Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1917-10-16 / 42. szám
SZATMÁR ÉS VIDÉKE. S dása nagyon egyszerű, — mondja egyik helyi politikus — kreálni kell még egy igazségyi miniszteri tárcát és akkor minden rendbejön. * Nem tudunk hat hozzájutni, hogy a báziezredeket visszakapjuk. Olyan kapósok, hogy nem akarják őket Rehonnau cem elbocsátani. A főispán megígérte, hogy el fog követni mindent e tekintetben, s miután az az első ígérete, erős u reménységünk, hogy végre talán mégis hozzájok juthatunk. ■» Megvallom, hogy bz utóbbi időben kezdek elhidegülni az ón kedvenc hadvezérein, Mackensen iránt. Lázas izgatottsággal várom a híreket Foksáni felől, de csak nem akar történni semmi nevezetes esemény. Ma erős hangú sürgöny ment Ripphez, a ki jelenleg is ott működik: „Tudósítást kértlnk minél hamarább, mert pénzről addig szó sem lehet!“ Demeter. BE9 Polgármesterünk dolgát kívánjuk a közvélemény szóhoz juttatásával segíteni, amikor magunk részéről is kérjük, hogy a revízió folytán bevonulásra kötelezett tisztviselők fölmentése érdekében sürgős és megfelelő súllyal támogatott javaslatot tegyen. Tapasztaltuk, hogy a legkisebb pénzintézet is minden lehetőt elkövetett, hogy kipróbált munkaerőit a revíziós határozat dacára továbbra is fölmentesse és legnagyobbrészt teljes eredményt értek el. A háború előtti idő óta szolgáló városi tisztviselők a háború alatt a megfogyott létszám mellett is rendkívüli munkásságot fejtettek ki, egyik másik oly fontos hatáskört töltött be, hogy a változott időkben szerzett tapasztalatait, személyes ügyességét és jártasságát a köz nagyarányú sérelme nélkül nein lehet nélkülözni. A polgármesteri titkár például, mint a felmentési ügyek referense oly körültekintéssel, tapintattal dolgozott, hogy a legszélesebb körű megelégedés kisérte kényes természetű munkáját. A többiek i» mind megfeszített erővel, hivatalos órákon kívül is munkálkodtak. A meglevő létszám is kevés, amit szaporítani kell, nem hogy apasztani lehetne a közérdek rovása nélkül. mim A mostani bevonulás miatti pótlásról való gondoskodást hagyjuk későbbi időkre, ha — amit kellő energikus föllépés mellett kizártnak tartunk — az uj felmentési akció nem sikerülne. „Megfelelő“ pótlásról úgy sem lehet szó. Rá kell mutatnunk a inellett még arra a súlyos érvre is, hogy épen a közelgő téli idő legkevésbbé alkalmas az idegen, uj emberekkel való kísérletezésre. A város közigazgatása az élelmezés, a tűzifa ellátás, a rendészet, a közelebb életbe lépő polgári hadiszolgáltatás és más igen sok aktuális tevékenység szervezése, lebonyolítása körül teljesen zökkenés nélküli, sürgős és körültekintő munkára van szükség, ami nagy és nehéz feladatokat ró a város tisztviselőire. Ezek intézésénél a mi régi, kipróbált embereinket kívánjuk látni, akik a polgárság bizalmát cselekedetekkel már kiérdemelték. Uj emberek betanítására, csalódásokra, kísérletezések re most nincs idő. Sürgős fölterjesztést kérünk 1 — Megnyílik a színház november első napjaiban. Már megindultok uz előkészítő munkálatok, hogy a szezon egy kissé felfrissített környezetben kezdődjék. Nem akarunk semmi irányban elébe vágni a társulat bemutatkozásának, várjuk türelemmel és jóakarattal, hogy tevékenységük alapján mondjunk róluk bírálatot. A sziuügyi bizottság feltételeket szabott a direktornak, különösen abbun a tekintetben, hogy társulata tagjainak működési bizonyítványát terjessze be. Ennek a feltételnek az igazgató nem tett elegat. Jóformán nem is tehetett, mert tagjainak java része nem volt soha színpadon. Már is kijelentjük azonban, hogy tavalyi elnézésünket nem vagyunk hajlandók továbbra is gyakorolni. Közönségünk intelligenciája, szinháí pártolása megköveteli, hogy u társulat tanuljon, nívóját a színhazunknak tartsa fenn. Annál kevésbé fogjuk korlátozni kritikánkat, mert az idén a színészeknek nem lesz kenyér- kérdés oz üresház, nem egységre hanem fizetésért fognak dolgozni. De így meg jobbun megkívánjuk, hogy művészi kérdést csináljanak minden előadásból. — A Hadikonyhát hétfőn megnyitották. Fölöslegesnek tartjuk, hogy ennek az intézménynek jelentőségét még ma i* újból tárgyaljuk. Beszédesen iga- zolja közérdekű voltát az az óriási névsor, amelyen nemcsak a legszegényebb osztály, hanem a háborút legjobban megsinylett fix fizetéses tisztviselők, alkalmazottak szerepelnek. A Hsdikonyhán adugokat hetenkénti és havonkénti fizetésre lehet előjegyezni. A főzésre a kipróbált uriasszony- gárda ügyel föl. — Kinevezések. A kereskedelemügyi miniszter Herz Henrik II. osztályú iparfelügyelőt I. oszt. iparfelügyelővé no vozte ki. — Jékey Sándor főispán Hadady József tyukodi körjegyzőt a tyukodi állami elemi iskola gondnoksági elnökévé kinevezte. — Pilcz Ede nagysom- kuti rém. kath. plébánost pedig a törökfalui áll. elemi iskolai gondnokság elnökévé nevezte ki. — Felmentés. Madarassy Árpád, földbirtokos, a tyukodi áll. el. iskolai gondnoksági elnöki tisztség alól felmentetett, — Házasság. Bartha György m. kir. honvédfőhadnagy hétfőn délelőtt házasságot luitött Probszt Ilonkával, Probszt Mátyás gépjavilómühely tulajdonos leányával, Szatmáron. — Zombori Rónay Endre tart. huszárfőhadnagy, torontáli földbirtokos, holnap szerdán, f. hó 17 én Nagyszőlősön örök hűséget esküszik Lator Anna Máriának. — Hősi halál. Nddai Zoltán joghallgató, a cs. és kir. 5. gy. e. önkéntes hadapródjelöltje, uagyrahivatott életének 21-ik évében a román harctéren hősi halált halt s bajtársin folyó hó 10 én ideiglenesen ott eltemették. Dr. Nádai Lipót krasznabélteki körorvos az elhunytban fiát vesztette el. — Halálozás. Lacheta János kir. ny. főbányatanáesos, a tragikus véget ért néhai dr. Lao- heta Brúnó orvos édes apja, aki városunkban hosszabb időn keresztül lakott és itt kellemes modorával általános tiszteletet szerzett magának, életének 78. évében folyó évi október hó 13. napján Nagybányán olhunyt. Temetése vasárnap délután volt Nagyj bányán, az alsófernezelyi sirkert■ bsn helyeztél? örök nyugalomra. Nyugodjék békében. — A Jótékony Nó'- egylet műkedvelő előadásainak során e hó 27.-én este, a színházban Murai Károly- nak; Huszár szerelem cimü vígjáték át, hozza egy kÍ9 műsor keretében. A programm szinte szenzációnak Ígérkezik. Szlávy Dezsönó elnöknö különös ambitióval fáradozik az előadás nívójának és sikerének megteremtésén. Az egész műsor még nincs ugyan összeállítva, azt azonban már is elárulhatjuk, hogy egyik kiválóan vonzó száma Erdélyi Magdának gitár kisé- retü éneke lesz. Még jóformán el sem határozták az előadás tartását, Huszár Aladárnak máris nagy munkát ad, hogy a jegyekre az előjegyzéseket fölvegye. Hogy ez estén zsúfolva lesz a színház, a fölött ugyan már sem aggódunk. LŐVIHGER JÓSZEF, a magyar királyi állami uj Osztály sorsjáték elárusítója Szatmár, Deáktér 17. Az I. sorsjátékra ajánlja a kővetkező sorsjegy sorozatokat: 3601-től 3625-ig, 23701-töl 23750-ig, 36525-től 36550- ig. — Hivatalos árak: 7s 1.50 K, V4 3.— K, V2 6*.— K, 1/1 12.— K. — A vármegye közigazgatási bizottsága f. hó 12.-én tartotta rendes havi ülését, amelynek során az előadók megtették szokásos jelentéseiket. Legnevezetesebb ezek közül a vetőmag hiányára vonatkozó előterjesztés. E szerint a vetések bevégzését nagy mértékben akadályozza, hogy a vetőmag kiegészítése iránti kérelemre mindössze 50 vaggon vetőmagot bocsátott a kormány a vármegye rendelkezésére, ujtsbb 10 vaggon iránti kérelmet még nem intézték el. Egyesek vetőmagot az Országos közélelmezési hivataltól kértek, amit ez azzal utasított el, hogy az átvételi bizottságoknál érvényesítsék annak idején igényüket. A liszt ellátásnál az O. K. H. három havi járandóság egyszerre kiutalását helyezte kilátásba és ezentúl havonként Ígérte a liszt leszállítását, ez azonban máig sem történt meg úgy, hogy az alispán kénytelen volt okt, elsején a november 15.-én esedékessé váló készletet is kiosztani. Megemlékezik a jelentés a közellátási központnak és a Szatmári Kereskedelmi r. t.-nak kifogástalan működéséről. A tiszti főorvos a közegészség! viszonyok javulásé', a járványok elcsöndesedését jelenti, Nagybányán a vérhtts, amely fenyegetőiig lépett fel, csaknem teljesen megszűnt. Tanfelügyelő előterjesztette, hogy az iskolákat szeptemberben megnyitották, ezeknek tüzelő szerrel történő ellátása azonban még mindig nincs biztosítva. Pedig, ha az utak megromlanak, a tüzelő szállítása lehetetlenné válik. Az előadók jelentését tudomásul vették. — Ugocsa vármegye a múlt hét csütörtökjén tartotta rendes évi ő?zi közgyűlését dr. Morvay Zsigmond főispán elnök- lésével. A gyűlést szokatlan arányú korteskedés előzte meg, a mely a tisztujitás sorsát volt hivatva el dönteni. A végén csak ösezeegyezkedtek a jelöltek és igy maga a választás már simát) pergett le. A választás eredménye a következő : főjegyző lett: dr. Lator László, tiszántúli főszolgabíró: Nagy-lday Ferenc ; II od főjegyző : dr. Újhelyi Sándor, központi aljegyző : Dull László, ávvaszéki jegyző: dr. Jeles Jenő, szolgabiró : Újhelyi Istváu. A főispán KoflanovicsGyörgy ssolgabirót tb. főszolgubirává nevette ki. Nagyszabású javaslatot fogadott el azután a közgyűlés. A főispán sürgetésére a harmadik járás megszervezésére vonarkozó tervezetet a közgyűlés letárgyalta és megszavazta. E szerint az eddig két járásból álló vármegyét háromra osztják, az uj járásnak Királyháza lesz a székhelye. Ha a határozat jogerőre emelkedik,