Szatmár és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-26 / 43. szám
bil kereke eltört és a gép felborult. Ilitller Ferenc a felborulás pillanatában kiugrott, de oly szerencsétlenül, hogy jobb lábának felső' s/.áru eltört. Dr. Vujuy Imre a vállán és homlokán szenvedett sérülést. Hallrrt a szatmári közkórházban ápolják. A többiek könnyedén sérültek meg. — Megvert végrehajtó. Mihájlo vice Sándor Fehérgyarmati brr. végrehajtó 1907. évi december 15-án Rác Béla csahold földbirtokosnál kiszállott, hogy nála végrehajtást foganasitson. Történetesen vasárnap volt és a földbirtokos nem volt otthon. A végrehajtót Lichttnun Izidor fogadta, aki nem akarta a végzést átvenni. Hivatkozott gazdája tilalmára és a neki odanyujtott végzést a sárba taposta. Azonfblül kiutasította a végrehajtót es oda kiáltott neki: _ Ne tegye be ide a lábát mert eltöröm a derekát I A végrehajtó ennek dacára az istállóban folbecsulte az ökröket, mujd betért az ispán szobájába, hogy ott a foglalásról jegyzőkönyvet vegyen föl. Az ispán ekkor rövid utón kidobta a végrehajtót, uki hatóság elelleni erőszak iniutt följelentette az ispánt. A törvényszék fölmentette a vádlottat azzal az indokolással, hogy u panaszos magaviseleté föl Ingerel te u vádlottat. A debreceni tábla L/ichtmann Izidort egy heti fogházru ítélte. A Kúria hozzájárult a tábla Ítéletéhez — Uj ügyvédi iroda. Dr Róth Imre volt erdődi ügyvéd oltani irodáját dr. Radeczby Károly ügyvédnek udta át s Nagykárolyban telepedett le. — A kereskedelmi iskolák érettségi vizsgálatainak eltörlése. Gróf Apponyi Albert vallás és közoktatásügyi miniszter Kossuth Ferenc kereskedelmi mi niszterrel egyetértőig kimondotta, hogy a felső kereskedelmi iskolák három éves tanfolyamát négy évesre változtál ja, egyszersmind megszünteti ezeknél az iskoláknál az érettségi vizsgálatot. Ez a reform nemoeak a szakköröket, hanem a nagykö’/önséget iís megnyugvással tölti el, mert arról van szó, hogy a kereskedelmi iskolai ifjúságnak mostani t ni terhelésén könyitsenek és az iskolai kiképzést okozzák. — Katonák véres haroa a Petőfi Utcán. Yusárnap éjjel Lévay János ófuhér- tói illetőségit, 21 éves, az 5 ik gy. ezred 9-ik századánál szolgáló közlegény gyanútlanul huladt u Petőfi utcán. Itt összetalálkozott egy önkéntessel, ki felelősségre vonta, hogy őt nem köszöntötte. Az ebből támadt szóváltásra oda került Borsán Gergely csavargó, volt csendőr s olyan parázs összeütközés keletkezett, hogy Lévai leoldotta oldal fegyverét s végig vágott Borsán fején. Erre Borsán kiragadta kezéből a fagy veri a Lévai jobb oldalába szúrt e fején is több veszélyes sebet ejtett. A katonai s csendőri őrjárat vette őrizet alá Borsán Gergelyt, uiig a su- lyosun sérült közvitézt a mentők a katonai kórházba szállították. — A vonat kerekei alatt. Megrendítő halálos szerencsétlenség történt tegnap reggel a váinospércsi állomáson. Faragó Gyulu vasúti hivatalnok volt u szolgálat- tevő tiszt, mikor a budapest-köro.-mezc i vonat berobogolt. A sínek mentén haladt, midőn az ott felhalmozott podgy ász csomagokban megbotlott, azokon keresetül esett s egyszerre a robogó vonut kerekei alá került, mely a szerencsétlen ember alsó testét borzalmasan üsszeroncsoltu e ott nyomban a vonat kerekei alutt szörnyet h <11. A tragikus véget ért vasúti hivutalnok vőlegény volt 8 a jövő hónapban lett volna az esküvője, mindössze 25 éves volt s édes atyja az apai vu-uti állomás főnöke. — Kiss szerencséje nagy! A mngy. kir. sz;ib. osztályánrsj ú l é k c-ütörlöki befejező huzá-ún | 600,000 korunas főnyereményt a 96071. számú 8/8 ban eladni sorsjegygycl ismét a hirueves KÍ88 Károly Ó8 Társa bank rés/v. társaság (Budapest, Kossuth Lajos u. 13.) smvnosés vevői nyerték, hol immár negyedszer nyerték még a 600,000 koronás főnyereményt, nem hiába, mondja a közmondás: „Kiss szerencséje nagy I“ — Az építési és lakhatási enge délyért fizetendő dijakról. A belügyminiszter jóvá hagyta az építési és lakhatási engedélyek után fizetendő dijukról -alkotott szabályrendeletet, mely szerint minden uj, toldulék Vagy emelet ráépítés épitéei engedély dijában a beépített terület minden négy szögmétere után és emeletsoronkint 6 fillér fizetendő. Emeletnek tekintetik piacé, földszint félemelet és emelet. A legkisebb építési en- gedélydij 4 korona. Nagyobb átalakításokért, amelyeknek bozzátevőleges költsége 5000 koronát megbalud, sz épitéei engedély dija 1 koronában, ez ezen értéken aluli kisebb átalakításokért 4 koronábun állapítandó meg. A lakhatási engedélyért négyszögméterenkint .és emeletsoronkint 2 fillér fizetendő. Ezen szabályrendelet alapján befolyó dijuk a város mérnöki hivatala személyzeti kiadásaira, u várt»»' szabályozásúval | az ezzel összefüggő kisajátításokkal felmerülő költségekre, továbbá város-svépészeti célokra fognak fordittatrii. IUTKÁB Í> VIDÉKE. — Elgázolta a szekér. Verdczy István 17 éves gör. bnth. illetőségű koois c*. Ma jer Károly kocsisa tegnap délután a csererdőről fát szállított be gazdájának. Mikor u szekér a homoródi korcsmához ért, vigyázatlansága folytán leesett a szekérről a u kerekek atlá került, s az egyik kerék a gyomrán ment keresztül. A súlyosan sérült kocsist u mentők u közkórházira szállították. — Folyó szódát ivott. A rm illőkul tegnap délelőtt Been Mór Kazinczy u. 4. sz. házához szólították, Miski Anna re fi I6¥ves fehérgyarmati illetőségű Beer Mórnál szol gáló cseléd leány folyóezódával követett el öngyilkosságot, mely belső részét annyira összeégette, hogy életben maradásához kevés a remény. A szerencsétlen leány 5 év» n át viszonyt folytatott egy Eötvös u'cni cipész üzletben alkalmazott segéddel s mivel minden igaz ok nélkül hagyta el, elkeseredésében mosószódával megmérgezte magát. — Magyar királyi szabadalmazott osztálysorsjáték. Mint már ismeretes, a magyar királyi szabadalmazott osztálysorsjáték már a lefolyt 24. sorsjátéknál az eddig kibocsájtott 125,000 drb sorsjegy számát 15,000 sorsjegygyei csökkentette. Ezen csökkentés állal a főelárusítók gyakran nem voltuk abban a helyzetben, hogy a — különösen külföldről — későn beérkező megrendeléseket teljesítsék, miután a sorsjegyek közvetlenül az első osztály búzása előtt már ki voltak árusítva. A most kezdődő 25. sorsjáték ismét csak 110,000 drb sorsjegy kerül elárusitásra. A sorsjegyek ára és a nyereménytervezet is ugyanaz marad, mint a lefolyt 24. sorsjátéknál, imákul minden sorsjegy nyerési esélye a 600.000, 400.000, 200.0Ó0, 100.000 koronás stb. fő nyereményekre lSVji/j-kal kedvezőbb, mint az előző sorsjátékoknál, a melyeknél még 125,000 sorsjegy került óláru*itásra. — Ki olozón akar bevásárolni menjen Szőke Ödön Kazinczy-utca 3. szám alatti divatüzletébe, hol most mélyen leszállított árak mellett vásárolhat. m — Foglalkozást keresőknek figyelmébe ajánljuk hazánk egyik legnagyobb biztosító társazágának lapunk mai számában foglalt hirdetését. 1—3 — Ahova feljárni is bajos.... A sikárlói legmagasabb hegyen termett, kitűnő sikárlói bor egy félliteres butelia az üzletben idei 20, tavalyi 30 krajcár. Saját töltésű 4 éves Si kárlói pecsenye bor „Hungária gyöngye“ cimcn egy butelia 50 krajcár. Házhoz vive si kárlói bor egy félliteri s buteliában idei 16. tuvulyi 20 krajcár. Pecsenye bor egy félliteres buteliában 25 krajcár. — Pilssni-sört csapol Markus Sándor a Gróf Károlyi-ház összes helyiségében. — A magyar újságírás szenzációja! A Nup u magyar közönség legked ve8ebb lapjai A 48-as eszmény és a magyar nemzeti törekvések egyetlen hű és kérlelhetetlen szószólója. Főszerkesztő: Braun Sándor. Felelős szerkesztő: Hacsak Géza. Naponkint 125 000 példány! Egy szám 2 krajcár. A Nap előfieztetési ara : Egy évre 16 K., félévre 8 K , negyedévre 4 K., egy hónapra 1 K. 40 fillér. Viktoria kerékpárok harang csapágygyal es dupla áttételű Szabadonfutóval, a kerékpározó közönség kedvence, kupha'ó Szatmáron kizárólag műszerésznél, Battyányi-utca I. szám ÍZT Schwurcz Albert féle ház. ~— Eredeti gyári árak!!! Kedvező részletfizetés Állandóan raktáron tartom az ö*sze9 kerékpárokhoz szükséges alkatrészeket, külső- és belső légcsöveket, szabadon - futókat, métor és autó gummikat. Szakszerű javító műhely Az Edison színház minden vn- I sárnap és ünnepnapon a Vigadó nagytermében olőadást tart uj műsorral. — A Néhma Lajos József kávés üzletét átverte Benkö Sándor, kinek előzékenysége és szakképzettsége biztosítja a vevő közönséget, hogy 10—12 százalékkal olcsóbban szerezhetik be kávé szükségletüket mint bárhol. Keli bis szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkaiárs: Ruprecht Sándor. Laptnliíjdonoe és kiadó : Morvái iánOS. 569 —1909. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ez’-nnrl közhírré ti-szi, bogy u h-ilmi kir. járásbíróságnak 1908. évi Sp. I. 1192—2. számú végzése következtében Varga Gyula ügyvéd által képviselt u nagy tárnái hitelszövetkezet javára Katninszky Ii'én és tsui ellen 578 kor. jár. erejéig 1909. évi aug. hó 5 én fogunoaitott kielégítés végrehajtás utján lefoglalt. és "950 koronára bec-ült következő in^ófágok, u. in.: két ló, egy csikó és egy hintó nyilvános árverésit eladatnak. Mely árverésnek a hu Imii kir. járás- bíróság 1909 ik évi V. 148/5. számú végzé*e folytán 578 kor. tőkekövetelés, ennek 1908. évi május hó 17. napjától járó 8 százalék kamatai, Vs százalék váltódij és eddig ösz- szeaen 167 kor. 18 fillérben blróilag már megállapított költségek erejéig féis- turnán. adósok lakásán leendő eszközlésre 1909. évi november hó 25-ik napjának délelőtti 10 Órája batáridőül kitüzetik és ahhoz I venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-c, 107. és 108 §§-ui értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az árvorezendŐ ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Halmi, 1909. évi október hó 8. napjin. Markovies Mór, kir. bír. végrehajtó. Hazánk egyik legnagyobb ’ és leggnzda« megyénket újra akarja szervezni. E célból • bb biztositó részvénytársasága egy vagy két megyénkben jól bevezetett., megbiz.hutó. komoly, szolid előéletű és szorgalmas egyént, kik a biztosítási üzlet összes ágazataiban az - üzletszerzés, valamint a szervezés terén eredménnyel képesek működni. Főcél: Üzletszerzés é9 itt helyben, valamint a vidék, n o'y helyi megbízható ügynököket és képviselőket felállítani, kik szintén képesek egészséges biztosítási üzletet teremteni. Ajánlkozók, kik ezen a téren már sikerrel működtek, előnyben részesülnek. Nem szakma beliek a társaság költségén oktatást nyernek. Az állások a jól betöltött; kikötött idő leteltével nyugdijképes állandókká alakíttatnak át. Kezdőfizetéa: A már betöltött gyakorlat és előismeretek szerint havi 160 — 250 korona és ha a társaság megbízásából utazik : 10.— korona nupidij és Szép jÖVŐ* alatt II. oszt. vasút. Kimerítő ajánlatok: „Kötelességteljesítő# Eckstein Bernát hirdetési irodába (Budapest, VII., Erzáébet-körut 37.) kéretnek. 1-3 a nagyérdemű vevöközönséget, hogy üzlet átalakítás miatt az összes raktáron levő árukat ■ a mélyen hs leszállított árban árusítom el; amiért is mindenkinek saját érdeke ezen rendkívüli alkalom mellett bevásárlását — — mielőbb eszközölni, — — 1—3 Szőke Ödön Szatmár, Kazinczy-utcza 3. m m d> cd & CL cd N co-cd > o L. o JS O) cd cd c c cd .s e Soc] Hajbetétek kiválasztás végett házhoz is küldetnek ! hoc; ■— ... --- .. , . . .... . .. , __ ■- __SZ ABÓ BALÁZS úri- és női fodrász üzlete Szatmár, Deák-tér 20. Losonczi-fél-e házban. ALipitva 1887-ben.-------------- *"><•■><■< > ----------üg y a helybeli mint a vidéki előkelő közönség állandó találkozó helye, korszerűen a higiénia minden követeltnényeinek fiók rendszerre berendezve. Elösmert elsőrangú üzlet, ahol 1 főnök állandóan található, ki nem csak pedáns tis/tasáe-áról, de felül- mulhatlan előzékeny kiszolgálásáról ismeretes. Ajánlja illatszer és hajraktárát, legujjabb divatu haj- betéfeit, dús választék minden elképzelhető formában és színben, frizották, hajfürtök a lcgmérsékeltebb árban. Készít hajfonatokat és bármely női hajpótlékokat. ► Kifésült és levágott hajat legelőnyösebben vásárol. «— 1—10 CDCO »9 s o 5 co N CD-I CD 7? D> 5 r* »• *1 V Csak természetes hajak felhasználása! Mérsékelt árak!