Szatmár és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1912-10-08 / 41. szám
— A szüret icleje. A hegyközségi választmánynak kedden éste ő órakor tartott ülésén a szamárhegyi szüret idejét október 21 ében állapították meg (s nem okt. 25-én mint a múlt számban tévesen közölve volt) Elöszüretelést indokolt esetben Mát- , ray Lajos hegyközségi elnök engedélyez. • — A Becsky jubileum. Ugcc?« vármegye közönsége folyó évi október hó 10-én Nagyszőllősön, a vármegyeháza pzék- házában tartandó őszi közgyűléssel kapcsolatban ünnepli meg főispánja Becsky Emil közszolgálata 25 ik évének betöltését. A közgyűlés délelőtt 10 órakor kezdődik, s az üdvözlések, s a rendes közgyűlés tárgysorozatának lefolytatása után, a főispán küldöttséget fogad. A közgyűlésen a megye ■ tiszti- karú nevében Szentpály Miklós ulispán, a törvényhatósági bizottság nevében pedig Ráthonyi Ákos biz. tag fogja üdvözölni Becsky főispánt. Dilben a Royul nagytermében hangverseny lesz. A műsort ugyan csak a jubileum napján közük, de a közönség tájékoztatása végett már most közölhetjük, hogy a rendező bizottságnak sikerült megnyerni Jakó Gyuláné és Misley Kálmánná úrnőket, Szentpály Panna, Jakó Margit és Némethy Lívia urhölgyeket, akiknek a szereplése már biztosítja a teljes sikert. Az urak közül, a kik szerepelni lógnak Balás Árpádot az uj 'magyar nóták nagy mesterét említjük elsősorban, a ki megyéje fővárosából: Zilahról jön, hosszú utat tesz meg azért, hogy nóta művészetét Nugyszöl- lősön bemutassa. Saját szerzésű magyar nótáit fogja hegedűn játszani cigány zen ekise- rettel az illusztris szerző, a kinek hire rég megelőzte jöttét. Janka Sándor dr. és Kofia- novits György, a másik két férfiszereplő kiváló kvalitásaik révén, épp így illenek bele ebbe a fényes névsorba. Ennyit a készülődő eseményekről, a melyek e hó 10-én Nagy- szöllősön valóra válnak, s a melyre — azt hisszük — sokan készülődnek vármegyénk közönsége köréből is, a kik között annyi sok tisztelője és ismerőse van Ugocsa jubiláló illusztris főispánjának. — A Szatmári Kerékpár Egyesület által tervezett kerékpár- verseny és táncmulatság a kedvezőtlen idő miatt elmarad. A kerékpár-sorsolás azonban tekintettel arra, hogy a sorsjegyek nagyrésze elkelt, f. évi november hó 1-én megtartatik. Sorsjegyek mérsékelt számban még. kaphatók: Mertz István, Mertz József, Ragályi Kálmán és Somlyai Gyula üzleteiben. — Áthelyezés. A pénzügyminiszter Simkó Géza pénzügyi segédtitkárt Nagykárolyból saját kérelmére a szombuthelyi pénzügyigazgatósághoz helyezte át. Simkó távozása érzékeny vesztesség Nagykároly város társadalmi életére, kit úgyis mint pedáns hivatalnokot, úgyis mint iró embert nagyrabecsültek. Hivatali működése alatt Szatmárit is sok jó barátot szerzett, kik sajnálattal veszik távozását. — Bírói vizsga. Dr. Bene Sándor törvényszéki jegyző a bírói vizsgát jó sikerrel letette. Áthelyezés. Tabajdi Lijos osztrák- magyarbanki hivatalnok a szatmári fiók intézettől Pécsre helyeztetett át. — Esküvő. Dr. Finály György fővárosi sebészorvos f. hó 2-án esküdött örök hűséget Vida Nóra székesfővárosi polgári iskolai tanitónőnek, Szabó Norbert nagyprépost unokahugának Nagykárolyban. — Oyászhir. öiv. Lábas Istvánná szül Zádori Teréz, néhai Lábas István református lelkész özvegye f. hó 7-én reggel életének 78-ik évében meghalt, temetése ma délután 4 órakor lesz a Szatmárhegyen. — Az ügyvédi kamarából. A szatmiírnémetii ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy az ügyvédek lajstromába bejegyezte dr. Erdős Vilmos ügyvédet Nagy- Somkut székhellyel. Steinberger Samu mátészalkai volt ügyvéd irodája részére az ezen tisztétől felmentett Dr. Kelemen Samu ügyvéd« helyett Dr. Kiss Dezső mátészalkai ügyvédet gondnokul kirendelte. Dr. Kiss Dezső ezatmárnémetii ügyvéd székhelyét a kamara területén belül Mátészalkára helyezte át. Dr. Hunyadi János ügyvédjelöltet dr. Fuchs Jenő mátészalkai ügyvéd gyakornokaként bejegyezte. Csók Károly, Dr. Veisz József, Dr. Guttman Lajos, Kruusz Zsigmond cs Erdős Vilmos ügyvédjelölteket a lajstromból törölte. Dr. Tóth Gábor ügyvédjelölt gyakorlatát dr. Schőnpfiug Jenő ügyvéd, irodájában folytatja. — „Buziáai Phönix“ az egyedüli , baktériummentes természetes ásványvíz s ezért nemcsak hazánkban, de az egész müveit világ orvosai által mint legkitűnőbb természetes, az egészség előnyére’ váló üditő és gyógyvizliént ajánltatik. „Bnziási Phőnikx“ a hazai ásványvizek legelterjedtebbje és az egész világon legelőnyösebben ismert. SZATMÁR ÉS VIDÉKE. — Székely újra fölszáll. Székely Mihály gépe jelenleg -az iparszukiskolában van javitás ulatt. A gép annyira megrongálódott, hogy körülbelül csak két hét múlva készül el. Úgy értesültünk, hogy Székely még e hó folyamán újra fölszáll a gyakorlótéren s onnan Kecskemétre fog repülni. — A legtöbb adótfizetök névjegyzéke. Rendes tagok: Dr. Papolczy Gyula táblab ró 4036 K, Dr. Keresztszeghy Lajos ügyvéd 3158 K 87 f, UngiT-Uljman Sándo gyógyszerés 3198- K 08 f, Dr. Vajay Imre orvos 2928 K 68 f, Márkus Márton vendéglős 2915 K, Dr. Muhy Zsigmond orvos 2856 K, Dr. Nagy Barna ügyvéd 2517 K 84 f, Dr. Antal László ügyvéd 2451 K 38 f, Schvartz Albert bankigazgató 2412 K, Dr. Antul Sándor t. főügyész 2392 K 20 f, Fógel Károly kereskedő 1856 K 97 f, Rósen- feld Miksa kereskedő 1778 K, Dr. Frieder Adolf ügyvéd 1748 K 40 f, Dr. Benedek József ügyvéd 1711 K 02 f, Dr. Bóromissza Tibor róm. kath. püspök 1687 K 76 f, Dr. Lehótzky János orvos 1680 K, Dr. Weisz Sándor ügyvéd 1538 K, Roóz Samu keres-' kedő 1467 K 15 f, Fried Emil földbirtokos 1453 K, Roóz Gyula kereskedő 1441 K 15 f, Győry Károly kereskedő 1440 K 49 f, Dr. Lengyel Alajos ügyvéd 1389 K 48 f, Dr. Kelemen Samu képviselő 1386 K 60 f, Dr. Fekete Samu orvos 1386 K 38 f, Mertz József kereskedő 1331 K 88 f, Horváth Bertalan földbirtokos 1309 K 98 f, Róthbarth József kereskedő 1268 K, turci Papp János bankár 1268 K 66 f, Dr. Dobossy Fndre ügyvéd 1264 K, Neuschloss Dezső bérlő 1240 K 84 f, Dr. Ehrenreioh Lipót ügyvéd 1232 K, Lengyel Károly kereskedő 1230 K 65 f, Dr. Vajay Károly polgármester 1230 K, Dr. Haraszthy Bála ügyvéd 1202 K, Dr. Fekete Dezső, ügyvéd 1190 K 60 f, Gindl Antal cukrász-1171 K 68 f, Veróczy Antal táblabiró 1160 K 60 f, Dr. Farkas Antal ügyvéd 1130 K,'Visky Károly ny. kúriai biró 1138 K 02 f. Póttagok: Heinrich V, építész 1120 K, Beer Mór részv. társ. igazg. 1103 K 47 f, Emerich Tivadar háztulajdo nos 1099 K 55 f, Jankovics János ny. tanár, 1091 K 60 f, Markovics Máyer kereskedő 978 K 58 f, Markovics Ignác kereskedő 978 K 58 f, Markovics Salamon kereskedő 978 K 58 fillér. — A Szatmármegyei általános tanitó egyesület f. hó 4-án tartotta évi rendes közgyűlését a városháza közgyűlési termében a tagok élénk érdeklődése mellett. Az ülést Kótay Lajos az egyesület elnöke nyitotta még, rövidén vázolva az elmúlt év történetét. A gyűlés legkiemelkedőbb része volt a Kótay Lajos ünnepeltetése. Az arany- érdemkeresztet a miniszter képviseletében megjelent Berec Gyula min. tanácsos nyújtotta át az ünnepeknek, majd Bodnár György kir. tanfelügyelő az ünnepelt érdemeit méltatta; Vajay Károly kir. tanácsos polgár- mester a városi törvényhatóság nevében üdvözölte. Nagy sikere volt Bodnár Gáspár tanítóképző intézeti tanárnak is; ki a patro- názs ügyről tartott lelkes és nagyhatású beszédet. Neubauer Elemér a tanítók harcáról, Fábián István az egyesület működéséről, Papp János a pályázati eredményéről tett jelentést. Székely Árpád a modern pedagógiáról tartott előadást. Ülés után közebéd volt u Társaskörben, — Jegyzők gyüléae. A szatmárvármegyei jegyző egyesület szombaton délelőtt 10 órakor tartotta tisztújító közgyűlését a városházán Komoróczy Jenő elnöklete alatt. Elnöki megnyitó után a tisztujitást u következőleg ejtették meg: Elnök: Komoróczy Jenő, alelnök: Hadady József tyukodi, főjegyző : Nagy István érendrédi, másodjegyző: Birky György, harmadjegyző: Báthory György,' pénztárnok : Veres Sándor pettyéni jegyző. Az alapszabályzatot oly képen módosítják, hogy a jegyzők ügyét ezután a választmány fogja intézni. Az alapszabályok módosítására egy szükebb bizottságot választottak. — Szüreti mulatság. A Szatmári' Kathoükus Legényegylet 1912. évi október hó 13-án, (vasárnap) a Kossuth kerti kioszkban zártkörű szüreti mulatságot rendez. Be,- lépő-dij személyenkint 1 korona 20 fill Család-jegy (3 személyre) 3 korona. A szüreti mulatság az egylet helyiségéből indulva disz fölvonulással este 7 órakor kezdődik. A mulatság a következő részekből áll r 1. Csősz leányok és csőszök felvonulása. 2. A hegyi törvények kihirdetése a nótárius által. 3- Szüretelés, azaz szőlőlopás. (A lopáson rajtakapottak 20 — 60 fillérig terjedő pénzbírsággal Bujtatnak.) 4. A csőszleányok és csőszök tánca. 5. Általános tánc. 6. Ä csőszleányok közt egy torta, a csőszök közt a szüreti koszorú kisorsolása. — Szülők figyelmébe. A szatmári uj kir. kath. .főgimnáziumban a tánetnnitás október hó 15-én veszi kezdetét. Tánctanulásra a Zárdái növendékek is ide vannak engedélyezve. A tanulás az uj főgimnáziumban hetenkint 4-szer lesz megtartva d. u. 5—7-ig. Beiratkozni lehet október hó 15-éig a Vigadó termében Kölcsei-u 2. sz. d. u. 5—7-ig. Rád Ruben oki. táncmester. 2—2 — Az „Uj Szatmár“ mozi színház műsora kedden és szerdán : Merénylet a Kolumbusz ünnepélyen, sláger dráma. És a gondos összeállítású nagy műsor számos kacagtató humoros képpel és természet-utáni felvétellel. — Egy fővárosi kultúrintézmény. Ez ér májusában egy uj kulturközépponttal szaporodott a nemzeti művelődés ügye. Egy magyar műbarát, Ernst Lajos megnyitotta u saját budapesti palotájában, a Nagymező utca 8. szám alatt tizennégy teremben elhelyezett magyar kulturhistoria gyűjteményét, mely maga is páratlan látványosság, amellett, bogy a szemlélő tanulságokban kifogyhatatlan anyagot talál. Elénk tárul itt a magyar kultúrtörténet sok emléke, a magyar történet sok hires nevezetes jelenete a legkiválóbb magyar festők alkotásaiban. A tizennégy teremban — történeti sorrendben — sorakozik az irodalmi, művészeti, történeti, sziné- szeti és zenei emlékek gazdag sora, páratlan Ízléssel berendezett, Falus Elek tervei alapján kifestett termek csodaszép miüeujé- ben. <E történeti gyűjteményben van néhány olyan világraszóló alkotás is, mely díszére válna bármelyik európai múzeumnak. Csak Székely Bertalan önarcképéré, Munkácsy, Benczúr, Madarász, Than, Lietzenmayer, Lotz képeire hivatkozunk. És a Petőfi teremre és a festők önarcképgyüjteményére... Es mégis — e kultúrintézménynek ez csak az egyik oldala. A másik az, hogy hozzákapcsolódnak páratlan szépségű kiállítási helyiségek, melyekben a legnagyobb művészek alkotásai gyönyörűen érvényesülhetnek. Az egész közönség elragudtutásu fogadta a Szinyei-kiállitást májusban. Egészen eredeti volt Kernstookn&k a nagy üvegablakokra alkalmazott üvegfestmény kiállítása. Most pedig két világraszóló művész, a spanyol Zuloaga festményei 'és az angol Brangwyn rézkarcai láthatók a termekben. Amilyen a kezdet, olyan lesz a folytatás 1 Az Ernst- muzeum programmje megjelent. A Fényes, Vadász Miklós, Ferenczy, Ligeti, Pascin és Hermann gyűjteményes kiállításait, egy előkelő művészcsoport bemutatkozását és végül ismeretlen magyar biedermajer festők felfedezendő képeit ígéri. Ezt Dr. Lázár Béla Paál László és Szinnyei Merse Pál életrajz Írója rendezi és igy valami érdekesre és művészire lehetünk elkészülve. Az Ernst- muzeummal nagyon sbkat nyert a főváros középpontja lesz a legnagyobb ^művészi kultúrának és a képzőművészet és magyar történet terén kétségkívül a főváros legnagyobb és legnevezetesebb látványossága. Különösen most Zuloaga remekművei szenzációs érdeküek — A Néhma Lajos József kávés üzletét átvette BenkŐ Sándor, kinek előzé kenysége és szakképzettsége biztositja a vevőközönséget, hogy 10—12 százalékka olcsóbban szerezhetik be kávé szükségletüket mint bárhol. — Gyomorbajokat, étvágytalanságot és emésztési zavarokat a közkedveltségnek örvendő Ferencz Jó ZSOf-keserüviz rövidesen megszüntet. Hatása gyors és biztos, minden kelle metlen melléktünet nélkül. Előrehaladott kora egyéneknél már 8 napon át 3 'evőkanállal véve maradandó gyógyulást eredményez. Ezért becsülik a leghíresebb orvosok és orvostanárok olyan sokra ezt az ásványos vizet. Dr. Korányi Frigyes tanár,' főrendiházi tag, az orsz igazságügyi orvostanács elnöke, például kijelentette, hogy a Ferencz József-keserüviz már kis adagban is hatásos. A valódi „Ferencz József“ keserüviz négy világrészben tiz aranyéremmel lett kitüntetve. Az ösz- szes gyógyvizlerakátokból beszerezhető. — Hálókocsik a budapest—szatmári vonalon. Dr. Kelemen Samu orsz. gyűl.-- képviselőnk 'közbenjárására a keresk. miuiezter elrendelte, hogy a Szatmárról este 7 ó. 08 perckor Budapest felé • Budapestről este 7 ó. 05 perckor Szatmár felé induló személyvonatokhoz hálókocsi csatoltasBék. A hálókocsikat egyelőre próbaképen járatják, — Testvér gyilkosság. Balogh Mihály csengeri gazdálkodó kedden testvé- rótvlBalogh Sándort egy élesre fent konyha késsel halálra szúrta. A testvérgyilkost letartóztatták. — Bármily idejű hölgyet megtanítok Bostonra 10 koronáért. Háznál, vagy a táncteremben. Kívánatra vidékre is kimegyek családos házakhoz szerény dijjazás mellett. A többi táncok tanítását is elvála- lom.-Rád Rubenné oki. tánctanitó Szatmár . Perényi-utca 10. sz. 2— — 3 vékás lanka 50 darab nemes gyümölcsfával ellátva, a Külső-Poatakertben eladó, esetleg 1913-tól bórbekiadó. Értekezhetni : Csokonay-u. 17. s?. — Vasúti aroképes igazolványo kát. fényképeket mérsékelt árban rövid idő alatt szép kivitelben készít Scherling fény képész Deák-tér, Pannónia udvar földszint 2-8 — Az aj fényképészeti és festészeti műterem megnyílt Deák-téren, a Pannónia udvarának földszintén. Kényelmes kocsi bejárat. Tisztelettel Scherling Antal. — TeMon 375. 24 Felelős szerkesztő: Dr. Fejes litván. Főmunkatárs: Ruprecht Sándor. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. IKEáriavölgyi vizek mégis a legjobbak .és legolcsóbbak Csodás összetételüknél fogva mint gyógyvizek is a legelsők közzé tartoznak — s a legnagyobb mértékben érdemesek a t. közönség pártoláséra és az orvos urak figyelmére. Főraktár mindig egész friss töltésben : a SZATMÁRI KERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁGNÁL. 532—1912. tégreh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-e. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, bogy a halmii kir. járásbíróságnak 1912. évi Sp. II. 140. számú végzése következtében Dr. Székely Mór ügyvéd által képviselt Fischer István javára 120 kor., s jár. erejéig le- és felülfoglalt és 840 koronára becsült következő ingóságok, u. m. ló, tinó stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a halmii kir. járás- bíróság 1912-ik évi V. 298/3 9zámu végzése folytán 120 korona tőkekövetelés, és jár. erejéig, Tur-Terebesén adós lakásán leendő megtartására 1912. évi október hó 14-ik napjának délutáni 3 órája batáridőül kitüze- tik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §*ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén beceáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az árverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Halmi, 1912. évi szeptember hó 22. napján. MarkOVÍt8 Mór kir. bir. végrehajtó. !! minden idényre!! legelegánsabb férfi-ruhákat készit Szabó László férfi-szabó Debrecen, Széchenyi-utca 1. sz. Megrendelések felvétele végett meg- — — hívásra vidékre leutazok. — — $ 8—12 ü 741 — 1912. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott birósági végrehajtó az. 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, bogy a Beregszászi, Besztercebányai kir. járásbíróságnak 1912. évi I. 669—3. számú végzése következtében Dr. Kelemen József ügyvéd által képviselt Steiner és Lővy javára 415 kor. 15 fill, s jár. erejéig 1912. évi augusztus bó 3-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le-és felülfoglalt következő ingóságok, u. m.: magtár és ól nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a halmii kir. járás- biróság 1912-ik évi V. 402/1. számú végzése folytán 415 kor. 15 fill, tőkekövetelés, ennek 1912. évi március hó 1 napjától járó 5°/# kamatai, */8°7# váltódij és eddig öszszesen Í18 kor. 56 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, Kökényesden ádós lakásán leendő megtartására 1912. évi Október hó 14-lk napjának d. e. 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a veuni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §§-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is . el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881.' évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ennek javára is elrendeltetik. Kelt Halmi 1912. évi szeptember hó 20. napján. MarkOVÍC8 Mór kir. bir, végrehajtó.