Szatmár és Vidéke, 1913 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1913-04-08 / 14. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉKE. — „Szatmári Hétfő“ óim alatt egy uj hetilap indult meg, melynek első sorban kitűzött célja a városi ügyekkel behatóbban foglalkozni és igy a városi közélet terén élénkebb mozgást teremteni. A vállalko­zás minden esetre dicséretes, s ha a kitű­zött programot cenk részben lesz is megvaló­sítva, nagy erkölcsi hasznot fog jelenteni. Városi közéletünk mai képe nem sok vigasz­talót mutat, csak üdvözölni l'-het tehát azo­kat, a kik a mostani állupotokon változtatni óhajtanak. A mull hétfőu megjelent mutat­ványszám és a tegnap megjelent második szám elég tartalmasnak mondható, s ha a buzgóság nem fog lankadni, az uj lapnak jövője lesz. — Miniszteri döntés. A helybeli r. kath. elemi iskoláuál működő' két régi tanitó, hivutkozva a Meszléuyi püspökkel létrejött magállapodásra, mely szerint java­dalmaik mindenkor az állami elemi iskolai tanítókéval lesz egyforma, befolynmodott az egyházi főhatósághoz, hogy miután az állami tanítók családi pótlékot kúpnak, ez részükre is utaltassék. Kérelmük elutasitván, felebbez- tek a közigazgatási bizottsághoz, a mely a felebbezésnek helyt adott és kötelezte az iskolafenturtót a családi pótlék fizetésére. Ezen határozat ellen az egyházi főhatóság a közoktatásügyi miniszterhez felebbezett, a ki aztán megváltoztatta a közigazgatási bizottság határozatát és n tanítókat kérel­mükkel elutasította. Valószínű, hogy a dolog nem marad annyiban és a vitás kérdésben a közigazgatási biróság fogja kimondani az utolsó szót. — Szarukán búcsúja. Hogy Szaru­kán Zoltán nemcsak a bíróságnak volt ne­mesen gondolkodó, kollegiális érzéstől átha­tott, előzékeny tagja, hanem társadalmi éle­tünknek is, impozáns megnyilatkozását láttuk azon a fényes banketten, melyet a távozó tiszteletére szombaton este tartottak a Társas körben. Ott volt a bírói kar teljes számban, igen sokan az ügyvédi kar s a város elő­kelősége közül. A búcsúbeszédek, melyek Dr. Róth Ferencz elnök, Dr. Keresztszeghy Lajos, Bodnár Gáspár, Dr. Lénárd István, Ratkovszky Pál, Veréczy Antul stb. ajkairól elhangzottak, mind unnak voltak ékes doku­mentumai, hogy Szarukán távozását sajaálat tál látják úgy hivatalos és jogász körökben, valamint társas életünknek minden rétegében, mely pedig ránézve előléptetést jelent munkálkodása számára uj és szép teret nyit meg. Az üdvözlő beszédekre a távozó meg ható szép szavakban váluszolt. — Áthelyezett közjegyző. Az igazságügy miniszter Dr. Fái’nek László mátészalkai kir. közjegyzőt a megüresedett váoi kir. közjegyzőségre áthelyezte. — Eljegyzések. Mező Károly pénz­ügyi számtanácsos, a segesvári pü. számve­vőség főnöke eljegyezte Zilahon Rácz Mátyás ny. kir. járásbjró özvegyének leányát, Ilonát. Goldstein Adolfaz „Erzsóbetgőzmalom“ társtulajdonosa jegyet váltott Liebmann Áron földbirtokos leányával, Margittal Györkén. — Esküvő. Ifj. Kósa Bertalan, a „Kosa Bertalan s fia“ cég beltagja szomba­ton tartotta esküvőjét Vajnay Erzsikével, Vainay Lajos építőmester s vállalkozó leá­nyával. Bartha Károly államvasuti hivatalnok szombaton tartotta esküvőjét Bodnár Lénké­vel, Bodnár Sándor nyug. posta s táv főtiszt leányával. — Gyászhir. Bistei Gönczy Imre cs és kir. vezérőrnagy, vaskorona rend lovagja, a honvédelmi minisztérium XI. csoportjának főnöke, ki mint a 12. honvédgyalogezred parancsnoka városunkban hosszabb időn át állomásozott, San Remóban meghalt. Szom­baton délután temették Budapesten. Életének 86-ik esztendejében csöndesen, elbúcsúzván a földiektől s felkészülve a ha­lálra — hunyta be szemeit örök álomra özv. Tóth Sándorné ez. Czenger Mária, a régi nagy s mozgalmas idők tanúja. Hulála nem jött váratlanul. Rág’ ott ólálkodott beteg ágya körül, hogy lesimitsa egy hosszú, küzdelem teljes s eredményes élet fáradal­maitól lankadt szemeit, szépen, gyöngéden, szeretettel, az elmúlások legszebbike: a csen­des, fájdalomtalan örök rév aló elalvás. Elköl­tözött oda, hová előtte már oly sokan men­tek el azok közül, kiket ő hosszú élete alatt ismert és szeretett. Nemzedékek nőttek fel mellette e nemzedékek távoztak szemei előtt az örök éjszakába. A Gondviselés megáldotta hosszú élettel, a milyen csak keveseknek jut osztályrészül. Virágos ravatalánál nem 'volt félelmetes halál gondolata, mely reá nézve nem is volt óhajtva.várt szabaditó hanem egy szebb örök élet biztosítója. A jó öreg Tóth Muri néni temetésén — mely csütörtök délután volt — nagyszámú közön­ség volt megadni a végtisztességet. A teme­tési szertartást Tóth József tanitó-képezdei tanár végezte s a sírnál .gyönyörű megható beszédben méltatta a megboldogult nemes tartalmú, hosszú életét. Áldott legyen emlé­kezetei Gyászolják: Winkler János, özv. Nuszer Dezsőné sz. Tóth Juliska, Tóth Sándor, Dr. Tóth István gyermekei, továbbá veje és menyei, unokái és dédunokái. özv. Leebner Antalnó szül. Wallon Mária, f bó 7-én d. 4 órakor, élete 81-ik évében elhunyt. Temetése holnap d. u. fél 5 órakor lesz. Szentpétery Ferenc nagybányai kir. járáebiró ifjú neje szül. Marosán Anna három hónapi súlyos szenvedés után április 2-án Budapesten meghűlt az irgalmasok kórházá­ban. Temetése pénteken este 6 órakor ment végbe Nagybányán óriási közönség részvé­tele mellett. Bacsó Mihály nyug. ref. tanitó f. hó 2-áu este 7 órakor életének 67-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. Selyebi Kovács Gyula földbirtokos pén­teken este hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 6-án ment végbe a Kinizsi- utca 73. ez. gyászháztól. Fleckestoin István u „Szatmári Gőz­malom-Társulat“ tőmolnárja, hosszas szenve­dés után élete 47-ik, házassága 21 ik évé­ben meghalt. Temetése f. hó 9-én d. u háromnegyed 2 órakor lesz a gőzmalom telepről. A „Szatmári Gőzmalom-Társulat* külön gyászjelentésben tudatja szorgalmas alkalmazottjának elhuny tát. — Negyven évei találkozó. Fel­kérjük társainkat, akik a szatmári kir. kath. főgimnáziumban 1873. évben velünk érett­ségit tettek, hogy negyven éves találkozóra f. évi juniu9 29-én reggeli 8 órakor, Seat- márou, u városháza tamácstermében meg­jelenni szíveskedjenek. Lakóhelyeik és -meg­jelenésükről Kőrösmezei Antal városi fő­jegyzőt értesítsék. Szatmár, 1913. évi ápr. 4. Kőrösmezei Antal, Láng Antal, Pataki Lajos, Ferenczy János. — Madárvédelem. A kir. kath. fő­gimnázium ifjuságánuk természettudományi köre folyó hó 11, 12. ós 13-án madárvédelmi kiállítást rendez uz intézet dísztermében 12 én, azaz szombaton d. u. 5 órakor pedig a madárvédelem ügyében diszgyülést tart melynek tárgysorozatát i.-meretterjesztő elő­adások töltik ki. Az a szép siker, mit ez az ifjúság a Than Károly emlékére rendezett ünnepségével elért, biztosíték arra, hogy mostani fellépése is megnyeri a nagyközön­ség tetszését és méltó az ügy fontosságához. Figyeljen e névre és kérjen mindig határozottan ErdőgyÖngyét. Hason­nevű értéktelen utánzatok visszautasi- tandók. — Erdőgyöngye müvek Moritz Löw, Brünn-Hussovitz. 1—26 •— Köszönet. Az Irsik-leányárvaház mély köszönetét fejezi ki a Szatmári Leszá­mítoló Bank nagyságos Igazgatóságának, hogy árvái számára 50 K-t adományozni méltóz- tatott. Isten áldása legyen a jótevőkön! — Egy közhaszna könyv. Nem volt még magyar könyv a cselédek számára, Könyv amellyel pihenő órákban elszórakoz­zanak; melyből megtanuljanak Istennel be­szélni, megismerjék halhatatlan leikök igé­nyeit; mely kötelességeikre, illemre tanítsa őket s melyből a jövőjüket biztosító intéz­ményekről tájékozódjanak. Ilyen könyv a Lelki Otthon a szegény elhanyagolt lelkű szolgálóleányok, főleg a putronázs-tagok szá­mára. A szokott imák és ájtatosságok kereté­ben az egész kér. kath. vallástant eléjök adja; a szolgálók védőszenteinek történeteivel, pél­dákkal színezett 31 olvasmánynyal, hivatá­sukra erőt, vigaszt, buzdítást nyújt; 100 il­lemszabályban kötelességeikre és helyes vi­selkedésre tanítja őket; szó) a cseléd tör­vényről, a helyszerzósről, hasznos intézmé­nyekről, különösen a patronázásról. A zene- kisérettel közölt kedves patronázsdal és egyéb énekek zárják be a csinos kiállítású, képes könyvet. Aki cselédjének igazán hasznos, kedves ajándékot akar adói, rendelje meg nálam posta utalványon a L lki Otthont. (Ára szép kötésben 2 K, 10 darabra egy ráadás.) Tóth József képz. tanár, Szatmár, Teleki-u. 15. — Egyházmegyei közgyűlés. A szatmári ref. egyházmegye holnap tartja ta­vaszi rendes közgyűlését a ref. főgimnázium­ban levő egyháztanácsteremben. — Felvételi értesítés! A márama- rosszigeti áll. tanítóképző-intézetben a jövő tanévre az I-ső osztályba felvehető 35 nö­vendék, kik közzül teljesen ingyenes ellátás­ban 5, féldijas ellátásban 4, évi 150 korona pénzsegélyben 8 növendék fog részesülni, továbbá 8 növendék havi 30 korona kedvez­ményes összegért nyerhet az internátusában teljes ellátást, A folyamodványok legkésőbb máju9 hó 31-ig küldendők be az igazgató­ságnak. Érdeklődőknek készséggel nyújt fe- rilágositást az igazgatóság. — Kamarazene hangverseny. A közönség osztatlan érdeklődése mellett vasár­nap délután tartotta második népszerű kamara­zene hangversenyét a debreceniek válogatott illusztris művézztársasága, amelyen Füredi Sándor ur, városunk volt művésztánára ve­zetése mellett Dr. Szilágyi Imre, Piribauer Ferenc, Füredi Samu urak vettek részt s ez alkalommal először Hammerstedt János ur zongoraművész, ahik külön és együttesen ismét művészetük legjavát vitték a pódiumra. A szépszámmal egybegyült a hallugtóság hálásan és bőkezű elismeréssel adózott a mű­vészeknek, akik közül a most először szereplő Hammerstedt János kiváló zongorajátéka kellemesen lepte meg a jelenlevőket. — Este a Pannóniában kis intim társaság látta ven­dégül a művészeket, akik közül dr. Szilágyi Imre ur az izig-vérig művésziélek rögtönzött játékával valósággal magával ragadta a tár­saságot. — A kath. legényegylet vasárnap sz. József napján, d. e. 10 órakor a Kálvária- templomban ünnepélyes istentiszteletet, utána pedig az Egyesület helyiségébén évi közgyű­lését tartja. Az ünnepélyes misét és prédi­kációt. dr. Uhl Károly theol. tanár fogja mondani. — Hangverseny Nagykárolyban Fölöttn érd«kis és jól sikerült hangversenyt rendeztek szombaton Nagykárolyban Dániel Kató, Jukabovics Dudus és Gáspár Anna. Mindhárman u szatmári zeneiskola művész- nüvendékei, kik Nagykárolyból járnak be leckéket venni s tanulmányaikban annyira előrehaladottaknak érzik magokat, hogy önálló hangversenyt rendeztek. A közönség, mely­nek soraibun szatmáriakat is láttunk, szinül- tig töltötte meg u termet és várakozásuk kielégítést nyert a kapott élvezetek által. A hangversenyen közreműködött az előadók tanára, Bendiner Nándor, aki zenekart he­lyettesítő második zongorán kisérte az elő­adókat; Végül közreműködött az estélyen Bendiner Heddy, a Népopera kiváló művész­nője, aki pár dalt és operaáriát adott elő nagv tetszés mellett. — Bersonosza cipőit és sétái akkor kétszeresen kellemesek lesznek önnek, ügyel- jeu azonban arra, hogy a valódi- „Borson“ gummisarkot kapja. —. Jótékonycélu magyar sors­játék. ö cs. és királyi Felségének legfelső elhatározása alupjdn a budapesti m. kir. lottojövedéki igazgatóság minden másfél év­ben jótékonycélu állumi sorsjátékot rendez, melynek tiszta jövedelmét közhaszna és jó­tékony célokra fordítják. Az utolsó 10 ál­lamsorsjáték jövedelméből csaknem 200 kü­lönböző közhasznú és jótékonycélu intézmény részesült 10—30 ezer K, sőt az utóbbi sors­játékoknál. már 60 ezer korona segélyben. Ilyenek voltak: a különböző köz- és gyer­mekkórházak, árva- és szeretetházak, siket- némák és vakok intézetei, nőegyletek, kü­lönféle segélyző egyletek, szanatóriumok, poliklinikai és más hasonló jótékonycélu egy letek és közhasznú intézetek, melynek sok szór e jutalékok adták meg az első létulapot A budapesti m. kir. lottójövedéki igazgató ság jelenleg a XXX-ik állami sorsjátékot rendezi 475.000 K készpénz nyereménnyel A főnyeremény 200.000 K. és még 14884 nyeremény van 30.000, 20.000, 10.000, 5000 stb. nyereményekkel. Az összes nyereménye­ket készpénzben fizetik ki, A sorsjegy rop­pant olcsóság és sok kedvező nyerési esély folytán u köz javára működő emberbaráti intézméuyek érdekében felhívjuk t. olvasóin­kat a jelenleg rendezés alatt álló XXX-ik jótékonycélu állami sorsjáték támogatására. A húzást visszavonhatlauul f. é. május hó 15 én a lottójövedéki igazgatóság kívánatra bárkinek díjtalanul és portómentesen küldi ezen sorsjáték részletes játéktervet. — Postaügynökség. Szatmármegye Olcsva községben Olcsva elnevezéssel 1913 évi április hó 1-én postai ügynökség lép életbe, mely bárhova szóló levélpostai külde­mények, továbbá osak a belföldre, Ausztriába n megszállott tartományokba és Németor­szágba szóló -pénz és csomag küldemények felvételével továbbításával, leadásával és utal­vány nem különben posta takarékpénztári ügyletek közvetítésével van megbízva. A postuügyr.ökség kézbesítési köre Olosva Olosvaapáti községekre s az Olosva község­hez- tartozó gróf Károlyi tagra Kósa Árpád tanyára ós Tibórtelepre terjed. A posta­ügynökség leszámolás ellenőrzés és felügye­let tekintetében a vitkai postahivatalhoz tartozik és összeköttetését az Olcsváról Yit. kára és visszu naponkint egyszer közlekedő gyalogküldöncjár&t utján a vitkai postahi­vatallal nyeri. — Szépen és meglepő gyorsan végezhetni a mosást a „Pereil-lel, a pótol- hatlan önműködő és ártalmatlan mosó szerrel. — Az uj fényképészeti és fes­tészeti műterem megnyílt Deák-téren, a Pannónia udvarának földszintén. Kényelmes kocsi bejárat. Tisztelettel ScherUng Antal. — Telefon 375. 49 — Sürgősen eladó. Használható ócska lábfák, hidlásnúk való tölgyfa és fenyő deszkák stb. Vajai-utca 6. szám. — Modern ruha hímzés, vagy zsi­nórozás u legfinomabb előállításban, bármily anyagból, divatlap szerint vagy saját mintáim után a legrövidebb idő alatt elkészíthető: Reioh Zsófia kézimunka és rajztermében, Eötvös-utca 4. (Ruprecht-ház.) Felelős szerkesztő: Dr. Fejet István. Főmunkatárs: Ruprecht Sándor. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. Máriavölgyi vizek mégis a legjobbak és legolcsóbbak Csodás össsetételttknél fogva mint gyógyvizek is a legalsók közzé tartoznak — s a leg­nagyobb mértékben érdemesek a t. közön­ség pártolására ás as orvos urak figyelmére. Főraktár mindig egész frlsa töltésben : a SZATMÁRI KERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁGNÁL. s S Kocsitulajdonosok figyelmébe! S Benyó Andor kocsigyártó Szatmár, Bányai-uta 8. sz. Kocsigyártó üzletemben bárminemű kocsik, futószekerek, szekérülések min­denkor a legtökéletesebb kivitelben készülnek. Uj kocsik állandóan rak­táron, ócskákat becserél. Lagozásért és posztéért jótállást vállal. Tekintet­tel a rossz viszonyokra vevőimet ked­vező fizetési feltételekben részesítem. Szives pártfogást kér u— Benyó Andor kocsigyártó. Bródy Diana­Béla. Drogériája ez idószerint a leg- 46- közkedveltebb üzlet. Friss kozmetikai áruk, különlegességek, fényképészeti cikkek nagy raktára. ahlström Géza ü váróéi kutmeeter kútfúrási vállalata Majláth-u. 9. Telefon 233. uám. Szivattyúk felsze­relését elvállalja.

Next

/
Thumbnails
Contents