Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-10-23 / 43. szám

t

SZATMÁR ÉS VIDÉKE.

A városi párt megalakulása.

Egyelőre csak a városi törvényhatósági bizottsági tugok egy résiének a csoportosulása folytán, de mégis megalakult Szatmáron folyó hó 20-ikán délután a városi párt, — a mit bizonyára nyomon fog követni nem sokára, a közügyek iránt érdeklődő városi polgárok pártjának a szervezkedése is.

Ez a mostani megalakulás tulajdonképsn csak a városi közgyűlés munkájának eredményesebbé tételét célozza, hogy a bizottsági tagok megismervén az értekezleteken bővebben a tárgyakat, ne egyes felszólalások pillanatnyi hatása alatt döntsenek a jöyőben, nagy horderejű kérdések felett.

Céltudatos és sz összes lakosság érdekeit felölelő, nagy szabású város politikát azonban, csak az intelligens polgárság tömörülése utján lehet megvalósítani.

A bizottsági tagok alakuló értekezlete a városháza kis tanácstermében folyt le. Dr. Farkas Antal vezette a tanácskozást. A szervezkedés szükségét és az alapítók által összeállított szervezeti szabályzat tervezetét Bélteky Lajos ismertette. Az értekezlet jegyzőkönyvének felvételére dr. Fischer József bizottsági tag kéretett fel.

A letárgyalt és elfogadott szabályzat szerint: 2. „A városi párt abból a célból alakul, hogy a törvényhatósági bizottság működését hatékonyabbá és tervszerűbbé tegye, hogy a törvényhatósági bizottság ellenőrzési jogát a városi ügyek minden ágában fokozza és hogy biztosit»» ezekben az ügyekben a közgyűlés kizárólagos intézkedési jogosultságát, nemcsak forma szerint, hanem a valóságban is.“

3. „Ennek a célnak elérésére a városi párt nemcsak a közgyűlés napirsndjére tűzött anyagnak mindenkori előzetes tanulmáTÁRCA.

Az 5-ös szám.

Irta: Egy honvédtiszt.

Ha iró ember volnék, igazán sok szép dolgot tudnék írni a háborúról s az abban tapasztaltakról és látottakról, da mivel polgári foglalkozásom is legke- vésbbé áll összefüggésben az irodalommal, igy aztán nagy feladat előtt állok, hogy valami olyas dolgot Írjak, a mire nem kapnék ötöst.

Hogy pedig honnan jut eszembe az ötös szám, megkísérlem röviden leírni.

Az ötös számnak az ódiuma, eltekintve attól, hogy szüleimnek ötödik gyermeke vagyok s hogy dadám minden ötödik nap elfelejtett megszoptatni, még boldog sárospataki diákkoromtól datálódik és igy születésemtől kezdve kisér életemen keresztül. Az V-ik gynin. osztályban ugyanis boldogult görög és latin tanárom, ba nagyon megharagudott reám, az elégtelent a négyes helyett ötössel jelezte s ebből a számból nekem abban az időben a klassiku*

nyozásával foglalkozik, hanem egységes programúi kialakításán is fáradozik, hogy a törvényhatóság életműködésében ötletszerű és pillanatnyi konstellációk hatása alatt keletkezett elhatározások helyébe, a kellő időben és minden vonatkozásban kellően tájékozott közgyűlési többség tervszerű irányítása lépjen.“

A következő pont igen helyesen megállapítja, hogy a városi párt működésének a köréből teljesen kizárja uz országos politika minden kérdését.

A városi párt minden közgyűlést megelőzőleg s máskor is ha szükség van, értekezletet tart, hol az arra felkért előadók ismertetik a tárgyakat s a tagok egymás kölcsönös meggyőzése utján igyekeznek lehetőleg egységes állás foglalásban megegyezni és igy a párt által helyesnek talált iráuy számára a közgyűlésben a többséget megszerezni.

A városi pártnak tagja lehet egyelőre Szatmár-Németi szab. kir. város törvényhatósági bizottságának minden választott, vagy virilis tagja, aki a szabályok elfogadására magát neve aláírásával kötelezi.

Az ügyek előkészítésére egy 5 tasu intézőbizottság választatott, melynek tagjii: dr. Farkas Antal, dr. Tanódy Márton, Rat- kovszky Pál, Unger István és Bélteky Lajos; utóbbi az ügyek állandó figyelemmel kisérésével, előadók felkérésével a az értekezletek összehívásával is megbiza- tott. A jegyzői és titkári teendők vitelére dr. Fischer József választatott meg.

A törvényhatósági bizottsági tagok körében megalakult városi párt legközelebbi szombaton délután 5 órakor mér megtartja a városháza kistanácstermében első rendes értekezletét, amelyen a rendőrség átszervezése tárgyában készített terjedelmes munkálatát fogja ismertetni Ozory István főkapitány.

tantárgyakból elég gyakran kijárt., Hogy úgy mondjam, ha minden klassikus ötös báránykává változott volna át, talán én lettem volna szép hazánk legtekintélyesebb birkanyájának boldog tulajdonosa.

Tudja a jó Isten, talán már akkor éreztem, hogy egyik klassikus nyelvet viselő néppel egykor háborúba keveredünk ! ?

Határozottan peches szám volt az ötös már csak azért is, mert épen ötször voltam halálosan szerelmes.

Hogy pedig azt a bizonyos „ötödik kereket* hányszor vágták a fejemhez, annak a jó Isten a megmondhatója.

Az idők lassan teltek-mul- tak s én egészen megfelejtkeztem a rám nézve oly sok kellemetlenséget hozó ötös számról, nagy néha jutott csak eszembe, a mikor a cimbóriák eszembe juttatták a költővel, hogy „hányadik már a pohár, csak ötödik?...“ mígnem most a háború alatt ismét kísérteni kezdett. A dolog ugyanis úgy történt, hogy mint ötödik századbeli szakaszparancsnok az éizuki fronton harcolva egyszer betemetett egy gránát, másodszor egy másik a fedezékemet borította rám, a harmadik egy mellettem álló nagy fát döntött ki, a negyeEddig 20 törvényhatósági bizottsági tug jelentette be a megalakuláshoz való csatlakozását.

Kernstok Károly

gyűjteményes kiállítását néztem meg az Ernst múzeumban szombaton délután a megnyitás előtt, hogy magam lehessek, hogy ne zavarjon a pesti kiállitáslátogatók hangos, minden képnél azonnal jelentkező felületes és hozzá nem értő kritikája, bogy félóra hosz- szat ülhessek egy-egy kép előtt és magamba szívhassam a késő délután már már alkonyodó, párás, meleg levegőjét, ami szinte m»g- csapja az embert a dunaparti képek előtt — és ma csak egy embert irigyelek igazán : azt a székesfehérvári milliomost, aki mindenkit megelőzve, megszerezte magának a kiállítás nekem legszebb vásznát.

Evek óta nem láttunk Kernstok képeket együtt nagyobb számban és ez a kiállítás úgy hat. mint egy beszámoló: íme ezt csináltam, ezzé lettem, igy váltottam be korábbi Ígéreteimet. Nyolc-tiz évvel ezelőtt a külföldön divatos impressionismus (nálunk sohasem vert igazán gyökeret) leghivatot- tabb átültetőjót sejtettük Kerns- tokban, (le ahogy mélyült gondolatokban, ahogy kutatott, ahogy megérezte, hogy a pillanatnyi hatások csak már régen tudatunkban levő, vérünké vált képzetek apró változatai — úgy közeledett pikturájaban u formai tökéletességhez, az alapkonstrukciók harmóniájához. Kernstok nem fut a hangulatok után. de megőrizte az impressionismus lényegét, minden képe egy hangulat, még ott is, ahol egyáltalában nem számolt vele és nem várná a néző, pld. a kiállítás egyetlen arcképében.

Évekkel ezelőtt írta vagy mondotta Kernstok: (egészen mindegy, akkoriban volt, mikor

dik a légnyomás által elszéditett, de ezek mind „fiók gránát“-ok voltak, mint a bakák nevezték a 8 as gránátokat. Tehát négyszer jöttem közelebbi érintkezésbe a gránáttal s némi nyugtalansággal vártam az ominózius ötödiket.

Úgy vagyok most mar a gránát szóval is, mint voltam az ötös számmal, hogy ha valaki kiejti, vagy csak a „g* és „r* betűt egymás mellett használva ejti ki, már is idegessé teszi

Mindezeknek betetőzésére jött most aztán az ötödik gránát, a melyet Bukovinában a Dnyesz- ter partján 1915. V. hó 5-én kaptam. Ez már aztán olyan nagyobb fajta 15-ös „ótott gránát“ volt, mint a hogy a bakák elnevezték.

A gránát szerencsére elibém csapódott és a robbanás pillanatában csak azt éreztem, hogy repülök és egy csomó vörös ötös szám káprázott egy pillanatra a szemem előtt, aztán nem emlékeztem többé semmire.

Mikor eszméletre tértem — persze öt nap múlva — mér a kolomeai kórházban voltam, a honnan öt napi megfigyelés után, mint ragálymentea Szatmárra kerültem kórházba s itt konstatálták, hogy agyrázkódást kaptam és igy hivatalosan is megállapít- tatott, hogy agyvelővel rendelkekörülbelül ugyanazoknak irt, a kikkel beszéli) a magyar festészetnek nincsenek traditioi, ügyetlenség a fiataloktól fal nem használni ezt az előnyt és bele nein kapaszkodni a legegyenesebb vonalú fejlődésbe, a francia piktu- rába, ott ahol épen a csúcsa van a fejlődésnek: Cesanne-nál.É« most, mikor keresi az ember, hogy hová is oszthatná be, kikkel emlegesse együtt, zavurban vagyunk, mert Kernstok egyedül álló, és ha némi dogmatikus erőszakoltsággal — bár az a véleményem, hogy a művésaetben az olyan kategorizálások, mint a Linné-rendszer egyáltalán nem jogosultak — Cesanne- val lehet rokonságba hozni, megtisztult természetlátásával, a levegőnek ezzel a már szinte fizikailag érezhető megérzókitésével, noha túlzott plaszticitásából a mai élő, puhán nyújtózkodó, szépre ég fiatalra formált női testeivel egyedül álló, sem rokona, sem utóda senkinek.

Egy pillanatra mintha nem lenne háború, mikor ennek a kiállításnak, boldog békét sugárzó képeit nézzük, a nyergesujfalusi dunapartot, a két nagy fűzfát az előtérben, mögöttük mint egy jelenés, leheletszerű finomsággal a hatalmas folyam, félig ködbevesző túlsó parti falusi templomával és házaival. Ha semmi másért, ezekért a percekért is érdemes megnézni a Kenstok kiállítást, bármilyen sietős, különösen ma, a vidékről Pestre menő ember dolga, annyival megajándékozhatja magát, hogy ezeket a képeket megnézze.

S■ 1Morvái János könyvnyomdájában egy íiu tanulónak felvétetik.

zem. Innen öt heti gondos kezelés után elküldték pótzászlóaljam- hoz azzal az átirattal, hogy küldjenek valami üdülőhelyre.

Megérkezve a pótzászlóalj- hoz, azonnal bemutattam az Írásomat 8 a segédtiszt rögtön elhivatta a főorvost, hogy adjon rólam véleményt. A főorvos, a ki ugyan békében fogorvos, megvizsgál alaposan és kikérdez minden-" ről. Többek között megkérdezte, hogy egyedül jöttem-e; ón azt gondoltam, hogy ő vasúti utitár- sairn iránt érdeklődik, — persze azt feleltem, hogy nem. Erre ő azt mondja, hogy a kikkel eddig jöttem, azokkal el fogok menni Budapestre^ a honvéd helyőrségi kórházba. En persze nagy szemeket meresztettem rá. Kérdi a doktor, hogy min csudálkozom? Hát csak nem bolondultak meg azok a* utitáreaiiü, a kik tegnap óta Szatmártól Szolnokig velem egy kocsiban utaztak, hogy engem várjanak csak azért, hogy együtt utazhassanak velem Budapestig?

Csak akkor derült ki, hogy a főorvos azt gondolta, hogy betegápolók kisértek odáig.

Végre aztán kölcsönös ki- magyarázások és megértések után engem még az nap egy beragasztott levélhez mellékelve utbu indítottak Budapestre — termósze-