Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1917-08-14 / 33. szám
s SZATMÁR ÉS VIDÉKE. lesz képes felejtetni az egyformán szenvedett fájdalmakat, és egyformán élvezni tudni a legszebb honpolgári jogokat, egyenlők lenni a haza érdekében Isten és ember előtt. Kedden. Kedve* ! Épülete* írásaid mindig kedve* olvasmányaim nekem, — a tegnapelőtti, a hamie statisztikáról szóló meg éppen olyan, hogy nem tudok szó nélkül elmenni melette. A felekezeti gyűlölködésről, társadalmi életünk ez ocsmány jelenségéről írsz megkapó sorokat és egy meleg lélek rezignációjá- val engeded sejtetni a sorok közt, hogy meggyőződésed szerint a háború, mely pádig arra is lett volna hivatva, hogy egy hazának polgárait érzésben és gondolkodásban egymáshoz közelebb hozza, — e téren keserű csalódásnak lasz okozója. És a csalódás azért fájó, azért keserű, hogy ne mondjam, boszantó, mert a gyűlölködés úgyszólván teljességgel ismeretlen odakünt a fronton, vagyis a társadalomnak fizikailag legjobban berendezett és igy gondolkozni is legegészségesebben képes részénél, ellenben annál inkább dúl, tobzódik idehaza, a mindenféle testi nyavalyákkal megvert és igy lelkileg lényegesen inferiorusabb emberek közt. Azok ugyanis odakint a nagy kataklizmában nem érnek reá, de talán nincsenek is incli- nálva arra, hogy ilyen közönséges, hogy ne mondjam aljas in- vektivákkal foglalkozzanak, sőt a közös cél, a közös szenvedés és a közös veszély arra tanítja őket, hogy mindenkiben az embert, az egyént értékeljék, vagy gáncsolják és nem találnak, de nem is kereknek olyan mértéket, mely különbözésképen illenék keresztényre és nem keresztényre. Idehaza azonban mi a helyzet? Már elején a háborúnak kezdődtek a felmentések és a hadi szállítások. Két pár excellence typiku« kisérője a háborús állapotnak, egyúttal pedig az a két legfontosabb socialis és gazdasági motívum, mely nagy, sőt legnagyobb érdekekről lévén szó, az energiák legerősebb kifejtésére indit és mert emberek, érdekek, óvhatatlanul is szembekerülnek egymással: vitát, difforentiát, irigységet provokál. A vita, a differentia, az irigység azután közönséges módon, ocsmány, aljas hangon jut kifejezésre és ha mélyére tekintünk e kérdésnek, ha elfogulatlanul keressük a lélektani rugókat, azt kell megállapítani, hogy jobbról is balról is hiányzik minden nemes intentio. Százával mérik bíróságaink a fegyházban töltendő esztendőket, ezrével röpködnek a névtelen feljelentések és mindez csak azért, hogy ne más szállítson a hadseregnek és hogy ne én legyek az, a kinek fölmentesét visszavonják. Mekkora különbség ezen két társadalom értéke és érzése közt, melyet a belső hadművelet határvonala választ el egymástól 1 A két parcellát aposztrofálod: a keresztény és zsidó hősök temető-parcelláját. Meggyőződésem, hogy, ha van tulviíági élet-, e hősök lelkei egy magasztosabb, tisztultabb felfogásban egyesülni fognak ott, de szomorú meggyőződésem az is, hogy a gyűlölet, a féltékenység csak akkor fog igazán orgiákat ülni, ha jobb időkben hazatérnek ők és a statisztikát élőkből fog lehetni csinálni. Együgyüség a zsidóktól, hogy elviszik halottaikat, de tagadhatatlan: hogy ez «gyügyü- ségben van némi ratio is. Legalább ezek legyenek biztonságban. ők tudják, hogy az élők soha semmi vonatkozásban, egy pillanatban sem számíthatnak kiméietre, békességre, biztonságra. Lux. Képek a. múltból. Irta: Erdélyi István főmérnök. L Az évek haladnak egymás után.. A mikor a férfi már túl van az élet delelőjén s nem terjed ki reá a népfelkelői kötelezettség és vagy megőszül, vagy megkopaszodik, mintha valami mágnes vonzaná a föld központja felé, akaratlanul lefele néz, meg- görnyedve jár, mintha keresne valamit, a mit elvesztett és sokszor nem veszi észre a mellette elmenő legjobb barátját sem s nem igen érdekli a rá érő sétálóknak vidám élete és valósággal összerezzen, ha megszólítják. Egyszer nem olyan régen — a mikor épen lehorgasztott fejjel róttam a város utcáit és egy barátom igy szólott reám, hogy „Nohát megtaláltad ?“ — épen a múlt időkről gondolkoztam s azon járt az eszem, hogy talán érdemes lenne egyetmást elmondani városunk múltjából, hogy miként i* nézett ki rógobben és még három évtizeddel ezelőtt is ? Hogy alakult és fejlődött * lett belőle a mai Szatmár-Nómeti ? Elsőben is azon tűnődöm, hogy a szokásban volt „Szatmárnémeti“ elnevezéstől eltérőleg miért állapította meg az országos községi törzskönyvbizottság az 1898. évi IY. t. c. 2. §-a alapján a „Szatmár-Németi“ hivatalos nevet elválasztó vonallal ? Hiszen- tudvalevő volt, hogy a két város még 1715-ben egyesíttetett egymással s úgy gondolható, mintha azok ma is külön városok lennének. Bizonnyal egyedüli eset a hazában, mely kivételt képezett és semmivel sem indokolható. Történetíróink megállapítása szerint Szatmárt és Németit a Szamos folyó választotta el egymástól, amely Szatmár váránál két ágra szakadt és a főág kb. a mostani vasúti hídnál a Homoród csatorna átellenében észak felé kanyarodott a mai Teleki-utca irányában, és ott, a hol a Vajda- János-utca kitorkollik, ismét nyugati irányt vett és nyomon követhető a Pázsit-utca mentén és a Zárda utca déli oldalán a zárdatemplom falé, mely a mederben épült fel. Innen a „kőhíd“ alatt az Arany János- és Vörösmarti- utcák közti vonalon folyt tovább s az előbbi utca végénél egyesülve a másik folyóággal újból északnak fordult a „Sziget lanka* felé. A fentebb leirt főágtól északra feküdt „Németi“ Vajda János-utca és Hérmán Mihály- utca között, mig az u. n. „Dinnyéskert“ — a hol most a Böszörményi-, Jókai- és Vajay utca házsorai vannak — már a Szamos balpartján volt. Itt terült el a hagyomány szerint u „Vigyorgó“ vagy „Vidorgó“ nevű kert, mely Bartók könyve szerint azért neveztetett igy „mert hajdan a vár lakói és a város polgárai, mint bormérő helyen vidorodni oda gyűltek össze“. A Szamos folyónak kanyargós folyósához képest alakultak ki a városnak vele szomszédos utcái. A két városrész közt elvonuló főág — miután már előzőleg a Szamos folyónak uj és rövidebb meder ásatott — lassanként betölt, és a mikor az 1700-as évek végén a Csatorna-utca táján kereszttöltéssel el is záratott, any- nyira kiszáradt, hogy mint holt meder házhelyeknek osztatott ki, de a Dinnyés kertet elválasztó holt meder a város ez irányban vajó terjedésének még a legújabb időkig nagy akadálya volt és valóságos csorbát képezett a szabályos alakú fejlesztésben, a mely csak 1907—1909-ben szűnt meg, a mikor a dinnyáskerti telekfelosztások eszközöltettek s a Hérmán Mihály- utca feltöltetett és a volt katonai kórház telekig ceatornáztatott. Szatmár-Németi fejlődése még nem oly régi keletű és csak az 1800-as évekkel kezdődik. A házuk még 1762-ben három kivétellel fából voltak * csak 1823-ban kelt helytartósági Intézvény következtében fordittatott figyelem az utcák és épületek rendezésére, a melyre Bizottmány ügyelt. Az 1842. évi junius 11-én i tartott Tanácsgyülés 1647. sz. I jegyzőkönyvében „A Polgárságra való felvétetésnek megállapított, alapszabályaidban a következő rendelkezések foglaltatnak : „8-or. Bár a házzal bírás nélkülözheílen feltételül kitűzve nincsen is, mÍDdazáltal a nem cserép vagy zsindely, hanem más gyúlékonyabb fedélzetű házbirtok a polgárságra való felvétetésnek ellent állt, sőt 9 szer. Addig is, mig a Rendezési rendszabályok által, a gyékény, szalma, nád fedelezetek el- törlesztésére kijelelt 5 óvek eltelnének, polgárnak oly fedélzetű házakat tartani tiltatik.“ Ezek az intézkedések közéé tűzrendészed szempontból igen fontosaknak bizonyultak a városi építkezések fejlődésében, a melyekkel Szatmár-Németi sok más várost megelőzött. Valószínű, hogy ezek által éretett as el, hogy a belterületen már igen régen egyetlen nádas vagy szalmás fedelű épület sincs és a ki ma építkezik, csakis tüzbiztosabb anyagú fedést alkalmaz még a külterületen is. De nemcsak az épitkezésskre, hanem az utcák járhatóvá tételére is gondoltak elődeink. Az 1808. évi 1643. sz. tanácsi jegyzőkönyv szerint „Smotniczki János ungvári Flaszterezővel tétetett alku az uttzák flaszterezáee eránt, oly feltétel alatt, hogy minden 4 szeg öl Térségnek kővel leendő ki-rakatásáért 25 garasokat fog kapni“. Az utcai ezekéruti kövezésekhez 1884-ig gömbölyű patakköveket alkalmaztak s ekkor ha- tároztatott el azoknak fokozatos kicserélése fejtett terméskővel. Az 1887. évben készült a Deáktér keleti oldalán a kocsiút tokaji trachit kővsl s 1888-ban az addig szokásos homorú kövezési mód teljesen elhagyatott és a domború felszin váltotta fel. Az első ily burkolat a Várdomb-utcának deáktéri végén készült 1886-ban. 1890- ben kezdettek meg a cementbeton gyalogjáró- és 1892-ben az aszfalt gyalogjáró készítések, a melyek városunk gyalogközlekedését lassanként évi fejlesztéssel a mai kornak színvonalára emelték. Az Attila-utcai aszfalt kocsiút 1895- ben fektettetett, mig a Deáktérés Széchenyi utca keramitburko- lata 1900-ban és a meglevő kiskő koceiutak 1910-ben építtettek ki. Bizony, a ki 30 évvel ezelőtt látta Szatmár-Németit és most látná csak újra, nagy változásokat tapasztalna ! Hogy is nézett ki akkor Szatmár-Nómeti város? Elmondom a következőkben. Apróságok. Szidják a mészárosokat,. amiért a marhahús árát, lejebb nem szállítják, holott köztudomású dolog, hogy a marha ára a nagy takarmányhiány miatt rendkívül alább szállott. — Nem is érjük mi már azt meg, — mondják az asszonyok — hogy valaha 8 koronánál olcsóbb húst együnk, mert arra még soha sem volt eset, hogy a hús ára lejebb ment volna. Azt csak emelni szokták. * Annyi a panasz mindenfelé, hogy az ember nem győzi hallgatni. Nem is jó az utcán senkivel szóba állaui, mert ha az egyik megkezdi, a másik okvetlenül folytatja és majdnem lehetetlen végét szakítani. Az igaz, hogy van reá elég ok, de hát háború vaü, bele kell nyugodni. És aztán minden ilyen beszélgetés azzal végződik, hogy szidják a polgármestert, mintha ő volna az oka az egésznek. A napokban mondtam is egy dühös polgártársnak, de a ki azt felelte rá: — Hát kit szidjunk ? Más városokban is igy csinálják! * A városgazda vasárnap megszólított és mosolygós arccal mondja, hogy van 2 darob virzsi- niája, s miután ő nem él vele, reám gondolt, ■ ha nem veszem rósz néven, hát felajánlja a haza oltárára. Meghatva mondtam köszönetét, s bár a múlt számban már a veveyt kezdtem dicsérni, nagy gyönyörűséggel gyújtottam rá az egyikre. Milyen ssép is az, ha reám gondol, a kinsk virzsini- ája van és nem csak gondol, de cselekszik is. Méltó reá, hogy — mások buzdítására is — hir- lapilag nyugtáztassék. *
