Szatmár és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-11 / 28. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 28-ik szám. Szatmár, 1911 julius 11. SZATHAR TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. Az előfizetés ára: Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre 1 kor. BO fill. Fél !\ Egyes szám ára 16 SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések küldendők: Morvái János könyvnyomdája, Eőtvös-utoa 6. ez. # ♦ Telefon-szám : 73. HIRDETÉSEK -v— — e lap kiadóhivatalában — jutányos árak ellenében vétetnek föl. A hirdetések díjjal előre fizetendők. Nyilttér garmond sora 20 fillér. Az ellenvetések. — Keli-e bát csakugyan ipartestület? — Irta: Bodnár Gáspár. Azok az apróbb-nagyobb ellenvetések, mik az ipartestületnek városunkban való nyélbeütését megakadályozták : részint természetesek, részint mondva csinálták. En például egy cseppet sem csu- dálkozorn, hogy iparosaink egy része még most is ott ül és kegyeletesen ül a régi céhbeli társulatok bus düle>- dékein. Mint Marius ült egykor Karthágónak romjain. Természetesnek találom, hogy az öregebbek vagy a hagyományok emlőjén táplálkozó ke- gyeletesek ott álldogálnak a választó utón. És rágondolnak arra, a mi volt. fÉs aggódva nézik azt, a minek már lenni kellett volna avagy lesz. Természetesnek találom, hogy érzékenységek támadnak a lelkekben. ’Iszen a bucsuzás, a megválás mindig érzékeny húrokat érint. A hagyományoktól, a tiszteletreméltó tisztségektől való megválás gondolata mindig fáj. A ragaszkodás, a múlthoz való hűséges ragaszkodás — az emberi szív legcsudásabb jelensége. És kiválóan magyar nemzeti erény. Azért itt tartózkodnunk kell a gúnynak, a szatírának legcsekélyebb elemétől is. Itt csak a belátásnak, a meggyőzésnek, a magasabb nézőpontra való emelésnek van helye. Be kell ugyanis látnia minden értelmes iparosnak, hogy a még fen- maradt ipartársulatokból ma már hiányzik a tartalom. Éppen az tehát, mely a céhek idejében oly erőssé, tekintélyessé, intenzívvé (bensővé) tették e társulatok hatáskörét, tiszteletre méltó hivatását. Ma már úgyszólván minden jog és hatály nélkül valók. A saját körükben való, úgyszólván házi, üzleti ügyek intézésére szorítkoznak. Az áruházak, színek fentar- tására, rendezésére, a társulati ősláda őrzésére, a társulati tagok témetésén kegyeletes és testületileg való megjelenésre. No meg aztán az úgynevezett bizalmi férfiak működését is említenem kell. Kiknek megbizatása, hogy az egyes műhelyeket felkeressék, meglátogassák, a viszonyokról hűen jelentést tegyenek az iparhatóságoknak. De akikről mindközönségesen tudva van, hogy ezt a hivatást egyáltalán nem gyakorolják. Hát kérem szeretettel, ez a tartalom bizony igen sovány. Egyenlő a semmivel. Ha csak ezekért kell meg- akadályozni az ipartestület megalakítását, amely testület mégis csak autonómiai szervezetet, intézkedési és bírói jogokat tartalmaz: bizony hogy minden gondolkodás, bizalmatlanság és aggódás nélkül belemehetünk a cserébe. Mint belementek más városokban, \ Jól-rosszul, az nem az ipartestület szervezeti hibája vagy előnye pusztán, de maguké az iparosoké. Mert bizonyos, hogy valamely intézmény életrevalósága és jósága nagyban attól is függ: hogyan testesítik meg; hogyan ragadják meg eszméjében, céljaiban és hatásában. Nos, előttünk már vannak példák. Vásár után okosodik a magyar. Hát okoljunk mi is. Nyesegessük meg a gyakorlati élet késével azokat a hajtásokat, a mik az újabb testületi szervezet nyomában fakadtak. ’Iszen tökéletes emberi intézmény nincs. Az mindig javításra, pótlásokra, illeszkedésekre szorul. * * * Sokan úgy tartják, hogy az ipartestület csak arra való lesz, hogy egy csomó ember, esetleg iparos busás hivatalhoz, tisztséghez jusson. Nem csudálkozom ezen az aggodalmon sem. Jele, hogy Magyarországon inár rémülnek még annak a gondolatától is, hogy uj hivatalokat szervezzünk.-Jele, hogy rengeteg azoknak száma, a kik bankokat, társulatokat még jótékonyság mezébe burkolt szövetkezeteket is csak éppen azért hajszolnak keresztül, hogy — hivatalhoz jussanak. Ám, itt ilyen jelenségről szó ne legyen. ’Iszen valamely szervezet, egyesülés, testület vezetés nélkül mozgást, működést nem fejthet ki. Vezető emberekre, munkát, terheket hordozó kezekre, elmékre szükség leszen. A nálunk megalakítandó ipartestület azonban abban a szerencsés helyzetben van, hogy más ipartestületek hivatalnoki tultengésén okulhat. És okuljon is; Mert azt a tiszteletre méltó erőt, buzgóságot, lelkesedést, a mi annyi és annyi más társadalmi munkában az iparos embereket úgyszólván erőn felöl való áldozatokkal kiemelte; azt bizony máltányos módon itt is fel lehet, sőt kell használni. Az önálló és csak kizárólag a testületnek élő hivatalnokok számát lehetőleg redukálni lehet és kell. Amivel nagyot lendíthetünk — a tagsági dijak kérdésén, illetőleg mértékén is. Mert ez is komor kérdőjelként mered sok iparosnak elhatározása felett. . # * # Úgy látszik, hogy a jelen kérdés megoldásában a legkeményebb diók közül való — a társulatok vagyonának, meglevő tőkéjének biztosítása. Ezen sem csudálkozom. A közvagyont nálunk — olyan könnyedén, mondhatom könnyelműen tekintik Csáky szalmájának. Nálunk és talán mindenütt. Pedig a közvagyonhoz nem csak jog, nem csak küzdelem, nem csak közős verejték fűződik, de kötelek kegyelet És hűségesség. Hát bizonyos, hogy ezt a vagyont, melyet egy-egy társulat küzködött, mely fölött őrködött — nem lehet csak úgy egykönnyen feladni. A gondolat, . hogy annak hatálya, mondjuk reális haszna olyanok számára gyümölcsözzék, a kik ahhoz még krajcárokkal se járultak, bizony bizony nem éppen megnyugtató. De éppen arra való a törvény, éppen ezért gondolt a törvény az eshetőségekre. És éppen azért kell az uj ipartestületben a társulatoknak magukat biztositaniok, hogy az a vagyon a törvény legszigorúbb szellemében és hatályában biztosítva legyen. Nem akarom elhinni, de fel kell említenem, mint közbeszéd tárgyát, hogy itt e kérdésnél más szempontok is közrejátszanak. Igaz, nem igaz — jelenleg nem kutatom — hogy a baj ott Téiinéf hogy a társulati tőkék egyes tagoknál kölcsonképpen van elhelyezve És igy — az argumentatio bizony nehezebb. De ’iszen ezen is lehet és kell segíteni. Mondom azonban, ezt csak mint szó beszéd tárgyát hozom fel. Még nem győződtem róla. Nem is jártam hitelessége után. Ha igaz ez az ellenvetés más szinben tűnik fel előttem. * # * Megdöbbentett azonban egy ellenvetés. Egy a vitába dobott komor, keserű és igazán sajnálatos érv. A melyet még beszélni is — szomorú jelenség. Leírni, piacra dobni meg éppen — bocsánat az erősebb kifejezésért — könnyelműség. Ez az ellenvetés a politika. A párt színezet, mondhatom szenvedelem — kiédesitése. Vagy legalább is a kérdésbe való bedobása. Uraim ! Magyarországon a politika már megevett mindent. Mint a hogy a hernyó lepusztit mindent. Rügyet, bimbót, virágot, gyümölcsöt egyaránt. Nem a pártok. Nekem azokhoz e társadalmi lapban semmi közöm. De a politizálás. A politika. Tönkretette, kegyetlen lehelletével érintette legjelesebbeinket. Viszályt dobott a társadalmi osztályok közé. Hogy testvérekről, legjobb barátokról, egy téren működőkről ne is szóljak. Hát a’ kell még nekünk csak, hogy egyszer és mindenkorra rá vegye magár a politika az iparososztály felemelésének, öntudatos életének, együttérzésének, együtt való küzdelmének és törekvésének gyökerére is. Akkor az iparos osztálynak — befellegzett. Azt kutatni, azt keresni, hogy valamely eszme, törekvés, társadalmi akció melyik politikai párt forrásából, embereitől indul — egyenlő a szélütéssel. Mikszáth, a nagy nemzeti iró keservesen sóhajt fel, hogy csak annak a ringyónak, már mint a politikának ne kötötte volna le magát. Az okozott az ö életében legnagyobb keserűséget, csalódást, az bénította folytonosan. Azt meg sejteni se’ sejtette, hogy emberileg elképzelhető boldogsága után való perceiben ugyszólva — megint csak a politika, a kortesut döntötte le élete fáját. Vágta el élete szálát. Hát legyen szabad csekélységemnek is azt mondani, hogy az iparos világ is elmondhatja, hogy tömörülésének, együttérzésének bizony-bizony sokszor áll vala útjába — az a Mikszáthtól jellemzet — csúnya portéka. A politika. Es ha újra és újra és itt a mi körünkben, a mi társadalmunkban mégis a politika lesz az a rossz szellem, mely régi vágyainknak, a kor legelemibb követelésének útjába fog állani: akkor bizony magunkra vessünk. És vessenek különösen az iparosok. Akkor... de nem akarom tovább fejtegetni e kérdést... csak még befejezésül két allegorikus képben fejezem ki az én gondolatomat... Milliók gondolatát. ... Áz ősi tölgy, az óriás eljutott a jó Isten közelébe. És panaszkodva panaszkodik vala, hogy: — Istenem, atyám, igazságos, bölcs... miért engeded meg, hogy az a fejsze, az a kis, igénytelen jószág engem, hatalmas ös óriást úgyszólván kidöntsön, elpusztítson. Az Isten atyai jóságának szelíd mosolyával válaszol az óriási tölgynek... — Csudálkozom, hogy te panaszkodó! ’Iszen éppen te magad adod a nyeld a fejszének. Nyél nélkül az mit sem ártana neked. Legfeljebb frics- kálna. De kidönteni, elpusztítani nem tudna. ... Nagy hínárba esett a szegény orosz. Mozdulni se tudott. És e helyzetében felkiáltott és folyton kiáltozott az ö kedvelt szentjének : — Szent Miklós, Miklóskám segítsl És szent Miklós leszólott. És mondotta. Én segitlek fiam, de te is mozogj. Különben megfuladse. — A Néhma Lajos Jósáéi kávés üzletét átvette Benkfi Sándor, kinek előzékenysége és szakképzettsége biztosítja a vevőközönséget, hogy 10—12 százalékkal olcsóbban szerezhetik be kávé szükségletüket mint bárhol. figtelmeztetés ! nagyválasztéku cipőraktárát ajánljuk a i vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. SSSS a Az előrehaladott nyári idény miatt a még raktáron levő nyári áruk az eddigi árnál jóval olcsóbban kaphatóki
