Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-07-31 / 31. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉKE.

S

Kedden.

A római katolikus egyház proletárjainak, az alsó papságnak, sorsa sohasem Tolt irigylésre érdemes. A rengeteg vagyonú egyház gyéren látta el földi javakkal vidéki, falusi papjait, a hit napszámosait, úgy, hogy ezek súlyos Megélhetési gondokkal küzdöttek és küzdenek főként a háború nehéz viszonyai közt.

Helyzetükön okvetlenül segíteni kellett. A megoldásnak a módja miatt íródik ez a pár sor, mert nem szabad mellőznünk egyetlen tünetet sem, ami a műi társadalmi és kapitalisztikus elhelyezkedésre fruppánsul jellemző.

Az egyház, a nagybirtokos, tehát nagy tőke erejű szolgálatadó, alsó papságának jövedelmét a legtöbb egyházmegyében — mint ezt az Egri Újságban olvassuk — akként is iparkodott szaporítani, hogy felemelte a szent mise stipendiumokat, még pedig a csend»* kis szent mise diját 2 K-ra, az énekes szent mise diját a papot illetőleg 4 koronára.

A gazdaiágtani elmélet szerint erre a gazdasági tényre az a szabály áll, hogy a termelő igyekezik a termelés 'költségeit, rezsijét a fogyasztóra áthárítani. Különösen sikerül ez annak a termelőnek, aki oly gyártmányok előállításával és forgalomba hozatalával fogla lkozik, amikben a piacot monopolizálja úgy, hogy az illető szükségleti cikk másutt nem kapható, hanem az ehhez ragaszkodó fogyasztó minden áron meg kell, hogy vásárolja a kizárólagos kiváltságostól.

Csendes kis szent mise és énekes szent mise másutt, mint saját egyházánál ki nem szolgáltatván, a hivő kénytelen érette a a magasabb árakat is megadni, még ha a fölösen meglévő egyéb drágaságra való tekintettel prüszkölne is az áremelkedés miatt.

Hogy az egyház belső viszonyában mily hatása lehet egy ilyen rendelkezésnek, ahhoz nekünk egy szavunk sincsen, reánk az nem tartozik.

De, mint a kiket a kis emberek sorsa közelről érdekel, meg kell állupitanunk, hogy az áthárítás nem lesz eredményes. Mert ♦ igaz ugyaD, hogy a háború a halottak szaporításában soha nem remélt eredményt produkált, de azt nem tapasztaltuk, hogy az istenfólelem, a tulvilági misztikum iránti érzések is megfelelő arányokban növekedtek volna az emberekben. Sőt a sokat hivott, lekönyörgott szentek, úgy látszik, tehetstlenül állnak a világfelfordulással szemben és igy igazán indokolt, hogy az emberek vullá- aos hite a hatalmas kiábrándulás után alaposan megcsappant.

Megfogyott vallásos érzésből a kis papság jövedelme nem fog ■ »Aporodni.

1 —Nagykárolyban élénk agitáció indult meg — mint a Nagykárpjy és Vidékében olvassuk-, — .högV‘ ogy városi zeneiskolát állitsatíttk Fel. Úgy látjuk, hogy az erősebb tu»*zakpkra helybeli művész-tanárokra vanlkilá- tásuk, ami nagy szerencse, -Anett bizony a szervezésnek nem csekély nehézségű problémája, hogy a tanári kar elsősorban egymást

értse meg. A szatmári zeneiskolánál bizony néha súlyos időket kellett a miatt átélni. Maga a zenede felállításának óhajtása a város kultúrájának emelkedettségét bizonyítja és őszintén kívánjuk, hogy teljes siker kísérje vállalkozásukat,

ÜL mindennapi kenyerünk

e város gazdálkodó polgárságának kezébe és becsületére van föltéve. A kormány a liszthez való élet beszerzését magasabb érdekekből a községek határára korlátozta. Elsősorban minden falunak, városnak önmagát kell ellátnia i ha felesleg mutatkozik, beszolgáltatandó, a hiányt központi intézkedéssel fogják pótolni.

Negyvenezer száj betevő falatja nehány ezer termelő gazdának jó akaratán múlik. Mert a vásárlási lendelet csuk jogot ad a vásárlásra, de kötelezővé nem teszi, hogy a gazda a hozzá utalt polgártársának terménybeli járandóságát kiadja.

A polgármesterünk és a közélelmezési hivatal mindjárt észrevették a rendelet hiányát és azonnal felhívásban kérték fel u gazdákat, hogy ne udjanak el a Hadi Terménynek addig, amig a város ellátása fedezve nincsen.

Ez a kérelem egyúttal intő szó is, amely figyelmeztette a gazdákat, hogy a város közönsége joggal el is várja, megköveteli a gazdák megértő magatartását.

Legalább a liszt dolgában ne lássuk többé a téli hidegben i dideregve ácsorgó asszonyokat, gyerekeket, ha már a sors megadta a jó aratást, a termelők szive, hazafiassága teremtsen olyan helyzetet, amellyel a nép elismerését kiérdemelheti. És mind ez csak egy kis figyelmesség kérdése.

De sokkal kényelmesebb is ez az eljárás, ha az idevaló gazda a városnak ajánlja fel a terményét.

És különösen a kis gazdáknak fontos és érdemes polgártársával lebonyolítani az üzletet, mert megmenekül a kevés termény átadásával, tartásával felmerülő sokféle ceremóniától és maga határozza meg — legalább egyelőre — mennyi és melyik terményét adja el.

Egymásra vagyunk utalva e világháborúban, fiaink, testvéreink, rokonaink egymást és mindannyiunkat védik a vérükkel. Ide haza is egymást ke!) védenünk az éhség ellen, ami ellenségeink leggonoszabb fegyvere.

Ha a társadalom bármely osztálya hátrányt szenved: az egész szervezet megérzi és a kenyér ellátás körüli minden zavar a gazdák fejére hull vissza, ha kötelességüket nem fogják fel a leglelkiismeretesebben.

Hálás elismerés fog járni annak, aki megérti az idők szavát és szive és esze után más foglalkozású polgártársai javára cselekszik, de megfogjuk találni a társadalmi megtorlás módját is azokkal szemben, akik a mások helyzetét önző, vagy indolens módón kizsarolni megkísérelik.

> Mély a meggyőződésünk, hofcy erre nem fog sor kerülni és a gardák ja polgári becsület öntudatától ij/gnak ragyogni. (Ma.)

TAE&CA.

ffiireü országból.

— Saját külön tudósítónktól. —

V.

Haparandából irom e sorokat, hova ma reggel érkeztem. Pétervárról menekülni kellett, a mi nagy nehezen sikerült. Hat hétig ültem a börtönben, a hova a Lenin barátsága juttatott, akivel annak a szép nőnek közvetítésével jöttem ismeretségbe, «kiről legutolsó levelemben említést tettem. Lenin a bolsevikiek vezére, akinek a háború azonnali beszüntetése a legfőbb programm- pontja és igy teljesen érthető, hogy Kerenszkinek a leghatalma sabb ellenfele. El is követ mindent, hogy lehetetlenné tegye s ma úgy áll a dolog, hogy Kerenszki a helyzet ura és Leninnek menekülni kell, hogy az élete biztosítva legyen. Detektívek jártak a nyomomban, a kiknek ki volt adva a parancs, hogy minden lépésemre ügyeljenek, s mikor Kerenszki ily médon bizonyos lett Leninnel való sűrű érintkezésemről, elrendelte az elfogutá- eomat. Hat hétig törtem a fejemet, mit is akarhatnak én velem, s hallva az állandó ágyúzást és fegyverropogást, el nem tudtam képzelni, hogy mi történhetik odakint a városban. Ma aztán már mindent tudok.

Az este nagy meglspsté- semre az a szép nő jelent meg börtönömben és minden további magyarázat nélkül egy kozák hadnagyi öltözetet nyújtott át, amit azonnal magamra is szedtem és azután vele együtt kijöttem a zord épületből és beültem a rám várakozó kocsiba, a hol már egy másik kozák tisst ült, akiben Lenin barátomat ismertem fel. ö rajta ezredesi uniformis ragyogott. Tőle aztán megtudtum a hat hét alatti eseményeket. Gyors tempóban vágtattunk ki a városból és egy óra múlva elértük az első vasúti állomást, a hol felültünk a vasútra, hogy Hupa- rundáig meg se álljunk. Póter- váron nem lett volna tanácsos ezt cselekedni, de igy minden akadály nélkül sikerült megugrani. Egy pár helyen igy is igazolásra szólítottak, Lenin azonban felmutatta a Kerenszki által aláirt igazolványt és nyomban tovább eresztettek. Csodálkozó képemet látva csak ennyit mondott:

— Ivanovna szerezte, hogy milyen utón, azt csak ő tudja; nélküle még most is ott ülhetnénk.

Borzasztó dolgok, amik most Oroszországban történnek, de különösen Péterváron. Még szerencse, hogy be voltam zárva, mert a milyen a természetem, hogy szeretek állandóan az utcákon kóborolni, könnyen bajom történhetett volna, folytonos lévén a lövöldözés, a mikor aztán szdmélyválo- gatás nélkül pusztul, akit balszerencséje az utcára sodort. Be sokszor eszembe jutott a börtön magányában, mi szükség volt nekem ebbe az átkozott országba jönni, s nem egyszer sírva fakadtam arra a gondolatra, fogom-e még valaha látni az ón városomat; de legjobban arra a gondolatra szorult el a szivem, hogy a „Szatmár és Vidéke“ nyájas olvasói soha sem fogják megtudni, mi történt az ő hűséges tudósítójukkal.

Lenin barátom a legapróbb részletekig informált az eseményekről. Ő feltétlen bizik benne, hogy a bolsevikiek fognak győzni, de addig természetesen nagyon sok ember elpusztul, ez azonban szerinte nem számit, mert most is az « baj, hogy nagyon sokán vannak. Kerenszkinek a napjai meg vannak számolva, s ha ő elesett, jön a sor az angolokra és a franciákra, akiket egytől egyig ki fognak végezni, ezek lévén okai Oroszország összes szerencsétlenségének.

Haparandába érkezésemkor első dolgom volt Kerenszkinek a következő levelet Írni :

Diktátor Ur!

ön egy komisz ember, a ki megérdemelné, hogy leköpjem. Meg is tenném, ha most előttem volna. Szerencsére sikerült körmei közül megszabadulnom, de aljas eljárása nem marad meg- boszulatlim. A „Szatmár és Vidéke“ hasábjairól egész Európa meg fogja tudni a velem történteket, s a közmegvetós fogja sújtani viselkedését. Csak ennyit akartam mondani. R.

Lenintől érzékeny búcsút vettem. Megígértem neki, ha az idők jobbra fordulnak és sikerül végre majd a békéhez jutni, még egyszer el fogok menni Oroszországba, hogy őt meglátogassam. Addig pedig mindent elkövetek érdekében és segítek neki Ke- renszkit tönkre tenni. Sirva borult a nyakamba, orosz szokás jobbról is, balról is megcsókolt és elindult Kronstadtba, hogy ott a vezetést átvegye. Busan néztem utána, míg a kibitkája látható volt, azután magam is elkezdtem a készülődést. Mert tovább egy percig sem maradok Oroszországban, biztosabb tájakra igyekszem, azért a legközelebbi vonattal indulok Stokholmba, a hol a Cent- ral-Hotelben fogok megszillank Levelet és pénzt oda kérek küldeni. H.

— Lapunk jelen száma a főispánt beiktatás miatt egy nappal később jelent meg.

— A Herman leányok hangversenye. A főispáni beiktató estéjén esudaszóp sikert aratott Herman Ella és Herman Mili, a mi két kis művészünk, hangversenyével. Játékuk, óriási sikerük méltatásához már nincs uj szavunk. A világon hires mesterek elismerték kivételes tehetségüket, ehhez mi sem hozzátenni, sem elvenni nem tudunk. A külsőségekről számolhatunk csupán be, a szinház minden zugát városunknak és vidékének legvá- logatottabb társasága töltötte meg és tüntető ovációban részesítette a két kisleányt é* művészetüket. Nem adunk részletes kritikát: tudásuk meghaladja Írói készségünket. Csak azt jegyezzük fel, hogy a számtalan tapsvihar, rengeteg virág meglepetésében volt részük a művésznőknek, akik ennek az érzésnek hatása alatt a maguk szerénységében 1000 K-ás