Szatmár és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1912-09-24 / 39. szám
Huszonkilencedik évfolyam. 39-ik szám. Siatmár-Németi, 1912 szeptember 24. SZATMAR VIDÉKÉ TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. Az előfizetés ára: Egész évre . . . 6 kor. 1 Negyedévre 1 kor. 50 fill. Fél » . . . 3 » 1 Egyes szám ára 16 > SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések küldendők : Morvái János könyvnyomdája, Eötvös-utoa 6. sz. # * Telefon-szám : 73. —v HIRDETÉSEK — e lap kiadóhivatalában — jutányos árak ellenében vétetnek fői. A hirdetések díjjal előre fizetendők. Nyilttér garmond sora 20 fillér. I Municipiális sociaiizmus. A társadalmi élet irányítására nézve minderít lehetőleg változatlanul tartani törekvő merev konzervatívok és a gyökeres változásokat erőszakos eszközökkel egy csapásra keresztülvinni akaró forradalmárok között állanak azok, akik az emberi társaság fokozatos, békés haladásában, fejlődésében bíznak és ezen fejlődés elősegítése, irányítása utján igyekeznek a társadalom helyzetén javítani. Ezen manapság napról-napra szaporodó gyakorlati evolucionisták tevékenységében ismét két, egymással nem ellenkező, de egymástól mégis különböző irányt lehet felismerni. Az egyik rész bizonyos eszmék felállítása, megismertetése és megkedveltetése utján igyekszik a talajt előkészíteni oly reformok számára, melyek megvalósítása emberi számítás szerint csak egy . távolabbi jövőben válhat lehetségessé. A másik rész ellenben, a mai köz- és magánélet eszközeivel, saját vagyonának, politikai^ befolyásának, rábeszélő ké pességének, tehetsége és energiájának felhasználásával törekszik a legközelebb elérhető célokra. Ezek az úgynevezett municipal szocializmus, — vagyis a forradalmi szocializmussal szemben, helyesebben annak terjeszkedésével párhuzamosan — a közigazgatási szocializmusnak megalapozói. A közigazgatási szocializmus nyíltan bevallott célja. hogy a községek és városok szűnjenek meg az állami élet többé-kevésbbé öntudatlan és automatikus, tehát tökéletlen közegei lenni, hanem ehelyett valódi, saját élettel biró szervezetekké fejlődjenek, melyek minden egyes tagjuknak a lehető legteljesebb mértékben nyújtják a boldogulás feltételeit. A közigazgatási szocializmus legégetőbb kérdése mindenütt a telkek árának emelkedéséből és ennek folytán a lakások megdrágulásából származott lakásuzsora megszüntetése. Mindennemű gazdasági fellendülésnek — származott legyen ez győzelmes háborúból, közlekedési eszközök építéséből, a termelés emelkedéséből -— legérezhetöbb következménye bizonyos földtelkek értékének gyakran több ezer százalékkal való felszökése volt Ez gazdaggá tette az illető telkek eredeti tulajdonosait, vagy azokat az üzérkedőket, akik idejekorán reájöttek arra, hogy hol lesz legcélszerűbb jövö eladás végett telkeket vásárolni. Ellenben súlyos csapást képezett a lakosság nagy többségére nézve, mely keresete végett a gazdasági fellendülés székhelyén, a megdrágult telkeken felépült bérházakban annyival több bért volt kénytelen szerény lakásáért fizetni, hogy ha munkakeresménye a gazdasági fellendülésben talán szintén emelkedett volna, a többletet azonnal el kellett lakására költenie. Emellett a lakások bérével együtt az üzlethelyiségeké és műhelyeké is emelkedett — ennek következménye megint a kis ember mindennapi fogyasztási cikkeinek drágulása. A telkek drágulásának hatását különben megérezték a nagyiparosok és kereskedők is, részben a lakások drágulása folytán más cikkekben beálló fogyasztási hiány miatt is, — hasznuk tehát a nagy gazdasági fellendülésekből legfőként csak azoknak volt, akik benne legkevesebb érdemet szereztek: bizonyos telkek szerencsés bíróinak. Damaschke német közgazdasági iró ezt a következő keserű szavakkal fejezte ki: „A burgonyaföldből építő telek lett. Berlin megnőtt. Mindazok az államférfiak, akik atna végzetteljes 50 esztendő alatt Németországért gondolkoztak, a hadvezérek, akik csatáit megnyerték, a katonák, akik az életüket a hazáért kockára tették, a feltalálók, akik az ipar számára uj pályákat nyitottak, a gyárosok, a kereskedők, a munkások, a tanítók — mind, akik testtel és lélekkel hozzájárultak a német birodalom felállításához és nagy- gyá tételéhez és ezzel együtt annak fővárosáéhoz is — ők mind közre- munkáltak abban, hogy a 8000 márkából 6.000,000 márka legyen.“ Az ellen, hogy a telektulajdonosok munka nélkül magukhoz ragadhassák a fejlődés folytán a nemzeti vagyon és jövedelemben előálló többletet, hogy tovább menve még meg is sarcolhassák a nemzet termelő elemeit, — ez ellen küzdeni egyik sarkalatos alapelve a közigazgatási szocializmusnak. Hadat üzen a római jogi felfogásnak, mely a földterület fölött épp oly korlátlan uralmat ad az egyesnek, mint akármely fogyasztási jószág felett. A községi földtulajdon fenntartása és kiterjesztése, a házhelyek időre korlátolt bérbeadása volna tehát a jövö feladata, miáltal a községek városok annak idején az esetleg beálló értékemelkedésnek élvezetébe lépnének. Ezenkívül a telkek megállapított érték- emelkedése után minél súlyosabb adó kivetése és a teleküzérkedés megnehezítése céljából az üres házhelyek forgalmi értékének megadózása. Ennek a rendszabálynak az volna az eredménye, hogy az üzérkedők nem fogják soká benne hagyni tőkéjüket a súlyosan megadóztatott, de jövedelmet nem hozó telkekben, hanem mihamarább eladják azokat olyanoknak, akik házakat építenek reájuk és ezáltal ellene működnek a lakások drágaságának. Ezek a javaslatok azonban távolról sem meritik ki a közigazgatási szocializmus kritériumát. Ide tartoznak : az iskolaügy, ingyenes oktatás és tanszerek, községi munkaközvetítés, családi kertek kijelölése, a közszükségletek kielégítésére szolgáló üzemek köztulajdonná tétele, községi fogyaszTAKCA. A repülés százada. (Sz. F.) A repülés kérdése századunkban nem mondható többé megoldhatatlannak. Ez a mindössze néhány esztendeje századunknak produkálta as uj, nagy korszakot teremtő technikai vívmányt. Alig hogy felbukkant az első számbavehető légi jármű, követte százakban szinte számtalan és sok fajtájában most nemesen vetélkednek egymásnak a szó szoros értelmében való túlszárnyalásában. Az Ő9Z Zeppelin gróf már egész légi flottát alkotott és minden nagyobb német város felett csaknem naponként mutatkozik egy-egy kormányozható léghajó, nálunk a Parseval-ok húznak biztos stabilitással a levegőben, mig az egész világon se szeri, se száma a kiváló légi járműveknek. Párisban az Eiffel-torony felett rajokban röpülnek a karcsú monoplánok és formás biplánok s mint valami galambcsoportok szállanák tova, mig Amerikában az Óceán felett végeztek már több sikerült repülést a halálmegvető avia- tikusok. Igaz, hogy sok végzetes bale&et történt, de ahány katasztrófa: annyi újabb jelentős siker, mert aránylag százalékban kevés halálos szerencsétleueég esik az aviatika nagyobb diudalaira. A hadvezetőségek csakhamar siettek értékesíteni a korszakalkotó uj találmányokat u hadműveletekben és ma már nagyszerű felderítő szolgálatokat végeznek a hadi aviatikusok. Bizonyságot tesznek erről a most lezajlott mezőhegyesi királygyakorlatok hiteles haditudósitásai. A nagygyakorlaton több katonai aviatikus vett részt és a jelen- volt trónörökös nagy megelégedésére meglehetősen sikeres szolgálatokat végeztek. Innen állapíthatjuk meg — és pedig őszinte örömmel — hogy századunk legnagyobb találmányával mi sem maradunk a többi művelt állam igyekezete és elért eredményei mögött. Nekünk is megvannak a légi járművekkel a magunk jelentős diadalai. A kormányozható léghajót és repülőgépet azonban nemcsak próbaháboruban, de komoly, valóságos harcászatban is igénybe veszik már. A tripoliszi harctér felett nem egyszer teljesített már kitűnő szolgálatokat az olaszok számára a repülőgép. Ennek köszönhették azután azt, hogy az olasz hadihajók tüzérsége a legbámulatoeabb pontossággal lőtte embernagyságu lövedékeit a török táborra. Egy aviatikus mérnöktiszt ugyanis a magasból hajszálnyi pontossággal bemérte és leszámította az ellenség távolát és ott a magasban viszonyította valamennyi hadihajó összes ágyúinak állásához. így kapták meg az ágyuk számára a célzási adatotokat és természetes, hogy a hajóágyuk pompásan működtek. A repülés problémájával már az ókorban is sokan foglalkoztak. Erről több legenda, de megbízható feljegyzés is szói. Hatalmas lángelmék igyekeztek megoldani a kérdést. Az első — tehát elég primitiv — repülési kísérletet a következő ókori mondában találjuk: A regős ókorban hatalmas király uralkodott Kréta szigetén, azon a földön, ahol a görög-világ főistene, Zeusz, a mitológia szerint, született. A királyt Minosznak hívták s volt neki egy csodálatos állata, félig ember, félig bika, amelyik emberhúst evett s amelyik a hitrege szerint rokona is volt a királynak. Minotaurusznak hívták. Ennek az eleven embert faló fenevadnak építtetett Minosz király egy hatalmas nagy, csodálatos tévesztő-utakból összerakott épületet, a hires labirintust. Csak egy építőmester tudta ezt megépíteni, a minden mesterségben jártas Daidalosz, akit a király elhivatott magához szigetére s aki elvitte oda magával fiát, Ikaroszt is. Daidalosz megépítette a labirintust s kérte a királyt, hogy most már adja meg neki munkája jutalmát, hogy hazamehesseu Görögországba. Minosz király azonban megijedt attól, hogy Daidalosz elárulja a labirintus rejtekutjainak titkát s nem engedte meg, hogy a szigetet elhagyja. Nem adott neki hajót, hogy elutazhassák. Daidalosz mindenhez értett, ezermester volt s tudott mindig újat és újat kigondolni. így gondolta ki, hogy a király tilalmát kijátssza. Ha nem kaphat hajót és tengeren nem utazhatik, utazni fog — a levegőn keresztül. Fiával együtt kiült a tengerpartra s az erdőszélen elkezdte öiBzeszedegetni a földről, a bokrokról és az ágakról a madarak elhullajtott tolláit. Sok, nagyon sok tollat kellett összeszednie, de végül együtt volt annyi, amennyire szüksége volt s ekkor viasz segítségével két hatalmas szárnyat készített magának, két kisebb szárnyat pedig fiának, Ikarosznak csinált. A szárnyakat vállukhoz erősítették és ügyes kísérletezések után sikerült — felazállaniok a levegőbe, kogy átjussanak a tengeren ... Daidalosz volt tehát az első, aki feltalálta a repülést. Vállalkozásuk azonban (tehát már az első is) szerencsétlenül végződött. Ikarosz ugyanis — a legenda szerint — fiatalos hévtől elragadtatva nagyon is közel repült a nap forró sugaraihoz, amelyek megolvasztották a szárnyak viaszanyagát, a tollak szerteszóródtak és Ikarosz aláhulva, a tengerbe zuhant és ott lelte halálát. Ez az első legenda, amelyet a repülésről feljegyeztek, de még számtalan maradt hátra a későbbi korból is. Kiazáresz perzsa király például menyezetes tróuszéket készíttetett, amelyhez négy hatalmas sast kötöz- tetett lábuknál fogva. A menyezet alá nyársakra huedarabokat tizködtek. A sasok elkezdtek röpülni a hús után, de mivel láncuk rövid volt, nem érhették el s röptűkben szépen magukkal emelték és vitték a trónszéket. Azonban ez a kísérlet is rosszul végződött. A sasok a koncért való viaskodásuk- ban felborították a trónszéket és a király lezuhant. Szerencsére cqak a lábát törte el, nagyválasztéku cipőraktárát ajánljuk a | veié közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. == = Közvetlen a „Pannónia“ szálloda melletti!- BT A valódi amerikai King duality cipők kizárólagos raktára. Az előrehaladott nyári idény miatt a még raktáron levő nyári áruk az eddigi árnál iával olcsóbban kaphatók! F1GY£L91£ZT£I£S!