Szatmár és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1912-09-03 / 36. szám

/ SZATMÁR ÉS VIDÉKE. — Esküvők. Püspöki tlr. Kereszt- szeghy Sándor ügyvéd szombaton tartotta esküvőjét Nyomárkay, Annussal, dr. Nyo­márkay Ödön sátoraljaújhelyi kórházi főorvos leányával. A polgári házasságkötést Dókus Gyula c->. és kir. kamarás, Zemplénmegye alispánja végezte, az egyház áldását Fejes István a tiszáninneni ref. egyházkerület püs­pöke adta az ifjú párra. Pótor Dániel nagyari ref. tanító szerdán kötött házasságot Csépke Pótor turricsei ref. lelkész leányával, Ilonkával. — Telek Istváp, gróf Károlyi tót­megyeri uradalmának segédintézője és Rlausz- szer Zsófia Nagybányán házasságot kötöttek ' — Egly Sándor székesfővárosi tanár, Egly Mihály Nagybánya város főjegyzőjének test­vére vasárnap tartotta esküvőjét Strasser Elvira áll. tanítónővel Budapesten. Mint ta- nuk Bányai István pénzügyi tanácsos s Bakcsy Kornél hírlapíró szerepeltek. — Arany lakodalom. Cs. Nagy Károly a tímár.ipartársulat pénztárnoka s nej Szakács Juliánná vasárnap tartották házas Bágun ötvenéves évfordulóját. A jubiláns házaspárt sokan keresték fel szívből jövő üdvözletükkel. — Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik szeretett fiam, illetőleg férjem elhunyta alkalmából vagy bánatunkban résztvevőleg osztoztak ez utón, is hálás köszönetünket . nyilvánítjuk. Hérmán Julia és Dr. Jeney Sándorné. — Soroznak. Péntek óta han­gos a város. Énekelve jönnek s men­nek a hadkötelesek. Hetek óta Írják a lapok, hogy még a nyomorékokat is besorozzák. Pedig hát túlságos volt a félelem, aki alkalmas-volt, azt ezelőtt is besorozták, aki pedig gyenge és fejletlen az most sem kellett. Pénte­ken 226 állitásköteles közül 75-öf vettek be katonának. Szombaton a szat­mári illetőségűek közül a második korosztályból 88, a harmadikból 85 állott elő. A második korosztályból 13, a harmadik korosztályból pedig 12-őt találtak alkalmasnak katonai szolgálatra. Hétfőn 80 vidéki hadkö­teles állott a sorozó bizottság elé s ezek közül 35-öt soroztak be. A sorozó bi­zottság polgári elnöke Vajay Károly kir. tanácsos, polgármester, katonai elnöke Nagy Lajos honvédörnagy volt. A törvényhatóság részéről még Jéger Kálmán dr. tiszti főorvosi s Hajdú Ká­roly tb. főkapitány, a katonai ügyosz­tály vezetője vettek részt a sorozáson. —■ Repülés Szatmáron. Jeleztük már, hogy Székely Mihály, a legvakmerőbb magyar aviatiku°, szeptember havában Szat­máron repülni fog. Székely most' arról érte­sítette a repülés szatmári rendezőit, hogy ok­vetlenül ellátogat hozzánk, még pedig szep­tember hó második felében. Szatmáron nagy érdeklődéssel tekintenek a bátor aViatikus elé, Repülés Nagybányán. Prodam Guidó aviatikái malheurját alaposan kireperálta vasárnap Kvasz András, a siklórepüléséről hires aviatikus. A bo- donkuti téren a legnagyobb precizitás­sal mutatta be a legnehezebb műt ványokat, nyolcasokat és köröket, a nagy rétet többször körülrepülté a hatalmas gépmadár s végül gyönyörű siklórepüléssel ereszkedett le a nagy számú közönség kitörő éljenzése között. Az idő is kedvező volt, publicum is volt nagy számmal s igy szép Összeg jut úgy Kvasz Andrásnak, mint Pro dam Guidónak, ki a jövedelem fele­részét kapta. — A Debreceni Konzervatórium­ban szeptember hó 2-án kezdődnek a beira­tások. Főtanszakok: zonkora, hegedű, ének, cimbalom, gordonka, szavalat. Tandíj: ha­vonként 8 korona, a közép osztályokban 10, felsőkben 12 kor. A Beirutási dij 5 kor. ta nárok, műrészek és kiváló pedagógusok. Fel­vétetnek kezdők és haladók, órák beosztása a tanítványok iskolai elfoglaltságához alkal­mazkodnak. A zenekonzervatoriumot a zenei nevelésben elért sikerei 4 év alatt Debrecen legnagyobb s leguiagassabb színvonalú zene iskolájává fejlesztették. Bővebb értesítéssel P. Nagy Zoltán igazgató szolgál Kossuth utca 20. sz. — Beirat ások a polgári iskolába. A szatmárnémeti m. kir. állami polgári fiú­iskolában az 1912 —13. tanévre szóló beira­tások szeptember bó 2., 3., 4. és 5-én d. e. 8—12 óráig eszközöltetnek. A beiratásnál minden tanuló köteles bemutatni iskolai bi- zonyitványát, anyakönyvi kivonatát és oltási bizonyítványát. Ha a tanuló 12 életévét már betöltötte, ujraoltáei bizonyítványt kőteles bemutatni. E bizonyítványok nélkül a tanu­lók nem vehetők fel. Az igazgató. Templomavatás. A gacsályi ref. egyház megújított templomát f. íÖ 8-án avatja fel Dr. Baltazár Dezső i tiszántúli ref. egyház püspöke. Az avatási istenitisztelet sorrendjén szere­pel többek közt a püspök avató imája, Dr. Kováts István bészéde s Biki Ká-i roly esperes záróimája. Istentisztelet után a püspök a jelentkező küldöttsé­geket fogudja a lelkészlakón.. Ezután közebéd, este táncmulatság lesz a Kál- vineuin javára, — Élet a Féliksz-fürdőben! Az első sárguló falevél másutt’ a fürdőszezon baltát jelenti, s amint az őszi végig szállj a strandrok esplunadok bokrai közt, meg­szűnik a zajos vidám élet a mi Féliksz für dőnkben, amelynek bírót évtől évre messzébb tájakra viszik szét, s mély immár a külföld érdeklődését is magára vonta. A nyári sze­zon végén uj évad kezdődik, a mezei mun kák végeztével Bihar Hajdú és Békés, sőt a távolabbi vármegyék birtokossal, akik az ősz kellemes időszakára halasztották üdülésükét örömmel keresik fel a csodálatos erejű for­rásokat a Féliksz fürdőben, mely ilyenkor a szokottnál is nagyobb kényelmet nyújthat, s nagyobb figyelemmel fogudhatja vendégeit, szobák előzetes megrendelés nélkül is már rendelkezésre állának. Mint értesülünk szep­tember hó 1-től kezdve a szoba árakat is 80 százalákkal mérsékelik, s az államvasutak igazgatóságánál lépések tptróntek arra nézve, hogy a vonatok közlekedésénak rendjét ok­tóber hó -1-óig változatlanul, november hó 1 -óig pedig korlátozva tartsák fenn a közön­ség kényelmére, Egri Balog Gábor népsze­rűvé vált ’ kitűnő cigányzenekara a fürdő élénk látogatottságának magyarázata, hogy a meleg gyógyító forrásokat a tropikus nyári bőségek elmúltával sokan kellemesebbnek és hatásosabbnak tartják. — Bankok fúziója. A Központi és Polgári Takarék után a Szatmár- vidéki Takarékpénztár és az Agrár I bank r.-t. igazgatósága határozta el a fúziót. Az egyesült intézetek cége Szat­mári Agrárbank lesz, 400,000 korona I alaptőkével, mig előbb említett pénz- I intézetek Egyesült Központi és Polgári I takarékpénztár címet veszik.föl. Ugyan- I csak fuzipnálni' fog a közeljövőben a I Magyar bank és a Bankegyesület és I Árurészvénytársaság is. Szatmár úgy I mint Szeged és Debrecen a sok im- mobiliziált üzlet következményeit, a káros spekulációkat sínyli, ezért van I égető szükség a nagyszabású fúziókra s intézetek tömörítésére — Vihar, jégverés a hegyen. A Szatinárhegyi ezőlők az idén általában nem a legjobb szüretet ígérik. Annyi betegség, baj támadta meg, a fürtöket, hogy a gazdák a közepes átlugra sem számíthatnak. Most ebhez még az újabb jég is hozzájárult. Két ízben volt augusztusban, az egyik az Előcser és Csillaghegyet dolgozta meg. aug. 11-ón a másik a héten volt s a Morgó, Bolhás s Lippai hegyeken át húzódott Erdőd felé. A legutóbbi vihar és jég igen érzékeny káro­kat okozott a szőlősgazdáknak. — Tűzoltóink Fehérgyarmaton. Megírtuk, hogy a fehérgyarmati tüzoltó-egye- sület 30 éves fennállása alkalmából szeptem­ber hó 8 án jubiláris ünnepséget rendez. A Szatmárvármegyei tüzoltószövetség is itt tartja évi közgyűlését, melynek befejezése utáu tiizoltógyakorlatokat tartanak. JA tűzoltók ünnepélyén u szatmári tűzoltók közül har­mincán vesznek részt Tankóczi Gyula tűzoltó parancsnok vezetése mellett. — Vértódulások a természe­tes Ferenoz József-keserüviz rend­szeres használata mellett biztosan és Vendkivül enyhe módon gyógyulnak. Mint rendszeres adag elegendő lL po­hár reggel éhgyomorra. Az igazi Ferencz József-keserüviz kitűnő hatása a legjobban igazolja az egész világ orvosaiak és orvostanárai­nak egybehangzó elismerése. Dr. Ch, Mauriac, a párisi Hopi tál du Midi or­vosa is igy nyilatkozott e világhírű hazai gyógyvízről: „A Ferencz József- keserüvizet sokszor rendelem s eddigi tapasztalataim szerint hatása nagyon kedvező, úgy hogy ez a gyógyvíz a hashashajtók közöt, a legelső helyek egyikét foglalja el.“ Bevásárlásnál úgy a füszérüzle- tekben mint a gyógytárakban .kérjen határozottan „valódi Ferencz József“ keserüyizet. Óvakodjunk az utánzatoktól. — Egy erős munkás kerékpár { eladó a tűzoltó őrtányán. — Letartóztatott váltó hamisító. Illy Antal pénzügynek üzelineiről rántotta le a leplet a szatmári rend, és csend-őrség. Illy előbb ügyvédi Írnok volt, mnjd pénz- ügypök lett s ily minőségben a hozzáfordult embereket a legturfangosabb módon becsapta, a 'midőn érezte, hogy ég u lába alatt a ta­laj.' megszökött A rád megyébe, hol felesége lakik. Itt fogták el a csendőrök s mivel több ízben szökési kisérleteki t tett, vasra verve hozták Szatmárra. A himisitott vál­tók összege meghaladja a százezer koronát. — Tanítók figyelmébe. Huszár Aladár szatmári könyvkereskedő „Szatmár- megyei“ irka cimen különösen az elemi is­kolák növendékeinek felette fontos, Szatmár- vármegye térképével és leírásával, továbbá, szorzótáblával ellátott 2 filléres irkákut bo­csátott közre. Az igen olcsó 12 oldalas irka a legfinomabb papíranyagból készült, kiállítása ízléses, kifogástalan. A vármegye eirását Mihály Ferenc állami elemi iskolai igazgató eszközölte, ezen irkát, tekintve azt hogy csekély árának bizonyos százaléka a szatmári internátus javára fog fordittatni, igen ajánljuk a tanitó figyelmébe és pártfogásába. 2—6 — Az uj fényképészeti és fes­tészeti műterem megnyílt Deák-téren, a Pannónia udvarának földszintén. Kényelmes kocsi bejárat. Tisztelettel Scherling Antal. — Telefon 375. 20 — Az iskolai év beálltéval ajánl­juk Huszár Aladár könyv- és papirke- reskedésát, ahol mindenféle tankönyvek — használt de jó állapotban — felárban kap­hatók. Rajzeszközök, irkák, mindenféle papír és írószerek pedig a legolcsóbban szerezhe­tők be.; (2—3) — Ódon tankönyvek legújabb ki­adásban bekötve félárban kaphatók, úgyszin­tén az összes iskolákban előirt rajztömbök, füzetek, papír, író és rajzszerek Lővy Miksa könyv és papirkereskedésébeu. — Kisközség átalakulása. A bel­ügyminiszter a Szatmár vármegye területén levő és eddig az Apa községhez tartozott „Apahegy“ pusztának kisközséggé átalaku­lását elrendelte s a község nevét.ideiglenesen 1 Apahegyben állapította mvg. Bosch Mágnes, gyertyagyújtásra, négysarku, de egy hengerre is használható, eladó e lap kiadójában. Jorkshiere kan kitüntetett apa állat, tenyésztési célra rendelkezésre áll a malom telepen. !! A Ráriavölgyi vizek !! mégis a legjobbak és legolcsóbbak. Csodás összetételüknél fogva mint gyógyvizek is a legelsők közzé tartoznak — s a leg­nagyobb mértékben érdemesek a t. közön- - ség pártolására és az orvos urak figyelmére. 647—1912. végreh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvény* széknek 1912. évi 8794. számú végzése kö­vetkeztében Dr. Ehrenreich Lipót ügyvéd által képviselt szatmári bank r.-t. javára 1200 K. s jár. erejéig 1912. évi julius hó 19-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és az 1912. V.. 213/2. sz. tkvben 3 t. a. összeirt ól kihagyásával 3950 koronára becsült következő ingóságok, u. m. épületek, tehenek, sertések stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a halmii kir. járás- bíróság 1912-ik évi V. 213/6. számú vég­zése folytán 1200 korona tőkekövetelés, en­nek 1912. évi márc. hó 15 napjától járó 6 °/0 kumatai, VaVo váltódij biróilag már megállapított költségek erejéig, Tiszabökény- bon adósok lakásán leendő megtartására 1912. évi szeptember hó 7-ik napjának délelőtti 10 Órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzés­sel hivatnak meg, hogy az érintett ingósá­gok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. § ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyibon az árverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Halmi 1912. évi augusztus hó 12. napján. Markovics Mór, kir. bir. végrehajtó. — A Nap a magyar újságírás szenzációja. Tessék elolvasni és feltétlenül meggyőződik róla, aminthogy azonnal kon­statálni fogja azt is, hogy a Nap u magyar közönség legkedvesebb lapja.. A 48-as eszmék és a magyar nemzeti törekvések egyetlen hű és törhetetlen szószólója. Főszerkesztő Braun Sándor. Felélős szerkesztő: Hacsak Géza. Munkatársai: a magyar újságírás kitűnőségei. Példányszáma amerikai újságéikor : 155 000 példány naponkint. Egy szám 2 krajcár. Elő­fizetési ár: egy évre 16 korona, fél évre 8, negyedévre 4 korona, egy hónapra 1 korona 40 fillér. Minden jó magyar fizessen elő A Napra i — Kérdezze meg házi orvosát, hogy nem-e akkor cselekszik legokosabban, hu már szappant vásárol, hogy csak a Ko­lozsvári Heinrich-féle Szent László fertőt lenitő pipere szappant veszi. Megóv minden ragályos betegségtől. A‘ 3 — — Benső barátságot köt minden hölgy a legjobb „Persil* mosószerrel. Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkatárs: Ruprecht Sándor. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. !! Minden idényre! ! legelegánsabb férfi-ruhákat készit Szabó László férfi-szabó Debrecen, Széchenyi-utca 1. sz. Megrendelések felvétele végett raeg- — — hívásra vidékre leutazok. — — 1 < 3—12 8 E1 adó mintegy 200 mm. téli alma termés. Nábrád, Szilágy m. I 2—3 Dory Györgyné Hirdetmény. Angliából1 importált telivér lin- colshirei kanok után származó szépen fejlett licoln-mangalica keresztezésü 4—5 hónapos tenyészkanok és kocák özv. Jászay Jenőné gazdaságában eladók. (Barabás, Bereg m. V. áll. Bereg8om-Mezökaszony. 1—4 492 — 1912. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezen­nel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. tör­vényszéknek 1911. évi 22028. Sp. számú vég­zése következtében Dr. Farkas Antal ügyvéd által képviselt Sulyok Edónó javára 1039 kor. s jár. erejéig 1912. évi junins hó 1-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le* és felülfoglalt és 2210 kor.*ra becsült kö­vetkező ingóságok, u. in.: épületek stb. nyil­vános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a halmii kir. járásbí­róság 1912-ik évi V. 234/2. számú végzése folytán 1039 kor. tőkekövetelés és ennek 1910 évi március hó 24-ik napjától járó 5°/° kamatai, és eddig öszszesen 275 kor. 30 fil­lérben biróilag már megállapított költségek erejéig Tiszabökényben adós lakásán, leendő megtartására 1912. évi szeptember hő 7-ik napjának d. e. 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érin­tett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §§-ai értelmében készpénzfizetés mel­lett a legtöbbet. ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatta és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ennek javára is elrendeltetik. Kelt Halmi, 1912. évi augusztus hó 12. napján, MarkOViCS Mór kir. bír. végrehajtó.

Next

/
Thumbnails
Contents