Szatmár és Vidéke, 1914 (31. évfolyam, 1-50. szám)
1914-04-21 / 16. szám
SZATMÁR és vidéke. Miután pedig nem csak egy ember lelke fogékony egy eszme iránt, az együttérzés felemeli annak úttörőjét és már a munka fáradtsága jutalmazva van. Hogy a Patronage név nem bir nálunk népszerűséggel az természetes. Itten, a laza erkölcsök birodalmába, ahol egy clássicus színdarab üres ház mellett folyik le, a mig a vörös cédulás tolongás és közveszedelem mellett lesz „élvezve0, csak magától értetődő. Hiszen a Patronage ennek az undorító iránynak nem kedvez, itten nem lehet tobzódni a sok ostoba perverzitásba, és a lelket itten nem lehet minden aljas piszokba bele hengergetni. Ne legyen az ember álszent és álpróféta, mert az nevetséges, a mi emberi, a mi természetes fogja is azt úgy a maga rendeltetésének fenséges voltában fel. Ne ferdítse, ne gúnyolja a teremtést ki, olyan intentióval gyanúsítva meg, a melyik szentségtörés abban a törekvésében a mindenható erőnek, mellyel a fajt is tovább fejleszteni, és nem degenerálni igyekszik. Régi fahidakon igaza van a főtisztelendő urnák a „lassan hajts0 felírás olvasható, kivált ha az a hid egy zúgva hömpölygő ár felett vezet keresztül. Abban is igaza van, hogy a szatmári társadalom erősen rozoga, gyenge lábon álló, idejét múlta korhadt fahíd. Nem lehet azon lassan hajtva, sőt még lépésben sem tovahaladni. Itten előbb a hidat kell vagy annyira megerősíteni, vagy egészen újjáépíteni, hogy az képes legyen egy olyan robogó, diadalmasan száguldó eszmét a lelkekben megbirni, mint a Patronage. Miután azonban mindennek meg van a maga ideje és semminek a fejlődését sem lehet siettetni, de ez nem azt jelenti, hogy tétlen, összetett kézzel kell annak megtörténtét a mohamedán szerint bevárni, igy nem is csrda ha az itteni telkeknek is érni kell az eszme igaz emberi szükségescégének a feliem érésére. Itten még nagyon sötét van, de azért valamint uz éj után a reggel, a lelki sötét ség után is be kell uz áldástadó pirkadó hajnalnak következni. Ei akkor ennek a nehezen pirkadó hajnalnak olyan dús dele lesz, a melyik a jövő nemzedéknek példájául kell szolgáljon. In der Welt isi’s dunkel Leuchten müssen wir, Du in deiner Ecke Ich in meiner hier. Dr. Jéger Kálmánná. Ügyvezető igazgató : Szigeti Andor. Előzetes jelentés! ? Szombaton április 25-én. Csak egy napig! A kinematográfia szenzációs produkciójaIII Zola Emil világhírű regénye nyomán filmre alkalmazva : Germinal. Filmdráma 8 felvonásban. S9B iS’sJ S’#? la Ma Sr mi lm ml H Mi ml mt Vasárnap április 26-án és hétfőn 27-én: A filmtecnika :: bravúros attrakciója 1 A világhírű „Pathó0 :: filmgyár grandiózus filmje :: Látványos mozgófénykép dráma. És a brilliáns kísérő műsor!! I Rendes helyáruk. Szelvények érvényesek. Színházi élet. Szerencsésen választotta ki jutalomjátékául Zsoldos Andor Abonyi „Gyermek“ cimű színművét. Nagyobb szerephez jutott benne, s sihaderi qualitásuit szépen tudta érvényesíteni. A mű minden poetikus szépségét'kihozták derék színészeink, s a publikum hálásan tapsolt az Összevágó, jó előadásnak. A „Miniszterelnök0 vasárnapi bemutatója nem hozta meg e várt sikert. Erősen nyári darab, ami ellen kifogásunk nem is igen lehet, hisz a szezon legvégén állunk. Szatírája éles, meséje vékony. Nyelvezete szép, jelenetei frappánsak. Nagy Endre ze- néje élvesetessé teszik a darabot, de 1 hogy még sem volt a siker teljes, tulajdonítjuk a helytelen szereposztásnak. Kemény sokszor túlzott, a szerep nem neki való. Sugárt is jobban szeretjük énekes szerepben. Hahnel Aranka kitűnő volt, úgyszintén Boros is. A cirkusz és a mozi sláger. darabja miatt csak félház nézte végig. * Az Uránia műsora. Kedden: „Szerelmi házasság.“ Szerdán: „A konzul ur.“ Csütörtökön: „A konzul ur.“ Pénteken: „A hadi titok-“ Szombaton: „Germinál.0 Vasárnap: „Pária lángokban.0 Hétfőn: „Páris lángokban.0 Sirolin "Koche" orvosilag ajánlva ö légzőszervek mindennemű megbetegedése ellen. tüdőbetegségek, gégehurut, szám árhurut, ^gyermekek görvélykóija ellen. Kapható ourxtan fyóm&zortérban így Ooag éra * korona Apróságok. Tegnap este több napi távoliét után a vonattal megérkezvén, beülök egy kocsiba és mondom a kocsisnak: Eötvös-utca 19. számi — Nem ott tetszik lakni, hanem 24 alatt — szól rá mosolyogva. — Mig odajárt a tok. ur, az uj házszámozás az Eötvös-utoér-C ban is megtörtént. * Egy úriember ajánlkozott lapunkhoz munkatársnak. Tiszteletdijra nem reflektált, csupán annyi volt a kívánsága, hogy egy I. osztályú szabadjegyet kapjon. — Sajnálom — magyarázom az illetőnek — de ez teljes lehetetlenség, mert a hetilapoknak csakis II. oszt. szabadjegy jár, s az igazat megvallva, mi még ezt sem kapjuk. * X. urat megszólítja az utcán egy polgár ismerőse és arra kéri, hogy világosítsa fel őt, hogy mi az a társadalomtudomány. — Hát nem hallott maga soha a szociológiáról? — kérdi tőle komoly képpel.7 — Nem én, uram, soha I — No hallja, akkor maga egy igazán boldog ember, b hogy az is maradjoo, tőlem sem fog róla hallani semmit sem. * A tegnapi közgyűlés nem fejeződött be, mára is maradt folytatása. Kifelé jövet két városatya között a következő párbeszéd ment végbe: — Mernék fogadni, hogy holnap nem leszünk annyian, mint ma voltunk. — Egész biztosan megnyernéd, mert pl. én is hiányozni fogok. — Hisz épen azért mernék fogadni, mert magam sem szándékozom eljönni. * Jártamban, keltemben nagyon sok emberről volt beszélgetésem. Mindenütt az időjárás vitte a szerepet. .Mikor elindultam és amig Szutmármegyébcn mentünk az volt az egyhangú vélemény, hogy legalább hit hétig nincs szükségünk, esőre. Mikor aztán négy nap múlva visszakerültem, már az általános vélemény az volt, hogy bizony egy kis eBÖ nagyon jó volna. Demeter. J HÍREINK. — Városi közgyűlés. Nem emlékezünk még olyan gazdag tárgysorozatu közgyűlésre, mint a minő a tegnapi volt, a hatalmas anyaggal nem is tudott végezni a közgyűlés, ma délután 3 órakor újból folytatják, mert még mintegy harminc tárgy vár fontos és alapos ptegvitatásra. A közgyűlés egyik érdekességét képezte Duszik Lajosnak a Szekfü-féle Rákóczit gyalázó akadémiai kiadvány ügyében tett interpellátiója, mely sok éles összecsapásra adott volna alkalmat. A főispánnak e tárgyban tartott beszéde s az interpelláló mérsékelt magatartása folytán az ügy simán nyert elintézést. A polgármesteri-jelentés a felső kereskedelmi iskolának állami segélyével, a Szatmár—bikszádi, Szatmár—erdődi és Nagykároly—somkuti h. é, vasutak tervbevett egyesülésével, a fősorozással, a közkórház telek feltöltési munkálatainak ügyével s a városunkban elhelyezendő üzletvezetőség kérdésével foglalkozott. Ezután tudomásul vették a miniszteri leiratokat. A belügyminiszter jóváhagyta a villamosmü szervezési szabályzatát, valamint az 1914. évi költségelőirányzatot, nemkülönben a nyugdijszabályrendeletet. A belügyminiszter elutasította Herceg Sándor budapesti műépítész fellebbezését, amelyet a múlt havi közgyűlésnek a felsőkereskedelmi iskola vállalatba adása tárgyában hozott határozata ellen adott be. Azután a választások következtek. Az adóhivatali ellenőri állásra Dobray Endre 48 szavazattal választatott meg Kál- dor Lajos 34 szavazatával szemben. Első- osztályú udótiszt lett Munkhart Gyula 46 szavazattal Fekete Gábor 30, Reszegey Rudolf 5 szavazatával szemben ; a másodosztályú két adótiszti állásra: Lengyel Mihály közfelkiáltáséul egyhangúlag lett megválasztva, Dunku János 30 szavazattal; Hármán Dezső 25, Günther József 11, Serbán Jószef 7 szavazatot kapott; az irodasegédtiszti állásra Joó Mihályt választották meg egyhangú felkiáltással ; az irnoki állásra Kallós Kálmán kapott 40, E^zláry Jenő 18, Crünfeld Ede 19, Hármán Dezső 4 szavazatot; a rendőr- tiszti állásra pedig Tereb Bálint választatott meg 29 szavazattal, mig dr. Lipeczky Ágoston 25, Csomay Imre 24, Oláh Miklós 6 és Muruska János 1 szavazatott kapót. Ezután megállapította a közgyűlés titkos szavazattal Kőrösmezei Antal főjegyző, Erdélyi István főmérnök, Tankóczi Gyula főkapitány, Bartha Kálmán gazd. tanácsos, Benyovszky Pál rendőr- kapitány, Koós Gábor kiadó és Váczy Imre iktató részére a szolgálati pótlékot. A központi választmányba beválasztattak : dr. Glatz József, Pethő György, dr. Nagy Vince, dr. Farkas Antal, Korányi János, dr. Kereszt- szegby Lajos, dr. Papp Zoltán, dr. Lehóczky János, Ferencz Ágoston, Thurner Albert, Litteczky Endre, dr. Frieder Adolf. Ezután az elnöklő, főispán a közgyűlés folytatását ma délután 3 órára halasztotta. — A Társadalomtudományi Társaság* helyi fiókjának alakuló gyűlése. Vasárnap délután öt órakor tartotta a „Társadalomtudományi Társaság“ helyi fiókja a vávosháza közgyűlési termében alakuló naggyülését nagy érdeklődés mellett, melyen megjelent a Társadalomtudományi Társaság elnöke, Jászi Oszkár, egyetemi magántanár is, ki a gyűlés keretében „A nemzetiségi kérdés történelmi jelentősége0 cimén tartott figyelmet mindvégig lekötő, érdekes előadást. A gyűlést dr. Tanódy Endre nyitotta meg üdvözölve a megjelenteket, valamint Jászi Oszkárt, mint a T. T. alelnökét, kifejti, bogy a lenyűgöző dogmák alól szabadulni vágyó tudományok vezettek el sociologia keletkezéséhez. Utána dr. Gutman Lajos fejtette ki a társadalomtudományi társaság szatmári fiókjának programmját, mely szerinte nem lehet egyéb, mint a tudomány igazi értelméuek fokozott megismertetésével a társadalmi kötelességérzet szükségszerű terjedést mozdítani. Majd dr. Kelemen Samu országgyűlési -képviselő emelkedett szólásra, aki főképpen az előadás azon részével polemizált, amely a nemzetiségek anyanyelvűkben való feltétlen élhetését hirdette. A gyűlés fél nyolc órakor ért véget. Este Dyolc órakor Jászi Oszkár tiszteletére a Társadalomtudományi Társaság helyi fiókjának tagjai az Európa éttermében gyűltek össze, lakomára. — A Széchenyi Társulat szerdán délelőtt tartotta igazgató választmányi ülé- / sét a városháza kis tanácstermében. Az ülést Madarassy Dezső igazgató nyitotta meg. Bejelentette az ülésen, hogy Küezner Albert, a Társulat pénztárossá megvált állásától és a pénztárt ideiglenesen Thurner Albert vette át tőle. Az igazgatóválasztmány tudomásul vette Küszner lemondását Thurner Albertet a pénztár további kezelésével megbizta és őt a közgyűlésnek megválasztásra ajánlja. Az igazgató választmány — tekintettel arra, hogy anyagi viszonyaink szűkösek, jövedelmei csappantak és a vármegyétől járó köz- mivelődési pótadó is lassan folyik be — felhatalmazta az igazgatót, hogy az időközi fizetések teljesítése végett nyittasson folyószámlát a Takarékpénztár Egyesületnél, Ugyancsak a szűkös anyagi viszonyok kény- telenitették a Társulatot arra, hogy uj men- helyek szervezésnek mellőzésével a régieket is apassza. így beszünteti a Társulat az avasfelsőfului, oroszfalui, részteleki, reszegei, somkutpataki, szamoslippói, vezendi és remetemezői menhelyeket. A választmány felhatalmazta az igazgatót, menhelyek segélyezési mérvének megállapítására és tudomásul vette azt a lejelentését, hogy az Országos Közművelődési Tanács a rendes 500 korona tagsági dij helyett 200 korona évi tagsági dij fi zetése mellett felvette a Társulatot rendes tagjai közé. — Antialkoholista előadtál. Folyó hó 25 én, szambuton délután a patronage Egyesület antialkoholista mozielőadást rendez felolvasással. Színre kerül a budapesti Uránia színház „Razzia“ cimü darabja. A szövegét Marosán János áll. tanító fogja felolvasni. A mozielőadáson az összes intézetek résztvesznek. Este a „Germinál“ cimü szenzációs film, szociális társadalmi dráma kerül bemutatásra, vasárnap délelőtt 11 órakor ugyancsak az Iparos Otthonban Patronage népgyülée lesz és pedig uz antialkoholizmus- ról fog előadást tartani vetitJtt képekkel dr. Dóczy Imre az alkohol ellenes egyesületek orez. tagjai főtitkára Budapestről. A munkások részéről is lesz felszólalás, illetve hozzászólás. ' — Gyógypedagógiai előadás. Dr. Bielek Aladár vallás- és közoktatásügyi minisztériumi miniszteri titkár, a vakokat gyá- molitó országos egylet alelnöke, aki f. hó 22-én, szerdán délután 6 órakor a városháza nagytermében előadást tart a magyar gyógypedagógiai intézményekről, különös tekintettel a vakok intézményeire. — Miniszter a lápon. Az ecsedi láp lecsapolási munkálatainak mizériái ügyében Ghillany Imre báró földmivelésügyi miniszter csütörtökön Csuha Adorján főispán kíséretében szemlét tartott, a csatornát csol- nakon bejárta, a bajokat megszemlélte s bizonyára intézkedni fog a mizériák megszüntetése iránt. — Miniszteri biztos A kultusz miniszter u képesítő vizsgálatokra a zárdái óvónőképzőhöz Csépreghy Endre dj, tunitókép/őiutézeti igazgatót; az elemi tu- nitóképző-intézethez Dr. Trikál József egyetemi tanárt; a kir. kath. tanitóképző-intéTART0SSAGAT n° Rnbafestő « Minden ruha uj lesz tisztítás és festés által AVOT-SZiLLLODA W* Modern szálloda ujjonnan berendezve, légfűtés, hideg és meleg viz minden szobában, lift éjjel-nappal. RENDES SZIDOR tulajdonos személyes vezetése alatt. BUDAPEST, VIII. Jézsef-körut 16. sz. 2—10 EGYÁGYAS szobák 3 koronától, KÉTÁGYAS szobák 5 koronától fatéB’ ^^SSSÍszTáí ”obák Hosszabb tartózkodásnál engedmény. Újonnan bevezetett PENSIO-rendszer, napi ellátás 4 koronáért. »*■» Napi háromszori étkezés. >tx, .xtx. Havi szobák 80 koronáért.