Szatmár és Vidéke, 1915 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-27 / 30. szám
SZATMÁR ÉS VIDÉKE. nyei és fiókjai zárjainak megrongálásáról. Barth a Károly őrmester tanú bizonyítja, hogy Tankóczi felhívta őt a zár feszegetési ügy kinyomozásáru,ami erdiuénytelen marudt. Igazolja, hogy éjjel nappal zaklatták a menekültek a főkapitányt, hivatalos óra betartásáról szó sem lehatott. Szép Sámuel hitközségi jegyző előadja, hogy Tankóczi csak hosszas kérésre fogadta el a menekültek óvadékának a kezelését. Hartman Mózes tanú igazolja, hogy nem mint hivatalnokot, hanem, mint magán egyént bízták meg a főkapitányt a kaució kezeléssel és ez hivatalon kívül, az utcán, lakásán, vasútnál teljesített visszafizetéseket. Dr. Papolczy Lóránd tanú kihallgatása után elnök az ülést berekesztette és további folytatását d. u. 3 órára halasztotta el. Délután 3-kor elnök az ülést megnyitja. Jelentéktelen vallomások közül kiemelhető 6 r U n f e I d titkos rendőr, dr. W e i s z Sándor és dr. Schwartz Jenő vallomásai, akik igazolták, hogy Tankóczi hivatalos óra után este 8—9 óra között, néha még későbben is foglalkozott a menekültek ügyével, kauciókat elvett és kiadott nekik, visszafizetéseket lakásán, az utcán, és a vasútnál is telje- tett. Ugyanezt igazolja dr. Nagy József hegyi rendőrkapitány is. S ezután néhány irat, szabályrendelet és egyéb átirat felolvasása után elnök a a tárgyalást berekesztette s annak folytatására 28.-ának d. e. 10 óráját tűzte ki. 28.-án délelőtt 10 órakor elnök a tárgyalást megnyitja és nyomban felolvassa azokat a pénzintézeti igázolványokat, amelyek bizonyítják, hogy Tankóczi Gyula érdekeltsége ingatlannal, váltóval, értékpapírral biztosítva van. Ezután a vádbsszédre került n sor. Dr. Fabó kir. ügyész tartotta meg a vádbeszédet és a legnagyobb részletességgel fejtegeti a vádat s még az ügyhöz szorosan nem is tartozó esetek elmondásával is igyekszik vádját igazolni s főként azt feszegeti, hogyha Tankóczira, mint magán emberre akarták volna bízni az óvadék kezelést, akkor találhattak volna nála megbízhatóbbat is. Dr. Kelemen Samu országgyűlési képviselő hatalmas védőbeszédében, a tőle megszokott gyönyörű orgánumán mindenek előtt helyteleníti a közvád képviselőjének azon eljárását, hogy a tárgyhoz szorosan, nym tartozó dolgokkal igyekezik a vádlott értékét lerontani. Hosszú, maggyőző beszédében bizonyítja, hogy Tankóczi semmi esetre sem követhette el a hivatali sikkasztást, de nem csak ezt, hanem a tanúvallomások alapján még csak sikkasztást sem követett' el. Hogy p:dig az a bizonyos alkalmi egyesület, illetve az izraelita egyház vezetősége Tankóczit tartotta egyedül alkalmasnak a kautio kezelésre, az már annál is inkább természetes, mert hisz hasztalan kérték volna fel a püspököt, vagy a káptalant, avugy a polgármestert, ezek semmi esetre sem fogadták volna el a megbízást. Ezután a bíróság tanácskozásra vonult vissza, és rövid 2 perc eltelte után kihirdette a felmentő ítéletet, amelyet a jelenlévő közönség éljenzéssel vett tudomásul. A kir. ügyész felebbezést jelentett be. — 6 — HÍREINK. — Lapunk jelen száma egy nappal később jelent meg. Oka ennek as, hogy a Tankócey ügy tárgyalását — amely bizonyára érdekli olvasóinkat — kellő időben közölni akartuk. Ilyen érdekes ügy tárgyalását egy hét múlva közölni, amikor azt már a helybéli lapok mind, sőt még a fővárosi lapok is leközölték, szatmári olvasóinkra nézve, hiába váló dolog lett volna. Pedig vidéki és más városban lakó előfizetőink, akik nagyobbrészt Szatmárról elszármazott emberek, megkívánják, hogy mindent megírjunk, ami városunkban történik. — A háború évfordulója. Julius hu:zonőtödikén bat órakor volt pontosan egy éve, hogy Giesl báró belgrádi követünk elhagyta a szerb fővárost. E pillanattól kezdődik a háború is, amely immár lángbaVo- ritotta az egész Európát és parázsai tengeren túlra is elrepültek. Akkor azt hittük, hogy rövid pár hó alatt vége lesz a rettenetes vérrengzésnek és ime ma, amikor tizenkét hónap eltelte után még javában áll a harc az összes csatatereken, még mindig nem tudjuk, hol áll meg az elhajított kő, csak azt tudjuk, azt érezzük és azért mindent elkövetünk, hogy a mi győzelmünkkel végződjék az a nagy színjáték, amely a világ színpadján most lejátszódik. — Katonai kitüntetés. A király Tanárky Béla vezérőrnagyot a Lipótreud hadiékitményes lovagkereszjévsl tüntette ki. — A német császár Kapustyák Károly ezredesnek a 2. osztályú vaskeresztet adományozta. Mindkét főtiszt a 12 honvéd gyalogezred kötelékébe tartozik. — Előléptetés. Keresztszeg hy Györgyöd, az 5 lovastüzárezred hadnagyát, városunk fiát, főhadnaggyá léptették elő. _Kitüntetések a honvédségnél. A király az ellenség előtt teljesített kitűnő szolgálatuk ,elismeréséül Hell József 12. honvéd gyalogezredbeli főhadnagy, gazdasági tisztnek, Géb er Gyula 12. honv. gy. ezredbüli századosnak, Válni ezek Ernő telefon osztaghoz beosztott 12. honv. gy. ezredbeli főhadnagynak a koronás arany- érdemkeresztet a vitéztégi érem szál tagján; botfalusi Both Gyula, Dezső Lajos, bedrii Hedry Béla 12. honv. gy. ezredbeli századosoknak és K ó 1 e r István főhadnagynak a 3. osztályú katonai érdemkeresztet; G e r a Árpád századosnak és K é I e r László főhadnagynak legfelsőbb dicsérő elismerését; — a hadsereg főparancsnoksága F ó r i s József, Kázsmér Károly törzsőrmestereknek, C z é b e 1 Lajos ésSkropecz Elek szakasz- vezetőknek, S u s k | Péter és C s o h á n József tizedeseknek, K a t a r y Elek és Cseszkaló Miklós őrvezetőknek, Ilcuk Ferenc, Dolinay István, Mándy Berta- talan és Tarr Bálint 12. hov. gy. ezredbeli honvédeknek a 2. oszt. ezüst vitézségi érmet; — az osztrák-magyar monarchia Vörö-kereszt- egylet védnök helyettese Steer János hadnpród oiwosnuk, Gyulai Pál hadupród- jelöltnek, S z m n I e k Lojos egészségügyi u 1 tiszt, őrmesternek és Szabó József 12. honv. gy. ezredbeli honvédnek a Vöröskeresztegylet bronz érmét adomány ozi a. — Cim adományozás. — A király W a Ilon Lajos ezutmdri bankigazgutónak u kereskedelmi tanácsosi címet adományozta. Wullon Lajos általánosan ismert és köz- becsfllt egyén városunkban, a kereskedő- világnak különösen előkelő tagja. — Eljegyzés. Mudéfalvi Zöld Aladár m. kir. csendőrhadnagy eljegyezte Dunay Ilikét, Dunay Sándor felsőkeresk. isk. igazgató és neje benedekfalvi Kiszelyi Irén uras‘zony leányát. — Jegyváltás. Tóth Mihály iloba- bányai áll. tanító jegyet váltott Tóth Muriska tanítónővel, Tóth József gyürei körjegyző leányával. — Halálozás. Papp Kornélné- sz. Méder Mária áll. ük. tanítónő, Papp Kornél hiripi áll. isk. ignzg.-tanító felesége, hétfőn reggel 35 éves korábun házasságának 7 ik, tanítónői működésének 15 ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése kedden délután 8 órakor volt Hiripan. Az elhunyt néhai Méder Mihály r. k. fiunépiskolai tanító, volt dalegyleti karnagy leánya. — Ováry László rendőrségi Írnok szombaton hujnalbun 26 éves korában rövid j szenvedés után elhunyt. Hirtelen halálát bélcmvarodás okozta. Temetése vasárnap délután volt. Gyászolják : özv. Óráry Liszlóné édesanyja, Ováry Juliska, Szeréna, Mariska, Etelku, Ilonka, Annuska, Béla és Luka testvérei. — Első szentszéki ülés Nyíregyházán. A hajdudorogi pü-pökség székhelyének Nyíregyházára történt áthelyezése óta e hó elején volt az egyházmegye szentszékének első ülése. A szentszéki ülést kevéssel 9 óra után nyitotta meg M i k 1 ó 1 s y István megyéspüspök. Üdvözölte a megjelenteket, rámutatott azokra uz eseményekre, melyek a múlt év juliu9 2 án Debrec-nben tartott konkurzusi szentszéki ülés óta történtek. Az országra háború csapása szakadt, ami az egyház megye szervezésével kapcsolatos kérdések kedvező megoldását némileg elodázza. A munka mindazáltal folyik, a kérdések rendezése rn>g van indítva. Az elmúlt év eredményei közé számítható a közigazgatási beosztásnak végleges megállapítása a öt főesperességnek alapítása. Örömét fejezte ki a pü-pök a fölött, hogy a biztos és jó kormányzás előfeltétele, a végleges székhely, a püspökségnek Nyíregyházára való helyezésével szerencsés megoldást nyert. Felemlítette, hogy Nyíregyházán az állami tanítóképző in ézet létesittetett oly célzattal, hogy az elsősorban a hajdudorogi egyházmegye része’ra neveden munkaszerető, művelt és hazafias érzelmű tanitókat. Lesznek — lehető rövid időn belül — fölállítva internátusok, nevelő intézetek, hol a szegény szülők jeles képességű gyermekei, a papok és tanítók árvái kedvezményes, sőt ingyenes eltartást nyernek, hogy tanulhassanak. Az ülés főtárgya papacv ndékek fölvétele volt. Felvétettek Káváéi Kornél, Lengyel István, Mihálka Romulusz, Oravecz József és Fon- czik Sándor érettségizett ifjak. Ezekkel együtt az egyházmegye növendékeinek száma 35-re emelkedett. Az ülés u’án a püspök säját asztalánál vendégül látta a megjelent szentszéki ülnököket. — Intézkedések a kolera ellen. A járványbizottság szombaton délután tartott ülésén elrendelte a külterületi lakosok beoltását. Utasította az orvosokat, hogy az ujmajori és hóstánci lakosok, valamint a gőz- malmi és gőzlüréezi alkalmazottak és munkások beoltását azonnal hajtsák végre. Egyben intézkedett a bizottság, hogy az összes városi és rendőrségi tisztviselők és alkalmazottak, a vasúti tisztviselők és alkalmazottak, uz összes élelmiszer kereskedők és árusok, valamint az italmérők és alkalmazottaik beoltassanok. A város lakosságát pedig felhívja a bizottság, hogy mivel az oltás díjtalan, saját érdekében lehetőleg mindenki oltássá be magát s hozzátartozóit. A tiszti főorvos és a kerületi orvosok u beoltás eszközlése végett e hó 27-től kezdve a közönség rendelkezésére állanak. Megkeresi a bizottság a fogolytábor parancsnokságát, hogy a fogolytábort 2 méter magas deszku- keritéssel körülvétetni szíveskedjen, s a foglyok őrzését a jelenleginél szigorúbb rendszerrel foganatosítsa, mert még most is előfordul, hogy a foglyok a polgári lakossággal érintkeznek, dacára az ujnbb intézkedéseknek. Azért az elkülönítés egyetlen alkalmas módja a zárt, 2 méter magas deszkakerítés sürgős felállítása, amelyet kérik azonnal felállítani, e amely a fogolytábor esetleges áthelyezése esetén is fel lesz használható. A pályaudvar paruncmokságotkéri a bizottság, hogy a pályaudvar s indóház tisztántartásáról, naponkinti fertőtlenítéséről gondoskodjék, az érkező és átutazó beteg katonákat az egészséges katonáktól szigorúan különítse el, s intézkedjék, hogy legénységének elhelyezése egészségügyi feltételeknek megfelelő legyen, mert azok túlzsúfolt elhelyezése a jelenlegi viszonyok között könnyen járványfészekké válhat. Az intézkedések végrehajtásával Csomay Aladár dr. h. főkapitányt bízták meg. — Az av&si erdő tüzifakiterme- lésére több ajánlat érkezett be. A város gazdasági szakbizottsága az ajánlatok alapos mérlegelése után Wertheimer Sándor ajánlatát fogadta el, amely cég a közgyűlés által kikötött 10,000 K biztosítékkal rendelkezik és annak a főfeltételnek, a bizottság meggyőződése szerint, megfelelni képes, amelyet a város a kitermelés vállalatba adásához rót, t. i. a tűzifát kellő időben képes lesz rendelkezésre bocsátani. A cég köteles a kitermelést rövid, záros határidőn belül megkezdeni. — Vasúti szerencsétlenség. A szatmár-erdődi helyiérdekű vasút egyik mozdonya szombaton éjjel a kath.'temető melletti lejtőn kisiklott és a csendőrbódé hátánál levő mély árokba zuhant, magával rántva öt vaggon rönköt is. A mozdonyt Juhos Istváu előfütő vezette, rajta kívül Th aj er Ting István fütő volt a gépen. A kisiklás pillanatában mindketten kiugrottak a robogó gépből és Juhos Istvánnak sikerült is egy kis horzsolás árán megmenekülni a veszedelmes helyzetből, Thajerling azonban a vonat kerekei alá került, amely halálra gázolta a szerencsétlen embert. A szerencsétlenség okát még nem tudják. A mozdonyt vasárnap délelőtt nagy fáradtsággal húzták ki az árokból. Vasárnap délelőtt, mig a sínpárt rendbehozták, átszállással közlekedett a vonat. Thajerlinget kedden délután temették el nagy részvét mellett. A szerencsétlenül járt embert 9 gyermeke siratja. — Lólopás a csonkási legelőről. A csonkási legelőn lótolvajok járnak s pár nap leforgása alatt több lovat loptak el onnan. A tolvujlást rendszerint éjszaka követik el s nemcsak a legelésző, de a karámba zárt lovakat is ellopják. A károsultak Oláh István, Kiss Sándor és Gordán Antal szatmárhegyi lakosok, kisgazdák. A hatóság kéri a közönséget, hogy ha valami nyomravezető adatot tudnak, jelentsék be a rendőrkapitányi hivatalhoz. Szatmári képek. A tűzoltó őrtorony. Büszke fejét ég Tóié emelve, Fényes nappal, sötét éjszakán. Áll a torony; — miként hajdanában Éber őrszem, a vár szirtfokán. És ha néplink öröm ünnepet Ul, Éjjelre száz lángba borulva ügy ragyog föl a városunk felett, Mint egy színes tündér korona. De ba veszély zudul városunkra, Csengő szava riad oda fenn, S tűzoltóink derék kis csapatja A vész helyén gyorsan ott terem, Nem önérdek vezérli ott őket, De a nemes emberszeretet, Segítséget nyújtva mindazokpak, A kiket a veszély fenyeget. Oh 1 állj torony 1 századokon át még, De ne hallasd csengő szavadat, Őrizze meg a hatalmas Isten Minden baj tői szép városunkat. S az a férfi, ki nagy szeretettel Tűzoltóság I érted annyit tett, De kár érte. én Istenem, de kár. Hogy rád nézve végkép elveszett. . # # Nagy püspökünk I*) Ha a közügy valamiben Hiányt szenvedett, A mig éltél, mindig ott volt Segitó kezed. Neked köszönhető e szép torony I Áldassék emléked mindenkoron. Alexy. *) Istenben boldogult Meszlényi Gyula. Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkatárs: Ruprecht Sándor. Laetulaidonos én kiadó: Morva! János. Bródy Béla ez idószerint a legközkedveltebb iizlel Friss kozmetikai áruk, különlegességek t O O fényképészeti cikkek nagy raktára Benzin _______________________ Gép olaj ________________ Hen gerolaj__________________ Ny ersolaj____________' Ta votta (Gépzsir)_________ Vulk ánolaj_______________ Gé ppakolások___________ Gazdasági felszerelések Fűtő és Kovács szén Calcium Carbid Állandóan raktáron; a legjobb minőségben, teljes felelősség mellett szállítanak szatmári vaskereskedő cég. Telefon 121. Jauriie Pneumatika pompásan beváltak a karc- téri autókon. TAMIL Pneimatií BUDAPEST VI. Mozsár-utca 9. Sürgönyeim: Puentanril. — Telefojj 99-02. az e asztikus 110HV.U JÍ.XÜ3 eO.xyvkvc^dAja, szatuíuoh.