Szatmár És Vidéke, 1916 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1916-02-08 / 6. szám

2 SSATMÁE és vidéke. Kedden volt bemutatója Dré­gely Gábor Vojnits díjjal jufal- ngftzott Kisasszony férje c. vigjá- ^,é?knak. A darab egyike az ujubb sziniteraékek legsikerültebbjeinek. Meseszövése, párbeszédei uj sze- rüek, ötletesek s annyira leköti a közönség figyelmét, hogy egyes je­lenetei a szenzáció ingerével hat­nak. Kiss Arpádné, Kiss Miklós, K. Pongrác Matild, Radóc, Szalay hálás szerepeikre nagy gondot for­dítottak. A kis Szatmáry Lolo és tea otthoniasan mozogtak a szín­padon. Szombaton Faun reprize, olyan kitűnő előadás után, minő­ben Endreyvel láttuk annak ide­jén, merész vállalkozás volt a fel­újítása. Az igazgató adta Szilréni szerepét. Olykor voltak sikerült jelenetei. Az előadás nívóját Kiss Mariska, Székely René. Kiss Mik­lós igyekeztek fentartani. * Színházi műsor. Kedden: Tatárjárás. Szerdán: Ördög. Csütörtökön: Lili. Pénteken : FauD. Szombaton,: Karikagyűrű. Vasárnap d. u, Luxemburg grófja. este: Karikagyűrű. Még arra is kéri a plébánost, hogy e rövid időre ajándékozza meg jelenlétével. A plébános a legnagyobb barátságai fogadta vendégét. Bort ás ennivalót hozatott és csakha­mar élénk beszélgetésbe bocsát­hoztak. Lassankint előkerült sok mindenféle a múlt és a jövő. Azon ■vették észre magukat, mintha régi ismerősök lettek volna. — Ejnye plébános ur — szólt hirtelen a kapitány — nem hittem volna, hogy e nemzetiségi vidéken ily szép órákat töltsék. Szabad kérdenem nevét, hogy később viszaemlékezbessem kedves személyére ? — Málovics Mihály a nevem. — Málovics — ismételte a kapitány, miközben tárcájába irta a nevet — egy Málovicsot ismer­tem fiatal koromban. De az hit­vány, semmirevaló ember volt. A plébános boszusan mozdult meg helyén, hogy ilyent hallott nevével kapcsolatban. Majd szólt: — Uram I Egy gazember is viselt becsületes nevet. Szabad kérdenem, mikor ismerte kapitány ur azt a semmire való embert? — Úgy tizenhat évvel eze­lőtt — válaszolt gondolkoza a kapitány. Az Osztrák-magyar Bank el­ismerő oklevelet ad annak, a ki arany pénzét nála beváltja. — Tessék 1 — monologizál Pumpfi ur — még csak ilyen ok­levélhez sem juthatok, pedig be­csületemre mondom, hogyha ne­kem aranypénzem volna, azonnal rohannék Unger Pistához, hogy beváltsam 1 A bírósági végrehajtók na­gyon panaszkodnak, hogy nincs semmi dolguk és igy természete­sen keresetük sincsen. Igaz, hogy a háború előtti pár évben meg annyi volt a dolguk és igy termé­szetesen keresetük is, hogy alig győzték ellátni. De van más ol­dala is a dolognak, az t. i. hogyha nincs végrehajtás, ez azt mutatja, hogy az adósok fizetnek, a ki pe­dig fizet, unnak pénze van, a há­ború tehát hasznára van az adó­soknak s ha még sokéig fog tar­tani, hirmondó sem fog maradni belőlük. # Kitűnő ötlet attól a fővárosi ügyvédtől, hogy a mostani drága bőrvilágban az ügyvédek ajánlják fel az iromány-táskájukat a kato­naság részére, miután azokból cipő felsőrészeket lehet csinálni. Eszembe jutott, hogy valaha én is kaptam egyet, de nem használ­tam sohasem, nossza ! keressük meg és lássuk, csakugyan lehetna-é be­lőle egy pár cipőt kiszorítani. Örömmel konstatálom, hogy az eredmény kielégítő és igy nem so­kára egy pár uj cipőnek leszek a gazdája, a mit annak a kitűnő öt­letnek köszönhetek. * Panaszkodik valaki, hogy nem tud tejet kapni, pedig fizetne, a mennyit kérnének. — Nagyon egyszerű azon segiteni, — mondja rá a szom­széd — csak le kell szálIitani a a fogyasztást felére. Miután a fele amugyis viz szokott lenni, ez a fele kitelik a háztól és még pénzbe sem kerül. — Mindig okos embernek tartottam magát kedves Bzomezéd, de hogy ilyen okos legyen, ezt már még sem hittem volna. Beteg a püspök Dr. Boromisza Tibor megyéspüs­pök, akit az elmúlt napokban az influenza gyötört, e kellemetlen betegség folyamónyaként tüdő- gyuladásba esett. A betegség most \ van kifejlődőben. Dr. Komka József. A — Ki volt az ? — Tanulótársam. Együtt jártam vele a gimnáziumba. Ha jól emlékezem, erről a vidékről való volt. A plébános végtelen zavarba jött. Alig volt képes szólni. Da megerőltette magát és kérdezte: — Melyik gimnáziumba járt? — Szatmáron. — És csakugyan olyan hit­vány fickó volt az, akivel ön iskolába járt. — De menyire ! folyton az ő nemzetiségét emlegette. A ma­gyart ki nem állhatta, ahol te­hette gyalázta. — Uram! Ön téved. — Nem tévedek. Ismertem jól azt a fiút. Már eszembe jut az a név is, amelyet társai adtak neki. Búvár Miska. Az. Az volt. — Uram, az lehetetlen, ön téved. Gondolja meg jól. Az a Búvár Miska nem volt gazember. — Mit gondoljak meg ? Jól Ismertem. Amit mondtam, meg­mondtam. Erre a plébános nem türtőz­tethette magát, kemény hangon szólt : — Ismétlem, hogy Ön téved. Mert tizenhat óv előtt csak egy Búvár Miska járt a szatmári világháború kitörése óta a déli harctéren teljesített szolgálatot a haza védelmében. Nem a borzal­muk öldöklő fegyverével, hanem a szenvedő hujtársak megmenté­sében, az orvosi tudomány fegy­verével. önfeláldozó hivatásu tel­jesítése közben, — minő tragi­kuma a sorsnak, — ott fejezi be fiatal életét, honnan a poklok pokla kiindult, Szerajevóban. Ha­lál hire mélységes részvétet kelt a városban. A háború kitörése óta most karácsonykor volt elő­ször itthon ií szülei háznál s bol­dog volt, hogy néhány napot szerettei körében töifhetett. A súlyos betegségről szóló első táv­irat a múlt héten kedden este érkezett. Az első hírre édesanyja azonnal vonatra ült, szombaton érkezett meg Szerajevóba, de már csak agóniában küzdő fiára talált, ki estére be is fejezte ifjú életét. Dr. Komka József a gorozdai kórház főorvosa volt s hivatása közben tifuszt kapott s a szera- jevói várkórházban halt meg, te­metése tegnap délután 3 órakor volt ugyanott. Halálát édes anyja özv. Komka Alajosné, kis fia Józsika, öccse László, ki a harc­téren szerzett betegségben az gimnáziumba. És az éu voltam. Engem pedig nem ismer ön. Éu teljes életemben jó magyar hazafi voltam. Az vagyok most is. Azért még egyszer kérem : nyilvánítsa ki, hogy tévedett vagy csak tré­fát akar velem űzni . . . Kü­lönben innen csak egyikünk megy ki élve — és az ajtó elé ált. A kapitány fölkelt székéről, a plébános elé ált. így áltak pár percig szótlanul Egyszer csak szinte megdic-íőült arccal moso­lyogva igy füleit a kapitány. — Ej-ej I Búvár Miska, nem ismered meg egykori szoba társadat, akinek Csöndes Gyuri nevet adtatok ? Csak próbálni akartalak, hogy most is oly hős, mBgyaréázelmü vagy-e, mint ak­kor. Úgy rajongez-e a mi meg­támadott hazánkért, mint akkor. Mert hiszen te' is tudod, tapasz­talod, hogy ezen a vidéken soha se tudjuk kikkel érintkezünk, sok hűtlen testvérre találtunk már. Ne vedd rósz néven, hogy ily erős próbára tettelek. Jöjj, jöjj, had öleljelek meg te kedves, egy­kori jó barátom, szobatársam. Meghatottam könyezve bo­rult a két jó barát egymás nyakába. enyingi kórházban sínylődik, hú­gai Bösks férj. Wilsch Frigyemé és Margitka valamint nagy kiter- jedségü rokonság gyászolja. Kitüntetés. A király Uj- falusi Uj fal ussy Miklós szol­gálaton kívüli viszonybeli száza­dost, egy népfelkelő huszárszázad parancsnokát az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elis­meréséül a hadidiszitményes 3-ik osztályú katonai érdemkereszttel tüntette ki. Huszonöt év. Jóleső érzés­sel olvasuk a Felsőbányái Hírlap­ban, hogy Révész János szer­kesztő kollegánk most töltötte be huszonötödik évét annak, hogy mint szerkesztő a Nagybánya és Vidéke élén áll. Egy negyedszá­zad nagy idő az ember életében, de félszázaddal ér fel, ha valaki a fórumon oly állást tölt be, mely állandóan a különböző erők ütkö­zőjében áll. Kényesebb állás aligha van egy vidéki szerkesztő állásá­nál, melynek betöltése vasfegyel­mezettséget, erős judiciumot, igen nagy körültekintést és sok-sok türelmet, lemondást igényel, ha altruista céljait, a köz érdekét igazán szolgálni akarja. Révész János kollegánkban megvan mind­eme kvalitás s ennek köszönheti, hogy huszonöté vi szerkesztői műkö­dését u népszerűség zománca vonta be. Mi is a legjobb kívánságunk­kal s igaz nagyrabecsüléssel üdvö­zöljük a jubiláns szerkesztőt. Tinta ne száradjon Kalamárisába, Rozsdát sohse lásson Seresgó pennája. Keze ne fáradjon, Ha a papirt szántja, Legyen vetésének Gazdag aratása. Ahány betűt leír, Annyi öröm érje . .. Üdvözletét küldi : „Szatmár és Vidéke.“ Nőegyesületi közgyűlés. A szatmári jótékony nőegyesület népes közgyűlést tartott tegnap délután a városháza tanácstermé­ben. Jó kei Károlyné úrasszony az egyesület elnöke nyitotta meg a gyűlést és fölkérte a főtitkárt Tóth József tanárt, hogy jelen­tését olvassa föl. A nagy gond­dal rnegirt titkári jelentést feszült figyelemmel hallgatták a hölgyek és egyhangúlag elhatározták, hogy a jelentést egész terjedelmében kinyomatják és az egyesület höl­gyei árusítani fogják a badiérvák javára. Kovács Lajos esperes az egyesület pénztárnoka szép sza­vakban méltatta a főtitkár érde­meit, majd ismertette a pénztár­noki jelentést. Következett a tiszti­kar lemondása, mit nyomban kö­vetett zajos éljenzések között a jelenlegi tisztikar újból való meg­választása. Dr. Dombi Zoltán főjegyző mellé megválasztották dr. Göuczy Miklóst jegyzőnek. Az árvaház felügyelő bizottsá­gába beválasztották Kovács Lajosáét és dr. Halász Lajos- nét. Az egyesület, dacára annak, hogy a háború által anélkül is igénybevett közönségnél sem utcai kéregetést nem teljesített, sem mulatságokat nem rendezett, a kiadása pedig jóval több volt, mégis szép eredménnyel műkö­dött a jótékonyság terén. A talá­lékonyságban felülmúlhatatlan két elnöknő, az agilis főtitkár és a Apróságok. Beteg a püspökünk, aggódva nézünk a püspöki palota felé és várjuk a jó híreket. Az orvosi je­lentés szerint: „A szív működése jó“, a mi felette fontos és a mi­ből alapos reményt lehet meríteni a mihamarábbi felgyógyuláshoz. Az ő szívműködése különben min­dig jo volt, ennek eredménye az az osztatlan szeretet, mely állan­dóan kisérte és kiséri most is, mi­kor betegen fekszik. *

Next

/
Thumbnails
Contents