Szatmár és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-13 / 15. szám
Huszonhatodik évfolyam. 15-ik szám. __X Szatmár, 1909 április II. TÁ RSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A nemzet feltámadása. Irta: Bodnár Gáspár. Történeti igazság . és a magyar nemzet lélektanához tartozó jelenség, hogy ennek a népnek ezer éves élet- utján a hit és hazaszeretet egymás keblére borultan haladták. A magyar lélek azonosította az ö hitét forró hazaszeretetével. Hitével hozta törvényeit. Ezzel ment a csaták diadalába. A hit volt az ő mindene otthonában. A mezőkön, a földeken, melyeket kimondhatlanul szeretett. Az ö hite maradt egyedüli meghittje, mikor gyászba öltözött az ország és fájdálmasan sirt Magyarország citerája. Azért Magyarországon, ha megérkeznek a nagy sátoros ünnepek: feltámad a történet szelleme is. Összeölelkezik a vallás a nemzeti élettel. Múlttal, jelennel és jövendővel. Mert e három elemből áll — a nemzet. Nincs is szebb, mint a hivő nemzet. Nincs erősebb, mint az Istenben bizó nép. Nincs hosszabb életű ország, mint a hitét,^ történeti hagyományait féltékenyen őrző nemzet. Az ilyen nép időnkint látszólag meghalhat. De csak tetszhalott ö. Feltámadása egész biztosra vehető. íme, ami múltúnk négyszáz év óta a nemzeti létünkért folyt küzdelmek szakadatlan láncolatai. Szinte Isten csudája, hogy nemzeti életünk a le-levágott törzsből annyiszor, újra, meg újra kisarjadzott. Hogy feltámadott! Bizony, hogy az isteni Gondviselésen kívül azoknak a mély gyökereknek köszönhetjük, melyeket e hazai rögbe a hit és honszeretet eresztett. , És ezen a megdönthetien igazságon elmélyedve: ma busongó aggodalom borul a hazafias lel kökre. Jelenségek szöknek elénk. Megdöbbentők és kétségbeejtők. Azok- a jelenségek, mik kétségtelenné teszik már előttünk, hogy társadalmunknak egy töredéke éppen ezen gyökerek kipusztitására, felszakgatá- sára, elsorvasztására törekszik. A nemzet hitének és történelmi érzékének, tudatának meggyengítésére. És ez annál fájóbban esik, mert hitünk és múltúnk szentelt talajának felturkálásában, eme gyökérszálak el- metszéaében a magyar vagy annak nevezett ifjúság egy része vezet. Úgyszólván bűnös divathajszát üz. Tudományos egyetemünkön egyes professzorok valóságos kísérletezések médiumává teszik ifjúságunkat.. Ködös, idegenből átszivárgóit, meg nem emészthető tanokkal töltik meg az ifjúság lelkét. S ez az ifjúság magát külön individuumnak tartván: tekintétyi monopóliumra törekszik. A magyar ifjúság egy része pedig komolyan nem tanul. Azzal a különc társadalomtudományi teóriával megkenve: félrerug, leszól és kicsinyei mindent, amit a hit, történelem, tapasztalát, öregek látása már megszűrt. Ezek azon fiatal óriások, akik nem tanulni, de nyomban tanítani akarnák. Akik még azt a keveset, amit koruknál fogva is a szellemi táplálékból elfogyasztottak, — meg nem emészthették. Gyomrukban marad és most vickándoznak, hogy megszabaduljanak tőle. A magyar hírlapirodalom tulten- géséuek e félbemaradt fiatal óriások az okozói. Ez a tultengés végtelen kú- arára van a magyar tudományosságnak. Uz igazi tudós ritka, mint a fehérholló. A hírlapirodalom szívja fel ta- gadhatlanul tehetséges ifjúságunkat, Ebből az ifjúságból kerül ki az az iskola, mely külön nyelvet, külön Stilt, külön művészetet, külön hitet, történelmet és külön hazaszeretetet hirdet. De erkölcsi nihilizmussal. Azért méltán mondja ki feddö ítéletét egyik államférfiunk: „Az ifjúság tanuljon, lelkesedjen, mulasson is, de ne akarja még az államférfiul vezető bölcsességet magának i vindikálni.“ Pedig vindikálja . . . No hát ez ellen magának a nemzetnek kell feltámadnia. Magának a Inemzeti társadalomnak kell talpra- [ állania. Soha jogosabb és szükségesebb T’tttkcip nines a világon,"mint az ez ellen való reakció. Mert van, mondja maga Kossuth Lajos, jogos reakció is. Ez a jogos reakció fogja elhozni nemzetünk újra való feltámadását. Amely felemel, megment — a végső elnemzetietlenségtöl. Jelenségei már kétségtelenül mutatkoznak. Hogy miként ez a nemzet a múltban sohasem tagadta meg az Istent, hogy mindig hitt és bizva-bizott: úgy ma is — a nemzet egészében, dacára minden ellenkező törekvésnek — hivő nemzet a magyar nemzet. Bizik Istenében, ragaszkodik történeti erős tudatához, hozzá tudja kapcsolni a nemzet jövendőjét és újra való feltámadását. E hitnek, e reménységnek, • felemelő bizalomnak zálogai ebben az országban még mindig a sátoros ünnepek ... így a husvét, a feltámadás ünnepe is. Az uj városháza. Szatmár-Németi, 1909 április 10. Tizenkilenc évvel ezelőtt újjá épített hajlékba költözőit a város hivatalaival. Ma a hivatalok nagy része bérházakban szétszórtan van ismét s időről-időre szaporodik a szükségletek száma, melyeket a tizenkilenc évvel ezelőtt rekonstruált ma már ósdi városház kielégíteni képtelen. Rohamosabb fejlődést egyetlen vidéki város sem produkál történetében, mint aminőt Szatmárnémeti és nincs másik abból a szempontból sem, hogy fejlődési iránya minden téren helyes és beváló. A városok sok száz éves történetével úgyszólván semmi az a tizenkilenc esztendő. Még csak nem is ciklus, amely fontosabb események évpont- jait kötné össze. Ma büszkén dicsekedhetünk, hogy Szatmárnémeti sz. kir. város északkeleti Magyar- ország elvitázhatatlan központja. Óriási vidék bázisa a város, ahova ipar, kereskedelem közintézmények szempontjából vonzódik egy nagy terület népessége. Mienk itt a szellemi hegemónia is, s eltekintve a tekintélytől, mellyel fejlődési irányt parancsolunk a környéknek: közintézményeink, iskoláink hire országos. A lefolyt tizenkilenc év ulatt a város külső képe is megváltozott. Utcarendezés, paloták épitése, Kossuth- kert, közintézetek és intézmények modern elhelyezése, közlekedés könnyítése és sok más alapvető intézkedés, melyek áldásos TÁRCA. Az álarcosok. — A „Szatmár és Vidéke“ eredeti tárcája. — Irta: Sipos Zoltán, a. szatmári szinház tagja. (Foly tatás.) Jól tudom, hogy abszurd állításnak tetszik a színészet körülményeit ismerő olvasó előtt — ha a színész lelkivilágának nyugodtságától teszem függővé annak sikeres játékát. Hát van-e a világon még egy pálya, amelynek munkásai annyi keserű pillanatokat élnek — mint u színészek ? Lelki háborgások dúlnak-e úgy emberi kebelben, mint épp a színészében? És mégis; a bohém lélek legdrágább sajátsága: — a feledés. Érzékeny lelke hullámai egyetlen est sikere után elsimulnak és mindenért kárpótolja a taps és a babér I A színészet nálunk még csak három évtizeddel ezelőtt is mostoha korát érte. Nagy elhatározással, az előítéleteket megvető nagy elszántsággal indultak neki ennek a rögös útnak régi nagy színészeink. A félelmes erejű nagy közvélemény, vagyis a világ „pereat“-ot kiáltott u fejére annak, aki erre a „komédiás“ pályára vetemedett. Nem is kell oly messzire a múltba tekintenünk. Itt van Újházi Ede, a jelenkor legnagyobb szinjáték-mesti re, akit az édes aPJa — meghalván, hogy fia a színészetre adta magát, — kitagadott a családjából s csak nagy sokára, amikor Újházi Ede Debrecenben, a szülővárosában vendégszerepelt, a Falurossza Gonosz Pistájában csak akkor bocsátott meg neki, látva, hogy annyi néző szeméből csalta ki játékával a kacagás jóleső könnyeit. Ma már — Istennek hála — óriásilag javult a helyzetünk ! Óriásilag — mondom — a múlt viszonyaihoz képest. Azonban fájdalom ma sem állunk még azon az általánosan tiszte- telettel és nagyrabecsüléssel környezett társadalmi niveauu, — amelyet bármely művelt ország színművészeinek sikerült elérniök. Ezt a pályát ma is még sokan nem tartják „tisztességes kenyérkereső pályának.“ Miért? Mert a foglalkozása nem elég „komoly“! Mert „játszva“ keresi a kenyerét I Mert bohócot csinál magából s világ csúfjára komédiázik ezernyi ember előtti így gondolkoznak a maradi-ak, igy az úgynevezett szűk látókörű, arisztokrata gőgöt mutató lágy fejüek. Istennek hála, kevesen vannak! Silány hadukkal szemben könnyű lesz győzelemre jutnunk I A festett világ számtalan epizódja igazolja azt a kitűnő humort, melylyel a bohémek meg vannak áldva s amelylyel feledtetik egymás között élethivatásukkal járó keserűségeiket. A megtörtént esetek közül csak kettőt említek fel világos példaadás végett. Négy-öt évvel ezelőtt egy tizenkét tagból Álló vándor-szintársulat ütötte fel Thália templomának szerény sátrait Szigetváron, ahol oly mostoha mellőzésben részesültek, hogy három napi keserves próbál kozások után sem voltak képesek egyetlen egy előadást is produkálni. A közönség nem is veit róluk tudomást. Mit tehettek egyebet? Szedték a sátorfájukat, kocsira ültek és szomorúan behajtattak — ha jól emlékszem — Pécs városába. Itt beültek a kávé házba és vitatták a sorsnak velük való mostoha bánásmódját. Közben megitták a kávéjukat, anélkül, hogy tudták volna — ki fogja kifizetni. Feltűnt a kis társaság egy előkelő urnák, ki odakiildi hozzájuk a pincért, mondanák meg, hogy kik ők és merre van hazájuk? Sebesen lohol a pincér megtudandó mindezeket. — Kérdezteti a nagyságos ur, hogy az urak kicsodák és hová valók ? — szólítja meg őket a pincér. Rövid gondolkodás után feláll az egyik és fájdalmas mosolylyal az ajkán igy felel a kérdezőnek: — Mondja meg annak a nagyságos urnák, hogy mi vagyunk a „szigetvár vértanuk“! Ez a talpraesett válasz találó tragi- komikumával annyira meghatotta az érdeklődő ismeretlent, hogy meghívta őket egy barátságos vacsorára sőt pénzt is adott nekik, hogy elutazhassanak 1 A második eset a következő : Mihályinak, a Nemzeti Szinház kitűnő művészének van a főváros közelében egy villája, ahol nyaranta kipiheni a tiz hónapos színházi saison fáradalmait. Itt nyaralt a művész valamelyik nyáron, amikor is a környékre beállított 5—6 vándor-színész, hogy előadásokat produkáljanak. Ezek is hirdették az előadásokat, de nem akadt horogra egyetlen jámbor lélek sem. Fogták magukat, illetve u szinház jegyeiket és vitték házról házra, de hozták is házról-házra. Nem vett abból egy lélek egyetlen karzati állót sem. Végre betoppannak Mihályfihoz, kinek már ekkor gyönyörűen kisarjadzott a szüneti bajusza. Nem ismerték hát fel színészi mivoltát. — Ugyan nugyságos ur legyen tekintettel a honi ipar iránt és jöjjön el estére a színházba. Gyönyörű darabot adunk. Óriási díszlet és ruhatárunk van. Jót állunk érte, hogy mulatni fog. Mihályfi minden habozás nélkül elővette a tárcáját és kifizetett 10 darab elsőrendű zártszéket. A színészek örömmel távoztak, hogy egyszerre 10 darab jegyen túladtak. Az estéli előadásra hirdetett Otthon cimü színdarabra még egy lélek sem jött el — s már Mihályfi ott ült a színházban illetve a teremben. A játék megkezdésének ideje elérkezett, — de nem kezdhették meg, mert várták legalább is azt a tiz embert, akinek számára Mihályfi a jegyeket vette. Miután azonban n im jöttek a Miksa hadnagyot játszó egyik szinész kiszál a függönyök. mögül. — Nem várunk tovább nagyságos ur, ha parancsolja megkezdhetjük. — Amint önöknek tetszik — válaszolt Mihályfi. ______Az előadás tényleg megkezdődött, sőt Az 1909. évi újdonságok —-........ •= Elsőrendű, gyapjúszöveteket ===== Női costum Weisz Gyulánál kaphatunk, Szatmár Deák-tér 21. m —nagy • • méltók. Utólérlietetlcn olcsó árak t 9—16 Utóiérketetlen olcsó árak! választékban
