, az. első időkben Kiss Árpád is nehézségekkel küzdött. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy két. éve egységre szerződtette tagjait. A háborús óvek a színházra is a kedvező „konjunktúra“ idejét jelentették, a tavalyi szezon az egységár-rendszer mellett is meglehetős nagy tőkét juttatott a direktornak, a tagok pedig rendes megélhetéshez jutottak, bár a rendszer aránytalansága ellen itt ott kifogás volt emelhető. Ez idén a tagok fix gázéira dolgoznak, az egész netto jövedelem Kiss Árpádot illeti meg. Amikor az igazgató a várostól a hslyárak felemelését kérte, abból az indokból kapta meg, mert a megélhetés rendkívül megdrágult. Azt hihette volna mindenki, hogy a helyáremeiésből az igazgató és a színészek megfelelő részesedéssel magasabb jövedelemhez jutnak. Meglepődéssel értesülünk azonban arról, hogy a tagok tjilerőkí fej rést és áldozatokat, köveKonjankturás közgyűlés. Minden vonalon áremelés. — Hol van a szegények ingyen és ölesé tűzifája? — Van-e szénhiány a villamos műnél?