Szatmár és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1912-08-13 / 33. szám
SZATMÁR ÉS VIDÉKE. fillér, — Külöu belépődíj az 1st van napi nngy ünnepélyen egyáltalán sehol sem lesz. — Tájékoztatást egész nnpon át a gyermek - szanatórium központi igazgatósága ad (Stáhly utca 15. telefon 82 —82 sz.) a belépőjegyeket a központi iroda külön bélyogköltség nélkül a rendelőknek telefon rendelésre is megküldi. Jegyek már is kaphatók valamennyi dohány tőzsdében, valamint a régi Nemzeti Színház előtti p.iVillonban is egész napon át. * — A közigazgatási bizottság tegnap d. e. 10 órakor tartotta rendes havi ülését, melyen a főispán helyett, a ki betegség miatt nem jelenhetett meg a polgár- mester elnökölt. Jelenvoltak: -Kőrösmezei Antal főjegyző, dr. Antal Sándor tisztifőügyész, dr. Jégéi' Kálmán főorvos, dr. Lé- nárd István árvaszéki tanácsos, dr. Pirkler Ernő aljegyző, dr. Kacsó Károly kir. műszaki tanácsos, György Lajos kir. folyam- mérnök, Bodnár György kir. tanfelügyelő, Czilli György kir. állatorvos és Korányi János, dr. Fejes István, dr. Tanódy Márton, Losonczy József, dr. Farkas Antal, dr. Kereszt8zcghy Lajos, dr. Kelemen Samu, Pethő György bizottsági tagok. Az egyes előadók jelentéséből megemlítjük a következőket: A főorvos jelentése szerint az egészségügyi viszonyok a megelőző hónapok hoz képest javultak. Volt összesen 14 heveny fertőző betegség és pedig agygerinchártyalob 1, vörheny 2, béltifusz 4, hökhurut 6 és kanyaró 1. A kir. állatorvos jelentése szerint a Körtvályesi legelőn lépfenóben elbult 17 drb. marha. A belterületen levágatott 187 nagy, 31 növendék marha, 252 borjú és 535 sertés, a Hegyen 6 nagy marha, 6 borjú és 8 sertés. Vasúton belföldre elszállittatott 626 szarvasmarha, 300 juh és 2359 sertés, külföldre 80 szarvasmarha. — A kir. ügyész jelentése szerint a helybeli fogházban volt 140 fogoly és pedig 114 férfi és 26 nő. Rabmunkáért befolyt az államkincstár részére 72 K 03 fillér, a munkás foglyok részére 76 K 55 fillér. A polgármester jelentése szerint az elmúlt hóban volt 8 ki- és 8 bevándorlás. -- Az ülés 11 órakor véget ért. — Nyugalomba vonult számve- 1 VÖségi főnök. Obholczer Gyula pénzügyi tanácsos, a nagykárolyi pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőségnek főnöke nugusz- tus hó 1-től nyugalomba vonult. Obholczer úgy Nagykárolyban, mint Szatmáron nagy népszerűségnek örvendett s annak idején, mikor a szatmári pénzitgyigazgatóeágnál működött, lelkes irányítója volt zenei életünknek. Nagykárolyban ő szervezte a zeneműkedvelők egyesületét, mely számos sikerét Obholczer agilitásának köszönheti. Örömmel adjuk hírül, hogy uj otthonául városunkat választotta. Szatmárra költözése értékes nyeresége lesz a . lendülésnek indult zenei életünknek, mely sokat vár az ő ismert agilis működésétől. — A tanfelügyelő szabadságon. Bodnár György kir. tanfelügyelő részére a vallás és közokt. ügyi miniszter a mai naptól hat heti szubadségot engedélyezett. Szabadságideje alatt a tanfelügyelői hivatalt Sprenger Ferenc kir. s. tanfelügyelő fogja vezetni, ki egyúttal a kir. tanfelügyelőnek a közigazgatási bizottságban való helyettesítésével is megbizatott. — Tanári kinevezések. A vallás és közokt. ügyi miniszter Fehér Sándor helyettes tanárt a fennálló szerződésből kifolyólag,' Császy László kisvárdai áll. főgimnáziumi h. tanárt állomáshelyén a IX. fiz. o. 2-ik fokozatába rendes tanárokká nevezte ki. — Áthelyezett adótiszt. A pénzügyminiszter Thanhoffer István lőcsei kir. adóhivatali tisztét hasonló minőségben a beregszászi kir. adóhivatalhoz helyezte át. — Kinevezés. Dr. Radu Demeter nagyváradi gör. kath. püspük Cupcea Péter nagykárolyi g. k. lelkészt Alsószoporra esperessé nevezte ki. — Áthelyezés, Az igazságűgyminisz- 'ter Mudrossy Andor az igazságügyminisz- teriumba berendelt korponai járásbirósági -írnokot a szatmárnémetii kir. törvényszékhez helyezte át. — Aljegyző választás. A pettyéni körjegyzőségnél megüresedett aljegyzői állásra egyhangúlag Rupprecht Béla oki. jegyzőt választották meg. — Tanitó választás. Vamosoroszi- ban a ref. kántortanitói állásra Károly Gáspár inilolui tanító választatott meg. — feljegyzés. Berger írónkét, Berger Dezső a Mátészalkai közgazdasági bank igazgatójának leányát eljegyezte- Bródv Sándor dr. mátészalkai orvos Korytnica-fürdőn. — Esküvő. Knizek Jusztika urleány- nak (Ausztria^ vusárnap esküszik örök hűséget hilibi Haller Ferenc, ra szatmári Takarékpénztár egyesület pénztárnoka. — Somlyó Nándor tragédiája. Említettük, hogy Somlyó Nándor budapesti orvost nevezték ki Avasfelsőfaluba járásor- orvosnak. Az uj orvos állását alig foglalta el, súlyos elmebaj támadta meg s már el is szállították Moravcsik tanár klinikájára. Somlyó iránt Budapesten általános a részvét, mert széles körben ismerték. A Népszínház, majd a Királyszinház orvosa volt s itt ismerkedett meg Szamosi Elzával, az Operaház tagjával, kit feleségül is vett. Má-fél esztendővel ezelőtt | házistáreak el- hid gültek igymástól s csukíatnar válópör feje/te be | regényes házasságot. Azóta Somlyó búskomorságba esett. E'ébb vidéki rokonainál tartózkodott, majd fogorvossá ké- peztc.tte ki magát s ily minőségben a budapesti Irgálmusok kórházában kapott alkalmazást, legutóbb pedig az avasi járásorvossá nevezték ki. — A szünidei rajztanfolyam. A tanítók szünidei általános irányú rajztanfolyama június 20-áu kezdődött s augusztus 7-én ért véget. A tanfolyam célja volt, hogy az azon résztvevő tanítókat az iparos tanonciskolái rajzoktntáa'a képesítse. A tanfolyamon 28 tanitó vett részt. A tanfolyam vezetője Kótni Pál ipar szakiskoluiiguzgató előadója Kiszely Árpád tanár volt. A tanfolyamon résztvett tanítók név sora a következő: Gáspár- Gyula Nugykálló, PelsŐczy Kálmán Ujfehértó, Hajgató Károly Mára- marossziget, Léka Jenő Nyíregyháza, An daházy Ervin Temeshomokoss, Varga Vendel Bácstopolya, Kardos Dávid Szerencs Matheidesz Márton Tótkomlós, Barna Béla Jászó Liposey Tivadar, Szakái Imre Sátoraljaújhely, Kellner Vilmos Nagymihály, Ist- vánffy Károly Pécs, Bakos Sándor Nagy szalonta, Orsovszky László Kassa Kovács Gábor Hujduböszörmény, Kovács Lajos Abauj szántó, Fleischhakker Ede Lőcse, Borotta Koriolán Ermihályfalva, Tóth Mihály Sá rospatuk, Békeváry Konrád, Marosán János ' Szutmár, Lenkey Géza Gálszécs, Császá Gyula Bihardiószeg, Gömöry Mihály _Dob- sina, Kopniczky Kamill Nagysomkut, Butha Gábor Bácsfeketehegy, Rohoska Géza Szarvas. — Vándor képkiáilitás; F. hó 9-én érdekes s gazdag anyagú képkiállitás nyilt meg nálunk a Pannónia szálló nagytermében. A kiállítást a magyar művészek egy tekintélyes csoportja rendezte s oly gazdag anyagot halmozott össze legnevesebb festőink képeiből, hoyy a jelen kiállítás úgy érték, mint siker tekintetében az eddigieket felülmúlja. A tárlaton Iványi Grünvald Béla, Kézdi Kovács László, Egerváry Potekin, Litteczky, Papp, Neogrady Antal, Pálya Celestin stb. képei szerepelnek. A kiállítás nyitva van reggel 9-től fél 1-ig, s d. u. 2—6-ig.- Csütörtökön 15-én u bezárást megelőzőleg 4 órakor tombola lesz, amelyen több igen értékes képkerül kisorsolásra. A kiállítást gyéren látogatják. !! A Máriavölgyi Tizek !! mégis a legjobbak és legolcsóbbak. Csodás összetételüknél fogva mint gyógyvizek is a legalsók közzé tartoznak — s a legnagyobb mértékben érdemesek a t. közönség pártolására és az orvos urak figyelmére. Nyiregyháza vagy Hajdú- dorog? A gör. kath. magyar egyház főhatóságától megkeresés érkezett a szatmármegyei egyházközségekhez, illetőleg ezek papjaihoz és tanítóihoz, nyilatkozzanak arra vonatkozólag, hogy a gör. kath. magyar püspökség székhelyéül Nyíregyházát vagy Hajdudo- rogot óhajtják-e? — A szatmármegyei egyházközségek legnagyobb része Nyíregyháza mellett foglalt állást. — Költözködik a pénzügyigazgatóság, Je nem Szatmárra, hanem annak elnöki, adóügyi és italjövedéki ügyosztálya a pénzügyigazgatóság mostani helyiségéből — Nagyhajduváros-utcai Kovács-féle helyiségbe. — Repülés Nagybányán. Prodam Gnidó, a nagyhírű pilóta f. hó 25-én repülő felszálásokat rendez Nagybányán a bodoukuti téren. Prodam az aviatikának egyik merész harcom, a ki átrepülte már a tengert Fiúmétól—Abbáziáig s aki átszállt a magas Monte-Maggurán is. Az érdekes repülés elé nagy érdeklődéssel néznek a nagybányaiak. — Szabadságharcos a fogházban. Érdekes lakója lesz é hóban a kir. ügyézség fogházának id. Tinku János 92 éves szatinárudvarii lakos fogja ülni 4 napi fogházbüntetését kihágás miatt. Tinku a Damjanich táborában végig küzdötte a szabadság- harcot, ott volt a szomorú nevezetességű világosi fegyverletételnél is. 1866-ban Königtrétznél harcolt a poroszok ellen. Tinkunák aki még mo9t is erőteljes ember, 4 ükunokája s 37 unokája van. — Országos állatváaárok. Augusztus hóban a következő községekben lesz országos állatvásár: 12-én Avasujvároson, 14-én Nagysomkuton, 16-án Csengerben, 23 án Erdőszádán, 26-án Nagybányán. — Visszatért kivándorlók. A Kassára Oderberg felöl érkező vonatok tömve vannak magyar utasokkal. A visszatért kivándorlók panaszolják, hogy az elnök válság mialt beállott munkaválság folytán műnk ívhiány ütött ki s amiatt kénytelenek visszavándorolni az őshazába. A visszatérők nagy obbára Szatmár és Ungmegyékbe valók. — Felgyújtott buzatelep. Szombat éjjel Földvári Farkas körtvélyesi buzutelepén tűz ütött ki s a felhalmozott búzakévék közül mintegy 2000 kéve lett u lángok martaléka. A nagy szélben a tüzet oltani nem lehetett. Nagyobb kár nem éri a tulajdonost, mert a telep biztosítva volt. A vizsgálat megindult s már is bebizonyítást nyert, hogy a tűz gyújtogatás folytán keletkezett. — Nagy tűz Pettyénben. Egy dolgos község esztendei-munkáját semmisítette meg az a tűzvész, mely kedden délután 5 órakor ütött ki Pettyén községben. A községi rakodóban ösz- szehordott termés mintegy 200 búza és árpa asztag hamvadt el a tűzben, melynek csak igen csekély része volt biztosítva. — Váfláráthelyezéa. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy Jánk községben az 1912. évi szeptember 12-ére eső országos vásár ez évben kivételesen szeptember 5-én tartassék meg. — Csalással vádolják. Franki Mi- hájy terménykereskedő feljelentést tett Bila- kovics Sepsy Béla nagykárolyi lakos ellen osalás miatt. A vád beigazolódott e most az ügyészség csalás büntette miatt vád alá helyezte. — Letartóztatott cigány asz- SZOnyok. A csendőrség csütörtökön letartóztatta s az ügyészség fogházába kisérte Lakatos Borosa, Lakatos Erzsi s Lakatos Kató cigányasszonyokat, kik a íolvajlást, kuruzslást s angyalcsinálást iizletszerüleg űzték. A kihallgatás során sok, a rendőrség által még fel nem deritettbünös dolog került felszínre. — Ebtulajdonosok figyelmébe. Veszett ebek garázdálkodtak városunkban; ennek folytán a rendőrség 40 napi ebzárla- töt rendéit él. Az utcán kóborló obék kímélet nélkül ki fognak irtatni. — Orvosi vizsgálatok a bécsi Allgemeine Krankenhausban beigazolták hogy: „A természetes Ferencz József- keserüvizzel a székrekedés legkülönbözőbb nemeinél nagyon kiváló eredmények érhetők el. A Ferencz József keseriiviz oldó és hashajtó hatása kisebb adagoknál következik be, mint bármely más hasonnevű víznél. A Ferencz József keserüvizet a betegek szívesen isszák és állandó használat mellet is jól tűrik.“ Sohasem hagyja cserben a székrekedésben szenvedőt a világhírű valódi Ferencz József keserüviz, mely a legmakacsabb esettekben is biztos eredménnyel jár. Ennek köszönheti a magyar földnek ez a természeti kincs, hogy az egész viliágon el van terjedve A füszerüzletekből és a gyógy- tárakból mindenütt beszerezhető. — Pályázat. A királydaróci körorvosi állásra pályázat van hirdetve. Kérvények az erdődi főszolgabíróhoz augusztus 31-ig adhatók be. — Egy teljesen uj 600 koronás Nationál register pénztár félárban eladó — Szabó Gézánál Szatmár, Kazincy-utca 10. 4—5 — Az uj fényképészeti és festészeti műterem megnyílt Deák-téren, a Pannónia udvarának földszintén. Kényelmes kocsi bejárat. Tisztelettel Scherling Antal. — Telefon 375. 17 — Melyik a legkitűnőbb magyar élelap ? Nevetni fog, — (tudniillik, ha elolvassa) — a Fidibusz. Remek szöveg. Pompás képek. És mesésen olcsó! Egy szám 6 krajcár. A Fidibusz előfizetési ára: egész évre 6 K, félévre 3 K, negyedévre 1 K 50 fillér, egy hónapra 50 fillér. Mutatványszámokat küld a kiadóhivatal: Budapest, Rökk Szilárd-utca 12. A R»allct-féle = intemátus ERZSÉBETFALVÁN, űri-utca 14., (Pest mellett) elfogad a saját nyilvános polgári iskolájába járó növendékeket, valamint bármely iskolai tanulókat. Correpetálás, nyelvek, zene, torna. — Mérsékelt díjazás. Prospectus díjtalan. — Vidéki növendékek felügyelet alatt. 6—6 Népbiztositási szövetkezetünk részére keresünk az ország minden helyisége részére képviselőket. Szakismeret nem szükséges, mint mellékfoglalkozás is űzhető. — Könnyű és becsületes mellék- kereset I —* — Ajánlatok az Eszéki Kölcsönös Segélyző Eszék — — — intézendők. — — — Tisztán és világosun úgy kérje és fogadja elt ha szappant _vesz, hogy KOLOZSVÁRI HEINRICHféle Oly Cerili szappan Tojás Mandula Márvány A kolozsvári gyógyszappan-gyár azért lett világhírű, mert a legdrágább és teljesen ártalmatlan anyagból kétziti szappanait. n 0 U O—rFelelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkatárs: Ruprecht Sándor. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. GUTORI FÖLDES KELEMEN aradi gyógyszerész által készített legjobb arckenőcs, mely 2—3 nap alatt ifjitja és szépiti az arcot. Hfarírit.flrAmA egyedüli szer szeplő, illlllglli vlvIIItJ májfoltok, pattanások, bőratka (Mitesser) ráncok, kiütések stb. ellen. Mamit frame páratlan szer bőrpatta- lvltll gll~ vl vlllv nások, wimmerlik, arc- és kézvörösödés, napbarnitás ellen. Mai*A>it f párna bámulatos hatása abban ITllU gll~ vl vlllv rejlik, hogy bőrre kenve ez rögtön felveszi és ez okozza azon csodás átalakulást, bogy egy szeplővel, vagy máj- foltokkal fedett arc 2—8 nap alatt fehérré lesz. Ihrffit-rrAlflA teljesen ártalmatlan, Llltllgllj vlvlIIC nem zsiros, az arc nem lesz fényes, azért nappal is használható. A Földes-féle Margit-Créme ára: nagy tégely 2 kor., kis tégely 1 korona. Mai><vit uiiíIap fehér, rózsa vagy créme LUdlgllr|HlUuI szinben 1 kor. 20 fillér. Margit-szappan darabja 70 fillér. Csakis akkor valódi, ha minden doboz gutori FÖLDES KELEMEN gyógyszerész Arad, felirattal és címerrel van ellátva. Utánzatoktól óvakodjunk 1 Kapható Szatmáron: Bartók László drog. Bossin József, Irgalmasok, Rajzinger Sándor, Rohrlioh Sámuel, Unger Ullman Sándor, Szinérváralján: Greber Béla, Nagykárolyban: Fitos Ferenc, Gyu- rovits Gyula, Gál Kálmán, Nagybányán: Baj- nóozy János, Wass Lajos, dr. Warsa Ernő gyógyszertárakban. 8—10