Szatmár és Vidéke, 1915 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-05 / 40. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉKE. Apróságok. Mindenfelől csak azt hullja az ember, hogy milyen olcsó Németországban a megélhetés, az árak most is olyanok, mint normális időkben szoktak lenni és van minden, a mire az embereknek szük­ségük van. Hát ez bizony nagy dicséret a néme­tekre és ha elgondoljuk, hogy minálunk épen meg- forditott viszonyok uralkodnak, lehetetlen elnyomni a keserűséget, mely lelkünket betölti, látva azt a tehetetlenséget az egész vonalon és nem látva sehol egy embert, a ki ezen segíteni tudna. ' * A bíróság üldözi, a ki 20 százalékra kölcsönt ad és el is ítéli, mint uzsorást. És itt folyik a sze­münk előtt a leggaládabb uzsora, amit csak el le­het képzelni és a sok aljas, komisz uzsorás kaczagva sspri be a pénzt és vérit szívja a közönségnek, mely mint a birka csendesen tűri, hogy még a bő­rét is lenyúzzák. — Kiváncsi vagyok reá, — mondja egy elke­seredett polgár — hogy mikor fog már történni valami ? 1 « Minden ember csak a drágaságot és az árak rohamos emelkedését panaszolja. Az asszonyok ezen jajgatnak és a családfő reggeltől estig nem hall egyebet, mint hogy ez is drágább lett, az is drá­gább lett stb. stb. Bögre ur rendületlenül hallgatja az asszony kifakadásait, legfeljebb a bajusza alatt ereszt meg egy egy káromkodást, de mikor már a Citromra került a sor, nam állhatja meg szó nélkül. _ Ugyan kérlek, hagyj békét annak a czit­rom nak, úgyis el van az ember már eléggé sava- nyoävnI * — Jaj de szépet'álmodtam az éjszaka, — me­séli az asszony az urának — három gyönyörű bí­zott disznó sétált az udvarunkon és mi elhatároz­tuk, hogy egyet megölünk, kettőt pedig eluduuk. Meg is hirdettük és már jöttek is a mészárosok, mindegyiknek egy csomó pénz volt a kezébe... — Ugyan kérlek, ne folytasd, nem jő az ilyet még hallani se 1 « — Hát idea apámék hogy vannak odahaza ? — kérdi a fiú a harctérről. — Bizony fiam nem a legjobban, — szól az apa válasza — rósz világ van erre mifelénk, ma­holnap elfogy a zsirozó és nem tudom, hogy mási­kat honnan veszünk Azért ügyelj magadra, mert ott legalább jól éltek s ha baj nem ér, még a telet is kihúzhatod egészséggel. Nagy a drágaság s ha igy haladunk, nem sokára még a vizet is pénzért fogják árulni. — Sőt árulják is, — jegyezte meg az asz- szony, mikor férje a levelet felolvasta — csakhogy a piacon tejnek hívják. Demeter. HÍRŰINK. — Ma egy éve dlomsulyként nehezedett lelkünkre a menekülés ér­zete. A Toronyénál történt szeptem­ber 24-iki orosz betörést a 25-iki első pánik és első menekülés követte. Az­tán napokon át vándorolt Szatmár lakossága abban a hitben, Jiogy Mára- marossziget után az ellenség elözönTTl városunkat is. Az öreg Kárpátok és] vitéz katonáink azonban megállították a kolosszust, mely később még több­ször próbálkozott betörni országunkba, de mindig sikertelenül. — Lukaciu és Szatmármegye közgyűlése. Szatmórvármogye pénteki köz­gyűlésén Csaba Adorján főispán felhívta a vármegye lakosságát a kárpáti falvak ak­ciójának támogatására, valamint a harmadik hadikölcsön jegyzésében való részvételre. Dénes Sándor bizottsági tag indítványozta, hogy a közgyűlés L u k á c i u Lászlót bélye­gezze meg, de az állandó választmány tag­jai azzal az indokolással, hogy méltóságukon alólinak tartják, bogy Lukaciu személyével foglalkozzanak, napirendre kívántak térni a a javaslat fölött. A közgyűlés egyhangúlag igy hatámzott. — Katonai kitüntetések. A király Jäger Henrik 5. gyalogezredbeli őrnagy­nak az ellenséggel szemben tanúsított vitéz és eredményes magatartása elismeréséül a vuskoronarend 3. osztályát a hadiékitmény- nyel, — Oláh Kálmán 12. honvéd gyalog-, ezredbeli hadnagy, gazdászuti tisztnek az ellenség előtt teljesített szolgálatainak elis­meréséül és Gyulai Béla 12, honvéd gya­logezredbeli tartalékos hadnagy, egészség- ügyi segédnek az ellenség előtt teljesített kitűnő éi önfeláldozó szolgálatainak elisme- róséül az aruny érdemkeresztet, a vltézségi érem szalagján, — Keresztszeghy György lovaetüzér főhadnagynak az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeré­séül a III. osztályú hadiékitményes katonai érdemkeresztet adományozta. — Kolumbán Ernő nyomdásznak, a 12. népfelkelő gyalog­ezred harcosának, aki vógigküzdötte a szerb ' háborút, vitézségéért dicsérő oklevelet adott. — Kinevezés a honvédségnél. A király a tartalékban dr. Fekete Dezső 12. b. gy.-ezredbeli hadnagyot főhadnaggyá nevezte ki. — Kitüntetett vasutasok. A király Horváth István brassói máv. fŰ’őházi főnököt, Horváth István polgártársunk fiát, és Vámos Ede szatmári forgalmi hivatal­nokot, aki a háború ideje alatt a kőrösmezői szállitásvezetőséghez volt beosztva, a hadi forgalom lebonyolítása körül kifejtett érde­meik elismeréséül az arany érdemkereiztet adományozta, a vitézségi érem szallagján. — Tanfelügyelők áthelyezése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter S p r e n ger Ferenc kir. tanfelügyelőt Szatmár vár megyéből Csík vármegyébe helyezte át és a tanfökügyelőség vezetésével megbízta. — Künsztl er Károly kir. tanfelügyelőt pe dig Kecskemétről Szatmár vármegyébe áthé lyezte és az itteni tanfelügyelői hivatalba szolgálattételre beosztotta. — Katz István sikere B.-pesten Katz István a városi zeneiskola jeles éne­kes növendéke, Kern Aurél, az Operaház igazgatójának meghívása folytán a múlt hé­ten próbát énekelt a m. kir. Operaházban A próbaéneklésnél jelen volt az igazgatón ki- vül Kerner István operai karnagy és Mihály Ferenc rendező, akik a legnagyobb elismerés­sel nyilatkoztuk Katz István énekhangjáról és késznek nyilatkoztak őt ösztöndíjjal tovább képeztetni és az Operához leszerződtetni Kern igazgató kívánságára Katz István a zeneakadémián Anthes György és Moravcsik Géza titkár előtt is énekelt, még pedig olyan •ikerrel, hogy Anlhes Katzot az operai tan« folyam egyik felső osztályába azonnal fel­vette. A tanulmány megkezdésében azonban Katz István akadályozva van, mert aj napok­ban katonai szolgálatra bevonul. — Életjel 13 hónap múlva. Túri Bálint nagykárolyi polgár 13 hónapon át nem adott magáról ólét jelt. Egyesek híradása szerint már holt hirét is költötték. Most le­velet küldött Oroszországból, hol hadifogoly. Mint Írja, jól érzi magát s testvérei után kérdezősködik, kik szintén katonák. — Gyászeset. Penyigei Mancur Barnabás, tyukodi aljegyző f. évi szept. hó 30-án elhunyt. Az elhunyt a vármegyei köz­ségi és körjegyző karnak egyik tevékeny és szorgalmas tagja volt. Temetése folyó hó 2 án délután 3 órakor ment végbe nagy részvét rmellett. — Fogarassy József helybeli lakos, asztalos-iparos 55 éves korában ma meghalt. Temetése csütörtökön délután 3 órakor lesz a gör. kath. egyház szertartása szerint József királyt herceg-utca 51 ik számú házától. — Birtok eladás. Gróf Károlyi Mi hály, az ellenzék vezére, aki tudvalevőleg öuként vonult hadba, szumosdobi 3000 kath; hold birtokát, amelyet eddig a Jantyik test­vérek béreltek, eladta gróf Károlyi József­nek, egy millió 200 ezer korona árban. Az uj tulajdonos a birtokot már átvette. — A hadiárvák juvára uz árvaszéki elnök Által létesíteni szándékolt alapra a kö­vetkező ujibb adományok folytak be: Kom- lódtótfalu 13 K 12 f, mezőteremi jegyző 13 Ej kiskolcsi körjegyző 52 K 68 f, szakaszi kör­jegyző 15 K 34 f, szamossályi-i jegyző 11 K 10 f, Kálnay Gyulu gyűjtése 20 K, Grün- Ibaum Károly 2 K, krasznaszentmiklósi jegyző 24 K, gróf Teleky László Gyula 1000 K, pjnészleki jegyző 12 K 42 f. Ismételten kér­jük adja le a szeretet adóját mindenki e [hazafias célra, hiszen az érettünk elveszett s a haza védelmében hősi halált haltak ár- [váiról való gondoskodás az itthon maradot­taknak kötelessége is. — Szüret a Szatmárhegyen. A szatmárhegyi szüretet október 11-én tartják meg. A nehéz élelmezési viszonyokra tekin­tettel a szőlősgazdák a munkásoknak csak reggelit adouk — pálinkát és kenyeret, — kivéve azokat a férfi napszámosokat, akik a borházakban dolgoznuk. Ezek a napszámon kívül teljes napi ellátást kapnak. — Újból sorozzák a 19—42 éve­seket. A honvédelmi miniszter elrendelte, hogy a 19—42 évesek közül azok, akik az eddigi sorozásokon alkalmatlanoknak találtat­tok, újból Boroztassanak. A bemutató szemle október 27. és december 31. közt lesz. Ugyan­csak elrendelte a honvédelmi miniszter a fel­ni - n t e t Le k nek a hatóságoknál való összeírását. Ezek kötelesek igazolni, bogy felmentésük oka még fennáll-e. Az igazolás ideje októ bér 18-tól 25 ikéig tart. — Vetőmag. A földmivelésügyi mi­niszter a vármegye gazduközönsége részére 2500 mázsa zub'és 300 mázsa árpa vetőma­got engedélyezett. A zab kiosztási áéu kül- csönzsákkal együtt mázsánként 28 K lesz. Az összeírást a gazdasági felügyelő teljesíti. — Elcsípett pillangók. A rendőr­ség megfigyelte, hogy a íúg, szállodákban nagyon clszaporodtak uz éjjeli pillangók, különösen umióta a katonaság itt van, to­vábbá, hogy az esteli korzón, a Kossu'h- kert környékén és a vasúti állomáson sok olyan nő megfordul, aki szívesen mosolyog — különösen a férfiakra. Ez a mosolygás már több, mint amennyit a bouleányi köte­lesség megenged, épp'-n ezért a rendőrség szombaton este pillangófogást rendezett, amely váratlan eredménnyel járt. A cendő- rök és rendőrök 55 nőt tereltek össze két eforgása alatt. A nőket bevitték a ren­dőrség épületébe, ahol tizennyolcat, mivel nem szatmáriak és bejelentett lakásuk nincs, lezártak. A többit pedig orvosi vizsgálatra utasították. 37 nő közül 12 betegnek talál­tatott. Ezeket kórházba szállították. Az összefogdosott nők között két hadisegélyes Ora asszony is volt, akik mialatt férjeik a lövész- árokbaji harcolnak, tollas kalapokban, sze­relmi kalandokra járnak. Intézkedés történt, hogy mindkét asszonytól vonják meg a hadi­segélyt. — A OBecsemő elválasztása gyak­ran igen sok nehézséggel jár és éppen ezért az anyánuk melegen ajánlható, hogy kis gyermekének uz elválasztás kezdetén szopó üvegben naponta egyszer, csak' is vízzel felforralva, egy kis nestlé-lisztet nyújtson. Lassanként aztán két, három sőt több ily étkezést is adhat mire az elválastás minden Dehézség nélkül megtörténik, a gyermek szépen fejllődik és gyönyörűen gyararapszik. — Próbadobozokat díjtalant küld a Henri Nestlé cég, Wien, I., Bibarstrasse 51e. — A tüzifavágás ára. Ungváron a közellátási bizottság — mint a „Határszéli Újság“ írja — meghatározta a tüzifavágás árát. Eszerint az ölfu felvágásának ára Ung- váron elsőosztályu fánál 9 illetve ,7 K, másodosztályú fánál 10 illetve 8 K, aszerint amint három részre kell e fát felvágni vagy négyre. Nálunk nem gondolnak erre, bár mindenki panaszkodik a favágás drágasága miatt s már lapunkban is kérték ez ügyben a hatósági intézkedést. Biztosan időszerűtlen kérdésnek tartják azért, mert nincsen mit felvágni, nincsen fa. — A körtvélyesi legelőn, Szatmár- Németi városban és a környékén levő köz­ségekben a ragadós száj- és körömfájás meg­szűnt, ennélfogva a heti állatvásárokra hasí­tott körmü állatok a vészmentes községekből felliajthatók. Közélelmezés országszerte. — Élelmiszerek ára Szatmáron. Szatmár-Németi sz. kir. város területére ez évi október hó tartamára uz alább felsorolt élelmicikkek maximális árait a következők­ben állapították még: Száraz bub 1 1. 36 f, Száraz borsó 1 kg. 60 f, Burgonya 1 mm. 10 K, Csirke élősúlyban 1 kg. 2.80 f, Hal 1 kg. 2.40 f, Süveges cukor 1 kg. 1.12 f, Kocka cukor 1 kg. 1.16 f, Dió 1 I. .40 f, Száraz gomba 1 kg. 6 K, Vörös hagyma 1 kg. 80 f, Foghugyma 1 kg. 2 K, Juhus (hatósági kimérésben) 1 kg. eleje 2.80 f, hátulja 3 20 f, Köles kása 1 kg. 1.20 f, Kenyér búzalisztből 1 kg. fehér 56 f, baroa 46 f, Hízott kac°a élősúlyban 1 kg. 2 K, Hízott iba élősúlyban 1 kg. 3 50 f, Nyul 1 drb. 3—4 K, Fejes káposzta száza nagyobb 34—38 K, kisebb' 24 — 28 K,, Tojás darabja 12 f, Juh túró 1 kg. 2.80 f, Tejfel literje 1.40 f, Tej literje 32 f, Vaj 1 kg. 4.40 f, Olvasztott sertés zsir (hatósági eladás) kg. 5.20 fillér. — A káposzta. Talán sokaknak fel sem tűnt az a nem éppen örvendetes dolog, hogy piacunkon a káposzta felhozatal az idén elenyészően kevés volt ezideig. Októbert írunk, ipás években ebben az időtájban, sőt még előbb is 30—40 szekér káposzta szokott lenni egy-egy hetivásáron, most pedig ezideig he- tenkint alig látunk 2—3 szekeret a az is méregdrága. Nem tudhatjuk, hogy a keve­sebb mennyiségben történt termelés, vagy 3edig az általános rósz termés az oka-e en­nek, de mindenesetre szomorú dolog volna, iá most ezt a burgonya után legnélkülö/he- tetlenebb főzelékfélét járásunk lakossága nem tudná beszerezni olyan mennyiségben, mint má9 években. — Dán zsir Poprádon. D,. Förster Kálmán poprádi polgármester, uki a háború alatt többször adta tanujelét a népjólét biz­tosítását célzó érzékének, újabban két vág- gon dá-n zsírt rendelt, melynek kilója 1 és fél koronával olcsóbb, mint a miénk. A dán zsírban 90 százalék a disznózsír és 10 száza­lék a növényzsir, de az ize teljesen azonos a miénkkel. A dán zeirt mintegy két hét alatt kapják meg Poprádon. Nem jó volna beve­zetni qzt Szatmáron ? — Szegeden felfüggesztették a maximális árakat. A szegedvidéki guz- dák azzal a kérelemmel fordultak a szegedi főkapitányhoz, hogy szüntessék meg Szege­den a maximális árakat s ez esetben ellátják bővan a piacot és az áruk is olcsóbbak lesz­nek. Szeged város tanácsa most a főkupitány előterjesztésére úgy határozott, hogy két heti próbaidőre fölfüggeszti a maximális árakat s ha a piaci áruk csakugyan alábbszállnának, akkor továbbra is engedélyezi a szabad vá­sárt. Nem hisszük azonban, hogy ez n próba eredményre vezessen. Legutóbb Hódmező­vásárhely hasonló eljárása balul ütött ki. Hódmezővásárhely tanácsa ugyanis a pb ei maximális árakat próbaképpen két hétre fel­függesztette. Az eredmény meglepő volt. Mindjárt az első napon négyszer ötször olyan drága lett minden, mint azelőtt volt. Egy pár csirkéért 12 koronát kértek. Éppen ezért a városban nagy az elkeseredés a rosszul si­került próba miatt. A múltkoriban Szutmár város közgyűlésén is hangzott el felszólalás az ármegállapítás ellen. Ha a felszólalás visszhangra talál, ime ez lett volna az ered­mény nálunk is. Acetylen világításra alkalmas kalcium kar bid legolcsóbban kapható Hartmao Jakab és Fia kerékpár üzletében, Szatmár, Dedktér 27. Ugyanott kerékpár alkatrészek u. in. guinmik, c engók, lámpák legolcsóbb árban. — Benzin Gépolaj Hengerolaj Nyersolaj Tavotta (Gépzsir) Vulkánolaj Géppakolások Gazdasági felszerelések Fűtő és Kovács szén Calcium Carbid Állandóan raktáron; a legjobb minőségben, teljes fele­lősség inellett szállítanak szatmári vaskereskedő cég. Telefon 121. jaurii pompásan be­váltak a harc­téri autókon. MIM. tonal SBLSBL BUDAPEST *7**7* VI. Mozsár-utca 9 Sürgönyeim: Pneutanril- — Telefon 99-02. az elasztikus cipősarok ,meg .f*: TARTÓSSÁGÁT M Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkatárs: Ruprecht Sándor. ^LajMtulaidMios é* kiadó: Morvái János. UOItVAI JÁXC3 KÖXrVKYOZIDijA, SZAKMÁKON

Next

/
Thumbnails
Contents