Szatmár és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-06 / 36. szám

iláflis ll TIDÍlli Az Asványvizkereskedésben kife­jezetten valódi „Ferencz József^-keserü- vizet kell kérni; & hol pedig nem kapható, onnan a legjobb közvetlenül a Ferencz József-keserüvizforrások szétküldést igazgatóságához, Budapes­ten, fordulni. Rád Roben előnyösen ismert okleveles táncmester f. hó 5-én a téli idényre városunkba érkezett. A tanítást 12-én kezdi meg. A délutáni tanfolyam 5—7 óráig. Az esteli tanfolyamnak 8—10 óráig. Folyó hó 11-én (vasárnup) táncestélyt tart. Beiratkozni már lehet a tánciskola helyiségében (a .Vigadó“ termében) d. u. fél 5-töl I óráig. Tanítók háza. A Szatmármegyei Általános tanító egye­sület 1908. dec. 7-ikén a városháza nagy termében tartott nagygy Illésén mondotta ki, hogy városunkban internátust létesít. Oly intézetet, a melyben a szatmármegyei taní­tók, esetleg papok és jegyzők, a közép vagy ehhez hasonló iskolákat látogató gyermekei helyeztessenek el, a kik ott teljes ellátásban és szakszerit felügyeletben részesüljenek. Az általános tanítóegyesület buzgó lel­kesedéssel karolta föl e nemes intézmény lé­tesítésének ügyét s erre hivatott tagjait ki­küldötte azon vidéki gócpontokra, hol hu- sonló intézetek már működnek. Különösen elismeréssel kell megemlékeznünk Bodnár Oyörgy kir. tanfelügyelő s Neubauer Elemér igazgató érdemeiről, kik odaadó lelkesedés­sel kitartással szolgálták a létesitendő inter- nátus ügyét. A nagygyűlés határozata telje­sedésbe ment s ma már az Attilla utcai ha­talmas palota hirdeti, hogy az eszme testet öltött, hogy van már néptanítóink gyerme­keinek meleg, szeretetteljes otthona a tanu­lási idő szakban. Az uj, méreteiben is impozáns nevelő intézetet Bodnár György kir. tanfelügyelő elnöklete alatt működő felügyelő bizottság aug. 31 én d. u. 5 órakor mutattu be a meghívottaknak, kiknek soraiban ott láttuk dr. Vajuy Károly polgármestert Antal Sán­dor tiszti főügyészt s Erdélyi István főmér­nököt, mint u város képviselőit, Bukcsy Ger­gely főgimn. igazgatót, a népiskolák igazga­tóit, számos meghívott vendéget, kiket Kótay Pál ipariskolai igazgató az épület tervezője, We8zelovszky Béla és Gáza építészek és Neubauer Elemér az intézet igazgatója kala­ment kevés nyugdijával. Kis tanító szobá­jukat betöltötték ketten — anya és lány. Különös volt, ahogy a tanítónőhöz mindig bátortalanabbul jött el uz a fátyolos, néma, mosolygó álom, amely a lányokat nagyon-nagyon soká, talán mindvégig kiséri. Igen finom volt á keze érintése és az örzsi mindig mélyen sóhajtott ekkor ... Azonban pedig érezte, hogy iegigazabb barát a gond, a munka és a kis iskolás gyermekek. így múlt az idő. Es ritka ünnepé vál­tak azok a napok, mikor a két testvér és a két sógor az édes anyával találkoztak együttesen. Egyszer, igen sokára vulami nyugta­lanító hir lepte meg őket. Vilma beteges volt és uz orvos levegőváltozást ajánlott néki. A férje szabadságot kapott és a nyári hónapok egyikét az Orzsiéknél töltötték. Szép, csöndes és egyszerűen pihentető volt ez az együttjét. Idáig mindig futva találkoz­tak, most olyan szokatlanul kellemes lett ez az együttlakás. Az üres iskolatermet fölsze­relték és mindenképpen kényelmesen voltak. Az örzsi ekkor már túl volt a harmincon ás a sógor a negyvenen. Mindezt ki vette észreP Az időt senki sem veszi észre, osuk múltával. A csöndes, komoly tanitónőt a régi emlékek mint messziről jött dal,' vagy illat — meglepték ... Rakosgatott a szobájában és vissza álmodta azokat a nehéz időket, mikor a Vilma menyasszony volt... Minő szép volt a sógor... minő szép a férfi, minő szép 1... a ragyogó haja, a kemény tűzben égő férfiezem ... Különös, könnyű súlya lett ezeknek az egykor mámoros álmoknak . .. Azután kiment. A sógor a kertben az almafa alatt olvasott Mugus, majdnem ko­paszba menő homloka, kissé fakó, fénytelen uzoltak s ugyan ők adták meg a szükséges felvilágosításokat. A souterrainban van elhe­lyezve a tágas étterem. Az ebédlő szomszéd­ságában van a konyha, a többi részt az élés kamrák, sütő konyha, pincék s a cselédség szobái foglalják eh A földszint u növendé­kek nappali tartózkodási helye. Itt van a három hatalmas méretű tanuló terem. Egy egy tanuló teremben a leguugyobb kényelem mellett negyvep növendék fér el. Minden ta­nuló záros fiókkpl s könyves polccal ellátott modern rendszerű külön asztalt kap. Ugyan­csak u földszinten találjuk a társalgót, a melyben a növendékek szubad idejöhet kel­lemes szórakozással tölthetik el. Itt van még az igazgatói iroda és egy vendégszoba, u hol n látogató szülők gyermekeikkel találkozhat­nak. Az első emeleten van hat háló terem, szobánként 10 ágygyal. A háló szobák köz­vetlen közelében lakik a felügyelő tanár, úgyszintén az intézeti igazgató és családja. Itt tuláljuk a mosdót, fürdőszobát, 'vendég szobát, nem különben a betegszobát. A má­sodik emelet, leszámítva az igazgatói lakást, ugyanilyen beosztású. A netalán ragályos be­tegségbe eső növendékek elhelyezésére a .főépülettől teljesen elkülönített beteg pavil­ion szolgál. Az összes helyiségek száma 50. A tanítói konviktuo 120 tanuló ifjú befoga­dására van berendezve. Az intézmény cél­szerűségét bizonyítja az is, hogy az intézet 126 növendéket vett fel s negyvenen felül van azoknak száma, kiket az igazgató elu­tasítani volt kénytelen. Élelmezési dij részes- jegygyei biró tanítók részére tanévi 280 ko­rona, nem tanítók gyermekei részére tan­évenként 400 korona. A növendékek iskolák szerint a következőleg oszlanak meg: 56 a ref. főgimnáziumnak, 52 a kuth. főgimná­ziumnak, 11a felső kereskedelminek, 4 a ta­nító képezdének s 3 az elemi iskoláknak nö­vendéke. Felügyelő tanárok Krémusz Róbert és Fiszter József főgimn. tanárok. Az építkezés és berendezés 250,000 koronába került. A tágas udvar fel van szerelve torna eszközök­kel, nyári időben az udvaron elhelyezett te­kepályán szórakozhatnak a növendékek, míg télen az intézeti udvar korcsolya pálya cél­jaira szolgál. Az épület hivatalos megtekin­tése után a Weszelovszky testvérek építész cég uzsonnára látta a megjelenteket, melyen az első felköszöntőt Bodnár György kir. tan­felügyelő a szeretetért, a tanítóság iránti ro- konszenvért s a megvalósításra hivatott té­nyezők önfeláldozó munkájáért mondotta, mint u mely 3 tényező hozta tneg a sikert, majd a törvény hatóság fejét éltette, ki a város részéről az intézetet bő unyagi támo­gatásban részesít ette. A polgármester a tani tők erkölcsi együtt érzésére, összetartására ürített poharat, Ivótay Lajos a tanítóságot, Gönczy esp res Bodnár Györgyöt, Neubauer Elemér a polgármestert, Paládi, Neubauert, Thurner Albert Kótay Pált a tervezőt s Weszelovszky testvéreket, Weszelovszky Béla Kótui Pált és Neubauer Elemért, Paládi Lajos Neubauert, Gönczy esperes a tanítói kart éltette. Az intézet szeptember 1-én kezdte meg működését, megnyitása azonban október 4-én lesz. Ekkor tartja a szatmármegyei tanító egyesület nagy gyűlését s ugyanekkor lesz a kézi munka kiállítás megnyitása is a szo­kásos ünnepségek keretében. volt; orcája gyüröttes és vértelen forma rosszul aludott éjszakája utáu. Kezein ernyedt volt a férfierő és bajusza lustán ereszkedett ajkára. Szürkés, kopottas szinü volt. Mélyen olvasott. Az örzsi tanítónő nesztelenül ült vele szembe és nézte, nézte a sógort... Minő békéltető édes érzés fogta el! Pedig olyan széditően igazak voltak a gon­dolatai ... Minden álom, ezen a világon 1... És minő rövid, minő rövid! Mintha egy lépés volna a régi sógortól idáig, aki előt­tem van. És ahogy megmozdult a keze, mintha elűzni akarta volna mindörökre azt a fátyolos édes mosolyu alakot, aki hozzá, gondolataihoz időnkint eljárogatott. Egyszerre aztán jött Vilma, a gyó­gyuló, az éden feleség. Odasimult azúréhoz, tenyerével eltemette a könnyeit előtte és simogatta az urának kezét, preáját, bajuszát. — Édes kis öregem !.•■.. mindenem ! A tanítónő finoman mosolygott. És gondolatai ukköré csaptak át, hu vannuk-e álmok, melyek mindhalálig el nem múlnak ... Örök, boldog álmok... Sars üeresteUü! Nagybányán jó forgalmú courrensáru üzletbe — tulajdonos betegeskedése miatt inkább teljes megbízható egyén s kevés töke csak mint biztosí­ték kivántatik. Értekezhetni Kovács Kristóffal, felsöbányai-utca 4. szám. Esetleg előnyős feltételekkel az üzlet át is vehető. Apróságok. Bögre ur, a ki szereti a vig társaságot, a napokban is derült hangulatban került hiiza, s mikor felesége a kolerára hivatko­zásul a miatt szemrehányást tett neki, kedé­lyesen igy védekezőt: — De hiszen fiam, olvasd el a szabá­lyokat, azok épen azt mondják, hogy a meg­szokott életmódon nem szabad változtatni. * Tegnap orvost bivtak egy családhoz, a hol a gyerekek rosszul voltak. Kisült, hogy vasárnap teleették magukut dinnyével és elrontották a gyomrukat. — Igen, doktor ur, — magyarázza a mama — vasárnap még 4-dike volt, tehát még szabad volt dinnyét enni, ki gondol­hatta, hogy meg fog ártuni? • — No, M<?zsi szomszéd, nem fél maga a kolerától ? — Mit féljek ? inkább attól félek, hogyha csakugyan kolera lesz, minden nap fürödni kell. * A közjegyző a napokban beállít egy üzletbe és kérdezi a főnököt, hogy annak egy váltót fizetés végett bemutasson. A fő­nök bejön, s mikor meghullja, miről van szó, ijedten kezd hátrálni, miközben ezeket mondja: • — Az a váltó Bécsből jön, a hol most kolera van 1 Előbb tessék fertőtleníteni, ak­kor-majd fizetni fogok! * Előveszem a riporteremet és szemrehá­nyást teszek neki, a miért egy másik lapra megjegyzéseket tett. — Bocsánatot kérek, — szól a véde­kezés — én csak annyit jegyeztem meg, hogy az illető lap valótlanságot irt, de miután azóta megmagyarázta, hogy közér­dekből tette, elismerem a hibámat. Demeter. HÍREINK. — Az uj iskolai év. A kir. kath. főgimnáziumba szept. hó 1—3. napjain 699 növendék iratkozott be, 57-tel többen, mint az elmúlt tanévben. Ugyun-e napok­ban a ref. főgimnáziumban 426, a reformá­tus tuuitónőképzőben 118, u ref. felsőbb leányiskolában 190 volt a beiratkozott növendékek száma. A rom. kath. fiunépisko- lában még most is folynak a beiratások. A megyés püspök intézkedése folytán a Janko- vics János nyugdíjazása, Mondik Endre elhalálozása s Hoffman JózB.efnek képző gyakorló-iskolái tanítóvá történt kinevezte- tésével megüresedett helyekre iskola testvé­reket. hozatott s mig megérkeznek, a taní­tást képezdészek tartják. A kir. kath.. fő­gimnáziumba a növendékek tömeges beirat­kozása három uj tanerőnek alkalmazását s két uj tanteremnek kibérlését vonja maga után. A kir. kath. főgimn. Veni Sancteja vasárnap délelőtt volt a Jézus szive tem­plomában. Ünnepélyes mise végeztével a növendékek a kir. kath. főgimnázium kápol­nájába vonultuk, hol az egybegyült növen­dékekhez a Ratkovszki Pál főigazgató helyettesítésével megbízott Orosz Alajos főgimn. tanár intézett gyönyörű,, eszmékben gazdag évnyitó beszédet. A tanítás hétfőn kezdetét vette az összes tanintézetekben. — A főigazgató jobban van. Ratkovszki Pál kir. kath. főgimn. igazgató, az acetylén robbanás sebesültje, mint érte­sülünk, jobban van. Hetek telnek azonban el,,mig működését megkezdheti. Lehotzky Józsa a másjk sebesült, még mindig súlyos betegen fekszik a szatmárhegyi nyaralóban. E hét folyamán további gyógykezeltetés végett Szatmárra szállítják. ‘ — Személyi hirek. Siket Traján nagyváradi posta és távírdái igazgató Rú- kóczy Mihály titkór társaságában tegnap óta városunkban időzik. Az igazgató az I. számú posta- és távírda hivatalnál a szoká­sos vizsgálatot tartja. — Dr. Vajay Károly polgármester tegnap kezdette meg októberig terjedő szabadságidejét, A polgármestert Kőrösmezey főjegyző helyettesíti. — Oltáregyleti kiállítás. Szatmári egyházmegyei oltáregylet augusztus utolsó napjaiban turtotta meg első munka kiállítá­sát az irgalmas nővérek zárdájában. Másfél év- óta áll fen ez egyesület városunkba és igazán bámulatra méltó a. mit e rövid idő alatt fölmutattak, 4000 koronára becsülik az ott kiállított egyházi ruhák és csipkék éi tékét. Br. Véscey Eszter az egyesület agilis elnöknője volt azon hogy e kiállítást váro­sunk közönségének bemutassa, e munkába nagy segítségére volt a fáradhatatlan alel- nöknő Jékey Károlyné úrasszony is a munka délutánokon részt vett hölgyek mind sokut fáradtak dolgoztak, különösen Radlinszky Józsefné, Merza Józsefnó, Steiger Józsefné, Láposy Lajosné, Günther JánOBné úrasszo­nyok. Korányi nővérek. Szentgyörgyi Blanka. Merza Anna urleánynk érdeme liou-y ez első kiállítás ily szépen sikerült. A munka délutánok a műi nappul ismét megkezdődnek. Minden kedden d. u. 2-től 5-ig zárdában részt venni kivánó hölgyeket nagyon szívesen látja az egyesület. — Egyházmegyei közgyűlés. A szatmári ref. egyházmegye őszi közgyűlését, augusztus hó 30-án Fehérgyarmaton tartotta meg. Az ülésen Luby Géza gondnok és Biki Károly esperes elnököltek. Az esperes jelentését az 1910. évi vallás erkölcsi és anyugi állapotokról a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Bélteki Albert tanácsbiró állásá­ról lemondván, közgyűlés a válusztást okt. 5-iki hutáridővel kitűzi. — A szatmári fel­sőbb leányiskolára és nőképzőre vonatkozó­lag a közgyűlés tudomásul vette, hogy az előbbinek igazgatójául Demjénné Molnár Ilona, a képző igazgatójául Poszvék Irén tanítónők, vallástanitóul pedig Váczi Ferenc segédlelkész választattak meg. — Ezüst mise Lélekemelő, kedves ünnepe volt aug. hó 31-én Turterebes kát- , holikus híveinek. Köztiszteletben álló plébá­nosuk Diomand Lajos kerületi esperes ekkor tartotta pappá szentelésének 25-ik évfordu­lósát. Délelőtt I órakor ünnepélyes, sz. mise volt, melyen jelen volt a kerületi papság teljes számmal, élükön Frank József ugocsai főesperessel, Halmágyi Ferenc kir. tanfel­ügyelő s többen a szomszéd papság közül. A hívők a templomot zsúfolásig megtöltöt­ték. Mise után tisztelgett a hitközség a köz­ség két szövetkezete s a tanítói kar. Délben barátságos ebéd volt, melyen sok szép po- hárköszöntő hangzott el. — Leikészbeiktatási ünnepély. A szutmárnémeti református egyház f. évi szeptember 11.-én (vasárnap) d. e. 9 órakor a saját templomában megválasztott lelkészé­nek Kovács Lajos egyházmegyei lelkészi tunácsbirőnak hivatalba lépése alkalmából lelkészbeiktatási ünnepélyt tart a következő sorrend szerint : 1. Fennálló ének. 2. Főének. 3. Biki Károly esperes beiktató beszéde. 4. Kovács Lajos beköszöntő beszéde. 5. Záró- ének. 6. Istentisztelet után az ' egyháztanács ülést tart, melyen Bakcsy Gergely főgond­nok az uj lelkésznek átadja az egyház jel­vényeit. 7. Fél 1 órakor közebéd a Németi Társaskör helyiségeiben, melyen egy teríték ára 4 korona. Az ebédre jelentkezést elfo­gad a főgondnok szept. 10-én déli 12 óráig. — Nyugalomba vonult főellen­őrök. A kereskedelmi miniszter rendelete folytán a m. á. v. igazgatósága Totubory Virgil s .Steiger József in. á. v. foellenőrök- nek a szolgálati es illetmény szabályzat alapján a szolgálatot 1910. november hó ' 30-ára felmondta s ez alkalomból nevezet­teknek a kereskedelmi miniszter s az igaz­gatóság buzgó és lelkiismeretes .működésük­ért elismerését fejezte ki. — Áthelyezés a vasútnál. Gopcsa Gerő helybeli államvasuti hivatalnok álló- . másfőnöknek Nagybocskóra áthelyeztetett. — Uj polgári iskolai tanítónők. A Paulai Sz. Vincéről nevezett anyazárdá­ban fennálló országos hírnévnek. örvendő polgári tanitónőképző azon növendékei közül, kik uz elmúlt tanévben végeztek, a követ­kezők nyertek meghívást: Demjén Anna és Sághy Ilona a soroksári, Varga Szeréna a homonnai polg. leányiskolához. — Kölcsönös áthelyezés. A vallás­ügyi miniszter megengedte, hogy Janigáné Szakady Ilona beregszászi s Steiger Erzsé­bet szatmárhegyi áll. elemi isk. tanítónők kölcsönösen áthelyeztessenek. — Uj tanárnő. Pujda Margit ur- lcányt Füredi Sándor zeneiskolájához cim­balom-tanárnőnek hivta meg, ki a meg­hívást elfogadta s működését már meg is kezdette. — Kinevezés. A vallás- és közokt. ügyi miniszter Nemes Mariska oki. tanitónőt, Nemes Béla gőzmalma hivatalnok leányát a kissodai (Temes m.) állatni iskolához tanító­nőnek kinevezte. — Miniszteri megbízás. A vallás­áé közoktatásügyi miniszter az 1910—1911 a 1911—912 iskolai évek tartamára a váro­sunkban s vármegyénkben fennálló polgári iskolák szakszerű megvizsgálására Volehszky Gyula budapesti székesfővárosi s Pallis Albert kolozsvári áll. polg. isk. igazgatókat küldötte ki iskola látogatóknak s felhivta a vármegyei tanfelügyelőt, hogy az egyes* iskolákra nézve megbízott iskolalátogatókat hivatalos eljárásaikban támogassák. — Nyugdíjazások. ' A vallás- és közoktatásügyi miniszter Wéber József kir. daróci rom. katb. tanítónak évi 1700 K, Szilágyi László piskárkosi g. kath. tanító­nak évi 1700 K, Zách György rernetemezői áll. el. isk. tanítónak évi • 680 £ s Kánya István kispuládi ref. el. isk. tanítónak évi 1080 K nyugdijat, Szilágyi József ny. ma­darászt gör. kel. el. isk. tanító özvegyének sz. Jónás Katalinnak évi 380 K s néhai Maák Lajos berendei nyug. ref. el. isk. tanító özvegyének sz. Kurta Zzuzsánnának évi 640 K gyám, illetve segély pénzt enge­délyezett.

Next

/
Thumbnails
Contents