Szatmár És Vidéke, 1916 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-11 / 2. szám
3ZATMÁR ÉS VIDÉKE. 3 miatt az üzemet beszüntette, a hatóság tárgyalásba bocsájtkozott Fazekas Béla régi bérlővel, és mindent elkövet, csakhogy a für* dőt mentői előbb megnyithassa. A szemétfuvarazdst u hatóság házi kezelésbe veszi, átmenetileg azonban rövid ideig vállalkozóval tel- jesitteti azt, de ő szedi be a vállalkozó illetményeit és havonkint megfelelő öszszeget előlegez a vállalkozónak, hogy üzemét fent- tarthussu. Szükséges igy tenni, mert Németh József vállalkozó üzemét forgótőke hiányában szüntette be a múlt óv nov. 1-én. A A jelentés szerint a város ügyforgalma a múlt évben élénk volt. A jelentés kapcsán Thurner Albert felszólalására azt válaszolta a polgármester, hogy a jövő télre mintegy 80 ezer ürmóter fa áll rendelkezésére, amelynek idejében való leszállításáról gondoskodás történt. A közgyűlés tudomásul vette Miklóssy püspök átiratát, hogy a szatmári gör. kath. lel- készi állásra Gönczy Pált nevezte ki. A hadifoglyokat gyá- molitó bizottság részére 500 K segélyt szavazott meg. A közgyűlés dr. Görög Miksa és dr. Pruzsinszky Zoltán orvosok oklevelének kihirdetésével ért véget. A Il-ik háborús farsang. Szombaton kezdődött u kalendárium! farsang, nagy bánatára a táncoló fiatalságnak, amelynek az idén hatvankét farsangi táncnapban lett volna része, ha a háborúra való tekintettel nem szünetelnének a bálok és mulatságok. Nincs farsang ebben az évben sem és mig máskor már alig várták a farsang első napját, most a sáros, téli estén a fiatal leányok otthon maradtak és nem a táncban pirosodott ki arcuk, hanem a távoli harcmezőre való gondolat csalt könnyet a szemükbe. Más években ilyenkor, a farsangi szezonban, hosszú, hasábos naptárak nyújtanak bő választékot a farsangi mulatságokból, most, csak úgy mint tavaly, az elesettek és sebesültek szomorú névsora tölti meg ezt a helyet a lapokban. Nincs öröm az idei farsangban, a fiatalság szine-java távol van tőlünk, véres harctereken, golyózáporban tölti az éjszakát, itthon a fehér báliruhákat elraktározták és a fehér köntösökre került rá a mindenütt tiszteletet parancsoló genfi kereszt. Az idei farsang, ha teremt is néhány mulatságot, táncnélküli lesz, a mulatságok jótékony célt fognak szolgálni : a háború sújtotta nép és falvuk javára rendeztetnek. S ha e szomorú farsang után elérkezünk a ham- vazó szerdáig, hamvazni fogunk a jobb jövendőért, amely hozza el számunkra, egy táncnélkül maradt farsang árán is, a diadalmas és sokáig tartó bókét. Kinek van Tompa kézirata ? Közeledvén Tompa Mihály születésének 100-ik halálának 50-ik évfordulója, a Kisfaludy- Társaság elhatározta nagy fia levőinek kiadását. — Ezek közzétételével kiván áldozni a regős magyar főid, a regélő magyar nép és a meseszerü szenvedések között is egy szebb jövőben élő bittel bizó magyar lélek bibliális költője kegyeletes emlékének. Mivel alulírottat bizta meg a Kisfaludy- Társaság a levelek összegyűjtésével és sajtó alá rendezésével, bi| zalornul fordulok minden inteligens i magyar emberhez, aki Tompa eredeti levelének, vagy akár a legjelentéktelenebbnek tetsző kéziratának is birtokában vau, azt eredetiben vagy betű szerint hü másolatban hozzám juttatni; s aki ilyenről tud, erről alulírottat mielőbb értesíteni szíveskedjék. E közlés, ez értesítés a Tompa emlékének nyújtandó legszebb áldozat s egyben hazafias kultur- kötelasség. Az eredeti leveleket, kéziratokat és a Tompára vonatkozó emléktárgyakat a Görnör- megyei Muzeum Tompa-szobájában őrizzük nemzeti közkincsét, a beküldő letétjeként, melyet akár a beküldő, akár jogutóda bármikor visszakérhet. Rimaszombat, 1915. dec. 9. Wallenytinyi Dezső d r. főgimn. tanár. ítélet hivatalvesztésre. Szatmárváros törvényhatósági bizottságának fegyelmi választmánya tegnap tárgyalta a főispán elnöklete alatt Tankóczy Gyula Szatmárváros felfüggesztett rendőrfőkapitányának fegyelmi ügyét. A tárgyalás azzal végződött, hogy a fegyelmi választmány Tankóczy Gyulát súlyos fegyelmi vétségek halmazaiéban találta bűnösnek és ezért őt hivatalvesztésre Ítélte. A rendőrség figyelmébe. Á tegnap reggel Budapest felől érkező vonathoz egyetlen egy bérkocsi vonult ki. Ezenkívül volt még egy, de ez a városból hozott valakit, a ki az édes anyja elé ment ki. A közönség nagy része e miatt gyalogszerral volt kénytelen bejönni. Ez az eset megtörténik másszor is, bár szigorú ren- dalet paruncsólja, hogy az úgynevezett naposok okvetlenül ott legyenek. Ajánljuk tehát a rendőrség figyelmébe, hogy ezen rendellenes ós felette boszuntó magatartás megszüntetése végett erélyes intézkedéseket tegyen, s ügyeltesssn arra, hogy amelyik bérkocsinak kötelessége ott fenni, az valósággal ott is legyen. Kinevezés. Az O. M. B. igazgatósága a Szatmárnémeti fiókintézetnél UngerUllmann Sándort váltóbirálóvá nevezte ki. Katonai kinevezés. A király dr. Biró Jenő tart. katonai főorvost, ezredorvossá kinevezte. Áthelyezett lelkész. Dr. Balthazár DazsŐ ref. püspök Szabó Lajos kaplonyi ref. segéd- lelkószt április hó 1-től hasonló minőségben Debrecenbe áthelyezte. Tanítók kinevezése. Lévay Ilonát a miniszter a felsőbányái önálló gazd. iskolához szaktani- tónőül, Bakos István lázári ref. tauitót a szatmári járásba, Kovács András avasfelsőfalui áll. tanítót az avasi járásba faisko- lafelügyelőül kinevezték, Nagy Ferenc szatmári áll. tauitó a szatmári iparos tanonc-otthon vezetésével megbizatott, Erdei Sándor kisnaméDyi ref. iskolához megválasztatott, de állását egyhamar nem foglalhatja el, mert alighogy a harctérre ért orosz fogságba került, Horváth Imre a színfalul r. k. iskolához, Bodnár János a penészleki g. k. iskolához, M i c s i n a i János a károlypusztai uradalmi iskolához, Krasznai József a csanálosi r. k. iskolához, | Gyöngyösi Róza a nagyhodosi | ref. iskolához, Oroszlán Erzsé- | bet a kishodosi ref. iskolához, 1 Keni Róza a csomaközi fekete- j ! tagi ref. iskolához, Dim and Jó- | zsef a felsőbányái r. k. iskolához meg választatott. Eljegyzés. Dr. Rezutsek Lajos, a Szutraári Kereskedelmi és Iparbank r.-t. főkönyvelője, eljegyezte Gödölle József nyugalmazott erdész leányát, Etuskát. — Németh Endre mérnök, csász. és kir. tart. zászlós, eljegyezte Gór zó Bertalan vármegyei főlevéltárnok kedves leányát, Emmuskát. Esküvő. Deési Baj nóczy Sándor december 14.-én esküszik örök hűséget Szinérváralján törökfalusi Pap Elemér és neje szül. nagykállói Kállay Anna leányának, Ernának. Nyugalomba vonulás. Harminckilenc esztendei köztisztelet, közbeosülés és hívei önzetlen szeretető mellett eltöltött lelkész- kedés után, f. hó 1-én nyugalomba vonult Szabó Menyhért, Kap- lony község érdemekben gazdag ref. lelkésze. A lelkipásztor 39 évi közpályái működéséből 23 évet töltött Kaplony községben és nemcsak ott, hanem az egész járásban általános nagyrabecsülésnek örvend. Halálozás. Alsóapsai L á- z i n Sándor földbirtokos január 9.-én hajnali 2 órakor 79 éves korában hosszas betegség után elhunyt. Temetése tegnap délután 2 órakor volt a gör. kath. egyház szertartása szerint Atya községben. Az elhunytban dr. Barbul Illés Károly szatmári ügyvéd apósát gyászolja. B. u. é. k. a Stripa partjáról. Ez a kis vers a fronton született. Ifjabb Páll Ferenc küldte a Stripa partjáról: Felvirradt az uj esztendő Itt a Stripa parton, Jó kívánság fakad minden Magyar honvéd ajkon. Jó kivánat, jó kívánság: Hogy ebbe az évbe Eljöjjön majd diadallal, Boldogsággal, büszke dallal Az a régi békéi Tavasszal, ha olvad a hó Itt a Stripa parton, Ha a muszka azt mondja, hogy A háborút tartom, Úgy, mint tavaly Galovától Brestlitovsk váráig, Verjük, vágjuk, üssük, hajtsuk Nap nap után megszalajtsuk, Győzzük le egy szálig. A városi élelmiszer-üzlet eredménye. Szatmár város 12 üzleti ága jövedelmezőség dolgában a következőképpen zárult : Nyereség mutatkozott: a liszt-eladásnál 71232 K 64 f, a zsír és szalonna eladásnál 3015 K, a babnál 758 K, a rizsnél 962 K, a jégnél 554 K 73 f. Ráfizetéssel végződött: a burgonya eladás 12345 K, a hagyma 4639 K, 20 sertés vétele és eladása 314 K, A rézgálicnál nincs se nyereség, se ráfizetés. A juh eladás eredménye még nem állapítható meg, mert még sok juh van a város tulajdonában. Egy második hagyma-üzlet eredménye, szintén nem állapítható meg, mert még 13359 K értékű hagyma van — részben elvetve — a város tulajdonában. Itt jegyezzük meg, hogy a város lisztüzletóben mutatkozó nyereség nagyrészt annak tudható be, hogy a varos nagyobb összeget nyert zsák-készletén, amelynek értéke rohamosan emelkedett. Sokat takarított meg a város az apadás ellenőrzésén, amelynek mennyiségét teljesen redukálta a szigorú ellenőrzés. Ugyancsak hozzájárult a jövedelmek fokozásához az, hogy a város nagyobb mennyiségű lisztet vett a maximális áron alul, valamint az, hogy a vidék részére 16 waggon tengerit közvetített. Uzsorásokból földes ur. A hadbavonultak földje itt-ott meglepő mobilizáció képét mutatja, ami arra bírta a belügyminisztériumot, hogy a megyék alispánjait körlevéllel figyelmeztesse a jelen- ség figyelemmel tartására. Az alispánok most készítik jelentésüket, amelyből kiderült, hogy élelmes ügynökök biztatják és beszélik rá a katonák itthonmaradt hozzátartozóit, hogy pár holdas földjüket Ó9 kis házukat eladják. A belügy- miuiszterium most országszerte összefogja Íratni a háborús ingatlanváltozást s ha a főokot kifürkészte, ezt a folyamatot igyekezni fog a természetes mederbe vissza terelni. Jellemző és szomorú, hogy számos adat szerint a földeket élelmiszer uzsorások vásárolják össze abból a pénzből, amit a háborús fogyasztáson sikerült keresniük. Ezek a földesurak a határban szétszórt apró birtokokat tagosítás kieszközlésével remélik nagyobb birtoktestté egyesithatni s aztán parcellázni. A haza hősei a nemzet báláját ós szeretetót örök időkre kiérdemelték. Hervadhatatlan érdemeik a történelem legragyogóbb lapjaira kerülnek. A hála és szeretet adóját rója le a Pesti Napló e hősökkel és mindazokkal szemben, akik eszükkel és szivükkel a haza önzetlen szolgálatába állottak e minden idők legvéresebb csatájában, amikor a Magyar Hősök Albums cim alatt a hazaszeretet, magyar hősi vitézség és önfeláldozás legszebb lapjait emlékalbumba gyűjti. Ezt a remekművet a Pesti Napló minden előfizetője ingyen fogja megkapni. Minden uj előfizetőnek is joga lesz e nagyszabású munkára a kiadó- hivatalban (Budapest, VI., Vilmos császár-ut 55.) megtudható feltételek alapján. A Pesti Napló előfizetési ára negyedévre 8 korona. A petroleum ára országosan szabályozva lett. Ennek következtében a petróleum literenként 88 fillérről egyszeribe — 52 fillérre esett. Bevonulási hirdetmény. Az 1873., 1874., 1875., 1876., 1877. évben, azonkívül az 1891., 1895. és 1879. évben született, továbbá az összes hadiszolgálatból időközben elbocsátott összes 1873 —1897. évi születésű egyének, (munkások, kocsisok, hajcsárok stb) ha a megtartott népfelkelési bemutató pótszemlén népfelkeléei fegyveres szolgálatra alkalmasnak találtattak, 1916. évi január 17-én — amennyiben nóvszerint felmentve nincsenek — a népfelke- lési igazoiványi lapon feltüntetett katonai parancsnokság székhelyére tényleges szolgálatra bevonulni tartoznak. Azon behívott népfelkelésre kötelezett, aki a kitűzött határidőre ós helyre be nem vonul, karhatalommal vezettetik elő és a katonai behívás iránt tanúsított engedetlenség miatt két évig terjedhető börtönnel büntettetik. Főmunlcatárs: Ruprecht Sándor.