Szatmár És Vidéke, 1916 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-04 / 1. szám
Harmincharmadik évfolyam. 1916. január 4. — Megjenik minden kedden, zz Egysa szám ára 12 fillér. L&ptulajdonos és kiadó : MORVA! JÁNOS. Felelős szerkesztő: Dr. FEJES ISTVÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eötvös-utca 8.; Könyvnyomda. Előfizetés egész évre 6 korona, fél évre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fill. Bevezetés. Lapunk a mai számmal uj köntösben jelenvén meg, az alkalmat felhasználjuk arra, hogy az eseményt egy pár megjegyzéssel kisérjük. Mindjárt azzal kezdjük, van-é létjogosultsága ma egy hetilapnak, mikor az idők rohanása mellett még a napilap is alig képes lépést tartani és kellő módon eleget tenni a közönség mohó .kíváncsiságának ? Hiszen mire egy hét véget ér, régen feledésbe mentek azok, a mikről a hetilap egy héttel azelőtt cikkezett. Hát ez bizonyos tekintetben ig'az is, de viszont az is i<raz, hogy vannak terült- tek, melyeken a haladás nem oly gyors, hogy egv hét számot tenne és ezeken a területeken a hetilap is áldásos munkát végezhet, sőt sokszor korrigálhat azon, a mit a napisajtó gyors haladásában alaposan megtárgyalni elmulasztott. Levél jött, levél jött... Irta: Kárpáthy László. [bőt, Levél jött, levél jött messze Gúesország- Özvegy Kis Anilrásné katonafiától: „Ne búsuljon érteni, édesanyám, lelkem. Jó csillago t járnak az égen felettem 1 Végzünk a muszkával, tudom nemsokára Hazamegyek anyám, Karácsony napjára, Karácsony napjára...“ [országból. Levél ment, levél ment szép Magyar- Ifjú Kis Andrásnak az édesanyjától: „Nem búsulok érted, édes fiam lelkem, Pedig, hogy elmentél, olyan árva lettem Csak úgy néha sírok, ne haragudj érte, Hazavárlak, fiam, Karácsony estére, Karácsony napjára .. . ______________ Mikor e zelőtt 32 évvel lapunk megindult, napilap még nem volt városunkban, a meglevő két hetilap pedig az akkori idők szokásának megfclelöleg inkább áltuláO O nos természetű, gyakran pedig felekezeti kérdésekkel fogo o lalkozott, a melyekből rendszerint elkeseredett és személyes élű polémiák fejlődtek ki, de a városi ügyekkel nem törődött senki, a helyi közügyek a sajtóban egyáltalán nem szerepeltek. Mi kezdtük el a városi ügyeknek nyilvános megbeszélését és a mi fellépésünknek köszönhető az az örvendetes haladás, a mely évek folyamán odáig fejlődött, hogy ma már nincs olyan ágazata a helyi közéletnek, a mely a sajtó figyelmét elkerülhetné. Es e tekintetben a helyzet ma is olyan, hogy a hetilapnak is bő tere nyílik a működésre és ha valami fontos kérdésben állást foglal és kardot ránt az igazság mellett, nem kell félTeazik a levelűt, uegyednap bitére Ifjú Kis Andrásnak hideg holttestére, Idegen hant mélyén van a sirja ásva Hadd őrizze álmát az anyja Írása... Szegény öreg asszony már hiába várja Szerető szivével Karácsony napjára, Karácsony napjára . . . Levél a déli harctérről. (Saját külön kiküldőit harctéri tudósítónktól.) I. Tok. Sz-rkeeziő Url Bizony ugv történt az, hogy a goriieei áttörés után Vilmos császár meglátogatott bennünket, 8 egy szőkébb körben, a hol én, Mackenaon éa Gallwitz voltunk jelen, szóba jött uz is, hogy a Balkánon is rendet kell Csinálni és ki kell kiig/.örüi»i a csorbát, a mit Szerbiában szenvedtünk. A császár egyenesen a mellett volt, hogy odú Mackensen - nak kell lemenni, de ő kijelentette, hogy erre csak usrv hajlandó, ha nie attól, hogy mire a következő héten újból megjelenik, már elfelejtette a közönség, a miről azelőtt egy héttel cikkezett. Van tehát létjogosultsága a hetilapnak, sőt a mi viszonyaink között feltétlenül szükség van reá, mert ma már a hatóság is tisztában van a sajtó mivoltával és igyekszik annak erejét a maga javára lekötni, s ha ily módon a napisajtó a befolyása alá kerülne, hetilap hiányában a kritika elmaradna, a mi a közönségnek mindenesetre - nagy kárára volna. A közérdeket szolgálni és ott, a hol arra szükség van, az igazat személy válogatás nélkül kimondani, ez volt r mi programmunk 32 éven Keresztül és ez marad a jövőben is. Lapunknak csak a külseje lett más, de az iránya változni nem fog, vagy ha igen, úgy csak abban a tekintetben fog változni, hogy ezután még nagyobb figyelemmel éa is ve!« megyek éa különösen, hu a hudifervrt én fogom megcsinálni. Az igazat 'megvallva, nekem egyáltalán nem volt kedvem a szerbek ellen menni, mert az a girbe-görba hegyes ország sehogy sem volt kedvemre való. M iudig borsódzott a hátam, ha dombra kellett mászni, ott pedig jóformán azt kell cunálni, de miután a császár is, Mackensen is, sót Gallwitz is kérésre fogta a dolgot, móljára is beadtam a derekamat. Azóta, hogy ez történt, mondhatni, lélokzethez is alig jutottam, mert lemenván a Bánátba, jó két hónapig tartott, inig n tervek elkészültek; egy fél hónapig, tűig azok apróra még lettek tárgyalva, azutáu megindult a támadás és újabb két hónap kellett hozzá, míg végrehajtottuk és Szerbiát teljesen meghódítva végre Monasz- t.irban megpihenhettem Dicsekvés fogja kisérni a fórumot és az ott szereplő egyéneket, és ott, a hol arra szükség lesz, még erősebben fogja kimondani az igazat, mint a hogy eddig cselekedte. De a mikor ezt tenni fogjuk, igyekezni fogunk minden személyeskedést elkerülni, mert az ügynek az mindig csak kárára szolgál, azonban azt viszont természetesnek fogja találni mindenki, hogy a hasonló eljárást másoktól is elvárjuk. I). A Patronagehos. Nagy vihar van, feldúlt tűzhelyünknél Enyhét adó béke nem fogad, S Ti alusztok — munkátok kezdetien, Felednétek hivatástokat ? Még magtörten a nagy megpróbáltatás nehéz súlyától, megkísérlem a gondolataimat annyira összeszedni, hogy azokat le is tudjam írni. — Impulsust erre a Kassai Patronage-egyesület 6. és 7. évkönyve, valamint az Abauj- Torna megyei Patronage-egyesület értesítője adott. Nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy e két nélkül mondhatom, hogy az általam készített tervek minden változtatás nélkül lettek elfogadva. Mackensen ugyan a kenyérmezei részletnél másként akarta volna csinálni és makacsul ragaszkodott az ő eszméjéhez, de én nem hagytam magamat, s végre is » császár döntötte el a kérdést, azt Írván Mttckensennek, hogy nyugodjék bele ea ne forszírozza a változtatást. Mikor aztán a kenyérmezei ütközeten is túl voltunk és beigazolódott. hogy az ön felfogásom a helyes, Mackensen odajött hozzám, megölelt éa megcsókolt és az egész vezérkar jelenlétében u következőket mondotta: — Kedves Ripp! ime ünnepélyesen elismerem, hogy neked" volt igazad és ünnepélyesen kijelentem, hogy ezután még csak meg sem próbálok terveidhez hozzá szólani, hanem vakon fogok haladni azon HZ utón. a melyet te előírsz.
