Szatmár és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-21 / 8. szám
Huszonnyoloadik évfolyam. 8-ik szám. SZATMAR Szatnruár, 1911 február 21. VIDÉKÉ üli 4 JJ * 2 11 j ^ TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Vezércikk — a vezércikkekről. Irta: Bodnár Gáspár. Hát én már csak a régi, öreg 0 7 O elnevezésnél maradok. Ma ugyanis már „vezető cikkely“ a neve. Maradok, mert a magyar ember száján természetessé vállt már a nvezéru szó. Polgár-jogot nyert. A cikk is. Régi-régi, elsárgult fóliánsokon olvasom. Krónikákban. Mikor a nagy vezirekkd öklelődzött a magyar. Pázmány Írásaiban is ráakadok. Pedig Pázmány stílusa olyan a mi nyelv szellemünkben, mint a szüzföld röge a haza földjében. De nem tagadom azért a nyelvújítás jogosultságai. Sem szükségességét. Csak ott ne kapargáljon, se ne töltögessen, se’ a divat ördögét ne eressze szabadon láncáról, ahol a túlbuzgóság felesleges. Sőt káros. Mert a nyelv természetébe, ömlö lendületébe, izébe, sőt fönségébe markol. * * ■* Ámde nem nyelvészkedni akarok én most. Világért sem. Hanem egy-két gondolatomnak, szerény tapasztalatomnak óhajtok kifejezést adni — a vezércikkekről. Amelyeket ma írnak. Amelyeket ma nem olvasnak. Amelyek pedig — t. i. az újságnak vezércikkei — egykor úgyszólván irányitói, lelkesítői, hatalmas nemzeti életkérdések megoldói, győzelmes vezérei voltak. A magyar vezéreikkirás újabb történetében — hogy csak néhány nevet említsek — hatalmas alakjukkal emelkednek ki: Kossuth Lajos, Kemény, Deák Ferenc (hires húsvéti cikke) újabban Kaas, Bartha Miklós és mások TÁRCA. A poszt meghal. Irta: Berkes Imre. I. Ott, ahol a trentói Ut erős kanyaró dással Pergine felé tart, ott van a civezanói erősség. Rossz stratégák, buta katonai mér nökök eszelték ki hogy erre a jelentéktelen útra a középkorba is beváló várat építettek Balról a magas sziklafal rideg bozótjaival és szomorú fáival, a vár előtt a kikövezett országút, alatta a mély szukadékban egy hirtelen iramú folyó, amely mérgesen vág tat lefelé a trentói völgybe. Fönn a falu apró házaival és sovány parasztjaival s ezeknek, bár mindennap elhaladnak az erősség előtt, sejtelmük sincs róla, minek a vár, minek a rejtelmes, sötét rések, amelyeken néha kikandikál egy katona bus szeme vagy kileselkedik egy fényesre csiszolt puskacső. Miért vannak a várban katonák ? Mire várnak? Mire leselkednek? Itt minden Éa tessék csak ezeknek az óriásoknak fejlődésük útját kisérni: okvetlenül rá kell jönnünk, hogy hatalmas kiszélesedésüknek, hömpölygő hullámaiknak, méltóságos folyásuknak forrása: a vidék. A vármegyei élet, levegő. Az alkotmány bástyája szerzett szívós kitartás. Megedzés. Az ő első fellobogásuknak, tiszta látásuknak, eredeti gondolkodásuknak ereje, lelkűk tüze, Írásuk ize. mind, de mind itt gyökeredzett a vidék talajában. Az első gyürüzet, a mit ők átöleltek és a mi őket át és átfogta, itt képződött. E gyürüzetböl fejlődött mindig szélesebben és szélesebben az ő egyéniségük egész köre. Értéke, eszméje, hatása és győzelme is. Hol tartunk ma? Módomban van a vidéki újságok nagy számát megfigyelni. Olvasgatni vezércikkeiket. Egyik tanulmányomhoz kell nekem ez a lélektani megfigyelés Ahhoz, melyen most dolgozom. A hírlapirodalomról. Es fájdalommal, sőt megdöbbe néssel látom, hogy a vidék hirlap irodalmának különösen vezércikkei, már-inár az elsekélyedés, a gondolatszegénység, az üres szalmacsépelés, az általánosság és főleg a nagy képű politizálás ingoványaiban vergődnek. Ennek a jelenségnek tagadhatla- nul több oka van. Nem utolsó a vidéki hírlapirodalomtultengése. Ennek a tultengésnek következménye, hogy boldog-boldogtalan, tehetséggel vagy a nélkül siet a hir lapirodai mi pályára. Sokan, nagyon sokan meg vaunak győződve, hogy egyenesen arra születtek. És e meggyőződés azt a hamis hitet érlelik meg százakban és százakban, hogy a hírlapírónak nincs szüksége alapképzettségre. Még inasi évekre sem, mint a csizmadiának, hogy a dikicset jól kezelhesse. Ma csak be kell jutni valamelyik szerkesztőségbe. Penna, kutyanyelv, nagy. hang. Ez a fő. Hogy féljenek az emberek — a pennájától. És hatalomnak, tekintélynek tartsák. Gondolat? Eszme? Vezércikk ... Mi ez ma a lapnál. Töltelék. Iszen a vezércikk ma már guny-név. Ott van a kőnyomatos. Ott Vannak a cserepéldányok. Arra való az olló. Ma már különben nem is divat — vezércikket olvasni. írni is, csak éppen sablonból. más tölgynek gyökerét kis ásócskájá- val akarja kiemelni. Magáról a vezércikk stilusáról CD most nem beszélek. Hogy mily laposan, pongyolán Írnak ma a hírlapírók. Mily magyartalanul és mily szellemtelenül. Csuda-e aztán, ha a közönség rá se hederít az újság azon cikkére, mely pedig az első helyet foglalja el. Cicerós betűvel, mintegy ünnepi köntösben jelenik meg. Hogy maguk a vezércikk irók tépték meg az öreg-betűs cikkek nimbusát. Népszerűségét, vezető erejét és képességét. csöndes, csak a folyó dagadozik tavasztájt, amikor belekivánkozik a sziklák lavinája. Csak nem a folyóra vigyáz a vár? Némely- kor kinyílik a vár kapuja, kijönuek rajta a katonák és újak tűnnek el mögötte. Egyik se szól, mind komor, titkolódzó, s ha tisztek- bukkannak föl az utón, azok is csak rövidesen maradnak belül. Ezek arra vigyáznak, rendben van-e minden, vagy talán az a gondjuk, elindult-e már az olasz. Az olaszoktól félnek Dél-Tirolban. II. Tamás az erősségen belül volt, a rések előtt sétálgatott. Az őrszobában aludtak a katonák, ő rá volt bízva két órára az erősség, talán egész Tirol- sorsa, vagy ilyesmi. Tamás maga sem volt tisztában azzal, mi az ő dolga, csak annyit tudott, hogy nem szabad eluluduia, mert hátba jön a tiszt, aztán Örökre becsukják. Rettenetes csönd volt, Civezano mélyen uludt, a folyó is meghalkult a jégkéreg nlntt, az erősség udvara is tele volt hóval, csak a rések voltak tiszták, hogy azokon mindig pontosan ki lehessen kémlelni. Sétált föl-alá, fázott, érezte, hogy tetőtől- talpig marja a hideg, de nem mert leülni, félt, hogy elalszik. Elaludni . . . Ez a logHát bizony el is értük, hogy ma a vidéki lapokban csak ritkán olvasható valami kiváló, emelkedett szellemű, élvezhető magyar stílusban irt vezércikk. Azon meg már régen túl vagyunk, hogy tekintettel és fötekintettel legyünk az olvasók képzettségére, műveltségi fokára, politikai érettségére. És különösen, hogy egy-egy vidéknek benső életével a szoros kapcsolatokat fentartauk. A mi vidéki lapjaink legnagyobb részének vezércikkei egy húron pen- dülnek. A vezércikk-irók nagy, hatalmas, úgyszólván sziklás kérdésekkel állanak ki bírókra. Szédületes politikai, szociológiai, társadalmi kérdésekkel. És bizony-bizony sokszor tapasztaljuk, hogy írója valósággal komikussá lesz. Mint a gyermek, a ki a nagy, hatalnagyobb bűn. A katona meghalhat, megőrülhet, de a poszton elaludni nem szabad. Tiltja a reglama. Tamásnak még sohase volt büntetése s így egy pillanatig se gondolhatott arru, hogy most, amikor a várparancsnok tudtával, aki generális, ő vigyáz Tren- tóra, megszegje a reglamát. A várparancsnok tudtával . . . Ezen töprengett Tamás. Yajjon igazán tudja-e a várparancsnok, hogy most Civezanóban, éjjel egy órakor ő a poszt ? ö, Tomasio Móri, huszonkét éves, u második évét szolgálja, uz apja meghalt. Tennóból való, vadorzóéból él s yan egy másféléves fia. Az is Tamás. Nem törvényes, de majd az lesz. Lehetetlen, hogy mindezt tudná a várparancsnok. Hisz ez Trentóban lakik, palotában él, gyönyörű leányai vannak, de még egyik se ment férjhez. A tisztek nyilván nem mondanak igazat mikor azt állítják, hogy a- generális, ■—hogy is hívják, — mindent tud. Tamás gondolkodik, de a generális neve sehogy se jutott eszébe. Nagy hiba, hogy valaki nem tudja a tulajdon generálisa nevét. Ezért is vas jár. A katona megfogadta magában, mihelyt hazaér a kaszárnyába, az lesz az első dolga hogy megnézi, hogy hivják az ősz fejű várparancsnokot. De azért aligha tudja a geneÉs e jelenséggel szemben szinte odafénylenek az igazi vezércikkírók nagy, hatalmas ereje, eszmei tartalma, mesteri, sőt művészi stílusa. Hála Istennek, ma is van még e gyémánt kiadásból. -A fővárosban, a vidéken is. Az újabb nemzedék vezércikkíróinak nem ártana elmélyedni a magyar klasszikus vezércikkírók egy-egy remek darabjába. Kemény Írásának mélységébe és művészi gondosságába. Deák Ferenc lángeszének magyaros bölcsességébe. Kossuth lánglelkének lobogó tüzébe. Kaas Ivornak csudás lendületébe, ölő szatírájának, a megvesztegethetlen meggyőződésének izzó pörölyére, a maró, de mindig lovagias kard vágásaiba. Bartha Miklós apró, de eszmétől duzzadó mondataiba, fordulataiba, szellemének újságába és frisseségébe. Hogy legalább érezzék: mi a lelke, mi a titka az igazi vezércikknek. rális, hogy most, éjjel egy órakor ő itt a poszt. De mindegy, neki mégse szabad elaludni. Dühös volt, hogy folyton az alvás járt a fejében. Le szeretett volna ülni, de nem mer, ültében könnyebben elalszik az ember. Megáll, kinézett a résen, semmit se látott. Nem is jön az ellenség, gondolta Tamás, holott a tisztek mindig ellenségről beszélnek. Mi is az ellenség? Mi lehet az? O is olasz, az ellenség is olasz. Ez nem lehet igaz. Az olaszok csak nem ölik egymást. Aztán eszébe jutott, hogy ő ugyan olasz, de a császár, nem olasz. És neki a császár parancsol. Ha ő most itt elalszik, a hadbíróság halálra Ítéli, az Ítélet a császár elé kerül s akkor a császár mégtudja, hogy ő, a Civezanói poszt, név szerint Tomasio Móri, huszonkét éves, civilben vadorzó, éjjel egy órakor elárulta a hazát. És aláírja a halálos ítéletet. És ekkor őt a trentói kaszárnyában hat bajtársa agyonlövi. És Tennóban hiába várja őt haza a kis fia, a másfél éves, a hazaáruló apa az életével bűnhődött . . . Tamás bután nézett a levegőbe. Nem látott, a szempillája fáradt volt, a koponyájában mintha nehéz kövek lettek volna, a lába égett, fönn, térdben és a talpán is. A ROTH Satui és liie 1 VIGYELIIEZTETÉSI! 9 nagyválasztéku cipőraktárát ajánljak a t vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. ■■ V l Az előrehaladott téli idény miatt a még raktáron levő téli áruk az eddigi árnál jóval olcsóbban kaphatók.
